Heves Megyei Hírlap, 2017. január (28. évfolyam, 1-26. szám)
2017-01-26 / 22. szám
4 PF. 23 2017. JANUAR 26., CSÜTÖRTÖK Bíró Lajos özvegye, Éva néni tavaly vehette át Eger város posztumusz díszpolgári oklevelét Habis László polgármestertől Gondolatok egy kiállítás margójára Putnoki elvtárs, soha! Ideje lenne határozottan védeni magunkat! EGER Lapjuk január 24-i számában olvastam, hogy az elmúlt napokban már több nagyobb hazai városban mértek egészségügyi kockázatot is magában hordozó légszennye- zettségi értékeket. A nehézfémeket, rákkeltő anyagokat, kormot tartalmazó szálló por koncentrációja meghaladta az egészségügyi határértéket. Több mérőállomás környezetében elérte vagy meghaladta a tájékoztatási küszöbértéket is. A szennyezettebbé váló levegő főként az idősekre és a gyerekekre jelent veszélyt. Idős, beteg emberek lévén az utóbbi napokban mi is kétszer meggondoljuk, hogy kilépjünk-e az utcára a feleségemmel. Általában a reggeli órákban intézem az ügyeinket, így feltűnt, hogy hiába a figyelmeztetés, reggel 7 és 8 óra között jottányit sem csökken a forgalom. Az autók egymás után araszolnak, hogy a gyerekeket elvigyék az iskoláEgerben meddig kell várni határozott fellépésre? ba. Tudjuk, hogy a sajátos téli időjárási viszonyok mellett főként a fűtés és a közlekedés tehető felelőssé az elmúlt hetek romló légszennyezettsé- gi adataiért Egerben is, amivel a város fekvése, a völgyben megszoruló levegő, a csekély áramlás és az utóbbi évtizedben a település átszellőzé- sét biztosító légfolyosó beépítése miatt fokozottan kell számolni. Szerény kérdésem az lenne, hogy legalább ezeken a napokon nem lehet a nagyobb gyermekeket autóbuszra ültetni és a tömegközlekedést előnyben részesíteni? Olvastam azt is, hogy Szegeden úgy döntött a város vezetése, hogy a kritikus időszakban, a szmogriadó időtartama alatt egy héten át ingyenes a helyi közösségi közlekedés. Felkérték továbbá az ipari fogyasztókat, hogy felével mérsékeljék a füstgáz- és kén-di- oxid-kibocsátást. Egerben vajon meddig kell várni egy ilyen lépésre? Horvát Béla, Eger Az 1956-os egri események egyik főszereplőjének, Bíró Lajos festőművésznek - akivel kiváló baráti kapcsolatot ápoltam - retrospektív kiállítása nyílt 2016. december 12-én, a Ziffer Sándor Galériában. EGER-BUDAPEST Ezen alkalommal vehette át a Lajos bácsinak megítélt, Eger város posztumusz díszpolgári oklevelet az özvegye (Éva néni), Az 1956-os forradalom elemzése, megítélése nekem nem tisztem, ez ma már a történészek feladata. Az elbukott forradalomnak, a benne részt vevő hősök áldozatvállalásának, az üldözöttség dacára meg nem alkuvásuknak az én szememben azonban - aki élete jó részét az úgynevezett „átkosban” töltötte - van számtalan olyan „hozadéka”, ami mellett nem mehetek el szó nélkül, és ezért ragadtam tollat. 1956 nélkül nem következett volna be az, hogy mi lettünk a legvidámabb barakk, és nálunk volt úgymond legpuhább a diktatúra. Ez lehetett volna még enyhébb, amennyiben a Time magazin főszerkesztője nem követi el azt a hibát, hogy míg 1956- ban az év embere (man of the year) a pesti felkelő volt, 1957ben, már nyilvánvaló politikai nyomásra, Nyikita Szer- gejevics Hruscsov. Több mint érdekes. Nem következett volna be továbbá az, hogy amikor 1969-ben egyetemi tanulmányaimat megszakítva az NDK-ban dolgoztam, minden keletnémet lány hozzánk akart feleségül jönni (nem azért, mert olyan szépek és okosak voltunk), mert mi bárhova utazhattunk. Nem következett volna be az, hogy a határnyitás másnapján - a nyitás időpontjában épp Hegyeshalomnál voltam, és egy holland vízilabdacsapat buszában ültem - a hollandok szinte hősként tekintették rám. Nem történhetett volna meg, hogy 1990-ben a Lipcse-Berlin autópályán haladva elment mellettem egy Wartburg, és amikor meglátták a rendszámomat, egy transzparenst feszítettek ki a hátsó ablakukra „köszönjük nektek, magyarok” felirattal. Maga a határnyitás sem következett volna be, hogyha nincs Német Miklós - egyetemi kollégiumi szobatársam -, aki a Gymnich-i kastélyban Kohl kancellár azon kérdésére, hogy mivel tartoznak, azt felelte, hogy Magyarország nem foglalkozik emberkereskedelemmel. Akinek az édesapja a miniszterelnöki kinevezése előtt azt mondta, hogy fiam, ha azt akarod, hogy felakasz- szanak, akkor vállald el! Nem születhettek volna remekművek (Déry Tibor- Makk Károly: Szerelem, Bacsó Péter: Tanú stb.), ha Aczél elvtárs nem mond ellent olykor-olykor Furceva asszonynak, aki a nagy Szovjetunió kulturális miniszterasszonya volt. Az az Aczél György, aki a halálos ágyán magához kérette Konrád György író barátját, és megkérdezte tőle, hogy hol hibáztak. „Sokat gyilkoltatok”, hangzott a válasz. Ugyancsak nem következett volna be az, hogy amikor a ’80-as években Ponomarjov elvtárs - némi vodkával megtámogatva - meglátván a Váci utcai kínálatot, azt mondta: „De tavárisi! Milyen szocializmus az, ahol mindent lehet kapni?!” Az általam felsorolt és kiragadott események biztos más irányt vettek volna, ha egy adott kérdésre anno más válasz születik. Ugyanis Lajos bácsi elmondása szerint a tárgyalása előtt odament hozzá Putnoki elvtárs, és azt mondta neki, hogy amennyiben egyfajta „mea culpát” gyakorol, elismeri, hogy tévedett és rossz oldalra állt, akkor őt felmentik. A válasz tömör volt és rövid: „Putnoki elvtárs, SOHA!” Demeter Béla, Eger A milliárdok jól jönnek, ha arra fordítják, amire ígérik TÖBB mint 1100 milliárd forintból tudja Magyarország megvalósítani a klímastratégiáját, a környezetvédelmet és az energiahatékonyságot - adta hírül a minap az egyik internetes hírportál. A környezet- és energiahatékonysági programon kívül az önkormányzatok számára elérhető területi operatív programokban, illetve a gazdaságélénkítő programcsomagban is elkülönítettek ezekre a feladatokra forrást. Utóbbiban mintegy 760 milliárd forint az energetikai hatékonyság növelésére fordítható. Azt is megtudtuk, hogy az országos klímastratégia összeállításához szükséges megyei programok előkészítő fázisban vannak, a következő másfél évben országosan több száz millió forintot kaphatnak a helyhatóságok. Örvendetesnek találom a fentieket. Csak abban bízom, hogy ezt a rengeteg pénzt valóban arra fordítják, amire való. Néhány év, és kiderül, hogy jól gazdálkodtak-e a felelősök, vagy elmutyizzák a jövőnket. F. Szabó János, Gyöngyös Újra várjuk leveleiket, írásaikat ÖRÖMMEL tapasztaljuk, hogy az utóbbi időben mind többen ragadnak tollat, hogy hangot adjanak véleményüknek, észrevételeiknek, javaslataiknak írásaink kapcsán. Felhívjuk levelezőink figyelmét, hogy a közölt levelek tartalmával szerkesztőségünk nem feltétlenül ért egyet, azokért felelősséget nem vállal. Csak teljes névvel, címmel ellátott írásokat teszünk közzé, amiket szükség esetén rövidítve, szerkesztve jelentetünk meg. Kéziratokat nem áll módunkban megőrizni. Ha elégedettek orvosaik gyógyító munkájával, azt lehetőleg ne ezen oldalon fejezzék ki. Továbbra is várjuk észrevételeiket szerkesztőségünk címére (3300 Eger, Trinitári- us utca 1.), illetve a hmhirlap@ mediaworks.hu e-mail-címre. Néhány adalék a művészről Bíró Lajos Egerben szerzett diplomát a pedagógiai főiskolán, tanárai Adler Miklós és Félegyházi László voltak. 1957-ig ott is dolgozott mint adjunktus, ezután Debrecenbe költözött, és a Képzőművészeti Kör vezető tanára lett, számos művésznek volt első mestere. Több kiállítása volt itthon (Budapest, Debrecen, Szeged) és külföldön is. Munkásságát több díjjal jutalmazták (Munkácsy-emlékérem, a Magyar Köztársaság Érdemrend Kiskeresztje). Művei Debrecenben láthatóak. 1951-től az egri főiskolán, az Adler Miklós által vezetett rajztanszéken tanársegéd lesz. 1956-ban az egri forradalom egyik vezetőjévé választják. 1957-ben letartóztatják, négy évre ítélik, 1959-ben amnesztiával szabadul. 1961-től Debrecenben él. A hatvanas években a tokaji művésztelepre jár, többek között Tóth Menyhérttel, Kosz- ta Rozáliával, Tamás Ervinnel együtt fest. Aki végigharcolta mindkét világháborút: udvarhelyi Ferenczy László Apám volt a háborús sebesülések rekordhőse EGER-BUDAPEST Az 1956-os forradalmunk tavalyi 60. évfordulója alkalmából érdemes emlékeznünk azokra a székely-magyar hősökre is, akik az I. és II. világháborúkban adták életüket hazánkért, magyar nemzetünkért. - Arra neveltek, hogy a „Haza minden előtt!” - ezekkel a szavakkal kereste fel szerkesztőségünket Ferenczy László, aki 72 éves nyugdíjas testnevelő tanárként meséli-beszéli el édesapja mindkét világháborúban való részvételét, katonai helytállását.- Édesapám, Ferenczy László 1897-ben született Székelyudvarhelyen. Ahogy kitört az I. világháború, önként jelentkezett a frontra és székely csapatával 1915-ben a dober- dói hadszíntérre került. Innen kezdődött katonai pályafutása, mely 1945-ig, fogságba eséséig tartott. Abban az időEmlékeit Fény a sötétségben címmel írta meg. ben dicsőség volt katonának lenni, a hazát védeni. Doberdo az egyik legvéresebb hadszíntere volt az I. világháborúnak. A katonák futóárkokat ástak a domboldalba, és megkezdődött az olaszmagyar hadseregek egymás elleni hosszú, véres küzdelme. Az olaszok nagy erőkkel támadtak, és súlyos veszteséget okoztak a monarchia seregének. Édesapám ekkor nagyon bátor és merész lépésre szánta el magát. Karda és Szécsi nevű baj társaival úgy határoztak, hogy aláaknáznak egy olasz géppuskafészket. Mindez 1916. május 31- én éjjel történt, amikor elindultak és sikeresen felrobbantották az olasz géppuskafészket. A robbanás után a megfigyelő léggömbből észrevették őket és gránáttal lövették édesapámékat. Az egyik gránát közöttük csapott le, melynek következtében mindkét bajtársa azonnal meghalt, édesapámba pedig belevágott 743 szilánkot. Mikor csontvéresen elkúszott a kötözőhelyig, a kisebb-nagyobb sérüléseit orvosi lelkiismeretességgel számlálták meg. Negyven- három nagy sebet (bal szeme kifolyt, könyökcsontja, térdkalácsa kiszakadt) láttak el, a kisebbekről pedig megállapították, hogy több mint hétszáz van belőlük. Ezt már a kórházban állapították meg, miután betették egy lófogatú mentőkocsiba, és elindították Laibach-ba (ma Ljubjana), ahol az orvosi kételkedések ellenére legyőzte a halált, és életben maradt. Édesapám polgári foglalkozási jegyző volt, így amikor 1941-ben feleségül vette édesanyámat Egerben, jegyző foglalkozását „honosítani” kellett az akkori Csonka-Magyar- országon. így aztán - mint ahogy a korabeli lapok írták - édesapám volt a háborús sebesülések rekordhőse. Amikor 1946-ban meghalt, még 26 szilánk benne volt. Hadirokkantként a II. világháborúban is részt vett, már mint százados és harcolt az 1945-ös orosz fogságba eséséig. Mint hadifogolyt Brünnbe (a mai Brno) hurcolták, ahonnan a Vöröskereszt hozta haza 1945-46 telén, de még vitézzé avatása előtt rövidesen, 1946-ban meghalt (csatolva levelek). Kitüntetései: Kis ezüst és nagy ezüst vitézségi érem, Károly-kereszt-érdemérem, Vaskereszt. Háborús emlékeit a „Fény a sötétségben” című könyvében írta meg, amelyben főként a doberdói borzalmakat örökítette meg. így szeretnék mintegy emléket állítani hős édesapámnak, aki mindkét világháborúban (a magyar hazáért) harcolt szívvel-lélekkel, és bátran életét adta a hazáért. Ferenczy László, Budapest
