Heves Megyei Hírlap, 2017. január (28. évfolyam, 1-26. szám)
2017-01-20 / 17. szám
16 SPORT hevesShíriap 2017. JANUAR 20., PENTEK Bemutatták Rossi és társa motorját MOTORSPORT Csütörtökön Madridban bemutatták a MotoGP-ben szereplő Yamaha gyári csapatának új motorját, amellyel az idén Valentino Rossi és a Jorge Loren- zót váltó Maverick Vinales indul a futamokon. Rossi arra készül, hogy 2017-ben megszerzi pályafutása tizedik gyorsasági motoros világbajnoki címét. NSO.HU 600 millió dolláros NOB-szerződés OLIMPIA Az Alibaba kínai online kereskedelmi óriáscég lesz a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) digitális partnere, erről a két fél 2028-ig szóló megállapodást kötött csütörtökön a svájci Davosban. A támogatása mintegy 600 millió dollár (173,4 milliárd forint) bevételt jelent a NOB-nak. MTI Magyar bronz a szegedi versenyen TEKE Kiss Tamás bronzérmet nyert a tekézők első idei világranglista-versenyén, Szegeden. A nemzetközi A kategóriás viadalon 160-an indultak, a mezőnyben 13 világbajnok gurított. Az aranyérmet a szerbiai Bárány Csongor szerezte meg. MTI Három magyar páros a nyolcban ASZTALITENISZ A négy ma gyár páros közül három sikerrel vette a főtábla nyitó- fordulóját az év első World Tour-versenyén, a budapesti BÖK Csarnokban zajló, 120 ezer dollár összdíjazású Hungarian Openen. Egyedül Madarász Dóra, Pergel Szandra duó búcsúzott. MTI 31. Imola-Hírlap-kupa, 7. Fesztbaum Béla-torna Bronz után aranyért LS« Az első gyakorlásra összehívott Heves megyei válogatott tagjai közül ugyan akadtak hiányzók, de a jövő héten már teljes lesz a csapat íL. MM Sk \\ . JL 1 m f *Vi \W - - 1 1 *1 1 'M11M á \ j ^ í. » ff ff if m wtm f Ifi Az első helyre vágyik, de a dobogót feltétlenül szeretné elérni Heves megye válogatottja a 31. Imola-Hírlap-ku- pa, egyben 7. Fesztbaum Béla-emléktornán. Bódi Csaba csaba.bodi@mediaworks.hu LABDARÚGÁS - Bármilyen rendezvényen is szerepel megyei válogattunk, a cél nem lehet más, mint a legjobb helyezés elérése - rögzítette Vojte- kovszki Csaba, az MLSZ Heves megyei igazgatója. - Idén is arra törekszünk, hogy az első helyen végezzen a csapatunk, és ehhez a lehető legerősebbnek tartott keretet alakítjuk ki. Örülünk, hogy a klubok részéről együttműködést tapasztaltunk, ahová meghívót küldtünk, ott pozitívan vették a megkeresést, és szívesen bocsátották rendelkezésre a játékosokat. Összesen hét csapatból érkezett az első edzésre meghívott 19 labdarúgó. A hétközi gyakorlás a torna helyszínéül szolgáló körcsarnokban zajlott, ahol Horváth Tamás (Egerszalók) és Berkes László (Energia SC Gyöngyös) vezetésével futballoztak a keret tagjai. Noha akadtak hiányzók, a 16 főre történő szűkítést csak a hétfőn sorra kerülő második összetartás után ejtik meg a szakemberek. Heves megye válogatottja eddig egyszer végzett tornagyőztesként (2015) és másodikként (1992), bronzmedálból (1993,2016) kettő jutott korábban szűkebb hazánk legjobbjainak. Imola Cégcsoport - Egri Városi Sportiskola - Magyar Labdarúgó Szövetség Heves megyei igazgatósága - Feró-Véd Kft., Eger - Prompt ‘94 Kft., Domoszló - Prokaj érem és serleg, Eger - Eger „Kas” Kft., Eger - Becskei és Társa Kft., A bő keret KAPUSOK: Tajti József, Farkas Dániel (mindkettő Egerszalók). MEZŐNYJÁTÉKOSOK: Lakó Zsolt, Nyikes Norbert (mindkettő Marshall-ASE), Nagy Zoltán, Hegedűs Richárd, Tóth Kristóf (mind Pétervására), Kovács Kristóf (Bélapátfalva), Gulyás Kristóf (Energia SC Gyöngyös), Vojtekovszki Márton (Makiár), Vámosi Róbert, Lőrincz György, Baji Péter, Baji Ádám, Ficzere Péter (Egerszalók), Lakó Zsolt (Marshall-ASE), Urbán Péter, Jónás Eger - Radiátor ‘75 Kft., Eger - Berg System Kft., Eger - Pa- tara Aqua Kft., Párád - Kurdi Pékség, Andornaktálya - Garamond Kft., Eger - Parketta Technika Szakkereskedés, Eger - Agroker Alkatrész Kft., Eger - Pemika Húsbolt, Eger Attila, Nagy László (mindhárom Besenyőtelek). A január 29-i torna programja _______Jv. 9. 00-9.25: Eger SE utánpótlás bemutató mérkőzés (1x25 perc)Törők Mihály 9.30-9.55: Felsőtárkány-Heves megye válogatott (A) Várallyay Miklós, dr. Lendvaí Gábor 10.00- 10.25: H. megye vál.-Gyöngyösi AK (A) dr. Lendvai Gábor, Várallyay Miklós 10.30- 10.55: Gyöngyösi AK-Ytong- Felsőtárkány (A) Kónya István, Szabó Sándor 11.00- 11.25: FC Hatvan-Egér SE (B) Varga László, Mencsik László 11.30- 11.55: Eger SE-Hevestherm-Hevesi LSC(B) Szabó Sándor, Kónya István 12.00- 12.25: Hevestherm-Hevesi LSC-Hatvan (B) Mencsik László, Varga László 12.30- 13.10: U16-0S bemutató mérkőzés: Heréd-Pétervására (2x20 perc) Szabó Sándor, Kónya István 13.15- 13.40: Elődöntő I (A1-B2) Varga László, Mencsik László 13.45- 14.10: Elődöntő II (A2-B1) Kónya István, Szabó Sándor 14.30- 14.55: Mérkőzés az 5-6. helyért (A3-B3) Varga László, Mencsik László 15.00- 15.40: Polgármesterek, képviselők csapat- Hírlap válogatott (2x20 perc) Várallyay Miklós, dr. Lendvai Gábor 15.45- 16.10: Bronzmérkőzés Kónya István, Szabó Sándor 16.15- 16.25: Hírlap-díjasok köszöntése, emlékezés 16.30- 16.55: Döntő dr. Lendvai Gábor, Várallyay Miklós 17.00- 17.15: Eredményhirdetés Együttműködő partnereink a tornán ^ imola ; B i z a l o m r a Imola építünkIMOIA HOTEL Az utolsó lehetőség előtt állhat a Gyöngyös KÉZILABDA A férfi Ligakupa A csoportja 1. fordulójából elhalasztott mérkőzés: EGER SBS ESZTERHÁZY- B.BRAUN GYÖNGYÖS Eger, körcsarnok, péntek, 17.00. V.: Sándor Gy., Szabó B. A mátraaljaiak és a megye- székhelyiek is győztek szerdán, előbbi gárda Komlón (28- 23), utóbbi Dabason (25-23) gyarapította pontjait. Az ötös csoportban oda-visszavá- gós, körmérkőzéses rendszerben játszanak az együttesek, ahonnan az első kettő léphet az elődöntőbe.- A továbbjutás szempontjából sorsdöntő összecsapás a Gyöngyös elleni - figyelmeztetett Tóth Edmond, az egriek vezetőedzője. - Nagy munkában vagyunk, ezzel együtt szeretnénk sikeresen szerepelni a Ligakupában. Azzal, hogy a februári bajnoki rajtig heti két, majd három mérkőzés is szerepel a programban, okosan kell gazdálkodni az erőinkkel. A gyöngyösieknek egri győzelem jelentheti az utolsó esélyt a továbbjutásra. Deb- re Viktor távollétében Nigrí- nyi Tibor és Bíró Imre útmutatásai alapján készülnek Lele Ákosék, akik vélhetően minden lehetőséget igyekeznek megragadni a továbbjutásra. Bő egy hete Gyöngyösön 25- 23-ra nyertek az egriek. S. K. Az A csoport állása 1. Balmazujvaros 6 5 1 - 173-152 11 2. Eger 4 3 1 - 102-85 7 3. Gyöngyös 6 2 1 3151-149 5 4. Komló 5 1 1 3140-145 3 5. Dabas 5 - - 5109-144 0 Gyöngyösön Szabóék győztek A Testnevelési Egyetemen folytatja munkáját a GYAK vezetője Csomós doktor szíwel-lélekkel SPORTOKTATÁS Dr. Csomós Tamás kapott megbízatást arra, hogy a Testnevelési Egyetem felnőttképzési igazgatói tisztségét ellássa. A 46 éves közgazdász a gyöngyösi Károly Róbert Főiskolán tanított számvitelt és könyvelést, majd másfél évig az intézmény kancellárjaként tevékenykedett.- A felnőttképzési csoport összefogásával jelentős hangsúlyt fektetünk arra, hogy a jövőben még több és még nagyobb feladatok ellátására legyen lehetőség - fogalmazott Csomós. - Ez az iskolarendszereken kívüli képzésben nyújt segítséget oktatási, oktatásszervezési és üzleti síkon. Dr. Csomós Tamás (fehérben) a labdarúgás nagy elkötelezettje A Gyöngyösi AK-Ytong Nagyrédén élő szakosztály- vezetője a tf.hu-nak elmondta azt is, hogy a közelmúltban hagyta abba a nagypályás futballt, amelyben az NB II-ig jutott el. Emellett 19-szeres fut- salválogatott, és a strandfut- ball rabja. 1998-ban a hatodik lett a főiskolás vb-n, amire nagyon büszke, akárcsak a játékosként és edzőként nyert nyolc magyar bajnoki címére. Amikor az a kérdés vetődött fel, hogy felnőttképzés vagy labdarúgás, ezt felelte: - Mindkettő. Ha az ember szív- vel-lélekkel dolgozik, bármiben sikeres lehet - zárta szavait Csomós doktor. B. Cs. Hómentes műfüvön rajtolhat a Téli-kupa SPORTLÉTESÍTMÉNY Az Egri Városi Sportiskola üzemeltetésében működő Felsővárosi Sporttelepen nincs akadálya, hogy a Téli-kupa műfüves bajnokság mérkőzéseit elkezdjék - közölte Kovács Géza, az EVSI igazgatója. - A 105x60 méteres műfüves pályáról és két darab 40x20 m-es kispályáról négy munkagéppel, megfeszített munkával, több mint ezer köbméter havat megmozgatva sikerült teljesen eltávolítani a 30-32 centis hóréteget. A mindent elborító téli havas környezetben a zöld műfüves burkolatú pályák üdítő színfoltként láthatóak és használhatóak a Felsővárosban. Az EVSI karbantartói a jégpálya megközelítését is szolgáló bejárati részt és a parkolókat is kiszabadították a hó fogságából, míg a futók egy sávon használhatják a Felsővárosi rekortán futópályát. Az Eger SE felnőtt- és utánpótláscsapatai, a Plútó SE és a Mezőkövesd utánpótlás gárdái is megkezdhették az alapozást a létesítményben.- Karbantartóink a rendkívüli havazás okozta közlekedési gondokat enyhítve az Érsekkertben és a Hadnagy úti járdaszakaszon is eltávolították a havat, hogy a gyalogosok tudjanak közlekedni - tette hozzá Kovács Géza. B. Cs.