Heves Megyei Hírlap, 2016. október (27. évfolyam, 231-256. szám)
2016-10-05 / 234. szám
HÁROM PERCBEN 3 kérdés 3 válasz SPORT HIRDETÉS Fizikális téren előrelépést tapasztalt Bernd Storck József helyett József boldog LABDARÚGÁS Károly József helyét Juhász József vette át a bol- dogi kispadon. Az edzőváltásra még a hét végét megelőzően ke» rült sor, így Lőrinciben már az új tréner vezetésével ért el 2-2- s döntetlent a megyei II. osztály Nyugati csoportjában szereplő boldogi együttes. Juhász József legutóbb Zagyvaszántón edzősködött, irányításával a gárda bajnoki címet szerzett a 2008/2009-es megyei II. osztály Nyugati csoportjában. Érdekesség, hogy utolsó meccsét éppen a Boldog ellen játszotta a Szántó. B. Cs.. NB ll-es csapatot is irányíthatha LABDARÚGÁS Hegyi Sándor azon ritka ipegyénkbe- li edzők közé tartozik, aki immár A licences végzettséget tudhat magáénak. A 64 éves felsőtárkányi sportember nagy elkötelezettje a futballnak, és további terveket szövöget.- Hasonló korú kolléga fogadhatott gratulációt a Telkiben rendezett diplomaosztón?- Nem, én voltam a legidősebb, a többség a harmincas korosztályhoz tartozott, de akadtak idősebbek is, mint például Vlaszák Géza, Mó- nus Tamás vagy éppen Szász Ferenc - árulta el a Hírlapnak Hegyi Sándor.- A fizikai teszt simán ment?- Igen, teljesítettem, mint ahogy a felvételi során is megfeleltem, majd pedig az írásbeli vizsgán is túljutottam. Akadt persze, akielőze- tesen azt jósolta, hogy úgysem fog sikerülni, de már csak azért is megmutattam, hogy képes vagyok helytállni. A fizikai teszt sikere nyilván annak is köszönhető, hogy mindennap futok.- Ezzel a képzettséggel akár NB ll-es csapatot is irányíthatna? Kapott már ajánlatot?- Nem kaptam. A tárkányi 8-9 éveseket edzem, bízva persze abban, hogy lesz majd lehetőségem átadni mindazt, amit tanultam és tapasztaltam az évek során. Senki helyére nem pályázok, és nem nyomulok. Képzem magam, hogy több mindent közvetíthessek. Az edzői diploma után most a nyelvtanulás izgat. Megvan bennem hozzá a kellő önmotiváció, mint ahogy a különböző szintű edzői tanfolyamok esetében is megvolt. Szeretem a futballt, és tenni- akarok érte. B. Cs. Jó példák az egri fiatalok előtt ASZTALITENISZ Két győzelem és két vereség a legutóbbi mérlege az Egri Coop SC-Városi Sportiskola csapatainak.- Mégis sikernek értékelnénk a hét végét, sőt az utóbbi pár hetet is, ugyanis utánpótláskorú játékosaink folyamatosan bizonyítanak a felnőtt bajnokságokban - szögezte le Kovács Kinga, a klub elnöke. - A női NB I-ben a 15 éves Tripa Alexandra két egyéni és egy páros győzelemmel segítette a csapatot. A 11 éves Csil- lik Márk és a 15 éves Gál Szabolcs stabil tagjai az NB III-as csapatnak. Az NB ll-es fiúknál a még ifjúsági korú Andrássy Attila két győzelme nem volt elég a csapat győzelméhez. Sajnos a szintén ifjúsági korú Za- char Márk betegség miatt nem tudott asztalhoz állni, és a hiányát nem is bírta el az együttes. A megyei gárda a vártnál könnyebben nyert Vámosgyör- kön, ahol Csillik és Tripa mellett az újonc korú Hídvégi ZaHIRDETÉS Ián és a szintén újonc korú Csíki Barbara is győzelmekkel járult ho?zá á sikerhez. EREDMÉNYEK. Nők, NB I Kelet: Gödöllői EAC-Egri Coop SC 7:11. Győztek: Iszajeva Pet- ró Anna 4, Révészné Beniczky Magdolna 3, Tripa Alexandra 2, dr. Fekete Barbara 1, és az Iszajeva, Tripa páros. Férfiak, NB II, Északkelet: Egri Coop SC II-Debrecen 17:11. Győztek: Tóth Gergő 3, Mészáros Ferenc 2, Andrássy Attila 2. NB III: Egri Coop III-Domoszló SK 4:14. Győztek: Bánkuti Gábor 1, Gál Szabolcs 1, Csillik Márk 1, és a Bogdán, Bánkuti páros. Megyei Bajnokság: Vámosgyörk- Egri Coop IV 3:15. Győztek: Tripa Alexandra 4, Csillik Márk 4, Hídvégi Zalán 3, Csíki Barbara 2, a Tripa, Csíki, és a Hídvégi, Csillik páros. B. Cs. ■ Reveszne Beniczky gs ^Magdolna továbbra isfl.£ minta lehet az ifjaknak ■§ Csak nyerhető jegy maradt Már csupán néhány belépőjegy maradt a vasárnapi Bi- ros-gálára, amelyeket nyereményjáték útján sorsol ki az Egri VK. A Fradi elleni meccs félidejében a találkozóra jegyet váltók közül öt páros belépőt biztosítanak (a megvásárolt tikettek alapján sorsolják ki azokat), és szintén ötször két jegyet nyerhetnek, akik a klub Facebook-oldalán futó játékra helyesen válaszolnak. szani, hozzáteszem, egy másik Egernek. Ellenfelünk magához képest komolyabban erősödött, mint mi, éppen ezért kíváncsi leszek, hogy milyen játékot képvisel. Persze tudjuk, hogy lesznek hiányzóink, de tavaly is jellemző volt ránk, hogy az ilyen helyzeteket meg tudtuk oldani, ezért nem gondolnám, hogy most kétségbe kellene esnünk. A hiányzókat pedig ezúttal a Hárai Balázs, Milos Csuk alkotta nem akármilyen kettős képviseli, akik nélkül azért a ZF bizonyára még nehezebb mérkőzésre számíthat. Kérdésünkre egyébiránt az egriek mestere, Dabrowski Norbert elárulta, jó esetben egy hónapot még mindig várni kell az említett két játékos visszatérésére. Este fel nyolctol Bedo Krisztián (elöl) inkább ff gvőzne - ha választani lehetne A férfi OB I B-csoportja 2. fordulójának mérkőzése: ZF-EGER (3.)-FTC (1.) Bitskey-uszoda, szerda, 19.30. (Tv: M4 Sport) V.: dr. Molnár T., Csanádi ^HUNGÁRIA Az FTC-vel szembeni párharc mostantól legalább olyan kihívást jelenthet a ZF-Eger férfi pólósainak, mint a Szolnok, vagy az OSC elleni csata. Fenyves Balázs fenyo06@gmail.com VÍZILABDA Még szinte el sem kezdődött az idei OB I, a második fordulóban máris Eger-FTC csúcsrangadót rendeznek. Ismert, hogy a zöld-fehérek alaposan megerősödtek, többek között leigazolták Varga Dánielt, Szte- fan Mitrovicsot, Szirányi Balázst és az egri nevelésű Madaras Norbertét is. A névsor veretes, a kispadon pedig a Gerendás Györgyöt is a soraiban tudó ferencvárosiak idén már egyértelműen a három pontban reménykednek. Persze, ezügyben a mieink is hasonlóan gondolkodnak, mégha legutóbb a Népligetben ott is hagytak két pontot.- Nyilvánvaló, hogy aláírnám, de inkább győzzünk, ha már választani lehetne - reagált az egri Bedő Krisztián arra a felvetésünkre, hogy a tavaszi, idegenbeli mérkőzésen lőtt öt gólja megismétlődik-e a ma esti találkozón. - Azért most egy egészen más Fradi ellen kell játFriss megyei híreket, információkat HE0L.hu hírportálon olvashat. A bizonyítás fontossága FIFA WORLDCUP RUSSIA 2018 LABDARÚGÁS Bernd Storck, a magyar válogatott szövetségi kapitánya szerint, ha csapata komoly eredményeket akar elérni, azaz beleszólna a továbbjutás kérdésébe világbajnoki selejtezőcsoportjában, akkor pénteken bizonyítania kell a Groupama Arénában sorra kerülő Svájc elleni mérkőzésen. A német szakember a telki edzőközpontban tartott sajtó- tájékoztatón hangsúlyozta, a válogatott az Európa-bajnok- ságon már megmutatta, versenyképes lehet élcsapatokkal szemben, s ezt kell újra megmutatnia mostani riválisa ellen is. Ugyanakkor megjegyezte, természetesen rendkívül nehéz mérkőzésre számít, hiszen a svájci válogatott játékosai a legerősebb bajnokságokból érkeznek, ráadásul az együttes az Eb-n veretlenül csak büntetőkkel búcsúzott a nyolcaddöntőben, egyúttal a kontinensviadalon a labdabirtoklás tekintetében az öt legjobb között volt. Az Eb-n mutatottól is jobb játék kell A Feröer-szigetek otthonában játszott gól nélküli döntetlen alkalmával Gera Zoltán még nem volt ott a pályán, az Eu- rópa-bajnokság egyik legjobb magyar játékosa sérülését követően azonban már újra bevethető. A Ferencváros 37 éves futballistája elmondta, talán még a kontinensviadalon mutatottnál is jobb játékra lesz szükség ahhoz, hogy a válogatott legyőzze a rendkívül erős svájci csapatot, ugyanakkor a hazai pálya mindenképpen előnyt jelent. Hozzátette, a szövetségi kapitány'eddig mindig megtalálta a legmegfelelőbb taktikát, amivel sikeresek tudtak lenni. Storck elmondta, a válogatott játékát a svájcival szemben kell hangólni, ezt péntekig megpróbálják a szakmai stábbal lépésről lépésre maximálisan elvégezni. A szakvezető kiemelte továbbá, hogy ugyan a svájciak elleni találkozót követően mindössze három nappal Lettországban kell bizonyítania a nemzeti együttesnek, egyelőre kizárólag a pénteki összecsapásra koncentrálna, a folytatással ráérnek később foglalkozni. A szövetségi kapitány korábban panaszkodott a játékosok fizikai állapotára, most azonban elmondta, hogy az elmúlt időszakban számos bajnokit játszottak a futballisták, ennek köszönhetően javulást tapasztalt ezen a téren. A magyar válogatott pénteken 20.45-től (Tv: M4 Sport) fogadja a svájci csapatot. A rivális az Európa-bajnok portugálok 2-0-ás legyőzésével rajtolt a sorozatban. MTI HEVESlHÍRIAP 2016. OKTOBER 5., SZERDA Ktéflsfl d© ©goflfó máíMiDG MF a ©ŰMiite Üj klassziküsfelőtt a / I Elek Ákos és Bognár István, ifl | Magasan a mérce 5 *