Heves Megyei Hírlap, 2017. január (28. évfolyam, 1-26. szám)

2017-01-04 / 3. szám

g MEGYEI KÖRKÉP 2017. JANUAR 4., SZERDA Egy garázs árát kapná a Papp Autóház 1500 négyzetméterért A Kúriára vár a döntés A Papp Autóház egyik tulaj­donosa azzal kereste meg a Hírlapot, hogy a déli ipar­területen lévő, közel 1500 négyzetméteres telküket olyan nevetséges áron sa­játították ki, amiből Eger­ben még egy garázst sem lehetne venni, nem egy má­sik, hasonló célokra alkal­mas telket. Az önkormány­zat szerint minden törvénye­sen történt. Sike Sándor sandor.sike@partner.mediaworks.hu EGER - Az önkormányzat szá­mára ezek csak ügyek, a mi­énk is egy a sok közül. De mi­vel tőlünk vesznek el, meg­próbálunk mindent megten­ni, hogy a legkevesebb ká­runk legyen. Szomorú, hogy a helyhatóság a törvényes­ségre hivatkozva, erőből bár­mit megtehet. A Papp Autó­ház éveken át sokat adott a városnak, nem kértünk és nem is kaptunk cserébe sem­mit, most sem jogosulatlan előnyre szeretnénk szert ten­ni, csak azt szeretnénk, ami bennünket jogosan megillet - reagált a város önkormányza­tának a város déli gazdasági területén történt kisajátításai ügyében Papp Andrea cégtu­lajdonos. A városháza illetékeseit ab­ból az apropóból kérdeztük, hogy vannak olyan telektulaj­donosok, például a Papp Au­tóházé, akik erősen kifogásol­ják azt az összeget, amennyi­re taksálták a kisajátított tel­kük értékét. Arra voltunk kí­váncsiak, hogy milyen eljá­rást folytattak. Az önkormányzat válasza szerint részükről a tulajdon- szerzés minden érintett in­gatlan esetében - igazság­ügyi szakértői minősítéssel rendelkező - szakértői szak- vélemény (értékbecslés) meg­rendelésével indult. A szak- vélemény szerinti értékhez a közgyűlés forrást biztosított azzal, hogy meghozta a dön­tést az adásvételről vagy a közérdekből történő kisajátí­tásról. Jelezték, hogy Eger önkor­mányzata - kifejezetten a déli iparterület esetében - össze­sen 33 ingatlanra tett vételi ajánlatot. Kétharmadukban azt a tulajdonosok elfogadták, 11 esetben kisajátítási eljárás indult. A leírt módon elindí­tott eljárásokat a kormány- hivatal lefolytatta, az általuk kijelölt szakértői vélemények csupán néhány ezer forint­tal tértek el az önkormány­zat által ajánlott vételártól. Jelezték azt is, szerintük nem megkerülhető tény, hogy az eljárás során legalább öt eset­ben, s ezek között városveze­tői szinten is történt szemé­lyes egyeztetés a Papp Autó­ház képviselőivel, ám a cég­gel a többféle önkormányza­ti javaslat és a város kifeje­zetten megegyezési szándé­kú ajánlatai ellenére nem si­került egyezségre jutni. Papp Andrea cégtulajdo­nos szerint 2013-ban kapták a vételi ajánlatot tartalmazó levelet a Külsősor úton lévő telkükre, két és fél millió fo­rint értékben. Az 1463 négy­zetméteres, vállalkozás céljá­ra alkalmas telek az ingatlan- piacon nem ilyen áron taksá- lódott, ezért jelezték aggályu­kat az önkormányzatnak, il­letve azt is, hogy nem a pénz­re lenne szükségük, hanem telekre, mert az a vállalkozás fennmaradása szempontjából bizony létfontosságú.- Akkor valóban felajánlot­tak a K2-esen egy ingatlant, amit megnéztünk, s az ügy­„A Papp Autóház esetében a kisajátítási eljárás jogerő­sen már 2014. október 13-án befejeződött, ám a társaság több megkeresésünkre, illet­ve a kormányhivatal bírságot kiszabó végzése ellenére sem adta birtokba az érintett ingat­lant. A Heves Megyei Kormány- hivatal egyébként éppen azért szabott ki bírságot az ügyben, mert a cég nem hajtotta vég­re a bírósági határozatot, azaz a jogerős ítéletet. A társaság a védünk által megfogalmazott levélben a cserét elfogadtuk. A megegyezés tudatában vár­tuk az önkormányzat lépését, ami a megbeszéltekhez képest igen meglepő volt: újabb leve­lük már arról szólt, hogy mi­vel nem jött létre megegyezés és letelt a megegyezésre szánt egy év, elindul a kisajátítási eljárás. A felajánlott ingatlan­ról közölték: az önkormányzat más funkciót szán neki, így az nem képezheti csereingat­lan tárgyát. Az, hogy bíróság­ra mentünk, e lépésből fakadt - idézte a történteket Papp Andrea, aki jelezte másik sé­relmüket, azt, hogy mi lett ez a „más funkció”. A 2014-ben nekik felajánlott telek „más funkciója” az lett, hogy azt egy, a kisajátításban érintett másik ügyfél kapta meg. bíróság által jóváhagyott vétel­árat nem volt hajlandó átvenni, így az általunk tett vételi aján­lat és a kormányhivatal által készíttetett értékbecslés ösz- szege közötti különbözetet bí­rói letétbe helyeztük, s ez alap­ján a földhivatal - még 2014- ben - bejegyezte az önkor­mányzat tulajdonjogát” - ez áll a megyeszékhely önkormány­zatának az üggyel kapcsolat­ban lapunknak megküldött vá­laszában. Papp Andrea szerint ennek a másik ügyfélnek a telke az övékével szomszédos, és csak 880 négyzetméteres volt, még­is közel négymillió forintra taksálták az értékét a kisajá­tításkor: 1700 forint négyzet­méterenkénti ár itt, 4300 fo­rint ott. A többi Papp Autóház­nak felajánlott „cseretelek­nek” viszont az volt a jellegze­tessége, hogy azokat már nem saját tulajdonként ajánlotta fel az önkormányzat, hanem egy év bérleményként.- A polgármester úrnak is többször hangsúlyoztuk, a Papp Autóház nem akarja gá­tolni az önkormányzatot a fej­lesztésben, nem az a szándék, hogy a telket ne adjuk át. Ne­künk azon a telken olyan ér­tékeink vannak, amiket telek híján nem tudunk hol tárolni; ezért kértük az önkormányza­tot a telekcserére. A bíróság ál­tal megadott összeget nem fo­gadtuk el, mert mi a Kúriára adtuk az ügyet - fogalmazott a cégvezető. Ami a bírságot illeti, arra Papp Andrea így emlékezik: a kormányhivatalnál is jártak haladékot kérni a kiürítésre. Ott azt mondták, mivel most nem történik ott semmi, nem gond, ha maradnak. Váratla­nul jött a kormányhivatal bír­sága, pláne úgy, hogy ők hang­súlyozták mindig, mivel nem üres telekről van szó, helyet kell találniuk. Stratégiai verseny középiskolás diákoknak HEVES MEGYE Január 22-éig regisztrálhatnak a diákok az Országos Középiskolai Problé­mamegoldó Versenyre (OKPV) - adta hírül az MTI. A törté­nelmi témákat feldolgozó stra­tégiai versenyt negyedszer hirdette meg a Mathias Corvi- nus Collegium (MCC) és a Ca­se Solvers nevű szervezet. A többfordulós versenyen valamennyi középiskolás di­ák részt vehet, aki otthono­san mozog a történelem vilá­gában, szeret érvelni. A jelent­kezési időszak az online selej­tezők végéig, január 22-éig tart. Újítás, hogy idén nem­csak háromtagú csapatok re­gisztrálhatnak, hanem január 15-éig egyénileg és párban is lehet nevezni. A pályázók ren­delkezésére áll egy hatrészes videósorozat, amelynek segít­ségével elsajátíthatják az eset- tanulmányok megoldásához szükséges eszköztárat. A versenyzők három fordu­lóban mérik össze tudásukat. Január 22-ig online tesztet töl­tenek ki, a legeredményeseb­bek továbbjutnak a február 11-ei regionális döntőkbe (Szé­kesfehérvár, Miskolc, Pécs, Budapest). Óvodát és iskolát is bővítenének TENK Több pályázatot is ter­vez benyújtani a tenki önkor­mányzat az idén. Szopkó Ta­más polgármester arról tá­jékoztatta a Hírlapot, hogy ugyan az Egri Főegyházme­gye a fenntartója a Szent Im­re Katolikus Általános Is­kolának, mégis közösen pá­lyáznának az iskola bővítésé­re. Újabb tantermekre lenne ugyanis szükség. Ugyanúgy bővíteni szeret­nék a Csicsergő Óvodát is, hi­szen jelenleg ötven gyermek­ről két csoportszobában gon­doskodnak és kezd szűkös lenni az épület, továbbá meg­felelő tornaszoba sincs az in­tézményben. Mint megtud­tuk: a tenki óvodába nemcsak a településről, hanem Erdőte­lekről is járnak. SZ. E. így látják az eljárást a városházán Január 15-ig jelentkezhetnek az érdeklődők az egy napon át tartó Erőss Zsolt-emléktúrára Nyolcadszor tartják a Transzbükki átkelést HEVES MEGYE A Bükki Nemze­ti Park Igazgatóság január 21- én nyolcadszor tartja meg a „Transzbükki átkelés” elneve­zésű, 20 kilométeres terepi ta- nulmányútját Nagyvisnyó és Felsőtárkány között. A hagyományos, egész na­pos szakvezetéses túra köz­ben csak vezetővel látogatha­tó, fokozottan védett területe­ket is útba ejtenek, ahol termé­szetvédelmi szakember avatja be a résztvevőket a Bükk és a természetvédelmi munka rej­telmeibe. Elkíséri a csapatot a A Magyar Örökség-díjas hon­ismereti magazinműsor, a Ha­zajáró két ismert arca, Kenye­res Oszkár és Jakab Sándor is. A túra során a Nagy-völ­gyet és az Ablakos-kő-völ- gyet végigjárva jutnak fel a Bükk-fennsíkra. Az első fris­sítőpont Csurgónál lesz. A pi­henő után a Fekete-sár-rét Fokozottan védett területeket is útba ejtenek. érintésével felkeresik az or­szág legmagasabban elhelyez­kedő rombarlangját, a foko­zottan védett Kőrös-barlan­got. Az Őserdőn átkelve, kite­kintenek a Vörös-kő bércéről, majd meredeken leereszked­nek a Stimecz-házhoz, ahon­nan az utolsó kilométereket kisvonaton teszik meg Felső- tárkányig. Este hat órára érkeznek a BNPI Nyugati Kapu Látoga­tóközpontjába, ahol az Erőss Zsolt tiszteletére állított kop­jafánál megemlékeznek Erőss Zsolt hegymászóról, aki társá­val, Kiss Péterrel a Himalájá­ban, a Kancsendzönga meg­mászása közben életét vesztet­te. Erőss Zsolt 2013-ban vállal­ta, hogy az igazgatóság védnö­keként a természetvédelem, s a hazai természeti és kulturá­lis örökség megőrzésének fon­tosságát hirdeti. Emlékére ne­vezték el a téli transzbükki átkelést - melyen 2013-ban A tervezett különleges túra reggel nyolctól este nyolcig tart ő maga is részt vett - Erőss Zsolt-emléktúrának. A megemlékezés után a tú­rázókat meleg vacsorával vár­ják az erdei iskolában. A prog­ram a tervek szerint reg­gel nyolctól este nyolcig tart. A résztvevők január 21-én Nagyvisnyón, az ÁFÉSZ-meg- állóban találkozhatnak 7.45- kor. (Az egri buszpályaudvar­ról 6.45-kor indul helyközi já­rat Nagyvisnyóra.) Jelentkez­ni a Bükk Nemzeti Park Igaz­gatóságán lehet: www.bnpi. hu. A letölthető regisztrációs lapot is itt érik el. Jelentkezni január 15-ig lehet. Telefonon a 36/ 411-581/109 és 209 mellé­keken érdeklődhetnek. B. K. B A leendő déli gazdasági terület a MÁV rendezi I pályaudvar felől ma még prérinek tűnik, B g 33 telket vettek meg, sajátítottak ki itt

Next

/
Thumbnails
Contents