Heves Megyei Hírlap, 2016. szeptember (27. évfolyam, 205-230. szám)

2016-09-28 / 228. szám

2016. SZEPTEMBER 28., SZERDA KITEKINTŐ, SZOLGÁLTATÁS g Egészen Kínáig repít a Harlekin új premierje, a Testvérek című mese BEMUTATÓ Korán kezdte az éva­dot a Harlekin Bábszínház, rá­adásul nem is akart biztosra menni, a Testvérek című elő­adás alapja ugyanis egy kínai népmese. Szóval mintegy egy hónappal hozták előre a sze­zont, rizikózva, hogy ilyenkor még a törzsközönség, az isko­lások, óvodások szülei nem a szórakoz(tat)ással, hanem a gondokkal vannak elfoglalva. No meg kockázat ugye az is, hogy bár a történet (amely is­merhető Liu-testvérek, vagy a Mese az öt kis kínairól címen is) nem feltétlenül vadidegen hazánkban, azért mégsem egy magyaü népmese, vagy egy ná­lunk közkedvelt fabula. A keleti hangulatot előbb Soó Gyöngyvér muzsikája te­remti meg, ő narrálja végig a történetet, amelyben van ka­land, misztikum, gonoszság és szeretet. Nánási Ágnes anya­figurája könyörög a gyermek- áldásért, méghozzá sikerrel, s öt fiút hoz a világra. Minden gyermeknek van valamilyen különleges tulajdonsága: az el­ső ki tudja inni a tengert, a má­sodik ért az állatok nyelvén, a harmadik testén nem fog a leg­keményebb acél sem, a negye­dik mérföldeket képes átlépni, az ötödik szemrebbenés nél­kül tűri a tűz forróságát. Ők aztán együtt veszik fel a har­cot a gonosz és kapzsi man­darin ellen, mindegyikük vál­lalva a veszélyt egymásért, és persze, hogy véget vessenek a zsarnokságnak. A történet, no meg a tanulság örök, nem is kell konkrét város hozzá, plá­A „Testvérekére érdemes beülni a stúdióba ne nem direkt mutatott hely­szín A színpadon is paravánok adják a keretet, ezeket mozgat­va jutnak a testvérek - no meg mi, nézők is - erdőből börtön­be, onnan a sziklákhoz, vagy éppen a tengerbe. A csapat­munkán múlik minden, érzi ezt Kovács Géza rendező, aki­nek koncepciójában talán ez le­hetett a kulcsszó. Persze, a mű­faj sajátossága, hogy ha egy fi­gura nem a megfelelő pillanat­ban tűnik fel, vagy el, akkor mehet a jelenet a kukába. Rá­adásul kell az összhang, hogy a testvérek kiállják a próbá­kat, mert a báboknak (dicséret Majoros Gyula tervező munká­jának!) pont akkor és ott kell lenniük, hogy működjön a va­rázs. Herein János, Sóvári Csa­ba és Szilner Olivér érzik is e felelősséget. Szépen szól a muzsika, és megszólalnak a versek is, ám éppen itt érezhető némi kettős­ség, disszonancia. Mert a ver­sek lágysága után a testvérek némely kiszólása megbontja a hangulatot, egy-egy „upsz” jó poén, de nem illik a korábbiak­hoz. Kicsit olyan, mintha meg­próbálták volna dúsítani az amúgy jól működő mesét (pél­dául egy olyan fináléval, ami nyugodtan elhagyható lenne). Az előadást nem ezek viszik előre, hanem a gondosan meg- koreografált mozgások és a lát­ványos próbatételek. A Harle­kin új évadjának első bemuta­tója ezzel együtt emlékezetes produkció, érdemes beülni rá a stúdióba. Pócsik Attila Állati jó képekre voksolhatnak JÁTÉK új fázisába lépett játé­kunk! Állati jó felvételeket kértünk olvasóinktól, s eddig közel százötven beérkezett kép bizonyítja, hogy mennyi­re is népszerűek a Heol és a Hírlap játékai. A fotók folya­matosan érkeznek és termé­szetesen továbbra is várjuk az állati jó szelüket! A Hírlap és a Heol az előző sikeres fényképes akciók után újabb játékot hirdetett. Koráb­ban szerelmespárokat, tavaszi pillanatokat és végzős középis­kolások tablóit mutató képek­kel örvendeztettek meg min­ket olvasóink. Legutóbb pedig Heves legyen a háttér! című felhívásunkra érkezett renge­teg felvétel. A játékaink sike­rességét mutatja, hogy az el­múlt fél évben több ezren dön­töttek úgy, hogy követőink lesznek a közösségi oldalain­kon, így már 19 ezren vannak, akik nap mint nap a közösségi oldalon tájékozódnak a megyé­ben történtekről. Most arra kértük játékos kedvű olvasóinkat, hogy olyan felvételeket küldjenek be, ame­lyen a büszke gazda házi ked­vencével szerepel. Rengeteg kép érkezett kutyákkal, macs­kákkal, de akadt olyan is aki afrikai sünjével nevezett, vagy épp kedvenc lovával, nyuszijá­val szerepel a képeken. A be­érkezett felvételekre szerdától szavazni is lehet a Heol Face- book-oldalán (www.facebook. com/heolhu). A játéknak természetesen tétje is van. A legtöbb szava­zatot szerző képek beküldői prémiumtáppal kényeztethe­tik kedvencüket az Acana és az Orjen gyártójának jóvoltá­ból. A játék az állatok világ­napján, október 4-én délben ér véget, addig olvasóinkkal együtt várjuk a cukiságokat. R. L. Szomszéd Eszter újságírónk is megmutatta kedvencét, Dömét MOZI AGRIA MOZI 16.00 ÉS 18.00 ÓRA: Gólya 20.05 ÓRA: Kút 16.00 ÓRA: Határtalan szerelem 18.20 ÉS 20.45 ÓRA: A hét mesterlövész 16.00 ÓRA: Bridget Jones babát vár 18.15 ÓRA: Kilenc élet 20.15 ÓRA: Idegpálya CINEMA BRIDGE MOZI - GYÖNGYÖS Érdekeseket látott, hallott? 06-30/324-7729 Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím Heves Megyei Hírlap, 3300 Eger, Trinitárius utca 1. 3301 Eger, Pf. 23. E-mail-címeink hmhirlap@mediaworks.hu; heol@heol.hu Szerkesztőségi telefon 36/513-600. Szerkesztőségi fax 36/513-605. EGER Nem lehet túl figyelmes ember az a sofőr, aki az egri Líceum mellett parkolt. Cseppet sem zavar­ta, hogy nemtörődömsége miatt egy zsúfoltabb időszakban másoktól veszi el a helyet, hiszen így két helyet foglal egy helyett. EKMK SZEPTEMBER 28., SZERDA 17.00 A MESE JEGYÉBEN A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár Gyermekkönyvtára kiállításmegnyitója HELYSZÍN: Forrás Gyermek- és Ifjúsági Ház 17.00 SZELLEMI TANÍTÁSOK ELŐADÓ: Nagy Zoltán HELYSZÍN: Bartakovics Béla Közösségi Ház OKTÓBER 1„ SZOMBAT, 10.00 VÁRJÁTÉK Vitézi próbatételek... 6. osztályo­soknak SZABADSÁG TEREM 15.30 ÓRA: Idegpálya 17.30 ÓRA: A hét mesterlövész 20.00 ÓRA: Snowden PUSKIN TEREM 16.00 ÓRA: Gólyák 18.00 ÉS 20.30 ÓRA: Bridget Jones babát vár Friss megyei híreket, információkat TV * HELYI MŰSOROK * RADIO TV EGER 8.00: A TV Eger műsora - a keddi adás ismét­lése 12.00: Diginfó 18.00: Tv Eger-szignál 18.01: HírAdás - egri híradó, időjárás-jelentés 18.30: Fogadóóra - magazinműsor - Dr. Ko­vács Luca jegyzővel a népszavazás általános tudnivalóiról 19.00: HírAdás - egri híradó, időjárás-jelentés 19.20: Népszavazás 2016. október 02. - élő kerekasztal-beszélgetés 20.00: HírAdás - egri híradó, időjárás-jelentés 20.20: Nemzetközi Aventics Pneumobil Ver­seny 2016 - összefoglaló 1-2. rész, ism. I HI I Ml Hi'MMMH— 00. 00: Képújság 09.00: A keddi adás ismétlé­se 11.30: Képújság 18.00: Műsorismertetés 18.01: Aktuális - hírek röviden 18.02: Hit vi­lága - vallási műsor 18.12: Rákász Gergely orgonái 01. - Szobrok 18.15: Nap kérdése 18.17: Reklám 18.20: Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 18.35: Sport7, 1. rész - sportmagazin 19.01: Reklám 19.04: Sport7, 2. rész - sportmagazin 19.30: Aktu­ális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 19.45: Városháza - Jászárokszállás magazin­ja - ismétlés 20.12: Reklám 20.15: Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 20.30: Képújság _______________________________ 00 .00: Képújság 07.00: EKF Sport - az Esz- terházy Károly Egyetem sportmagazinja (ism.) 07.30: EKE-Eger-KOK-Vásárhelyi Kosársuli - NB l/B, Kelet, 2. forduló, férfi-kosárlabdamér- kőzés 09.00: Képújság 10.00: A keddi adás ismétlése 10.00: Virtuális környezetünk vé­delme - „Beszéljünk a környezetről" pódium­beszélgetés sorozat 11.03: Bertold Brecht- Kurt Weill: A hét főbűn - ének „balett" (III. Egri Kamaraoperas Fesztivál) ism. 12.00: EKF Sport - az Eszterfiázy Károly Egyetem sport- magazinja (ism.) 12.30: EKE-Eger-KOK-Vásár- helyi Kosársuli - NB l/B, Kelet, 2. forduló, férfi- kosárlabdamérkőzés 14.00: A pénteki adás ismétlése 14.00: Eszterházy-körkép 15.00: Igor Stravinsky: A katona története - szóban, zenében, táncban (III. Egri Kamaraopera Fesz­tivál) ism. 16.00: Képújság 18.00: FirkásZok- háttérbeszélgetés egri sportújságírókkal 18.30: Képújság 21.00: A keddi adás ismét­lése 23.00: Képújság I II II II II — 05.00- 06.00: Magyar óra, a legnagyobb hazai slágerekkel 06.00-10.00: Reggeli éb­resztőműsor 10.00-15.00: Egri nap, benne : 12.00- 14.00: Kívánságműsor, SMS: 20/339- 33-33 15.00-20.00: Egri délután, benne: 18.00- 20.00: Rádió Eger Top 20, a hazai és külföldi slágerlisták aktuális kedvencei alap­ján 20.00-05.00: A város ritmusa megszakí­tás nélkül FM7 0.00-5.00: FM 7 Night a legnagyobb hazai slágerek, az éjszakára hangolva Óránként hí­rek, időjárás, útinformációk 5.00-5.15: Hír­összefoglaló az előző nap legfontosabb tör­ténéseiből, benne: Agrárpercek 5.30-5.45: Hírösszefoglaló az előző nap legfontosabb történéseiből 6.00-10.00: FM 7 Café Eger­ben Rohlicsek Judittal, Gyöngyösön Géczi Adriennel Félóránként friss hírek, időjárás, útinformációk 10.00-15.00: Helló Meló, Gé­czi Adriennel és Győri Nikivel. Könnyed témák, munka mellé Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 15.00-18.00: Traffic, Győri Nikivel Folyamatos útinformációk, játékok, riportok és könnyed témák a hazaút mellé Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 18.00-20.00: FM 7 Summer A nyár legna­gyobb slágerei Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 20.00-21.00: Disco*s Hit Top 40 slágerlista, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és Dj. Juniorral 21.00-24.00: Disco*s Hit a legfrissebb zenék, mixben, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és Dj. Juniorral Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 5.00: Napköszöntő; Hírek; Kalendárium 7.00: Szentmise-közvetítés az egri baziliká­ból 7.35: Szentek, szent életű emberek 8.15: Játék 8.45: Lapszemle 9.05: Múltunk pillérei 10.05: Szószóló 10.45: A lélek szava 11.05: Évezredek asztalánál 11.30: Vatikáni Rádió (ism.) 12.05: Egyházi hírek 12.15: Evangé­lium 13.05: Nem középiskolás fokon (ism.) 13.40: Népzenei kincsestár 14.05: Úton - út­félen 14.35: Neuma (ism.) 15.15: Hétvégi le­vél (ism.) 15.30: Hitvalló 16.05: Érték - adó 17.00: Regionális hírek 17.15: Kora esti hír­mondó 17.45: A régió sportja 18.00: Rózsa­füzér 18.35: MKR-műsor 19.00: Hírek 19.05: Iránytű (ism.) 19.45: Esti mese 20.10: Beszélő könyvek 21.05: Sziluett (ism.) 21.35: Úton - útfélen (ism.) 22.10: Szószóló (ism.) 23.05: Vatikáni Rádió AJÁNLÓ EGERBEN csütörtök reggel 6-ra a ClassFM Morning Showjának stábja a Gárdonyi térre érke­zik. A három műsorvezető, Se­bestyén Balázs, Rákóczi Feri és Vadon iani a megyeszékhelyen tartja négyórás műsorát. Megle­petésekkel és nyereményekkel várják a hallgatókat, rajongókat. EGERBEN csütörtök délután 4 órától a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár böngészőjében Murawski Magdolna Csend cí­mű elektronikus regényét mu­tatják be, a megyei könyvtár és a Magyar Irodalomtörténe­ti Társaság Heves Megyei Ta­gozata szervezésében. A szer­ző beszélgetőtársa Kratochwill Mimi művészettörténész, köz­reműködik: Ungvári R Tamás előadóművész és Bodó Boglár­ka Rita könyvtáros. HELYSZÍN: egri vár OKTÓBER 3., HÉTFŐ, 18,00 A SZKÍTA-HUN KULTÚRA TOVÁBBÉLÉSE NAPJAINKBAN ELŐADÓ: Kovács Imre Barna hunológus HELYSZÍN: Egri Civil Ház OKTÓBER 6., CSÜTÖRTÖK A NAGY RAJZOLÁS ÉS A MAGYAR FESTÉSZET NAPJA 9.00-17.00 NYÍLT NAP - „műhelytitkok” - mindenkinek OKTOBER 6. - NOVEMBER 15. FÖLDI PÉTER FESTŐMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSA HELYSZÍN: Vitko- vics Alkotóház eg'er KULTURÁLIS KÖZPONT Szeretettel a zsarnokság ellen

Next

/
Thumbnails
Contents