Heves Megyei Hírlap, 2016. szeptember (27. évfolyam, 205-230. szám)

2016-09-05 / 208. szám

14 SPORT 2016. SZEPTEMBER 5., HÉTFŐ Ezüstérmes a magyar csapat LOVASSPORT Ezüstérmet nyert a magyar csapat a hol­landiai Bredában zajló né- gyesfogathajtó-világbajnok- ságon. A Lázár Zoltán, Dob- rovitz József, ifj. Dobrovitz Jó­zsef összeállítású együttes a címüket megvédő hollan­dok mögött, a harmadikként záró németeket megelőzve harcolta ki a második helyet. Egyéniben ifj. Dobrovitz ha­todik, Lázár Zoltán nyolcadik, Dobrovitz pedig tizedik lett. Az aranyérmet a legutóbb is első ausztrál Boyd Exell ér­demelte ki. MTI Rosberg győzött és felzárkózott FORMA-iNico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte a Forma-l-es Olasz Nagydíjat Monzában. A má­sodik helyről rajtoló német versenyzőnek ez volt idei he­tedik, egyben pályafutása 21. futamgyőzelme. Rosberg mögött csapattársa, a világ- bajnoki címvédő brit Lewis Hamilton lett a második, aki továbbra is vezet a pontver­senyben, de előnye két pont­ra csökkent. Harmadikként a Ferrari négyszeres világ­bajnoka, a német Sebastian Vettel ért célba. MTI Győztes főpróba a Vasas ellen KÉZILABDA A bajnoki nyi­tányelőtti utolsó felkészü­lési mérkőzését az NB l/B Nyugati csoportjában sze­replő Vasas ellen játszotta az Eszterházy KFSC női csa­pata. Eredmény: Eszterhá­zy KFSC-Vasas SC 26:25 (13:14). A másodosztály Ke­leti csoportja 1. fordulójá­ban, szeptember 10-én az Orosháza vendégei lesznek az egriek. S. K. Póta párosban WT-versenyt nyert ASZTALITENISZ Póta Georgi­na - a svéd Matilda Ekholm- mal az oldalán - megnyerte a csehországi Olomoucban rendezett asztalitenisz World Tour-versenyt női párosban. A magyar, svéd duó a döntő­ben az orosz Marija Dolgih, Polina Mihajlova páros ellen nyert 3:2-re. Pótát az egyes nyolcaddöntőjében éppen párospartnere, Ekholm állí­ 1 11 totta meg öt szettes mérkő­zésen. MTI 1. Vancouver-New York 0-1 2 2. New England-Colorado 2-0 1 3. Chicago-Philadelphia 3-0 1 4. Dallas-Portland 3-1 1 5. Los Angeles-Columbus 2-1 1 6. San Marino-Azerbajdzsán 0-1 2 7. Dánia-Örményország 1-0 1 8. Kazahsztán-Lengyelország 2-2 X 9. Litvánia-Szlovénia 2-2 X 10. Szlovákia-Anglia 0-1 2 11. Csehország-Észak-írország lapzárta után 12. Románia-Montenegró lapzárta után 13. Málta-Skócia lapzárta után Plusz egy mérkőzés 14. Norvégia - Németország lapzárta után A felsőtárkányiak a végére hagyták a döntést Borsodnádasdon Hiába állt vissza a Heves Nehezen nyert a Gyöngyö­si AK a Heves ellen a me­gyei I. osztály 3. fordulójá­ban, ahol az Egernek nem okozott gondot a Besenyő- telek, míg az Egerszalók tíz emberrel játszva győzött Pé- tervásárán. Tudósítóinktól hmhirlap@mediaworks.hu GYÖNGYÖSI AK­HEVESTHERM-HEVESI LSC 2-1 (0-1) Gyöngyös, Komiéi spt., 220 néző. V.: dr. Lendvai Gábor (Csat­hó, Németh M.). GYÖNGYÖS: Halasi - Tamai, Szilágyi N., Gergely, Kluk, Pi- linyi, Tatár (Czene, 46.), Gyur- csik, Horváth V. (Ludányi N., 46.), Ivony A., Kiss I. (Czéh, 51.). Edző: Labancz Róbert. HEVES: Horváth P. - Szabó G., Vemyik, Somodi, Fejes, Vágó (Berecz, 84.), Bezzeg, Adám, Be- senyei Zs. (Molnár B., 62.), Kor­sós, Besenyei F. Játékos-edző: Be- senyei Ferenc. GÓL: Gyurcsik (47.), Pilinyi (73.), ill. Vemyik (6.). JÓK: senki, ill. az egész ven­dégcsapat. LABANCZ RÓBERT: - A Csak a védekezésre koncentráló ven­dégcsapat kis szerencsével meg- úszhatta volna a vereséget. Játé­kunk továbbra is kívánnivalót hagy maga után. BESENYEI FERENC: - Elnézést kérek Labancz mestertől, hogy 1-0-ás vezetésnél visszaálltunk védekezni. A hazai csapat 11-ese erősen vitatható volt. Lukács György EGER SE-BESENYŐTELEK 4-0 (1-0) Eger, Felsővárosi spt., 200 né­ző. V.: Viktor Ferenc (Molnár L., Daru). EGER: Bollók - Podolecz (Var­ga M., 90.), Káló Á., Sebe M. (Szö- vetes, 90.), Balogh M., Dorkó, Gresó, Sebe A., Szucsik, Pataki (Dér, 78.), Montvai (Árvái, 84.). Edző: Csuhay József. BESENYŐTELEK: Bukta - Szé- csi, Pálfalvi, Maksó, Szabó M. (Szabó K., 78.), Kiss P. (Tuza, 78.), Pelyhe, Tóth Á. (Ragó T., 62.), Ur- bán P. (Török R., 62.), Nagy £., Jó­nás A. Játékvezető: Vass István. GÓL: Szucsik (28.), Montvai (54., 66.), Gresó (91.). JÓK: Montvai, Szucsik, Gre­só, Sebe A., ill. Pálfalvi, Maksó, Nagy L., Ragó T. SZUCSIK Ádám, az első gól szerzője: - Magabiztos győzel­met arattunk, az elején kapko- dós játék volt, de kijött az erőn­léti különbség. CSUHAY JÓZSEF: - Nehéz dol­gunk volt a szervezetten véde­kező besenyőtelkiek ellen, de négyszer sikerült mattolni őket. VASS ISTVÁN: - Az osztály egyik legjobb csapata ellen még ennyivel sem szégyen kikapni, a hazai csapat könyörtelenül ki­használta minden hibánkat. Juhász Péter HERÉD-MARSHALL-ASE 1-1 (1-1) Heréd, 100 néző. V.: Fodor Zsolt (Bátori, Berendi). HERÉD: Őri - Tancsik, Oldal (Kollár P, 79.), Kovács Zs., Besz- szer, Hajiinger, Barta Á., Szundi, Baranyi R., Veres (Szegedi, 90.), Balog B. Szakmai tanácsadó: Sá­gi Attila. A gyöngyösi Tárnái Dánielék (elöl) hátrányból álltak fel a hevesiek ellen j ASE: Kertész P. - Lakó, Sáro- si, Kapás, Nagy V, Nyikes, Esz­tergomi, Nagy J., Bárdos (Füleki, 18.), Trungel (Ragó B., 79.), Far­kas M. Edző: Szabó László. GÓL: Baranyi R. (18.), ill. Nyi­kes (35.). Detk: félbeszakadt, A megyei II. osztály 3. forduló­jának eredményei, Kelet: Mát- raballa-Tarnalelesz 2-1 (1-1), Kisköre-Poroszló 1-0 (0-0), Pély-Bélapátfalva 1-9 (0-5), Mátraderecske-Eger SE II 0-4 (0-2), Kömlő-Egerszólát O-O. A Detk-Tiszanána mérkőzés 2-0-s állásnál a 75. percben félbeszakadt. Az Erdőtelek-Szi- halom találkozó elmaradt, mert a vendégek nem jelentek meg. KIÁLLÍTVA: Nyikes (82.). JÓK: Balog B., Tancsik, Haj- linger, Kovács Zs., Baranyi R., Szundi, Besszer, ill.az egész ven­dégcsapat. sági ATTILA: - Brusztos mér­kőzésen sikerült megszerezni első pontunkat, ami a helyzete­ink alapján lehetett volna három is. Köszönöm a játékosok lelkes hozzáállását! SZABÓ LÁSZLÓ: - Csapatom mindent megtett a három pont megszerzéséért, de akadtak olyan személyek, akik ezt nem engedték. Bízom abban is, hogy nemcsak a jogtalanul kiállított játékosokat büntetik, hanem azt is, aki kiállította. Markó Ferenc FÜZESABONY- GYÖNGYÖSTARJÁN 2-1 (2-1) Füzesabony, 200 néző. V: Du- csai József (Bodó, Rézműves). FÜZESABONY: Járdán - Kotta, Vámosi Cs., Godó, Hallgató, Ko­vács R. (Bercsényi, 89.), Füge- di, Gallik, Csala A. (Horpáczi, óó.), Bartók B. (Bőgős, 84.), Vé- csey (Kiss L., 75.). Edző: Szabó András. GYÖNGYÖSTARJÁN: Darabont - Lehótszky, Ollári, Nagy Á., Ofel- la (Oláh D., 46.), Szerencsés-Fe­kete (Adorján, 62.), Fülöp B. (Botos, 76.), Dómján, Pecze (Ur- bán R., 72.), Pethő, Banya. Játé­kos-edző: Bódis Barna. GÓL: Bartók B. (24.), Vámosi Cs. (30.), ill. Pethő (12.). JÓK: Gallki (a mezőny legjobb­ja) és az egész hazai csapat, ül. Nagy Á., Banya, Oláh. VÁMOSI CSABA, a győztes gól szerzője: - Úgy kezdtük a mér­Erdőtelek: elmaradt Nyugati csoport: ESC Gyön­gyös-Lőrinci 1-1 (1-0), Vison- ta-Boldog 2-3 (2-1), Hatva­ni Lokomotív-Atkár 4-0 (2-0), Petőfibánya-Ecséd 0-2 (0-1), Vámosgyörk-Gyöngyössolymos 6-0,(3-0), Rózsaszentmárton- Apc 2-9 (0-7), Markaz-Zagyva- szántó 2-2 (1-1), Szűcsi-Aba- sár - (-). A Nógrád megyei II. osztályban: Bodon FC-lstenme- zeje-Lucfalva SK 2-0 (0-0) kőzést, ahogy egy hazai csapat­nak kell. Agresszívek, gyorsak voltunk, letámadtuk ellenfe­lünket, mégis ők jutottak veze­téshez. De mi csináltuk tovább és meg lett az eredménye, mert fordítottunk. Ez igazi CSAPAT­MUNKA volt! SZABÓ ANDRÁS: - Az első félidőben nagy iram, a csapat 0-1-ről felállt. A másodikban azt bánt, hogy hoztunk pár hi­bát, de dicséret illeti a jól játszó Gyöngyöstarjánt. Győztünk, így örömmel köszönthettük a szüle­tésnapos Járdán Krisztiánt. BÓDIS BARNA: - Egygólos elő­nyünket egyéni hibákból elher­dáltuk, majd a második félidő­ben nagy erőket mozgósítottunk az egyenlítés érdekében, de nem a lehetőségeinket nem tudtuk gólra váltani. Juhász Andrásné BORSODNÁDASD- FELSŐTÁRKÁNY 2-4 (1-2) Borsodnádasd, 100 néző. V: Rozsnaki Gábor (Zsákai, Ju­hász Á.). BORSODNÁDASD: Csák - Amb­rus, Kertész B., Juhász Cs., Hor­váth R, Halász D., Fáklya, Tan­kó, Tóth M. (Gyárfás, 68., Bozs- vai, 76.), Szabó M. (Kozma, 56.), Érsek M. Edző: Zimmermann Tamás. FELSŐTÁRKÁNY: Farkas B. - Dorogi, Kaszás, Busái, Ötvös (Bajzát D., 94.), Kollár B., Kovács Á., Banu, Kálmán J., Horváth Sz., Hegedűs Gy. (Gál R, 81.). Edző: Bocsi Zoltán. GÓL: Tóth M. (12.), Gyárfás (72.), ül. Kollár B. (4.), Kálmán J. (40., 92.), Banu (88.). JÓK: Horváth F. (a mezőny leg­jobbja) és az egész hazai csapat, ill. Horváth Sz., Kálmán I., Kol­lár B. KERTÉSZ BENCE, a hazaiak hátvédje: - A végtelenül szimpa­tikus ellenfél rendkívül megér­demelt győzelmet aratott, de ter­mészetesen ez nem igaz... ZIMMERMANN TAMÁS: - A for­gatókönyv ugyanaz, mint a múlt héten, csak most négyszer áll­tunk a kapussal szemben. Amíg ezeket a helyzeteket nem vált­juk gólra, addig nem örülhetünk győzelemnek. BOCSI ZOLTÁN: - Szoros mér­kőzésen a végére magabiztos győzelmet arattunk. Vincze László MAKLÁR-GYÖNGYÖSHALÁSZ 4-2 (2-1) Makiár, 120 néző. V: Németh Szabolcs (Tamasi, Csathó). Makiár: Tiszolczki - Szabó R, Farkas Cs., Vojtekovszki, Szől- ló'si, Bánka, Szabó R., Nagy G., Várkonyi (Vízkeleü, 54.), Czom- pa (Barta J., 72.), Molnár T. Játé­kos-edző: Nagy Endre. GYÖNGYÖSHALÁSZ: Kovács T. - Csirmaz, Csömör, Palik (Hordós, 65.), Tóth M. (Molnár A., 46.), Bella, Harmat, Sőregi, Kiss G. (Fülöp V, 53.), Soltész, Galó. Játé­kos-edző: Hordós Dániel. GÓL: Szabó R. (13.), Vojte­kovszki (30., 63.), Molnár T. (56.), ill. Palik (33.), Galó (51.) JÓK: Farkas Cs., Szőllősi, Sza­bó R, Vojtekovszki, ill. senki. SZABÓ RICHÁRD, a hazai csa­patkapitánya: - Végre megszüle­tett várva várt győzelmünk. Gra­tulálok a csapatnak, remélem, ezen az úton haladunk tovább. NAGY ENDRE: - 2-0-ás vezeté­sünk után gyorsan kiegyenlített az ellenfél, de sikerült rátenni egy lapáttal, és úgy érzem, meg­érdemelt győzelmet arattunk. HORDÓS DÁNIEL: - Ha idegen­ben 2-0-ról fel tudunk állni, az azt jelenti, hogy van bennünk tartás. De a megyei labdarúgás­ban a szív és a lélek elengedhe­tetlen ahhoz, hogy egy csapat nyerni tudjon. Misz György PÉTERVÁSÁRA-EGERSZALÓK 2-3 (2-2) Pétervására, 80 néző. V: Var­ga László (Orovecz, Horváth Ma­rianna).— PÉTERVÁSÁRA: Kertész V. - Madarasi, Molnár Gy., Nagy Z., Földi R, Hegedűs R., Nagy Á., Tóth K., Nagy M., Utasi (Berki, 77.), Lezsák. Edző: Sipos Lajos. Egerszalók: Tajti - Neumann, Lőrincz Gy., Vámosi R., Balá­zsi, Molnár A., Baji Á., Klavács (Nagy G., 49.), Hajdú, Szabó D. (Szeles, 83.), Danó Zs. (Farkas D., 90.). Edző: Horváth Tamás. GÓL: Hegedűs R. (18.), Nagy M. (21.), ill. Neumann (23.), Molnár A. (30.), Vámosi R. (83.). KIÁLLÍTVA: Balázsi D. (42.). JÓK: senki, ill. az egész ven­dégcsapat. TAJTI JÓZSEF, a szalókiak ka­pusa: - Az első félidőbeli gólvál­tás után úgy érzem, hogy a má­sodik félidőben igen taktikusan győzelmet szereztünk. Tóth ZSOLT, a péterkeiek szak­osztályvezetője: - Ma a Szalók tükrözte azt a elénk, hogy csa­patösszhangból egymásra figye­lésből, taktikus, higgadt játék­ból, kétgólos vezetésből így nem lehet kikapni egy olyan csapat­nak, amelyik komolyabb célokat akar elérni. HORVÁTH TAMÁS: - Péterkén nyerni még mindig nagy dolog, de 0-2-ről tíz emberrel játszva, mennyei érzés. Tóth Zsolt |A bajnokság állása 1 Eger SE 3 3­­20-3 9 2. Felsőtárkány 3 3­­12-4 9 3. Egerszalók 3 3­­8-4 9 4. Gyöngyösi AK 3 3­­9-4 9 5.Füzesabony 3 2­i 4-2 6 6. Besenyőtelek 3 2­i 4-4 6 7. Marshall-ASE 3 1 1 i 6-6 4 8. Pétervására 3 1­2 5-4 3 9. Heves 2 1­1 2-2 3 10. Makiár 3 1 0 2 6-7 3 11 Heréd 3­1 2 4-11 1 12. Gyöngyöshalász 3­0 3 4-10 0 13. Borsodnádasd 3­­3 3-9 0 14. Gyöngyöstarján 2­2 3-11 0 15. Nagyréde 2­­2 1-10 0 vACpiCIHUCI JA/., SJUIIIUCH, JA/.4V. LgCI OC.~ Pétervására, Gyöngyöstarján-Gyöngyösi AK, Hevestherm-Hevesi LSC-Maklár, Marshall-ASE- Borsodnádasd, Nagyréde-Füzesabony, Felsőtárkány-Egerszalók. Vasárnap, 16.30: Gy.halász-Heréd. Szabadnapos: Besenyőtelek L NEZZE MEG ATQBBI KÉPET IS! H A Gyöngyösi AK-Hevesi LSC P mérkőzés további fotói H megtekinthetők: www.heol.hu

Next

/
Thumbnails
Contents