Heves Megyei Hírlap, 2016. december (27. évfolyam, 282-307. szám)

2016-12-13 / 292. szám

2016. DECEMBER 13., KEDD MEGYEI KÖRKÉP/SZOLGÁLTATÁS g Ostoros lett a legkedveltebb borvidéki település hazánkban Helyben Aldebrőé a pálma EGRI BORVIDÉK Kettős me­gyei sikert is elkönyvelhetett az Egri borvidék a közeli na­pokban, ugyanis Magyaror­szág legkedveltebb borvidé­ki települése 2016-ban Osto­ros, az Egri Borvidéken a leg­népszerűbb pedig Aldebrő lett az értékelések alapján. A Föld­művelésügyi Minisztérium­ban tartották a Magyar Bor és Pezsgő Napja - Koccintás 2016 díjátadóját, ahol kiderült, az idei esztendőben mely tele­pülések nyerték el a kitünteté­seket. Az ünnepélyes állófoga­dáson - mint megtudtuk - be­mutatkozhatott a debrői hárs­levelű is. Böjt László, Ostoros polgármestere a díjjal (jobbra) Tizenhét borvidéken, több mint 30 településen, ötven ese­ményen ünnepelték a magyar bor napját - derül ki a koccin- tas.hu internetes oldal adatai­ból. Júniusban 20 ezer ember emelte koccintásra poharát a hatodszor megtartott Koc­cintásversenyen, ami a szer­vezők szerint igen szép ered­mény, mivel egyik célkitűzé­sük a társas együttlét és a kul­turált borfogyasztás népszerű­sítése. Jövőre rekordot dönte­nének a résztvevők számával. Idén új díjat is alapítottak: az év legsikeresebb első koc­cintója címet Soltvadkert koc­cintó csapata nyerte. SZ. E. Bárki megrendelheti a neten a világjáró biciklisek falinaptárát Részesei lehetünk utazásuknak AUSZTRÁLIA Másfél éve indult el Budapestről az egri Szabó Ádám Szalag és Illés Adorján, hogy felfedezzék a Nagyvilá­got. Utazásuk egyik médiatá­mogatója a Heves Megyei Hír­lap és a HEOL.hu. A páros Magyarországot el­hagyva majd’ 20 országban járt már és több mint 30 ezer kilométert biciklizett. Noha már külön utakon járnak, ka­landjaikról blogjukban - itt érhető el: https://anapgyerme- kei.wordpress.com/ - számol­nak be rendszeresen. Az év vége felé járva arra gondoltak, megörvendeztetik Szalag üdvözletét küldi Ausztráliából, a naptár már nyomdában követőiket egy lapozható, szí­nes falinaptárral, amelynek a képeit ők válogatták. Szabó Ádám elmondta: igyekeztek a legjobb fotókat kiválasztani a hónapokhoz. Úgy véli, kivá­ló ajándék lehet a karácsonyfa alá, mielőtt egy család nappa­lijában a legjobb helyre kerül a falon. A blogjukon külön fe­lületet hoztak létre, ahol meg­rendelhető a naptár, az átvé­telre személyesen is van mód, akár Egerben is. Ádám ki­emelte: a vásárlással minden megrendelő támogatná az uta­zásukat és az internetes olda­luk fenntartását. SZ. E. Mézes finomság sült a könyvtárban HATVANMéz- és'fahéjillat leng­te be szombat délelőtt a Szé­chenyi Zsigmond Könyvtár termét, ahol óvodások, iskolá­sok az adventi készülődés je­gyében mézeskalácsot készí­tettek. Szorgalmas gyermek­kezek gyúrták össze a finom­ság hozzávalóit, majd tésztaki- szúróval fenyőfát, szívet, ha­rangot és karácsonyi csillagot formáztak. A tésztát gondo­san a tepsibe helyezték, s vé­gül közösen kisütötték az ízle­tes mézeskalácsot. A bibliotéka mindezen túl advent teljes időszakában négyalkalmas programso­rozattal várja a nagycsopor­tos és alsó tagozatos gyerme­ke A gyerekek mézeskalácsot készítettek a Széchenyi Zsig- mopd Könyvtárban. A mézes­kalács sütése immár a har­madik foglalkozás volt a sor­ban, ezt megelőzően a kicsik­nek kézműveskedést szervez­tek az intézmény munkatár­sai. Az apróságok gyöngyből, termésekből, papírból kará­csonyi díszeket és ajándéko­kat készítettek szeretteiknek. A programsorozat negyedik foglalkozását a nagycsoportos és alsó tagozatos gyerekek­nek december 16-án, pénte­ken délután öt órakor tartják a szervezők szintén a Széche­nyi Zsigmond Könyvtárban. A kis alkotók ekkor majd ka­rácsonyi asztali díszeket kre­álhatnak az év végi ünnepre. A foglalkozáson való részvé­telhez egyébként előzetes re­gisztráció szükséges a szeche- nyikonyvtar.hatvan@gmail. com vagy a +36-37/540-124- es telefonszámon. I. A. A gyerekek mézeskalácsot készítettek a Széchenyi könyvtárban MOZI AGRIA MOZI - EGER 16.00 ÉS 18.00 ÓRA: Szövetségesek 20.20 ÓRA: Underworld - Vérözön 20.35 ÓRA: Hivatali karácsony 16.00 ÓRA: Vaiana 16.00 ÓRA: Tapló Télapó 2. 20.20 ÓRA: A démon arca CINEMA BRIDGE MOZI - GYÖNGYÖS SZABADSÁG TEREM 15.00 ÓRA: Érdekeseket látott, hallott? 06-30/324-7729 Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím Heves Megyei Hírlap, 3300 Eger, Trinitárius utca 1. 3301 Eger, Pf. 23. E-mail-címeink hmhirlap@mediaworks.hu; heol@heol.hu Szerkesztőségi telefon 36/513-600. Szerkesztőségi fax HEVES Családi napot és adventi kézműves játszóházat tartott a napokban a dél-hevesi város önkor­mányzata, a Harmónia Alapfokú Művészeti Iskola, a Csillagbojtár Kft. és a művelődési központ. Kará­csonyi díszeket, mécsestartót, üdvözlő kártyákat, ajtódíszeket és sok-sok szép adventi terméket ké­szíthettek a gyerekek és szüleik, miközben gyorsan fogyott a helyben sütött finom mézeskalács. A kéz­műves foglalkozás közben segítő kutyákat is lehetett simogatni, akik - a kicsik legnagyobb örömére - békésen tűrték mindezt. A programot befejezésül táncház színesítette. SZ. E. EKMK DECEMBER 13., KEDD 13.00 ADVENTI MŰSOR A Farkasvölgyi óvodások és a Fertálymester feleségek kórusa közreműködésével HELYSZÍN: Bartakovics Béla Közösségi Ház 19.00 GOSPEL KARÁCSONY A Zion Movement kórus előadása Dexter Walker vezetésével HELYSZÍN: Hotel Eger&Park DECEMBER 14., SZERDA, 17.00 MIT FŐZZEK KARÁCSONYRA? Horváth Istvánné dietetikus előadása HELYSZÍN: Bartakovics Béla TV • HELYI MŰSOROK • RÁDIÓ TV EGER Legendás állatok és megfigyelésük 17.30 ÓRA: #Sohavégetnemérős 20.00 ÓRA: Szövetségesek PUSKIN TEREM 16.00 ÓRA: Vaiana 18.00 ÓRA: Hivatali karácsony 20.30 ÓRA: Underworld - Vérözön SZÍNHÁZ GÁRDONYI GÉZA SZÍNHÁZ NAGYSZÍNPAD 15.00 ÓRA: Black Comedy Ady Endre-bérlet 8.00: A TV Eger műsora - a hétfői adás ismétlése 12.00: Diginfó 18.00: Tv Eger szignál 18.01: Hír- Adás - egri híradó Időjárás-jelentés 18.20: Me­semondó 18.30: Egészségtár - magazinműsor- ism 19.00: HírAdás - egri híradó Időjárás-jelen­tés 19.20: Filmözön-filmajánló 19.30: Bortrender- magazinműsor-( korhatár 12)-ism. 20.00: Hír- Adás - egri híradó Időjárás-jelentés 20.20: Kilátó- megyei magazinműsor-ism. 20.50: Palócgála 2016-ism. Sport Plusz - televíziós sportmagazin GYÖNGYÖSE TV 00.00: Képújság 09.00: A hétfői adás ismétlé­se 11.30: Képújság 18.00: Műsorismertetés 18.01: Aktuális - hírek röviden 18.02: 10 perc - beszélgetés a világról, a városról, az emberek­ről... 18.15: Nap kérdése 18.17: Reklám 18.20: Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 18.35: Döntés előtt 1. rész - közéleti magazin 19.01: Reklám 19.04: Döntés előtt 2. rész - köz­életi magazin 19.30: Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 19.45: Moziklip - mozi magazin 19.58: Turmix - válogatás a legnép­szerűbb műsorainkból 20.12: Reklám 20.15: Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 20.30: Képújság __________________________ LÍ CEUM tv 00.00: Képújság 10.00: A keddi adás ismétlése 10.00: Sir Winston Churchill élete és kora - Dr. Kozári József előadása 10.57: Egyperces botani­ka: a páfrányfenyő - ism.terj. 11.00: Az Ének-ze­ne Tanszék tanárainak hangversenye Bartók Béla emlékére 11.30: 1956 hadtörténeti vonat­kozásai - Horváth Miklós (Hadtörténeti Múzeum) előadása 12.00: Képújság 14.00: A pénteki adás ismétlése 14.00: Eszterházy Körkép 14.30: Játék a tűzzel - Dr. B. Tóth Szabolcs előadása (Kutatók Éjszakája) 15.00: Hírlánc - az EKE hír­műsora 15.15: Túl a látható fényár - Misz József előadása (Kutatók Éjszakája) 16.00: Képújság 18.00: EKF Sport - az Eszterházy Károly Egye­tem sportmagazinja 18.30: EgerSBS Eszterházy (11.) - Sport36-Komló (8.) - NB I., 13. forduló, férfi kézilabda mérkőzés 20.00: Eszterházy KFSC (3.) - Ybl Water Polo Club (2.) - OB l/B, A-csoport, 12. forduló, férfi vízilabda mérkőzés 20.00: Képújság 21.00: Az aktuális keddi adás 21.00: A Nagy Há­ború képes levelezőlapokon - Dr. Petercsák Tiva­dar (Történelemtudományi Intézet nyugalmazott egyetemi tanára) előadása 21.57: Egyperces bo­tanika: a gímpáfrány - ism.terj. 22.00: 25 éves a Gyakorló - magazin 22.25: A szabadságharc fegyverei - Balázs Géza (Országgyűlés Hivatala) előadása 23.00: Képújság 05.00- 06.00: Magyar óra, a legnagyobb hazai slágerekkel 06.00-10.00: Reggeli ébresztő­műsor 10.00-15.00: Egri nap, benne : 12.00- 14.00: Kívánságműsor, SMS: 20/339-33-33 15.00- 20.00: Egri délután, benne: 18.00- 20.00: Rádió Eger Top 20, a hazai és külföldi slágerlisták aktuális kedvencei alapján 20.00- 05.00: A város ritmusa megszakítás nélkül FM7 0.00-5.00: FM 7 Night a legnagyobb hazai slá­gerek, az éjszakára hangolva Óránként hírek, idő­járás, útinformációk 5.00-5.15: Hírösszefoglaló az előző nap legfontosabb történéseiből, benne: Agrárpercek 5.30-5.45: Hírösszefoglaló az elő­ző nap legfontosabb történéseiből 6.00-10.00: FM 7 Café Egerben Rohlicsek Judittal, Gyöngyö­sön Géczi Adriennel Félóránként friss hírek, idő­járás, útinformációk 10.00-15.00: Helló Meló, Géczi Adriennel és Győri Nikivel Könnyed témák, munka mellé Óránként friss hírek, időjárás, út­információk 15.00-18.00: Traffic, Győri Nikivel Folyamatos útinformációk, játékok, riportok és könnyed témák a hazaút mellé Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 18.00-20.00: FM 7 Summer A nyár legnagyobb slágerei Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 20.00-21.00: Disco*s Hit Top 40 slágerlista, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és Dj. Juniorral 21.00-24.00: Disco*s Hit a legfrissebb zenék, mixben, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és Dj. Juniorral Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk! 5.45: Adventi gondolatok 6.00: Rorate Szent­mise közvetítés az egri bazilikából 7.25: Vatikáni Rádió (ism.) 7.45: Szentek, szent életű emberek 8.15: Játék 8.45: Lapszemle 9.05: Tudomány­ról, kultúráról 10.05: Délutáni találkozás (MKR) 10.45: Lélek szava 11.05: Cseperedő 11.30: Vatikáni Rádió (ism.) 12.05: Egyházi hírek 12.15: Evangélium 13.05: A zene mesterei (ism.) 14.05: Az erdő fohásza 15.05: Templom - tér - kép (MKR) 15.30: Hitvalló 16.05: Kívánságműsor 16.30: Iránytű 17.00: Regionális hírek 17.15: Kora esti hírmondó 17.45: A régió sportja 18.00: Rózsafüzér 18.35: Közelkép - portréműsor (ism.) 19.05: Mustármag 19.45: Esti mese 20.05: Egy­házfórum 21.05: Kávéház (ism.) 22.10: Minden­napi egészségünk (ism.) 23.05: Vatikáni Rádió AJÁNLÓ EGERBEN,a Líceum épületében, a Tittel Pál Könyvtárban ma dél­után 5 órától dr. Tóth Katalin re- umatológus, a Török Fürdő Gyó­gyászati vezetője tart előadást Új népbetegség a XXI. században címmel. A program látogatása díjtalan, minden érdeklődőt sze­retettel látnak. EGERBENa mai napon a Bartako­vics Béla Közösségi Házban este 6 órától A gyermekáldás körüli te­endők a néphagyományban cím­mel Bernád Ilona, a népi bábaság és gyógyászat kutatója, szülész­nő, természetgyógyász, népraj­zos tart előadást. EGERBEN szerdán délután 5 órá­tól a Központi Könyvtár böngé­szőjében dr. Valuch Tibor egyete­mi tanár tart előadást Hétközna­pi élet a Kádár-rendszerben cím­mel. Közösségi Ház DECEMBER 17., SZOMBAT GYERMEKKARÁCSONY 10.00-15.00 ÜNNEPVÁRÓ CSALÁDI HÉTVÉGE Jancsi és Juliska - TáncMese, kézművesség, Pöttyös Sarok, játékkuckó, teaház... 17.00 BÍRÓ ESZTER KONCERTJE Gyerekeknek és felnőtteknek HELYSZÍN: Forrás Gyermek- és Ifjúsági Ház DECEMBER 17., SZOMBAT, 19.00 VÍGAN ZENGJETEK... A 30 éves Gajdos Zenekar jubileumi és adventi koncertje két részben HELYSZÍN: gj-gp Bartakovics Béla kulturális Közösségi Ház KÖZPONT Családi kezmuvesaatszohazl

Next

/
Thumbnails
Contents