Heves Megyei Hírlap, 2017. január (28. évfolyam, 1-26. szám)
2017-01-31 / 26. szám
2017. JANUAR 31., KEDD KITEKINTŐ/SZOLGÁLTATÁS g Együttműködnek az elkövetkezőkben az Erdélyből jött zabolaiakkal az abonyi kertbarátok A helybeli Baráti Köré lett a legjobb kolbász FÜZESABONY Ha január utolsó hétvégéje, akkor disznótor Füzesabonyban. Idén már harmadszor rendezték meg a városi disznótort a településen. Ezúttal két hízót dolgoztak fel, s a versenyző tíz csapatot a hideg sem riasztotta el a részvételtől. A kolbásztöltő versenyre idén nevezett csapatok egyenként öt-öt kiló darált húst kaptak, ebből készítették el a kolbászokat. Készült klasszikus erdélyi kolbász, mégpedig úgy, ahogy Zabolán készítik, de a városi televízió csapata például citromos kolbász- szál próbálkozott meglepő újíNagy Csaba polgármester sem hagyta ki a disznótort. Idén a Baráti Kör csapata nyert tásként. Akadt olyan is, aki békéscsabai ízesítésű húskészítménnyel próbálta elnyerni a zsűri tetszését. A legtöbben persze a magyaros ízeket részesítették előnyben. A városi rendezvényen együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá a Füzesabonyi Természet- barát Egyesület és az erdélyi testvértelepülés, Pro Zabola Egyesülete. A megállapodás értelmében közös rendezvényeken adják át ezentúl egymásnak a tapasztalataikat, a tudásukat. Varga János, a Békéscsabai Kolbászklub elnöke által vezetett zsűrinek egyáltalán nem volt könnyű dolga a termékek értékelésénél, végül a legjobbnak a Baráti Kör csapata által készített kolbász bizonyult. Második helyen végzett a helyben működő D. S. Smith csapatának az alkotása, a harmadik legfinomabb kolbászért járó elismerést pedig a Napsugár étterem képviselője vehette át Nagy Csaba polgármestertől. Különdí- jat az idén a Füzesabonyi Kertbarátkor és Zabola csapata érdemelt ki. A kitűnő hangulatú városi disznótor eredményhirdetése után a kilátogatok meg is kóstolhatták a helyben készült remekeket. G. R. Jótékonysági bált rendezett a intézmény szülői munkaközössége Az iskolájuknak gyűjtöttek GYÖNGYÖS Jótékonysági bált rendezett szombat este az Eg- ressy Béni Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola szülői munkaközössége a GYÖNGYÖK Mátra Művelődési Központban.- Én, mint vendég vettem részt az esten, amely az iskola működéséhez való segítséget adta - nyilatkozta Lipkovics Gábor intézményigazgató. - A napi működésünk megoldott, de vannak olyan tervek, amelyeket szeretnénk megvalósítani. Ezek érdekét szolgálta e bál. Idén a szponzoroktól sok adományt kaptunk, hiszen érkezett 160 ajándék, ami a tombolavásárlásnak is kedvezet. A jótékonysági esten majdnem száz vendég vett részt.- Iskolánknak egy évtizedig nem működő alapítványa volt - fogalmazott az igazgató. - Szükségessé vált egy újnak az alapítása. Ehhez nélkülözhetetlen a tőke. Iskolánk életében jelenleg ez az egyik legfontosabb célkitűzés. Lipkovics Gábortól megtudtuk azt is, kiemelkedő volt az esten Szén Gabriella adománya, hiszen képviselői keretéből felajánlott számukra 100 ezer forintot. M. A. A bálon az iskola diákjai is felléptek táncos előadásaikkal A kerisek kitűntek a versmondásban EGER Az Egri Szakképzési Centrum (ESZC) Kereskedelmi, Mezőgazdasági és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma tanulói helytálltak az elmúlt héten rendezett megyei szintű versenyeken - tájékoztatott prof. dr. Vasas Joachim intézményvezető. Az ESZC tagiskoláinak, nyolc tagintézménynek a tanulói - közel húsz diák - a Bornemissza Gergely Szakképző Iskolában kortárs költők verseiből versmondó vetélkedőn vettek részt. A kéri tanulója, a 12. B osztályos Szabó Ferenc első helyezést ért el, a felkészítő tanára Schalbertné Jakab Melinda volt. Az Eszterházy Károly Egyetem Gyöngyösi Campu- sán múlt hét végén, szombaton rendezték meg a Komplex Vendéglátó Szakmai Versenyt, amelyen az ESZC szakgimnáziumainak és szakközépiskoláinak diákjai vettek részt. A magas színvonalú megméretést a kerisek nyerték meg, Gyöngy László, Sári Máté és Veres Tamás voltak a győztes csapat tagjai. A felkészítő tanáruk Németh Zoltán volt. V. M. MOZI AGRIA MOZI - Eger 16.00 ÓRA: Balerina 16.00 ÉS 18.00 ÓRA: xXx: Újra akcióban 20.00 ÓRA: Széttörve 16.00 ÓRA: Egy kutya négy élete 18.00 ÓRA: Utazók 20.15 ÓRA: A Kaptár: Utolsó fejezet 18.00 ÉS 20.30 ÓRA: Az éjszaka törvénye CINEMA BRIDGE MOZI Gyöngyös Szabadság-terem 15.30 ÓRA: Énekelj! 17.30 ÓRA: Érdekeseket látott, hallott? 06-30/324-7729 Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Heves Megyei Hírlap, 3300 Eger, Trinitárius utca 1. 3301 Eger, Pf. 23. E-mail-címeink: hmhirlap@mediaworks.hu; heol@heol.hu Szerkesztőségi telefon: 36/513-600. Szerkesztőségi EGER A rendkívüli fagynak vannak különleges és érdekes következményei is. Ilyen, amikor az udvarra kizúdított meleg víz pillanataok alatt, még röptében jéggé válik. Olvasónk kapta el a mozdulatot. TV • HELYI MŰSOROK * RÁDIÓ AJÁNLÓ EKMK JANUÁR 31., KEDD, 18.00 SZABÓ PÁL-EMLÉKEST HELYSZÍN: Bartakovics Béla Közösségi Ház FEBRUÁR 1., SZERDA, 19.00 EGRI VILÁGJÁRÓ KLUB Erdély bércein Nagy Richárddal HELYSZÍN: Bartakovics Béla Közösségi Ház FEBRUÁR 2., CSÜTÖRTÖK, 16.00 MÚLTIDÉZŐ - Balázsdeák István egri vitéz Előadó: Erdei László HELYSZÍN: Bartakovics Béla Közösségi Ház FEBRUÁR 3., PÉNTEK, 17.00 Széttörve 20.00 ÓRA: A Kaptár: Utolsó fejezet Puskin-terem 16.00 ÓRA: Ballerina 18.00 ÓRA: Utazók 20.30 ÓRA: xXx: Újra akcióban SZÍNHÁZ Gárdonyi Géza Színház Nagyszínpad 15.00 ÓRA: Legyetek jók, ha tudtok Jókai Mór-bérlet Stúdiószínpad 19.00 ÓRA: Kamaszok 8.00: A TV Eger műsora - a hétfői adás ismétlése 12.00: Diginfó 18.00: Tv Eger szignál 18.01: HírAdás - egri híradó Időjárás-jelentés 18.20: Mesemondó 18.30: Esély-magazinműsor- ism. 19.00: HírAdás - egri híradó Időjárás-jelentés 19.20: Filmözön-filmajánló 19.30: Vidékjáró- Felsőtárkány-ism. 20.00: HírAdás - egri híradó Időjárás-jelentés 20.20: Kilátó-megyei magazinműsor, ism. 20.50: Sport Plusz-televíziós sportmagazin Benne: Sport36-Komló - Eger SBS Eszterházy férfi kézilabda Liga kupa mérkőzés 00.00: Képújság 09.00: A hétfői adás ismétlése 11.30: Képújság 18.00: Műsorismertetés 18.01: Aktuális - hírek röviden 18.02:10 perc - beszélgetés a világról, a városról, az emberekről... 18.15: Nap kérdése 18.17: Reklám 18.20: Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 18.35: Fogadóóra 1. rész - közéleti magazin 19.01: Reklám 19.04: Fogadóóra 2. rész - közéleti magazin 19.30: Aktuális - Gyöngyös és a térség légfrissebb hírei 19.45: Moziklip - mozi magazin - ismétlés 19.58: Turmix - válogatás a legnépszerűbb műsorainkból - ismétlés 20.12: Reklám 20.15: Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 20.30: Képújság 00.00: Képújság 10.00: A keddi adás ismétlése 10.00: A Magyar Kultúra Napja - magazin 10.10: Útravaló - hasznos tudnivalók az idei felsőoktatási felvételi eljárásról 10.35: Rázsi András: A téli időjárási veszélyek és előrejelzésük (ism.) 11.00: Állatfarm - a Szuszogó Színház előadása (ism.) 12.00: Képújság 14.00: A pénteki adás ismétlése 14.00: Educatio 2017 - összefoglaló magazinműsor 14.20: Válogatás animációs kisfilmekből 14.45: Fenn és lenn, avagy cirkusz minden - a Harlekin Bábszínház bábcirkusz előadása (ism.) 16.00: Képújság 18.00: EKE-Eger- KOK (8.) - Nagykőrösi Sólymok KE (6.) - NB l/B, kelet, 14. forduló, ffi kosárlabda mérkőzés 19.30: Képújság 21.00: Az aktuális keddi adás 21.00: Nyílt nap az EKE-n 21.05: A környezet helye a gazdaságban és a társadalomban - Beszélgetések a környezetről sorozat 22.05: Ismeretlen ismerős: Fenyves Balázs - portré 22.33: Animációs rövidfilm válogatás 23.00: Képújság ■ íf;VJ 05.00- 06.00: Magyar óra, a legnagyobb hazai slágerekkel 06.00-10.00: Reggeli éb- resztőmüsor 10.00-15.00: Egri nap, benne : 12.00- 14.00: Kívánságműsor, SMS: 20/339- 33-33 15.00-20.00: Egri délután, benne: 18.00- 20.00: Rádió Eger Top 20, a hazai és külföldi slágerlisták aktuális kedvencei alapján 20.00-05.00: A város ritmusa megszakítás nélkül 0.00-5.00: FM 7 Night a legnagyobb hazai slágerek, az éjszakára hangolva Óránként hírek, időjárás, útinformációk 5.00-5.15: Hírösszefoglaló az előző nap legfontosabb történéseiből, benne: Agrárpercek 5.30-5.45: Hírösszefoglaló az előző nap legfontosabb történéseiből 6.00-10.00: FM 7 Café Egerben Rohlicsek Judittal, Gyöngyösön Géczi Adriennel Félóránként friss hírek, időjárás, útinformációk 10.00-15.00: Helló Meló, Géczi Adriennel és Győri Nikivel Könnyed témák, munka mellé Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 15.00-18.00: Traffic, Győri Nikivel Folyamatos útinformációk, játékok, riportok és könnyed témák a hazaút mellé Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 18.00-20.00: FM 7 Summer A nyár legnagyobb slágerei. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 20.00- 21.00: Disco*s Hit Top 40 slágerlista, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és Dj, Juniorral 21.00- 24.00: Disco*s Hit a legfrissebb zenék, mixben, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és DjJuniorral. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 5.00: Napköszöntő; Hírek; Kalendárium 7.00: Szentmise-közvetítés az egri bazilikából 7.35: Szentek, szent életű emberek 8.15: Játék 8.45: Lapszemle 9.05: Tudományról, kultúráról 10.05: Délutáni találkozás (MKR) 10.45: Lélek szava 11.05: Cseperedő 11.30: Vatikáni Rádió (ism.) 12.05: Egyházi hírek 12.15: Evangélium 13.05: A zene mesterei (ism.) 14.05: Az erdő fohásza 15.05: Templom - tér - kép (MKR) 15.30: Hitvalló 16.05: Kívánságműsor 16.30: Iránytű 17.00: Regionális hírek 17.15: Kora esti hírmondó 17.45: A régió sportja 18.00: Rózsafüzér 18.35: Közelkép - portréműsor (ism.) 19.05: Mustármag 19.45: Esti mese 20.05: Egyházfórum 21.05: Kávéház (ism.) 22.10: Mindennapi egészségünk (ism.) 23.05: Vatikáni rádió EGER Zsupszkulcs Harry Potter világába címmel tartanak beszélgetést Tóth Tamás Boldizsárral, a Harry Potter-kötetek fordítójával délután fél 5-kor, a Bródy Sándor Könyvtárban. GYÖNGYÖS A X. Röplabda Ber- ze Kupát rendezik meg február 4-én, szombaton reggel fél 9-kor a Berze Nagy János Gimnázium tornacsarnokában. A Berze DSE már tizedszer rendezi meg a kupát, amelyen volt és jelenlegi ber- zés diákok, gyöngyösi fiatal röp- labdások mérik össze a tudásukat. A fővédnök Hiesz György polgármester. GYÖNGYÖS Családi mackónapot tartanak február 5-én, vasárnap a Mátra Múzeumban. Mivel idén az év ősmaradványa a barlangi medve, az MTM Mátra Múzeuma 10 és 16 óra között várja a családokat a programjára. FARSANGI NÉPSZOKÁSOK HELYSZÍN: Bartakovics Béla Közösségi Ház FEBRUÁR 4., SZOMBAT - 5., VASÁRNAP, 10.00 ZOMÁNCMŰVÉSZETI TANODA HELYSZÍN: Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház FEBRUÁR 14., KEDD, 19.00 ZOLBERT - NSIDE OUT - LEMEZ- BEMUTATÓ Előzenekar: Tomeeguitar and the Loopers HELYSZÍN: Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház ecTer KULTURÁLIS KÖZPONT Röptében vált jéggé