Heves Megyei Hírlap, 2016. október (27. évfolyam, 231-256. szám)
2016-10-20 / 247. szám
0 KÉKLÁMPÁSOK NYOMÁBAN 2016. OKTÓBER 20., CSÜTÖRTÖK HÍREK Javítóintézet után előzetesbe került a lány Lopott is és rabolt is EGER Annak rejtekében akarta ugyanis levágni az összeszedett portékákról a műanyag biztonsági eszközöket. Ám az üzlet személyzete észrevette, hogy miben mesterkedik, ezért a távozni akaró lányt feltartóztatták, s visszavették tőle a 220 ezer forint értékű árut. A következő napok egyikén a fiatal felnőttnek számító hölgy kozmetikumokat akart jogellenesen beszerezni. A szaküzletben tusfürdőt, dezodort, körömvágó ollót, fogkrémeket pakolt el a válltáskájába. Ott sem volt szerencséje, hiszen megint lebukott: az eladók megkérték, mutassa mega táskáját. A fiatal nő azonban szenvtelen arccal tovább ballagott a kijárat irányába. A árusítónő ekkor megpróbálta megakadályozni, hogy elsze- leljen a zsákmánnyal, de a lány ököllel ütött felé, s amikor a kereskedőnő elkapta a csuklóját, a vádlott beleharapott a kézfejébe.- Ugyan a terheltnek sikerült elszaladnia, de ennek a cselekményének elég nagy az ára, hiszen az már rablásnak minősül, amiért akár nyolc év börtönbüntetést is kaphat - szolgált magyarázattal dr. Konkoly Thege László. - A lopott dolog megtartása érdekében mással szemben alkalmazott ugyanis erőszakot. Mindez attól függetlenül is komoly bűntény, hogy az eltulajdonított tárgyak értéke nem érte el a 10 ezer forintot. Ilyenkor az erőszakosságot veszik figyelembe. A vád szerint június 7-én délelőtt a Rákóczi úti nagyáruházból zsákmányolt csípőfogós módszerrel két tabletet és három mobiltelefont, több mint 260 ezer forint értékben. Ezeket pár nappal később a házkutatás során foglalták le tőle, s adták vissza a nyomozók a sértett képviselőjének. Június 10-én fiatalkorú barátnőjével ment újra lopni egy egri áruházba. Nikolett csavarhúzó segítségével egy tablet, egy mobiltelefon és egy laptop dobozáról feszítette le az áruvédelmi eszközt, a társa pedig figyelt. Ugyan a jogtalanul szerzett csaknem negyedmillió forintnyi portékával kijutottak az üzletből, de a biztonsági személyzet utolérte őket, s visszatartotta a rendőrség kiérkezéséig.- Az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség B. Nikolettet - közölte a sajtószóvivő - szabálysértési értékre üzletszerűen elkövetett lopás vétségével, folytatólagosan, nagyobb értékre, üzletszerűen és dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás, továbbá rablás, valamint kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja. A fiatalkorú ellen bűnsegédként megvalósított, kisebb értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette a vád. A vádhatóság azt indítványozza, hogy az előzetes letartóztatásban lévő felnőttkorú terhelttel szemben a bíróság végrehajtandó börtönbüntetést, emellett pénzbüntetést szabjon ki, tiltsa el őt a közügyek gyakorlásától. A büntetlen előéletű fiatalkorú esetében azt kéri, hogy a bíróság alkalmazzon ellene próbára bocsátást, s állapítsa meg, a próbaidő alatt a terhelt pártfogó felügyelet alatt áll. Indítványozta az ügyészség az elkövetésnél eszközül használt csípőfogó és csavarhúzó elkobzását is. Sz. z. Letöltendő börtönt indítványoznak a felnőtt lány ellen. Várják sértettek jelentkezését GYÖNGYÖS A helyi rendőrkapitányság nyomozást folytat egy 17 esztendős gyöngyöspatai fiú ellen rablás elkövetésének gyanúja miatt. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított idén október 4-én a délutáni órákban a városbeli Kármán József utcában megállított, majd megfenyegetett egy ott sétáló fiút, hogy adja oda neki a nála lévő készpénzt, különben megveri. A sértett a fenyegetés hatására átadta a pénzét. A rendőrök beazonosították, majd október 10-én elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatalt. A rendőrség várja mindazon személyek jelentkezését, akiknek a sérelmére Gyöngyösön az elmúlt időszakban hasonlójellegű bűn- cselekményt követtek el. Jelentkezését megteheti személyesen a Gyöngyösi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályán, illetve az ingyenesen hívható 107-es, 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén. R. L. Az autójából ki sem szállva adta el a drogot DEBRECEN Megváltoztatta a Debreceni ítélőtábla a napokban meghozott másodfokú döntésével két kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolt férfi első fokon, az Egri Törvényszéken kihirdetett ítéletét - tájékoztatta a Hírlapot Berényiné Fórizs Ildikó, az ítélőtábla sajtószóvivője. Amint arról lapunkban annak idején beszámoltunk, a Heves Megyei Főügyészség K. I. elsőrendű vádlottat kábítószer-kereskedelem és különösen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-birtoklás bűntettével, míg a másodrendű N. T.-t, a vevőjét üzletszerűen elkövetett kábítószer-birtoklásának bűntettével vádolta meg. A hátságok által megállapított tényállás szerint a két személy tavaly március 10-én délután a 31-es főút jásziványi elágazójánál találkozott, ahol K. I. a gépkocsijából ki sem szállva, a lehúzott ablakon át adott oda továbbértékesítésre N. T.-nek 10 gramm kristályos szerkezetű fehér port, ami pentedron vagyis partidrog volt. A terheltek közül K. I.-t még aznap szervezett akció keretében a jászapáti gimnázium udvarán a rendőrség elfogta. A nyomozó hatóság már szemmel tartotta őt, hiszen tudták, hbgy nem először üzletelt kábítószerrel. Hamarosan házkutatást tartottak nála, a lakásában pontosan 138 gramm pentedront és több százezer forintot foglaltak le. Idén májusban az Egri Törvényszék első fokon K. I.-t kábítószer-kereskedelem bűntette miatt 8 év börtönbüntetéssel sújtotta, mellékbüntetésül tíz évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Elrendelt esetében 302 ezer forint értékű vagyonelkobzást. N. T. büntetése öt esztendei börtön és 7 év közügyektől eltiltás volt. Az elsőfokú határozattal szemben az ügyész az elsőrendű vádlott terhére súlyosításért, a terheltek és védőik enyhítésért fellebbeztek. A terheltek tagadták a bűncselekmény elkövetését. A Debreceni ítélőtábla dr. Bállá Lajos vezette tanácsa nemrég kihirdetett másodfokú döntésében a másodrendű vádlott főbüntetését 3 év 6 hónapra, a közügyektől eltiltása időtartamát négy esztendőre enyhítette. Azt is kimondta, hogy a vagyonelkobzás intézkedést az elsőrendű terhelt esetében tekinti el rendeknek. Az ítélet immár jogerős. Sz. Z. Újra indul a SuliMoped HEVES MEGYE Az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Baleset-megelőzési Bizottságának támogatásával a 2016/2017-es tanévben, megyénkben újra elindul a ,',SuliMoped" program. Az ingyenes képzésben 50 diák vehet részt. Ebben tanévben Egerben és vonzáskörzetében 30, míg Gyöngyös térségében 20 ott lakó diák kap majd lehetőséget arra, hogy díjmentesen segéd-motorkerékpár vezetői engedélyt szerezhessen. A további részletekről a rendőrség oldalán (police.hu) olvashatnak. A programra legkésőbb még idén november 20-ig lehet jelentkezni. R. L. Bli jMMfaaeBiiillM || HEVES MEGYE Első lett a Heves Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet csapata az Országos Lőbajnokságon a párbajpáros és az egyéni döntő eredménye alapján. A bajnokságon 30 büntetés-végrehajtási szerv vett részt 120 emberrel. Az egri börtönt (balról) Kissné Sztankovics Ildikó bv.-fő- törzszászlós, Soós Balázs bv.-főtörzsőrmester, valamint Nagy Róbert bv.-törzsőrmester (ő nincs a képen) képviselte. A vetélkedőt évente megrendezik, idén a Márianosztrai Fegyház és Börtön lőterén tartották. M. A legtöbb katasztrófa elkerülhető vagy előre jelezhető Véradást szerveztek a világnapra HEVES MEGYE Idén is megtartották a természeti katasztrófák csökkentésének világnapját. Az alkalomból országos véradást szerveztek, megyénkben az Egri Katasztrófavédelmi Ki- rendeltségen, Rózsaszentmár- tonban és Atkáron élhettek az önkéntesek a lehetőséggel. Tankóné Antal Erika megyei katasztrófavédelmi szóvivő elmondta: a véradás célja nem más volt, mint a vérkészletek feltöltése, a világnapon a véradók ilyen módon is megemlékezhettek a katasztrófák áldozatairól. A Magyar Vörös- kereszt egri munkatársai már évek óta visszatérő „vendégek” a tűzoltóságon, évente több alAz egri kirendeltségen is várták a donorokat kálómmal is kérik a tűzoltókat, hogy vérüket adva segítsenek. A lánglovagok három órán át élhettek a helyszíneken a véradás lehetőségével, az előzetes állapotfelmérés és orvosi vizsgálat után végül huszonkilencen szánták rá magukat, hogy önként adják vérüket a beteg emberek megmentése érdekében. A természeti katasztrófák csökkentésének világnapját az ENSZ 1987-ben jelölte ki, hogy felhívják a katasztrófák okaira a figyelmet. Arra, hogy a legtöbb ilyen esemény emberi behatás közvetett vagy közvetlen következménye, ily módon nagy részük elkerülhető, de legalábbis előre jelezhető lenne. M. z. A rendőrök figyelnek a fedélnélküliekre HEVES MEGYE A hideg idő bekö- szöntével a Heves megyei rendőrök is fokozottan figyelnek az esetleges kihűlések megelőzésére - tájékoztatott Soltész Bálint megyei rendőrségi sajtó- szóvivő. Közölte: a hatóság valamennyi szerve felkészült a téli időszakra és az ezzel kapcsolatos feladatok végrehajtására. Megtudtuk: a rendőrjárőrök jól ismerik a körzetükben azokat a helyeket, ahol a fedél nélkül élők meghúzzák magukat. Rendszeresen tájékoztatják őket a közelükben található melegedőhelyekről és az ingyenes szálláshelyekről, továbbá, ha kérik, akkor további segítséget hívnak hozzájuk. A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság emellett az állampolgárok összefogását is kéri. A kihűlés veszélyének főként az utcán élők vannak kitéve, de a lakókörnyezetben is előfordulhatnak olyanok, akik pillanatnyi egészségi állapotuk miatt szorulnak mások segítségére, vagy nehéz anyagi körülmények között élnek, és fűtetlen otthonukban szintén fennáll a kihűlés veszélye. Amennyiben ilyen esetet látnak, tapasztalnak, hívják a 107-es vagy 112- es segélyhívók valamelyikét, hogy a rendőrség értesíteni tudja a megfelelő hatóságot, vagy további segítséget nyújthasson a bajbajutottaknak. M. Z.