Heves Megyei Hírlap, 2016. szeptember (27. évfolyam, 205-230. szám)

2016-09-26 / 226. szám

g DIÁKVILÁG 2016. SZEPTEMBER 26., HÉTFŐ Egyetemi Sport Nemzetközi Napja: az Es?terházy-egyetem is csatlakozott Sok mozgás az Ersekkertben A buborékfoci sokakat vonzott az Egyetemi Sport Nemzetközi Napjának egri rendezvényén Kellemes őszi időben szervez­hették meg szeptember 20-án az Egyetemi Sport Nemzetközi Napját, megtöltve élettel az Ér­sekkertet. A programelemeket kisebbek és nagyobbak is szí­vesen próbálták ki a szokatlan testnevelésóra keretei között. Juhász Henrietta hen rietta.juhasz@mediaworks.hu EQER Idén ősszel az Eszterházy Károly Egyetem is csatlakozott az Egyetemi Sport Nemzetközi Nap­jához, amelynek szeptember 20- án az Érsekkert volt a helyszíne.- Az UNESCO szeptember 20- át az Egyetemi Sport Nemzetközi Napjává nyilvánította: az ország összes felsőoktatási intézménye kapcsolódik valamilyen rendez­vénnyel ehhez a naphoz. Öröm­mel vettük, hogy csatlakozha­tunk ehhez az eseményhez. Épp ezért elhatároztuk, hogy kilé­pünk az egyetem épületei közül és az Érsekkertben mutatjuk be, hogy mi mindent tudunk a sport­ról, a testi-lelki-szellemi egész­ségről. Bemutatkozókat, progra­mokat és színes lehetőségeket kí­náltunk a résztvevőknek - nyi­latkozta a rendezvény főszerve­zője, Bodolai Mónika, a Sporttu­dományi Intézet sportirodájának vezetője. A napra nem csupán az egyetemistákat, az egyetem dol­gozóit várták, hanem óvodáso­kat, kisiskolásokat, minden vá­rosban élőt, az Érsekkertben já­ró polgárt is. HIRDETÉS- Több mint ötven program helyszínünk volt, ahol bizonyos sportokat nézhettek és tapasztal­hattak meg. A nap délelőttje a ver­senysportokról szólt: tenisz, kis­pályás focibajnokság, strandröp­labda, sakkversenyek, kosárlab­da. Olyan szervezeteket hívtunk meg, akik további érdekességek­kel szolgálhatnak: ilyen a slackli- ne vagy a buborékfoci, a rendőr­ség biciklis akadálypályával vár­ta az érdeklődőket. A színpadon koncertekkel is készültünk - is­mertette a program néhány ele­mét a szervező. Kíváncsiak voltunk, hogyan értékelik a rendezvényt legki­sebbek, akiknek a szószólója, Anna, a Kemény Ferenc Általá­nos Iskola tanulója elárulta: na­gyon élvezte az izgalmas prog­ramokat. Az RSG, vagyis a rit­mikus sportgimnasztika a ked­venc sportja.- Tornázni és labdázni szok­tunk, de most még csak kari- kázunk - avatott be minket az edzések sokszínűségébe a kis­lány. Megtudtuk tőle, hogy be­melegítés után spárgázni és ci­gánykerekezni is szoktak. Miután Anna és a csoport­ja tovább sétált, a Cross Team Eger képviselőjével, Árvái Ba­lázzsal beszélgettünk. Csapa­tuk a funkcionális edzéssel fog­lalkozik.- Versenyzők és szabadidős sportolók is járnak hozzánk, száz tagunk lehet. Súlyemelés­sel, atlétikával és gimnasztiká­val, ciklikus mozgással foglal­kozunk: ilyen az ugrálókötele­zés, a futás, az úszás, a séta és a síelés is. Vegyesen haszná­lunk mindent: erőfejlesztést, sa­ját testsúlyos gyakorlatot, gim­nasztikát - mutatta be munká­jukat Balázs. Nagy ütközések­kel és esésekkel kellett számol­niuk azoknak, akik neveztek a buborékfoci-játékra, amelynek a lényege, hogy hatalmas gömb­ben kell megpróbálni az ellenfél kapujába juttatni a labdát.- Mindenki élvezte a játékot, aki eddig kipróbálta - jegyezte meg Darai Ádám, az egyetem hallgatója. A Ward Mária gimnazistá­ival is találkoztunk, akik egy boxring mellett az osztálytársa­iknak szurkoltak.- A testnevelésórát ezen a na­pon az Érsekkertben töltöttük a sportnapon. Amit eddig kipró­báltunk, az nagyon jó volt: pél­dául kifeszített kötélen egyen­súlyozhattunk - osztotta meg velünk Bolyki Jázmin. Középpontban a sport, az egészség- Fontos az, hogy az egyete- fontos szerepet vállal a régió­mén végzett - később akár ve- ban, aminek egy fontos eleme zetöi pozícióban dolgozó em- az Egyetemi Sport Nemzetkö- berek - ezt a szellemiséget vi- zi Napján szervezett program gyék tovább: fontos legyen szá- - közölte Bíró Balázs, az egye- mukra a sport, az egészséges tem Hallgatói Önkormányzatá- életmód és erre ösztönözzék nak általános elnökhelyettese, majd munkatársaikat és csa- - A program véleményem sze- ládtagjaikat is. Azzal, hogy a fő- rint úgy sikerült, ahogy megál­iskola egyetemmé vált, nagyon modtuk. MEGNÉZTÜK: Idegpálya KRITIKA Komoly fenntartások­kal kezelem a technika leg­újabb vívmányait: először csak távolról szemlélgetem őket, tá­jékozódom róluk és csak az­után próbálom ki őket, felté­ve, hogy elérhető közelségben vannak és szükségüket érzem. Ezért is volt számomra ko­molyan elrettentő egy olyan film, melyben a fiatalok - a szó egyelőre átvitt értelmében - az internet fogságában élnek, Ott persze az számít igazán menő­nek, akiről minél többet meg lehet tudni internetes profiljai alapján. Épp ezért a középisko­lás Vee-t visszahúzódó lány­nak tartják barátai. Vee vak­merő barátnője, Sydney azon­ban egy napon annyira felbő­szíti a lányt, hogy ő is nevez az Idegpálya nevű internetes játékra. A játék lényege, hogy azoknak, akik játékosként re­gisztrálnak-, kihívásokat kell teljesíteniük úgy, hogy azt on­line közvetítik - a cél, hogy a játékos minél nagyobb nézőkö­zönséget gyűjtsön. Vee, igaz élete árán, de ha­mar a játék élére tör társával Iannal. A film mondanivalója talán annyi, hogy az Idegpá­lyára kamu profillal regiszt­ráló nézők bármire képesek, míg rá nem ébreszti őket a fő­hős arra, hogy ha nem állnak le, maguk is bűnrészesekké válnak. J. H. HIRDETÉS u ánia Filmszínház Ká vézó éi Remjefvényközpam rHÁZY KÁROLY '/varon PALETTA ONLINE I Q •grlprogramok.hu wwvöffl Agg Helgen Drámajáték f Egzotikus állatsiniogató / Életjátúksí y / ^ *—'jipc Zenei vetélkedő Tudós maraton r Csillagászattörténet I s \ / / \ Városkép asztalon tálalva alatt f sörkollektor építés Klímaváltozást Laborl A játékkonzolok világa Te is tudj életet menteni!- Szelektálj okosan f jflKltcBBtEKP

Next

/
Thumbnails
Contents