Heves Megyei Hírlap, 2016. szeptember (27. évfolyam, 205-230. szám)
2016-09-17 / 219. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2016. SZEPTEMBER 17., SZOMBAT URAI, Az Erica-C Dance School and Company táncosai is felléptek a megnyitón HÍREK Príma-jelölt Szemeréről MEZŐSZEMERE A megyénkben településen élő Bukta Imre, Munkácsy Mihály-dí- jas képzőművész is a Prima Primissima jelöltek között van. A Magyar Képző- művészeti Egyetem Festő Tanszékének oktatója a magyar képzőművészet kategóriában megnevezett három Prima egyike. A művésszel egyébként éppen ma találkozhat a közönség, igaz ehhez Szentendrére, a MűvészetMalomba kell ellátogatnia az érdeklődőnek. S. S. Szerelik a vízvezetéket SZILVÁSVÁRAD Folynak az építési munkák a Szalajka úti bazársor előtt. A helyhatóság és az ÉRV ZRt. beruházásában most az ivóvizet kötik be az üzletekbe, a kiemelt kormányzati lovas beruházáson belül pedig a terület csapadékvíz-elvezetésén dolgoznak. Hamarosan megkezdődhet az út térkövezése is. A bazársor előtti területre - Szalajka rendezvénytér - elkészültek a tervek. Egy körbekerített játszótér és egy szabadidőpark is része az elképzeléseknek, illetve az utca felső szakaszán ülőhelyek létesülnek. Ezek a rendezvények idején - a nemzetközi projektben beszerzendő - színpadhoz kapcsolódnak. S. S. Gyarapodnak a bicikliutak ■ A szomszédos település, Tenk és a falu között 175 millió forintból épülhet meg egy 4,3 kilométeres kerékpárút. Forgács Jánosné, Erőtelek polgármestere szerint korábban jellemzőek voltak errefelé a biciklis balesetek, az új úttal viszont ezek megelőzhetőek lesznek. S. S. EGER - Olyan kampány ez, mely Európa-szerte zajlik. Az autózás helyetti tömegközlekedés, gyaloglás, futás és mozgás választását helyezi a középpontba az Európai Mobilitási Hét. A környezettudatosságot és az egészséges életmódot emeljük ki ezen a héten - nyilatkozta, Lisztóczki Mónika, a rendezvény szervezője. A héten a diákokat egy helyi járat befestésével vonták be a programsorozatba, a szervező pedig a további programelemeket is megosztotta velünk.- Forgalmi engedély felmutatásával a szeptember 22-ei autómentes napon a tömeg- közlekedési eszközökre ingyenesen lehet majd felszállni - tudtuk meg. A rendezvényt péntek délután a város polgármestere, Habis László nyitotta. Köszöntőjében említette a megépült kerékpár-' utat, melyet meglátásai szerint egyre több iskolás és felnőtt használ.- Őrizzük meg a város levegőjének tisztaságát - hangsúlyozta a polgármester, miután kiemelte, hogy a továbbiakban is erősítik a városban a kerékpáros és gyalogos közlekedést.- A mai napon kerékpáros élménytúra, vasárnap pedig a Gyalog-barokk várja a sportolva kikapcsolódni vágyó résztvevőket. J. H. Kerecsendi balhé: bíróság előtt a gyanúsítottak Lakhelyelhagyási tilalom EGER, KERECSEND Határozatot hozott csütörtökön a bíróság a hétfőn este Kerecsenden történt bűncselekménnyel kapcsolatban. Az Egri Rendőrkapitányság csoportosan, felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt folytat nyomozást I. E. és társai ellen. Az Egri Járásbíróság nyomozási bírája csütörtökön két gyanúsítottal szemben lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el, a harmadik gyanúsított szabadlábon védekezhet - tájékoztatott Snel- lenperger Judit, az Egri Törvényszék sajtószóvivője. A határozat indokolása szerint a cselekmény jellege és tárgyi súlya miatt két gyanúsított vonatkozásában fennáll a szökés, elrejtőzés veszély, azonban figyelemmel arra, hogy rendezett családi körülmények között élnek, egyikük büntetlen előéletű, azonban ez a veszély nem olyan mértékű, hogy a legsúlyosabb kényszerintézkedés elrendelését tenné szükségessé. A harmadik gyanúsított cselekvőségét még vizsgálni kell, erre és idősebb korára, rendezett körülményeire és büntetlen előéletére tekintettel vele szemben semmilyen kényszerintézkedést nem tartottak szükségesnek. A bíróság döntését mind a gyanúsítottak és védőik tudomásul vették, ám az ellen az ügyészség fellebbezést jelentett be. M.Z. Fideszből kiszorítottak HATVAN A városvezető hozzátette, továbbra is szeretnék segíteni a Fideszt és Orbán Viktor munkáját. Ebben a folyamatban az első és legfontosabb lépésnek azt tartják, hogy segítsék az október 2-i népszavazást. A helyi ügyekre vonatkozóan Horváth Richárd elmondta: a városvezetés nemrég kinyilvánította, hogy Hatvan a hatvaniaké. Ezen szemlélet mellett dolgozik az egyesület, a városvezetés, s mindent megtesznek azért, hogy Hatvanban a fejlesztések minél nagyobb számban megvalósuljanak. A Sajtótájékoztatón Szinyei András sajnálatát fejezte ki a párttagok tömeges kizárása miatt. A KDNP hatvani elnökeként állást kellett foglalnia a kialakult helyzetben, mert nem sikerült feloldani a Szabó Zsolt államtitkár és Horváth Richárd polgár- mester közötti feszült viszonyt.- A KDNP tagsága elé vittem a dolgot, hiszen kettős tagokat is érintett ez a kérdés. Kilenc kettős tagot zártak ki egy tollvonással, úgy, hogy erre indoklást a mai napig sem kaptunk. Én benne maradtam ugyan a Fideszben, de a helyzetem lehetetlenné vált a KDNP-ben is és a képviselő-testületben is. A KDNP ais támogatja a városvezetést a migráció elleni népszavazásban - tette hozzá. Mint arról beszámoltunk: a 8 tagú Fideszes városvezetésből csak Szinyei András és Köves Gábor Nándorné képviselő őrizte meg párttagságát. Az alpolgármester mivel nem értett egyet a hatvani Fidesz újjászervezésének módjával levélben kérte tagsági jogviszonyának szüneteltetését - írta meg a hatvanihirlap. hu. I. A. KÁL Gyorsított eljárásban bíróság elé állítást javasol az ügyészségnek a rendőrség annak a balesetnek az ügyében, amely idén július elején történt a káli vasúti átjáróban. Amint arról a Hírlap annak idején beszámolt, július 6-án reggel negyed kilenc óra tájban Kál belterületén rakodógéppel vett részt a közúti forgalomban egy helybeli férfi. A fénysorompó tilos jelzését figyelmen kívül hagyta, ráhajtott a sínekre, és összeütközött a Kisújszállás felől Kál-Kápolna irányába haladó vasúti szerelvénnyel. A munkagép vezetője könnyebb sérüléseket szenvedett. Ezt állapította meg a rendőrség az azóta lefolytatott vizsgálat során. A 69 esztendős káli lakost gyanúsítottként hallgatták ki a Füzesabonyi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi és Közlekedésrendészeti Osztályán, ahol a terhelt beismerő vallomást tett. A vasúti közlekedés biztonsága elleni bűntett megalapozott gyanúja miatt indult nyomozást a rendőrök a napokban befejezték. Az ügyben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldték a Füzesabonyi Járási Ügyészségnek. Sz. Z. Vonattal ütközött a rakodógép Beszámolót hoz majd a postás EGER Sajtótájékoztatón mutatta be dr. Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő azt a - választókerületében élő valamennyi családoz eljutó - kiadványt, ami az éves beszámolóját tartalmazza. Három csoportba sorolta az eredményeket. A szimbolikus jelentőségű tettek közé tartozik például, hogy ebben az esztendőben elindult az 1552 ostrom tiszteletére az egri várban egy szimbolikus dolog: minden nap 15 óra 52-kor díszlövés hangzik a hősök tiszteletére. Ugyanilyen szimbolikus tett, hogy hamarosan hun- garikummá válhat az Egri Bikavér, a borvidék egyik csúcsterméke.- A következő kategória a komoly, adott esetben egy-egy település mindennapjait meghatározó problémák megoldása. Ilyen volt Makiáron az életveszélyessé lett tornaterem ügye. Több mint 20 millió forintos támogatást sikerült idehozni. Idesorolható, hogy Füzesabony elnyerte az Ipari Park címet, s húsz év egyhelyben topogás után elindulhatott a fejlődés útján. Nyitrai szerint vannak eredmények, amelyek a megye- székhely presztízsét emelik. Ilyen az egyetem létrejötte, illetve az, hogy a polgármesterrel közösen kezdeményezték: Eger induljon az Európa Kulturális Fővárosa pályázaton. S. S. Nyolcszáz adag halászlé készült a felsőtárkányi tóparton Bajaiak főztek az egri kórháznak EGER - Régen, évekkel ezelőtt voltak utoljára a maihoz hasonló dolgozói összejövetelek az egri kórházban. A közösségépítés szempontjából ezt nagyon fontosnak tartom, ezért szerveztem meg a Bajai Marketing Kft.-vel közösen ezt a mai tóparti rendezvényt. A kitűnő egri borok mellé bajaiként halászlét kínálunk dolgozóinknak, akik műszakbeosztásuk szerint folyamatosan érkeznek a rendezvényre - osztotta meg dr. Vácity József, az egri Markhot Ferenc Kórház főigazgatója péntek délután, amikor a felsőtárkányi tó partján rendezett kórházi halászlépartin találkoztunk vele. A főigazgatótól megtudtuk, öszDr. Vácity József (balról) és Bocsa Barnabás ellenőrzi az ízeket szesen több mint nyolcszáz dolgozó fogadta el a rendezvényre a vezetői invitálást. Vácity József tréfásan megjegyezte: ha valakinek a torkán akad egy szálka, csakis egy tál halászlé kíséretében érkezhet a gégészeti ügyeletre pénteken. Mivel a főigazgató bajai, az ottani önkormányzatban képviselőként dolgozik, így mint mondta összekapcsolta a rendezvényt a két város, Eger és Baja kapcsolatának erősítésével. Ezért áltak a kondérok mögött a Bajai Marketing Kft. munkatársai, akiket ügyvezetőjük, Bocsa Barnabás is elkísért a rendezvényre, melynek így két házigazdája is volt így. G. R. • . . p Ütközés után. Pár perccel jjj a karambol után készült a fotó {j* ^SSSSSSi