Heves Megyei Hírlap, 2016. november (27. évfolyam, 257-281. szám)
2016-11-22 / 274. szám
12 SPORT HEVESf.HIRIAP 2016. NOVEMBER 22., KEDD Ukrán bokszoló búcsúztatta Oláht ÖKÖLVÍVÁSA 69 kilogrammos súlycsoportban szereplő Oláh Eszter vereséget szenvedett a Szófiában zajló női Európa-bajnokság negyeddöntőjében. Oláh a második menet közepéig tudta tartani a lépést riválisával, onnantól kezdve az ukrán Tatjana Petrovics - jobb kondíciójának köszönhetően - felőrölte őt. S. K, Nem akarják, hogy Kassai vezessen LABDARÚGÁS A bajnoki címvédő Ferencváros vezetői azt kérik majd a Magyar Labdarúgó Szövetségtől (MLSZ), hogy Kassai Viktor ne vezessen több mérkőzést csapatuknak. Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója „elfogadhatatlannak” értékelte Kassai tevékenységét a szombati Vasas-Ferencváros (2- 2) mérkőzésen, és közölte, írásban jelzik az MLSZ-nek, hogy szeretnének „leiratkozni" a játékvezetőről. Kassai a listavezető angyalföldiek javára három, a Ferencvárosnak pedig egy tizenegyest ítélt, ebből mindkét együttes egyet értékesített. S. K. Ellopták Liu Shaolin Sándor korcsolyáját KORCSOLYA Ellopták Liu Shaolin Sándor korcsolyáját, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség jutalmat ajánl fel a becsületes megtalálónak. A világbajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó családi körben ünnepelte 21. születésnapját, s eközben autójának csomagtartójából eltulajdonították a teljes sport- felszerelését. - Ami történt, megtörtént. Tény, hatalmas segítséget jelentene a felkészülésben, ha abban a korcsolyában folytathatnám, amiben ilyen szépen indult a szezon - idézte a versenyzőt a szövetség hírleve. MTI Marcus Ericsson marad a Saubernél AUTÓSPORTA 2017-es szezonban is a Sauber pilótája lesz a svéd Marcus Ericsson. A svájci Formula-l-es istálló további egy évvel hosszabbított szerződést. S. K. Friss megyei híreket, információkat HE0L.hu hírportálon olvashat. TOTÓ, 46/2. A 46. fogadási hét 2. fordulójának helyes tippjei: X, 2,1,2, X, 2, X, 2,2,1,1,1,1. Plusz egy mérkőzés: X. Nyeremények 13+1 találatos nem volt 13 találatos nem volt 12 találatos 2 darab 544180 Ft 11 találatos 26 darab 41860 Ft 10 találatos 385 darab 5420 Ft 1 Góltotó 6 találatos 5 találatos 4 találatos nem volt nem volt 6130 Ft KÉZILABDA Zsúfolt lelátó előtt játszotta a történelmi első tétmérkőzését Egerben a 24-szeres bajnok bakonyi gárda. Javier Sa- baté edző együttese a férfi NB I. 2. fordulójából pótolt találkozón a várakozásoknak megfelelően igazolta a nagyobb tudást, Eredmény: Eger SBS Eszterházy-Telekom Veszprém 20-28 (10-11). Mitrovics szerint lesznek még nagy csaták az évben Nem élet-halál meccs A bajnokság alapszakaszának végeredménye szempontjából kulcsfontosságú rangadó vár ma este a ZF-Eger férficsapatára. Fenyves Balázs fenyo06@gmail.com VÍZILABDA A férfi OB I B csoportja 9. fordulójának mérkőzése: FTC PQS WATERPOLO (1.)- ZF-EGER (2.) Budapest, Népliget, kedd, 18.00. V.: Németh A., Kun Gy. (Tv.: M4Sport) Szokatlan időpontban rendezik a bajnokság alapszakaszának egyik leginkább várt találkozóját, az Eger FTC elleni vendégjátékát. A B csoportban már csak ez a két alakulat mondhatja el magáról, hogy veretlen, és ha nem játszott volna már egymással a két együttes, akkor mindketten százszázalékos teljesítménnyel várhatnák a népligeti összecsapást. A második fordulóban a Bitskey Aladár Uszodában nézett egymással farkasszemet a listavezető Fradi és jelenlegi üldözője, ahol 10-10-es végeredmény született. Egri részről akkor nem játszott Hárai Balázs és Milos Csuk sem, a fővárosi zöld-fehérek ezzel szemben kompletten vághattak neHIRDETÉS HUNGÁRIA ki a csatának. Ha kizárólag ezt nézzük, két alapemberével több esélye lehet a ZF-nek, más kérdés, hogy a ferencvárosiak nagyobb esélyét épp a hazai környezet jelentheti. Nehéz tehát megjósolni, hogy milyen végkimenetele lehet a 2016-os esztendő utolsó bajnokijának, esélylatolgatásra a sárga-kékek csapatkapitányát kértük, hogy ossza meg érzéseit, várakozásait.- Nem szeretnék neveket említeni, de abból a szempontból nem jön jókor ez a mérkőzés, hogy vannak kisebb sérüléssel bajlódó társaim - adott okot némi aggodalomra a friss szerb olimpiai bajnok hálóőr, Braniszlav Mitrovics. - Ettől függetlenül is azt mondom, sokkal felkészültebb csapatok mérkőzésén vehetünk majd részt, mint az alapszakasz elején, ami még nagyon a szezon kezdetén volt. Azóta elég sok minden történt, a Ferencváros és mi is rengeteg mérkőzést játszottunk. Ellenfelünkön látszik, hogy kiváló formában pólózik, ezért bizonyosan nehéz ütközet vár ránk. Az is biztos, hogy mindkét csapat előrébb jár már taktikailag és fizikálisán is, ugyanakkor túlzott jelentőséget mégsem szeretnék tulajdonítani ennek az összecsapásnak. Ezt csak azért mondom, mert az év végéig még elég sok rendkívül fontos meccset játszunk, ezért nem mondanám, hogy a soron következő élet-halál csata lenne. Az biztos hogy fontos, hiszen az alapszakasz alakulása szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy milyen eredményeket viszünk magunkkal, ezért nem is mondhatok mást: győzni utazunk a fővárosba! Dabrowski és a kapitányság Dabrowski Norbert, a ZF-Eger vezetőedzője is pályázik a Benedek Tibor lemondását követően megüresedett szövetségi kapitányi posztra. - Miért lepődtem volna meg? - kérdezett vissza a pályázat kapcsán Bárány Attila, az Egri Vízilabda Klub ügyvezető elnöke. - Az egyesület büszke lehet arra, hogy olyan vezetőedző dolgozik a csapat élén, akit én személy szerint a legalkalmasabbnak tartok a szövetségi kapitányi posztra - nyilatkozta Kis Szabó Ervinnek a klub első embere. Braniszlav Mitrovics szerint a két csapat legutóbbi találkozójához képest \ mindkét csapat fejlődött A EL-címvédője fogadja a Juvét LABDARÚGÁS Három hét szünet után, az E, F, G és a H csoport ötödik fordulójának mérkőzéseivel folytatódik ma a Bajnokok Ligája csoportköre. A pályára lépő együttesek közül egyedül a Borussia Dortmund érezheti magát biztonságban, amely a hátralévő fordulók eredményeitől függetlenül már továbbjutónak számít. A nyolc mérkőzés közül talán a legnagyobb érdeklődéssel várt találkozó az Európa Liga-címvédő Sevilla, olasz bajnok Juventus elleni találkozója. E CSOPORT. 18.00: CSZKA Moszkva (orosz)-Bayer Leverkusen (német) Tv.: Sportl. 20.45: AS Monaco (francia)- Tottenham Hotspur (angol). Az állás: 1. AS Monaco 8 pont, 2. Bayer Leverkusen 6, 3. Tottenham Hotspur 4, 4. CSZKA Moszkva 2. F CSOPORT. 20.45: Borussia Dortmund (német)-Le- gia Warszawa (lengyel) Tv.: Sport2, Sporting Lisboa (por- tugál)-Real Madrid (spanyol) Tv.: Sportl. Az állás: 1. (és már továbbjutott) Borussia Dortmund 10 pont, 2. Real Madrid 8, 3. Sporting 3, 4. Legia Warszawa 1. G CSOPORT. 20.45: FC Köbenhavn (dán)- FC Porto (portugál), Leicester City (an- gol)-FC Bruges (belga). Az állás: 1. Leicester City 10 pont, 2. Porto 7, 3. FC Köbenhavn 5, 4. Club Brugge 0. H CSOPORT. 20.45: Sevilla (spanyol)-Juventus (olasz) Tv.: M4Sport, Dinamo Zagreb (horvát)-Olympique Lyon (francia). Az állás: 1. Sevilla 10 pont, 2. Juventus 8, 3. Olympique Lyon 4, 4. Dinamo Zagreb 0. S. K. CHAMPIONS LEAGUE A MÚSZ-vezetés távozását szeretnék ÚSZÁS Gyárfás Tamás elnöknek és a Magyar Úszó Szövetség (MŰSZ) teljes vezetőségének távozását kérik azok a magyar úszók, akik a múlt héten külön-külön emeltek szót a sportág irányításában szerintük meglévő problémák miatt. Hosszú Katinka, Gyúrta Dániel, Kapás Boglárka, Bernek Péter, Kozma Dominik, Verrasztó Dávid, Verrasz- tó Evelyn, Financsek Gábor úszók, illetve Czakó Csaba és Shane Tusup edzők a hétvégén egyeztettek a kialakult helyzetről, s megbeszélésük eredményeként hétfő reggel tették közre Facebook-oldalai- kon a változást sürgető nyilatkozatukat. Az érintettek hét pontban foglalták össze követeléseiket, ezek között az első egy új vezetőség felállításának igénye, mely „hajlandó a szervezet teljes körű felülvizsgálatára, megújítására”. Szerintük szükség van a fontos kérdésekben „valódi titkos szavazásra”, az elektronikus szavazás megszüntetésére, egységes, objektív válogatási elvek lefektetésére, átlátható szabályrendszerre és működésre. A negyedik pontban az elnök és a szövetségi kapitány jogkörének és feladatainak újraszabályozását indítványozzák, az ötödikben pedig kérik a válogatott keret tagjainak zavartalan felkészülését és egy állandó helyszín biztosítását. Szükség van szerintük arra is, hogy a jövőben pontosan meghatározzák az edzőtáborok hozzáférhetőségének konkrét elveit. Az utolsó szakaszban pedig az új vezetéstől kérik a meglátásuk szerint „kiszolgáltatott rendszer” megszüntetését, s a források „transzparens, észszerű, szakmai szempontok alapján történő” felhasználását. MTI (7 darab)