Heves Megyei Hírlap, 2017. január (28. évfolyam, 1-26. szám)

2017-01-09 / 7. szám

2017. JANUÁR 9., HÉTFŐ SPORT 15 Az Eszterházy KFSC hölgyeinek hátul kell előrelépni Hegedűs Tibor vezetőedző az FTC II és a Pénzügyőr elleni hazai vereséget különösképpen sajnálja Mindenki Ati bácsija GYÁSZ Hosszan tartó be­tegséget követően, 75. életévében elhunyt a ko­rábbi játékvezető, majd ellenőr, a gyöngyösi Da­rák Attila. A „Báró” néven tisztelt szaktekintélyre egy 2012- ben megjelent írással em­lékezünk. „A labdarúgók ellent­mondást nem tűrő stílu­sa és szigorúsága ellenére tisztelik, a játékvezető ta­nítványok szeretik, élve­zik a társaságát, történe­teit órákon át hallgatják." A jellemzés Darók Attila köszöntésekor hangzott el az egyik jeles követő, Tóth Zoltán szájából. Minden­ki „Ati bácsija” tavaly no­vemberben töltötte be 70. életévét, s ezzel egy idő­ben befejezte aktív labda­rúgó-játékvezetői pálya­futását. A 3. Barátság-ku­pa jótékonysági teremtor­na gálameccsén történt bíráskodás után végleg visszavonulót a bíróként 1976-ban, 34 évesen jeles eredménnyel vizsgázott sípmester. A sporttárs 11 esztendeig az NB Ill-ban működött, két évig pedig az országos utánpótlás ke­ret tagjaként számítottak rá. Hosszú ideig tevékeny­kedett a gyöngyösi városi kispályás bajnokságban, ahol kétszer az „Év játék­vezetőjének” választották. A „Báró” néven tisz­telt szaktekintély a „He­ves megye legjobb játék­vezetője” elismerést há­romszor, az öt megye leg­jobb NB III-as sípmesteré­nek járó címet pedig egy­szer érdemelte ki. A nagy­pályától 1997-ben búcsú­zott, azt követően vezető­ként, küldőként, majd so­káig ellenőrként segítette a játékvezetés fejlődését. Temetéséről később in­tézkednek. B. Cs. Köszönjük, Ati bácsi!. KÉZILABDA Negyedik he­lyen telel a női NB l/B Kele­ti csoportjában az Eszterhá­zy KFSC gárdája, amelynek vezetőedzője szerint sokkal jobban is állhatna csapata. Fenyves Balázs fenyo06@gmail.com- Mi az, ami jól működött a csapatnál, és mi az, ami nem a mögöttünk hagyott őszi sze­zonban?- Mindkettőből volt bőven, ezért is nem lehetek teljes mértékben elégedett, de azért csalódott sem - válaszolta He­gedűs Tibor. - Ami jó volt, az mindenképpen a Kecskemét elleni hazai győzelmünk, el­végre is egy jóval bővebb me­rítési lehetőséggel rendelke­ző csapatot sikerült két vállra fektetnünk, remek játékkal. Emellett összességében elége­dett lehetek a támadószekci­ónkkal is, ami egy-két gyen­gébb meccsen kívül végig ki­válóan működött.- Negatívumok?- Egyértelműen a védeke­zés, amibe tényleg bele tarto­zik minden, ami a hátsó alak­zatunknál szóba jöhetett. Na­gyon sokszor állva néztük, ahogyan az ellenfelek épí­tik támadásaikat, kevés volt az ütközés és sajnos sokszor a kapusteljesítmény is hiány­zott. Mindent összevetve, ez az a csapatrész jelen pillanat­ban, ahol a legnagyobb az el­maradás a várakozásaimhoz képest.- Pedig talán jogosak lehettek azok az elvárások, hogy előre­Csere történt a balszélen A térdsérüléséből felépülő Buzsáki Nikolett révén tavasz­ra hasznos játékos tér visz- sza a pályára, viszont távozó is lesz ezen a poszton. Derült égből villámcsapásként érte ugyanis az EKFSC-t a bejelen­tés, miszerint a nyáron Debre­cenből érkezett Borbély Már­ta a csoportrivális Balmaz­újváros gárdájához igazol. Más téli távozóról nem kap­tunk hírt, mint ahogyan érke­zőről sem. lép majd a csapat, ugyanis a tavalyi keret együtt maradt, és még erősíteni is sikerült...- A helyzet nem ilyen egy­szerű. Itt van ugyebár Buzsá­ki Nikolett, aki a tavalyi idény után műttette térdét, és ősszel egy percet sem játszhatott. Molnár Nikolett is kihagyta a fél szezont, a többi kulcsjá­tékosunk pedig elég nehezen akart formába lendülni.- Akkor az új igazolások nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket?- Ez is relatív, mert akadt, akivel elégedett tudtam lenni, de sajnos többségben vannak azok, akiknek fiatal koruk­ból adódóan még több munkát kell beletenniük a hétközna­pokba, hogy nőhessen pályán töltött perceik száma.- Ha már fiatalok, itt van Mé­száros Dorina, aki a juniorcsa­patból robbant be. Lehetnek újabb színre lépő ígéretek?- Dorina valóban jól ragadta meg a lehetőséget, és gyakor­latilag minden meccsen pá­lyára is lépett, jó teljesítményt nyújtva. Teljesen jogos egyéb­ként a felvetés, és azon gondol­koztam, hogy Hadnagy Fanni, Iván Emese, vagy az egészsé­ges Bocsi Szonja egyre több szóhoz juthat, legalábbis ta­vasszal lesz rá esélyük.- Egy csapat teljesítményét mégiscsak az eredmények mi­nősítik. Ott áll jelenleg együt­tese, ahol a nyáron eltervezte?- Biztos, hogy egy picit visz- szás a helyzet, mert ugyan ott vagyunk harcban a dobogó­ért, de állhatnánk jobban is. A Kecskemét, Szeged KKSE kettős kiemelkedik a mezőny­ből, nehéz az ő körülményeik­kel versenyezni, ám szorosan utánuk nekünk is helyünk van. Ezért is sajnálom különö­sen az FTC II és a Pénzügyőr el­leni hazai vereséget, mert most sokkal jobban állhatnánk. Házi góldobólista 120 góhSári Barbara 70 gól: Scheffer Zsanett 53 gól: Petrovics Gerda 40 gól: Grünfelder-Tóth Alexandra 35 gól: Borbély Márta 27 gól: Iván Emese 21 gól: Mészáros Dorina 18 gól: Nyakó Rozália 16 gól: Molnár Nikolett 14 gól: Kovács Fanni 7 gól: Hadnagy Fanni 1 gól: Bocsi Szonja, Nagy-Mengyi Anett Győrffy Alexandra A peches EKE újra az utolsó percben veszített KOSÁRLABDA A férfi NB I/B Ke­leti csoportja 11. fordulójának mérkőzésén: TISZAÚJVÁROSI PHOENIX KK­EKE-EGER-KOK72-68 (10-18, 19-9,21-20,22-21) Tiszaújváros, 300 néző, V.: Sallai, Borgula, Bács. EKE: Tóth Z. 16/9, Csa­bák 5/3, Jakab Zs. 6, Illés B. 14, Varga I. 10. Cs.: Fülöp G., Csákvári 11/3, Frey 2, Ungi 1, Megyes 3/3. Edző: Váczi Péter. Újból az utolsó percig nyílt mérkőzést veszített el idegen­ben az EKE-Eger-KOK együt­tese, Tiszaújvárosban ugyanis négy ponttal maradtak alul az egri egyetemisták, akik szá­mára azért nagyon bosszantó a vereség, mert sorban máso­dik alkalommal kaptak ki ha­sonló módon. váczi PÉTER: - Igencsak saj­nálom a fiúkat, mert küzdés terén első osztályúak voltak, de sajnos megint nem mi jöt­tünk ki jól az utolsó percből. Azt gondolom, amit eltervez­tünk védekezésben, azt sike­rült megvalósítani, ám a tá­madásokkal adósak marad­tunk. Ettől függetlenül is ke­zünkben volt a siker lehetősé­ge, azonban amikor a győzele­mért támadhattunk, már nem tudtunk eredményesek len­ni, egy ziccer pedig végérvé­nyesen eldöntötte a mérkőzés sorsát. Tényleg nagyon sajná­lom ezt a meccset, mert abszo­lút benne volt a győzelem, de ez van, legközelebb érkezik a listavezető, erre kell most már készülnünk. KÖVETKEZlK:EKE-Eger-KOK- MEAFC, Eszterházy-csarnok, szombat, 16.00, F. B. Küzdés terén nem akadt gond Besenyei, Fekete és Vámosi is tornagyőztes Berkesékkel a Sasok Harmincnégyen játszottak és jótékonykodtak „Botond lépéseiért” TEREMLABDARÚGÁS Megyénk- beliként Besenyei Ferenc, Ber­kes László, Fekete Viktor és Vámosi Csaba is erősítette a ferencvárosiak csapatát a 25. Gabora-gálán, amelyet meg­nyert a zöld-fehér együttes. A salgótarjáni rendezvényen nyolc öregfiúkgárda (Ferenc­városi Sasok, Videoton, Győri ETO, Újpest, Debrecen, Lázár Lovaspark, Hotel Salgó, Duna- szerdahely) játszott. B. Cs. A végeredmény 1. Ferencvárosi Sasok, 2. Lazar Lovaspark, 3. Videoton, 4. Dunaszerdahely ______ Ku lóndijak Legjobb kapus: Rézsó Péter (Lázár Lovaspark) Gólkirály: Besenyei Ferenc (Ferencváros) 6 találat Legjobb védő: Sowunmi Thomas (Videoton) Aranycipös: Dvéri Zsolt (Videoton) A Ferencvárosi Sasok együttese nyerte a salgótarjáni rendezvényt FALLABDA Huszonnégy férfi és tíz nő versenyző részvételé­vel kerül sor Az Országos Sza­badidős Squash Bajnokság eg­ri selejtezőjére.- Érmek és ajándékok nem voltak, mert jótékonykodunk. Szegedi squashtársunk, Pá­pai Miklós kisfia gyógyulásá­ért, a „Botond Lépéseiért Ala­pítvány” javára fordítjuk ezen összegeket is - közölte szerve­zőként Láng Petra. B. Cs. A végeredmény NŐK: 1. Barta-Boncz Nóra, 2. Gyurina Dóra, 3, Pavlovsky Péter (9,5 éves), 4, Botos Éva, 5. Szajlai Kinga, 6, Láng Petra FÉRFIAK: 1, Bihari Zoltán, 2. Pavlovsky Albert, 3. Tymcyna Péter, 4. Forgó Gábor, 5. Szabó Gabi, 6. Garancz András A selejtezőből a legjobbak a budapesti döntőben jutottak tovább Támadásból jeles

Next

/
Thumbnails
Contents