Heves Megyei Hírlap, 2016. augusztus (27. évfolyam, 179-204. szám)
2016-08-31 / 204. szám
2016. AUGUSZTUS 31., SZERDA KITEKINTŐ g itt nevelkedett gyerekkorában, most kiállítása nyílt Domoszlón A fotográfus ötven üzenete DOMOSZLÓ A Magyar Fotográfia Napja alkalmából nyílt Stricter Anita fotográfus kiállítása a mátraalji falu művelődési házában hétfőn. A tárlaton - ami szeptember 9-ig tekinthető meg - ezúttal az alkotó közel ötven felvételét láthatja az érdeklődő közönség. A Hírlap kérdésére a fotós elmondta: Domoszlón élt fiatal korában, itt töltötte gyermekéveit, ezért történhetett, hogy mint „büszkeséget”, meghívták, állítsa ki a munkáit.- Mindegyik felvételen ember szerepel. Azért választottam ezt a témát, mert kezdetben csak kimondottan tárgyaStrider Anita Érintés című fotója kát, olyan dolgokat vettem lencsevégre, amin nem emberek voltak. Alapvetően irtóztam az emberek fényképezésétől, de volt egy Ismerősöm, aki ezt megváltoztatta bennem. Az ő sugallatára kezdtem el embereket fotózni, és úgy tűnik, elég sikeresen - árulta el a fotóművész, akinek a 2012-es egri, a Bartakovics Béla Művelődési Központban megrendezett csoportos kiállítása óta rendszeresen láthatók a művei hazai és külföldi tárlatokon. A XVI- II. Szentesi Aktfotó Biennálén az Érintés és a Leplezetlen tükörkép című fotójával második helyezett tett. S. S. Egy hete él az új szabály, bemehetnek a kutyák a védett területre Ebek a kertben: Csak pórázon! EGER Legutóbbi ülésén megváltoztatta a közgyűlés az „Érsekkert helyi jelentőségű természeti terület” védetté nyilvánításáról szóló rendeletét. A változtatás lényege: a hatályos tiltást - amit a bejáratoknál felfestésekkel is jeleztek - megszüntetve, a park egész területére engedélyezik az ebek pórázon való sétáltatását. Korábban csak a patak mentén található sétányon adott lehetőséget a szabályozás kutyasétáltatásra, amit az augusztus 25-i ülésen a képviselők többségi szavazással az egész helyi jelentőségű védett természeti területre kiterjesztettek. S. S. Aszfalt régen és most az érsekkerti bejáratoknál - gyorsan eltüntették a tiltást KOMMENTEK Hontalanság, mészárlás A Hírlapban és a Heolon megjelent cikkeinkre számos olvasói hozzászólás, kommentár érkezik a heol. hu közösségi oldalára. Alább ezekből közlünk válogatást. Csatlakozzon ön is: cebook.com/heolhul Gyermeket itthon sosem mertek volna vállalni - Ausztriában élnek M. S.: A hazaszeretet egy érzés, és nem lakhelyfüggő! S. T.: Hontalan rabszolgák tettek egy nagyobb szelet kalács reményében. Az osztrákok soha nem fogják szívükbe zárni a kollaboránsokat. R. L.: És mi van, ha „hontalan rabszolgaként“ is jobban érzik magukat, mint itthon. Én itthon is hontalannak érzem magam, mert az itthon maradottak többsége megőrült. Ezek nem honfitársaim, nincs hozzájuk közöm. D. K.: Meg tehet rohadni otthon, akinek ez a szíve vágya. Sok ember elfogadja azt, ahová születik, mint hazát. De igazából az az otthonod, ahol boldog vagy. Magyarban az a baj, hogy ha szarul megy neked, mindenki fikáz, ha jól megy, akkor is. Ha fiatal vagy, ha öreg, ha csúnya, ha szép. Valaki meglát egy idegen embert, és egyből mondja, hogy csóró lú- zer vagy, elkényeztetett kis tak- nyos. Hánynom kell, mikor valaki rinyál, hogy nincs pénz, nincs munka. Jól teszi mindenki, aki megy, ahova akar. Külföld vagy csak esetleg másik megye. Gyakran az fikázza a „hazaárulót“, aki nagyon szeretne menekülni, de nem tud, mert egy lúzer. Szüret előtti mészárlás a makiári szőlőskertben: a kár milliós is lehet K. É.: Vajon ki ez a vadállat, aki ilyesmire képes? Ezt kapják el, és tegyék jól a helyére! Brutál! V. K. D.: Makiáron étek, meglep a történet. Mindenki azt mondja, én is azt tapasztalom, hogy nyugodt, békés közösség. Érthetetlen! Szerintem személy ellen szólhatott a dolog. K. G.: Hát biztos van olyan ember, akinek keresztülhúzta egyszer a dolgait a sértett. Ok nélkül ilyet senki se csinál. Halálra gázoltak egy nőt Sírok közelében J. B. A.: Mindig a vétlenek halnak meg. Szörnyű, hogy egyesek mennek, mint az őrültek, mert nekik baj van a fejükben. U. T.: Kritikán aluli az útburkolat minősége ezen a szakaszon. Sokat járok arra kerékpárral, de vannak olyan részek, ahol csak az út közepe használható. A gépkocsivezetők is sokszor a szembejövő sávba kényszerülnek. A rossz út nem meglepő, hiszen az útdíj bevezetését követően nagyon sok nehéz teherautó ilyen utakon „rövidít“. MOZI AGRIA MOZI 20.45 ÓRA: Vaksötét 16.00 ÓRA: A barátságos óriás 18.15 ÉS 20.45 ÓRA: Haverok fegyverben 16.00 ÓRA: Elliott, a sárkány 20.20 ÓRA: A zátony 18.00 ÓRA: Ben- Húr 16.00 ÓRA: A kis kedvencek titkos élete 18.00 ÓRA: Suicide Squad- Öngyilkos osztag CINEMA BRIDGE MOZI - GYÖNGYÖS Érdekeseket látott, hallott? 06-30/324-7729 Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím Heves Megyei Hírlap, 3300 Eger, Trinitárius utca 1. 3301 Eger, Pf. 23. E-mail-címeink hmhirlap@mediaworks.hu; heol@heol.hu Szerkesztőségi telefon 36/513-600. Szerkesztőségi EGER A játszótéren, a homokozó és a libikóka között parkoló autó tulajdonosa talán úgy gondolhatta, ha nincs a közelben gyerek, akkor megengedett az efféle várakozás a füvön. A fotó a Pozsonyi út egyik udvarában készült. EKMK SZEPTEMBER 2. PÉNTEK A Ml NEMZEDÉKÜNK Újra ifjú zenei tehetségek EGAL Klub-EgriX- ben! SZEPTEMBER 3. SZOMBAT 15.00 „ODA VAN A VIRÁGOS NYÁR...” CIGÁNYZENÉS MAGYARNÓTA MŰSOR HELYSZÍN: Bartakovics Béla Közösségi Ház SZEPTEMBER 9. PÉNTEK 17.00 PETRÁS MÁRIA ÉS PETRÁS ALINA keramikusművészek kiállításmegnyitója SZABADSÁG TEREM 15.30 ÓRA: A barátságos óriás 17.30 ÓRA: Ben Húr 20.00 ÓRA: Játszma PUSKIN TEREM 16.00 ÓRA: A kis kedvencek titkos élete 3D 18.00 ÓRA: A zátony 20.30 ÓRA: Haverok fegyverben Friss megyei híreket, információkat TV • HELYI MŰSOROK • RADIO TV EGER 8.00: A TV Eger műsora - a keddi adás ismétlése 12.00: Diginfő 18.00: Tv Eger szignál 18.01: HírAdás - egri híradó Időjárás-jelentés 18.30: Nemzetközi Aventics Pneumobil Verseny 2016 - összefoglaló 2. rész-ism. 19.00: HírAdás - egri híradó Időjárás-jelentés 19.20: Anna and The Barbies-ism. 19.30: Margó - magazinműsor-ism. 20.00: HírAdás - egri híradó Időjárás-jelentés 20.20: XVIII. Zenés parádé-ism. I I I I'll Hl—— 00.00: Képújság 09.00: A keddi adás ismétlése 11.30: Képújság 18.00: Műsorismertetés 18.01: Aktuális - hírek röviden 18.02: Hit világa - vallási műsor 18.12: Cimbaliband - Dudál 18.15: Nap kérdése 18.17: Reklám 18.20: Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 18.35: Sport7 1. rész - sport magazin 19.01: Reklám 19.04: Sport7 2. rész - sport magazin 19.30: Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 19.45: Városháza - Jász- árokszállás magazinja-ismétlés 20.12: Reklám 20.15: Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 20.30: Képújság 00.00: Képújság 10.00: A keddi adás ismétlése 10.00: „Azért vagyunk" - Nagy Ernő portréfilm 11.00: Szomszéd vár - a Helyi Televíziók turisztikai magazinműsora 11.22: Magunk vagyunk - vizsgafilm 11.48: Lilla - portréfilm 12.00: Képújság 14.00: A pénteki adás ismétlése 14.00: Bakancslista (2. rész) - kerékpáros túra magazin 14.16: Pulzus - egészség magazin 14.28: Ethnofilm 14.50: Visszapillantó: Gólyatábor 2015 (isin.) 15.40: A negyedik hónap - Zolnai Gergely diplomafilmje 16.00: Képújság 18.00: A keddi adás ismétlése 18.00: Képújság 21.00: A keddi adás ismétlése 23.00: Képújság 05.00- 06.00: Magyar óra, a-legnagyobb hazai slágerekkel 06.00-10.00: Reggeli ébresztőműsor 10.00-15.00: Egri nap, benne : 12.00- 14.00: Kívánságműsor, SMS: 20/339- 33-33 15.00-20.00: Egri délután, benne: 18.00- 20.00: Rádió Eger Top 20, a hazai és külföldi slágerlisták aktuális kedvencei alapján 20.00-05.00: A város ritmusa megszakítás nélkül FM7 0.00-5.00: FM 7 Night a legnagyobb hazai slágerek, az éjszakára hangolva uránként hírek, időjárás, útinformációk 5.00-5.15: Hírösszefoglaló az előző nap legfontosabb történéseiből, benne: Agrárpercek 5.30-5.45: Hírösszefoglaló az előző nap legfontosabb történéseiből 6.00-10.00: FM 7 Café Egerben Rohlicsek Judittal, Gyöngyösön Géczi Adriennel Félóránként friss hírek, időjárás, útinformációk 10.00-15.00: Helló Meló, Géczi Adriennel és Győri Nikivel Könnyed témák, munka mellé Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 15.00-18.00: Traffic, .Győri Nikivel. Folyamatos útinformációk, játékok, riportok és könnyed témák a hazaút mellé Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 18.00-20.00: FM 7 Summer A nyár legnagyobb slágerei Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 20.00-21.00: Disco*s Hit Top 40 slágerlista, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és Dj. Juniorral 21.00-24.00: Disco*s Hit a legfrissebb zenék, mixben, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és Dj. Juniorral Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 5.00: Napköszöntő; Hírek; Kalendárium 7.00: Szentmise-közvetítés az egri bazilikából 7.35: Szentek, szent életű emberek 8.15: Játék 8.45: Lapszemle 9.05: Múltunk pillérei 10.05: Szószóló 10.45: A lélek szava 11.05: Évezredek asztalánál 11.30: Vatikáni Rádió (ism.) 12.05: Egyházi hírek 12.15: Evangélium 13.05: Nem középiskolás fokon (ism.) 13.40: Népzenei kincsestár 14.05: Úton - útfélen 14.35: Neuma (ism.) 15.15: Hétvégi levél (ism.) 15.30: Hitvalló 16.05: Érték - adó 17.00: Regionális hírek 17.15: Kora esti hírmondó 17.45: A régió sportja 18.00: Rózsafüzér 18.35: MKR műsor 19.00: Hírek 19.05: Iránytű (ism.) 19.45: Esti mese 20.10: Beszélő könyvek 21.05: Sziluett (ism.) 21.35: Úton - útfélen (ism.) 22.10: Szószóló (ism.) 23.05: Vatikáni rádió AJÁNLÓ EGER Csütörtökön tartják a Mu- siX-box, zenés ritmusjátékok klubját fiataloknak a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár Zenei és Idegen Nyelvi Gyűjteményében 16-tól 18 óráig. A részvétel ingyenes, a foglalkozás könyvtári tagoknak indult, de beiratkozási lehetőség mindig van a helyszínen. EGER Az Egererdő Zrt. pénteken erdészeti nyílt napot tart már hatodik alkalommal az Érsekkertben. Aki szereti az erdei állatokat és növényeket, vagy érdekli az erdőgazdálkodás művészete és az, hogy „miből lesz a cserebogár’’, annak ott a helye. Szeptember 2-án bárki betekinthet az erdő és erdészek rejtélyes világába. A szervezők a gyermekeknek meglepetésekkel, is készülnek. Helyszín: Templom Galéria SZEPTEMBER 12. HÉTFŐ 17.00 LEGYEN KÖNNYEBB AZ ISKOLAKEZDÉS! Stresszoldó módszerek szülőknek, gyerekeknek HELYSZÍN: Bartakovics Béla Közösségi Ház ELŐZETES! SZEPTEMBER 20. KEDD 18.00 DEPRESSZIÓ, KORUNK DIVAT- BETEGSÉGE i SZY KATALIN felnőtt klinikai szakpszichológus, író előadása HELYSZÍN: Bartakovics Béla Közösségi Ház ECiER KULTURÁLIS KÖZPONT