Heves Megyei Hírlap, 2016. augusztus (27. évfolyam, 179-204. szám)

2016-08-30 / 203. szám

LABDARÚGÁS Homoki Brigitta már nem élhette meg, hogy az új műfüves nagypályán játsszon az FC Hatvan színeiben. A klub 19 éves középpályása súlyos betegség miatt hunyt el három éve, ám társai, edzői és az egylet tagjai ugyanúgy nem feledik, mint szülei, nagyszülei, hozzátartozói. Utóbbiak süteménnyel és gyümölccsel köszönték meg, hogy ismét sor került a Homoki Brigitta-emléktornára, ahol sorrendben Gyön­gyösi AK, FC Hatvan felnőtt, FC Hatvan U16, Jászberényi Testvériség, Heréd LC sorrend alakult ki. A lényeget azonban nem ez jelentette, sokkal inkább Brigi alakjának felidézése. Képgaléria: heol.hu ____________;_______________;__________ ________ HÍREK Ezerszer elmondta ÖKÖLVÍVÁS A napokban be­járta a világhálót egy vi­deó, amelyen a korábbi súly­csoportoktól független (po- und-for-pound) világelső Flo­yd Mayweather Jr. frissen rögzített edzésmunkája volt látható. - Ezerszer megkér­dezték már, én pedig ezer­szer elmondtam, hogy nem fogok visszatérni - zárta rö­vidre az esetleges visszaté­résről szóló találgatásokat Mayweather. profibox.hu Gyetvai ezért nem LABDARÚGÁS Megyei MLSZ-küldöttként a jelöltek között szerepelt Gyetvai Pé­ter igazgatósági titkár is, aki a Hírlapnak elmondta: na­gyon köszöni, hogy Heves me­gye képviseletére felmerülta neve a sportszervezetek ré­széről, de azért nem vállalta a jelöltséget, mert MLSZ főállá­sú alkalmazottként neki más feladatokkal kell szolgálnia a labdarúgást. B. Cs. TOTÓ, 34/2. A 34. fogadási héti második fordulójának helyes tippjei: 1,1,2,1,1, X, 2,1, X, 1, X, 1,2 Plusz egy mérkőzés: X 13+1 találatos nem volt 13 találatos 1 darab 2 721335 ft 12 találatos 27 darab 49150 Ft 11 találatos 361 darab 3675 Ft 10 találatos 2665 darab 955 Ft . 6 találatos. nem volt . 5 találatos nem volt 4 találatos 2 darab 32 045 Ft Timafalvi Gergő marad Egerben, § de a legjobbak között a szegediek számíthatnak a iátékára 1MÉMÍ1 Nincs pénz az eívonalra, kölcsönbe ment auegjobb HIRDETÉS A versenyasztalnál ugyan ki­vívta az Extraligában mara­dást az Egri Coop SC I férfi­csapata, a folytatást mégis az NB I jelenti a gárdának, amely a legjobbját kölcsönadta. Bódi Csaba csaba.bodi@mediaworks.hu ASZTALITENISZ - így láttuk a fej­lődését leginkább biztosítottnak - indokolta Timafalvi Gergő köl­csönadását Kovács Kinga, a Eg­ri Coop SC elnöke. Az utánpót­lás válogatott asztaliteniszező a hét végén kezdődő bajnokságban már szegedi színekben játszik, miután a* egriek kölcsönadták az extraligás Tisza-partiaknak. - Mivel a klubban próbálunk mi­nél több energiát és anyagiakat az utánpótlásra fordítani, kény­telenek voltunk szűkös anyagi lehetőségeinkre való tekintettel az első számú férficsapatot visz- szaléptetni, több év munkáját fél­retéve ezzel - folytatta Kovács. Szeptember 3-4-én induló 201ó/17-es NB-s szezonban az egri nők az NB I-ben folytatják szereplésüket. Szűkebb hazánk­ban egyedül álló módon harma­dik éve indít az egylet újoncok­ból és serdülőkből álló csapatot a megyei felnőtt pontvadászat­ban. A férfiak - több utánpótlás korú játékossal a soraikban - há­rom csapattal képviseltetik ma­gukat a Nemzeti Bajnokságban különböző szintjein, az egri fiú­kért az NB I-ben, az NB II és az NB Ill-ban is lehet izgulni.- A lányoktól dobogós helye­zést várok, a női csapatban a 15 éves Tripa Alexandrával az idei szezonban minden mérkőzésen kezdő játékosként számolok - rögzítette Pálosi Balázs vezető­edző. - A megyei utánpótlás gár­dában plusz két-három újonc já­tékost szeretnénk beépíteni, ez­zel is segítve a versenyzésüket. A tavalyi év egyes számú me­gyei játékosa, Gál Szabolcs idén az NB Ill-ban is egyre több sze­repet kap majd. A fiúktól minden küzdelemsorozatban a bennma­radást várjuk, ezt előreláthatólag az NB III-as és az NB Tes együt­tesnek lesz a nehezebb teljesíteni. Az őszi szezon évadnyitó után­pótlás versenyén Egri Coop SC-Városi Sportiskola versenyzői is indultak. Az ifjúságiaknál Ti­mafalvi Gergő, Bánok Tamás pá­ros aranyérmet nyert, Timafal­vi egyéniben a későbbi győztes­től vereséget szenvedve harma­dikként zárt. A kicsiknél Csillik Márk a két évvel idősebbek kö­zött is főtáblára jutott. Élre állt a Nyíregyháza LABDARÚGÁS Az NB II vasárna­pi mérkőzésein történt. Bal mazújvá ros - ZTE 0-0. Kozármi: ipron 2-í (1-1), Szolnok-Cigánd 0-0, Puskás Akadémia-SZEOL 3-1 (2-1), Soroksár-Csákvár 5-0 (3-0), Budaörs- Vác 0-0, Cegléd-Mosonmagyaróvár 3-2 (1-0), 'Szeged 2011-Siófok 1-0 (0-0), Dorog-Nyíregyháza ri-l (0-0), Kisvárda-Békéscsaba 0-2 (0-1) i. Nyíregyháza r«r °r w 2. Balmazújváros 7 4 1 2 9-6 13 3. Szeged 2011 7 3 2 2 11-4 11 4. Kisvárda 7 3 2 2 12-8 11 5. Soroksár 7 3 2 2 11-10 11 6. Puskás A. 7 3 2 2 16-17 11 7, Csákvár 7 3 2 2 7-11 11 8 Ceglédi VSE 6 3 1 2 10-7 10 9. Soproni VSE 7 3 1 3 10-8 10 lO.Vác-FC 7 3 1 3 7-6 10 11. Szolnok 7 3 1 3 10-10 10 12. Kozármisleny 7 3 1 3 9-9. 10 12. Dorog 7 3 1 3 9-9 10 14. Siófok 7 3­4 8-10 •9 15. SZE0L SC 7 3­4 6-9 9 16. ZTE 6 2 3 1 ■ 9-5 9 17. Békéscsaba 7 2 1 4 8-8 7 18. Budaörs 7 2 1 4 5-6 7 19. M.magyaróvár 7 1 2 4 7-10 5 20. Cigánd 7 1 2 4 4-15 5 A még nem közölt eredmények: Ilya-Ujpestll7 (4-0), MTK ll-Tiszaújváros 2-0 (0-0), ESMTK- DVTKII0-0, DVSC-DEAC-Putnok 1-1 (0-0) 1. Kazincbarcika 2. Tiszaújváros 4 3 1 6-4 9 3. Putnok 4 2 2 8-4 8 4. Rákosmente 4 2 1 1 13-7 7 5. Nyírbátor 4 2 1 1' 9-4 7 6. STC Salgótarján 4 2 1 1 8-3 7 7. MTK Budapest II 4 2 1 1 7-3 7 8„Monor 4 2 1 1 7-5 7 9. H.böszörmény 4 2 1 1 4-5 7 10.Jászberény 4 1 2 1 6-2 5 11. Diósgyőri VTKII 4 1 2 1 5-7 .5 12. Rákospalota 4 1 1 2 6-7 4 13. Tállya 4 1 1 2 9-11 4 14. FC Hatvan 4 1 r 2 7-10 4 15. ESMTK 4 1 í 2 1-4 4 16. BKV Előre 4 1­3 6-14 3 17. DVSC-DEACII 4­2 2 5-7 2 18. Újpest FC II 4­­4 5-19 0 Friss megyei híreket, információkat HEOL.hu hírportálon olvashat. Tizenhét pontban változtak a labdarúgás játékszabályai, amelyekre nagyon nem árt figyelni (2/2. rész) Az erőszak megkísérléséért is jár a kiállítás LABDARÚGÁS A sportág játék- szabályai jó néhány pontban változtak idén, összeállításunk második részében ezeket vesz- szük sorra. BÜNTETŐRÚGÁSOK A MÉRKŐZÉS VÉGÉN(BÜNTETŐ­PONTRÓL VÉGZETT RÚGÁSOK) Amennyiben a játéktér álla­pota, a biztonság vagy egyéb tényező nem befolyásolja, a játékvezető pénzfeldobással dönti el, melyik kaput fogják használni. Nincs szükség ar­ra, hogy tájékoztassák a játék­vezetőt, mely játékosok és mi­lyen sorrendben végzik el a rú­gásokat. A mérkőzés végét jel­ző sípszó pillanatában az ide­iglenesen játéktéren kívül tar­tózkodó (például sérült vagy felszerelését cserélő) játékos részt vehet a rúgásokban. Ha a rúgások során az egyik csapat „elveszít” egy játékost (sérülés vagy kiállítás miatt), a másik csapatnak is csökkentenie kell a létszámát egy játékossal (a mérkőzés végéhez hasonlóan). A rúgások nem késleltethetik, ha egy játékos elhagyja a játék­teret a rúgások alatt, és ameny- nyiben a rúgó játékos nem tér vissza időben a rúgás elvégzé­sére, a rúgás elveszik, vagyis kimarad. Egy rúgás akkor ér véget, amikor a labda megállt (éz magában foglalja azt, ha a kapus megfogja), kikerül a já­tékból, vagy szabálysértés tör­ténik. A rúgó játékos nem játsz- hatja meg a labdát másodszor. KIÁLLÍTÁSSAL JÁRÓ SZABÁLYTALANSÁGOK . A MÉRKŐZÉS ELŐTT Egy játékos bármikor kiál­lítható, miután a játékvezető belépett a játéktérre a mérkő­zés előtti ellenőrzés elvégzésé­hez. Ha ez előfordul mielőtt a csapatösszeállításokat leadták, akkor a játékos nem szerepel­het az összeállításban. Ha az­után történ ik, hogy a csapatösz- szeállításokat leadták, de még a kezdőrúgás előtt, akkor a já­tékos helyettesíthető egy cse­rejátékossal, aki viszont má­sik játékossal nem helyettesít­hető. A csapat mindegyik eset­ben tizenegy játékossal kezdi a mérkőzést és kihasználhatja az engedélyezett cserék maxi­mális számát. KIÁLLÍTÁSSAL JÁRÓ SZABÁLYTALANSÁGOK Erőszakos cselekedet meg­kísérlése piros lap (kiállítás), kontaktus hiányában is. Az el­lenfél fejen vagy arcon ütése pi­ros lap (kiállítás) kivéve, ha mi­nimális, illetve elhanyagolható erővel történik. Ha egy játékos piros lappal (kiállítással) vagy második sárga lappal (figyel­meztetéssel) járó szabálytalan­ságot követ el, és a játékvezető előnyszabályt alkalmaz, akkor a játékos nem vehet részt aktí­van a játékban. A piros lapot a játék következő megszakításá­nál kell felmutatni. Ha a játékos aktívan részt vesz a játékban, a játékvezető megállítja a játékot, felmutatja a piros lapot (kiállít) és közvetett szabadrúgás ítél. CSEREJÁTÉKOSOK Egy cserejátékos bárhogyan újraindíthatja a játékot (bele­értve a bedobást és a szöglet­rúgást is), de mindenekelőtt já­téktérre kell lépnie (hogy befe­jezze a csere végrehajtását). BEDOBÁS A labdát két kézzel kell bedob­ni, nem pedig az egyik kézzel dobni, a másikkal „irányítani”. SÉRÜLÉS ESETÉN TÖRTÉNŐ ÁPOLÁS Ha egy játékos egy olyan sza­bálytalanság során séfül meg, amelyért piros lapot (kiállítást) vagy sárga lapot (figyelmezte­tést) kap az ellenfél, akkor a sé­rült játékos gyors vizsgálatban vagy ápolásban részesülhet a játéktéren és nem kell lemen­nie. Ha a vizsgálat vagy az ápo­lás nem gyors, a játékosnak le kell mennie. (Vége) A mérkőzés utáni büntetőrúgásokat illetően is történt módosítás rr wi v"1 m,wa ~~. i i - .„ritt itílr ami ,, M- ^ ____ . (.. . i^ Hn^n/riíT'fT'" WTníl írSVIs 1FU1P7 | pj I \iITjPj | fr\v/wl-1 rm ■

Next

/
Thumbnails
Contents