Heves Megyei Hírlap, 2016. november (27. évfolyam, 257-281. szám)

2016-11-10 / 264. szám

2016. NOVEMBER 10., CSÜTÖRTÖK A nagyobb településeinken felállított műjégpályákat ' különösen az iskolai kor­osztályok kedvelik. Képün­kön a korábbi hatvani léte­sítmény A korcsolyázás egyre több fia­tal körében hódít. Arra voltunk kíváncsiak, hogy megyénk na­gyobb városaiban megnyíl- nak-e idén is a műjégpályák, s milyen feltételekkel teszik. Ki­derült: tart a tervezés. Síké Sándor sandor.sike@partner.mediaworks.hu HEVES MEGYE Sajtótájékoztatón jelentette be Mártonná Adler Il­dikó, Eger alpolgármestere, hogy a fedett műjégpálya visszaköltö­zik eredeti helyére, a Felsőváros­ba. A Hírlap információja szerint a sportlétesítményt a terület tu­lajdonosa, az Evat Zrt. üzemel­teti majd. A létesítménnyel kap­csolatban feltett kérdéseinkre az Evat Zrt. képviseletében Korsós Lajosné vagyongazdálkodási di­vízióvezető válaszolt.- Az önkormányzati cég maga egy ideje nem üzemeltet jégpá­lyát, s így lesz ez idén is. A pálya kialakításához az Evat tulajdoná­ban levő területet adunk bérbe, a szerződés feltételeit egyeztet­jük. Annak aláírása után a szer­ződő partner - azaz a bérlő - tud majd részletes tájékoztatást adni a használatának a feltételeiről - fogalmazott Korsós Lajosné. A belváros szívébe tervezett „csúszkáidéról” Zentai László, a megyeszékhely önkormány­zatának médiareferense el­mondta: az elmúlt évekhez ha­sonlóan most is lesz egy kisebb méretű korcsolyapálya a Gár­donyi Géza téren.- A létesítményt november 24-én állítják fel, és 25-én, pén­teken vehetik birtokba a gyer­mekek. A pálya valamivel több mint 210 négyzetméteres mére­tével a tavalyinál nagyobb lesz, borítása hűtést nem igénylő, az időjárástól függetlenül használ­ható, szintetikus jég, amit a ru­házatot nem roncsoló folyadék­kal tesznek csúszóssá. Ez a pá­lya azok számára a legalkalma­sabb, akik most ismerkednek a korcsolyázással, ezért az óvodá­sok és általános iskolásoknak, utóbbiak közül is a kisebbek­nek ajánljuk - tudatta. A médiareferenstől megtud­tuk, hogy a Gárdonyi téri pá­lyát az Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye (EKVI) üze­melteti. Ezt az önkormányzat által biztosított ünnepi aján­dékként szánják az egri csalá­doknak és gyermekeknek az Az előző tél után Eger önkor­mányzatának médiareferense, Zentai László készített összeg­zést a korcsolyaszezon ered­ményeiről. E szerint: a 2012- es advent óta működik siker­rel a műjégpálya üzemelte­tési konstrukció a városban. Amennyiben egy diák egy egri iskolai csoporttal érkezett a lé­adventi időszak kezdetétől az iskolai téli szünet végéig. Juhász Katalin, a gyöngyösi önkormányzat városfejleszté­si és városüzemeltetési, igazga­tóságának igazgatóhelyettese a Hírlap kérdésére örömmel újsá­golta, hogy az idén, önkormány­zati döntést követően, vásárol­tak egy mobil műjégpályát. Az önkormányzati tulajdonú Gyön­gyösi Sportfólió Kft. üzemelteti majd a fedett koripályát, amit a strand homokos focipályán ál­lítanak fel. Mérete 15x40 méte­res, azaz hatszáz négyzetméter. Az igazgatóhelyettes tájékoz­tatása szerint december első napjaiban nyitnak, február végé­ig tervezik működtetni. Iskolai időszakban testnevelésórák ke­retében a fiatalabb korosztályok veszik igénybe a pályát délelőtt, a téli szünetben családok jönnek többnyire délelőtt és délután. Ju­hász Katalin azt is elárulta, hogy szerveznek korioktatást is. tesítménybe, úgy csak 250 fo­rintot kellett fizetnie az egyéb­ként 650 forintos diákjegy he­lyett, a különbözetet az önkor­mányzati támogatásból fedez­ték. A fedett jégpályát egyéb­ként a Négy Évszak Kft. üze­meltette az Érsekkertben, amit a városi stadion salakos pályá­ján állítottak fel.- A hatvani jégpályát idén is az önkormányzat építteti. A 2016/17-es szezon november 26-tól február 26-ig tart. Hatvan­ban 2012 óta üzemeltet az önkor­mányzat műjégpályát. Minden évben a Kossuth tér ad otthont a létesítménynek. A 2015/16-os szezonig a városháza előtt épült, de múlt év novembere óta a pa­rókia melletti területre költözött, és idén is itt épül - közölte Mol­nár József, az önkormányzat fő­tanácsadója, aki elmondta, hogy a jégpályát hétköznap reggel 8 és délután 3 óra között az óvodák és iskolák diákjai az intézményi korcsolyázás keretein belül hasz­nálják. A térségből is érkeznek diákok, így Boldog, Lőrinci, Pa­lotás, Gyöngyös, Zagyvaszántó, Csécse, Csány, Aszód és Bag te­lepülésekről. Az intézmények a testnevelésóra helyett alkalmaz­zák az intézményi korcsolyázást, amelynek kedvezményes ára személyenként 200 forint. Hét­köznap 15 órától, valamint hét­végén 9 órától bárki használhat­ja a jégpályát 19 óráig jegy vagy bérletvásárlása mellett.- Természetesen, akinek nincs saját korcsolyája, annak van lehe­tősége bérlésre is. Decemberben minden pénteken hosszabb nyit- vatartással és DJ-vel jégdiszkó várja a szórakozni vágyókat. Min­den nap van lehetőség a jégpálya bérlésére is cégek, csapatok, bará­ti társaságok részére - tette hoz­zá az önkormányzati szakember. Ez volt a megyeszékhelyen tavaly MEGYEI KÖRKÉP ß Szívből szól Juhász Henrietta henrietta.juhasz@mediaworks.hu I F ölszakad egy kép, áthasít a telkemen: paprikás krumplit majszolunk a piros fotelben a csakis miattam huszonhat fo­kosra fűtött nagyszobában. Szól a televízió, ezredjére is le­játszatom nagymamával a kazettáról a Liliomfit, senki sem érti, miért rajongok ennyire hatévesen ezért a régi filmért. Behajt a kertbe egy traktor: átforgatják télire a földet. Ketten va­gyunk a mamával, de nekem nincs maradásom a szobában, lát­nom kell, ahogy a hűvös ősz végi reggelen a lámpa fényénél hajt a kék Zetor. Hazajön anya, és mama büszkén meséli neki, hogy amíg néztük a Dallast, úgy le- Lényemet alkotó rágtam egy almát, hogy majd- emlékfoszlánvok nem me8ettem a csutkáját is. i Ropog a talpam alatt a hó, Szakadnak tol. egyedül bandukolok hazafelé az iskolából. Nincs jó kedvem, hideg is van, meg egyébként is, a nagymama beteg, az ágyat nyom­ja napok óta. Reggel már nem volt érkezésem benézni hozzá, csak az ajtóból köszöntem. Hazaérek, de csak a nővérem van otthon, s mondja, mamát el kellett vinni, útban vannak a kórházba. Leülünk tanulni, a matematika felett görnyedek, amikor anya és apa sírva lépnek be az előszobábavNem értem, mi történt, hogy történhetett. Leülök a kinti szobába egyedül, s ekkor rájövök, nagymama nincs többé. Könnyek gördülnek az arcomon, anya azt mondja, mama majd fentről figyeli, milyen ügyesen megtanulok olvasni. Nézd csak nagymama, ez lettem én, remélem, hogy büszke vagy rám: megtanultam írni, olvasni, és nap mint nap azért küzdők, hogy egyszer majd olyan hatalmas szívem legyen, mint neked volt. Ám nehéz napokon felkavaró, mégis lényemet alkotó emlékfoszlányok szorítják össze és szakadnak föl belőle. Elejét vennék a drog helyi terjedésének KERECSEND A megszokottnál jóval hosszabbra nyúlt a mi­nap a települési önkormányzat képviselő-testületének tanács­kozása. A községi közbiztonság helyzetéről szóló beszámo­lót ugyanis élénk vita követ­te. A helyi képviselők egyetér­tettek abban, hogy a rendőrsé­gi körzeti megbízott lelkiisme­retesen, s megbízhatóan dolgo­zik, ám a véleményük szerint sok esetben szükség lenne ha­tározottabb és gyakoribb ható­sági jelenlétre a településen. A legtöbb gondot egyébként a fiatalok között egyre jobban terjedő, többnyire ismeretlen eredetű drog okozza. Az aggó­dó szülők több esetben is kér­tek már korábban segítséget az önkormányzat vezetésétől is, hogy elejét vegyék a kábí­tószer terjedésének, s próbál­janak valamiképpen a terjesz­tők nyomára bukkanni. A vitát követően a képvise­lők elfogadták a beszámolót, azzal a kiegészítéssel, hogy a községben működő két pol­gárőr egyesületet is rendszere­sebb munkára ösztönzik és eb­ben segítik is őket. Ezután a kerecsendi Magya- ry Károly Általános Iskola és a Berekerdő Óvoda elmúlt tan­évben végzett munkájáról és az új nevelési év terveiről tá­jékozódtak a képviselők, majd arról határoztak, hogy a házi­orvosi szolgálat működéséhez szükséges eszközök átveszi az önkormányzat, mivel a község vállalkozó házi orvosa nyug­díjba vonult és a további gyó­gyításhoz az általa beszerzett eszközökre továbbra is szük­ségvan. Javaslat hangzott el a temető­ről szóló helyi rendelet módo­sítására is. Ehhez azonban to­vábbi véleményeket, javaslato­kat is várnak. Szóba került a növények telepítési távolságá­ról szóló önkormányzati ren­delet is, amelyben arról hatá­roztak, hogy a telkeken a kerí­téstől, illetve a szomszéd ingat­lanától milyen távolságra ültet- hetők a gyümölcsfák, illetve a díszcserjék. Végül a helyi adó­bevételek alakulását vették számba. B. K. Meghatározó korszak filmalkotásait vetítik Pro Architectura díj az egri Almagyar-dombon lévő épületért Elismerték a borterasz tervezőit EGER Amellett, hogy beszámolt eddigi sikeres rendezvényeik­ről Ráduly György, mint az 56- os programsorozat főszervező­je, novemberre tervezett film­estjeiket is bemutatta. Kiemelte, ez az esemény is megállja majd helyét a Kepes Intézetben. Az 56-os vetítéseken magyar filme­sek alkotásain túl olyan mozik­kal is készülnek, amelyek az 56- os magyar emigráló filmesek munkáját dicsérik. A december végéig tartó vetítések kiemelt eseménye lesz november 26-án a közönségtalálkozó Gárdos Pé­terrel. A vetítéseket folyamato­san bővülő tárlat is kíséri, me­lyen a látogatók az európai saj­tóban 1956-ról megjelent írása­it is megtekinthetik, filmhíradó­kat is vetítenek. A Kepes Intézet további prog­ramkínálatáról Domán Dániel művészeti menedzser számolt be: december derekán Gothár Péter rendezővel találkozhat­nak, filmklubokat terveznek a diákoknak és a hallgatóknak. Ötleteik tárházát gazdagít­ja, hogy olyan fiatalok számá­ra közismert előadókat is sze­retnének vendégül látni, mint Szirmai Gergely blogger, film- kritikus. Látogatható decem­ber 4-ig efZámbó István kiállí­tása, folytatódnak az irodalmi estek, melyek következő ven­dégei Forgách András, majd Spiró György lesznek. J. H. BUDAPEST, EGER Rangos építé­szeti díjat kapott egy egri ven­déglátóhely épületének két ter­vezője. Parlamenti ünnepség ke­retében vehette át az elismerését a Pro Architectura-díj idei tíz dí­jazottja, köztük Gereben Péter és Marián Balázs DLA, akik az egri Almagyar-dombon lévő AÉS Borterasz és venyige SPA tervezéséért részesültek a ran­gos elismerésben. A várakozá­son felüli érdeklődéstől övezett pályázaton az építészeti alkotá­sok mellett az épített környeze­tért kiemelkedő teljesítményt nyújtó pályázók is kiérdemelték a jutalmat és az oklevelet, ame­lyeket Csepreghy Nándor mi­niszterhelyettes adott át. Belesimul a tájba. Egyebek között ezért díjazták A klasszikusnak számító té­makörben, azaz a jeles építé­szeti, a városépítészeti, a táj- építészeti, a belsőépítészeti al­kotás létrehozásában kifejtett építészeti-tervezői tevékeny­ség kategóriájában két szakrá­lis épület, mégpedig a Győrf- fy Zoltán tervezte karakteres megjelenésű debreceni temp­lomépület, továbbá Deák Zol­tán és társai munkája, a Kőbá­nyai Szent László-plébánia át­alakítása is megtalálható. Ezeken kívül Horváth Zoltán humánus léptékű budakalászi Egészségháza, valamint Gere­ben Péter és Marián Balázs DLA tájba illeszkedő egri borterasza is elismerésben részesült. G. R.

Next

/
Thumbnails
Contents