Heves Megyei Hírlap, 2016. augusztus (27. évfolyam, 179-204. szám)
2016-08-15 / 191. szám
2016. AUGUSZTUS 15., HÉTFŐ SPORT 13 A gyöngyösiek szerdán 17.30-tól a Mezőkövesdi KC csapatát fogadják. Az egriek NB I-es ellenfelekkel szemben diadalmaskodva aratott tornagyőzelmet Balmazújvárosban. Takács Bencéék a nyitónapon a házigazdát múlták felül, majd a döntőben az orosháziakat verték.- Két bajnoki riválissal mérkőzhettünk, s ezúttal már az eredményességet is igyekeztünk szem előtt tartani - osztotta meg Tóth Edmond, a csapat vezetőedzője. - Elsősorban a védekezés hatékonyságának javítására helyeztük a hangsúlyt, ami az első mérkőzés első félidejét leszámítva jól sikerült. A kreatív támadójáték kialakításához azért több időre lesz szükség. A vezetőedző a nyáron új játékosként érkezett Richard Stochl, Igor Radojevics és Fernando Skrebsky Dutra trió teljesítményéről is szót ejtett.- Riso a nyitónapon egészen kiválóan védett, szombaton már Repóth Dániel nyújtott jobb teljesítményt a kapuban - fogalmazott a szakember. - Igorra sem lehet panaszunk, nagy alázattal tette a dolgát, mindkét találkozón komoly szerepet vállalt a sikerből. Fernandónak irányítóként nehezebb a helyzete, ez az a poszt, ahol jóval több időre van szükség, hogy a játékos teljes összhangba kerüljön a társakkal. A balmazújvárosi torna eredményei Orosháza-Potaissa Turda (román) 28:27 (13:14) Balmazújváros-Eger SBS Eszterházy 27:29 (15:13) Mérkőzés a 3. helyért: Potaissa Turda-Balmazújvárosi KK 24:31 (11:15) A torna döntőjében: Orosháza-Eger SBS Eszterházy 18:24 (11:11) A torna végeredménye: 1. Eger SBS Eszterházy, 2. Orosházi FKSE, 3. Balmazújvárosi KK, 4. AHC Potaissa Turda Az egriek szerdán 17 órától a Cegléddel, pénteken ló órai kezdettel pedig a Gyöngyössel játszanak felkészülési mérkőzést a Kemény Ferenc Sport- csarnokban. A gyöngyösiek a szegediek vendégeként tartottak erőfelmérőt Kettőből kettő Balmazon Szegeden és Balmazújvárosban hangoltak NB l-es férficsapataink, a szeptemberben rajtoló bajnokságra. Az egriek hibátlanul zártak a Hajdúságban. Sike Károly karoly.sike@par'tner.mediaworks.hu KÉZILABDA A B. Braun Gyöngyös az NB I legutóbbi ezüstérmese, a Mol-Pick Szeged vendégeként játszotta harmadik nyári felkészülési mérkőzését. A Tisza-partiak esélyeshez méltó módon folyamatosan növelték előnyüket, a 18:10-es félidei állást követően 38:25-re nyertek Balogh Zsolték.- A Szeged nem a mi súlycsoportunk, de fontosnak tartottam, hogy olyan csapattal szemben is megméressük magunkat, amely a súly- és magasságbeli fölényen kívül játéktudásban is kimagasló - fogalmazott a Debre Viktor, a gyöngyösiek vezetőedzője a klub honlapjának nyilatkozva. - Az összecsapás jól szolgálta a felkészülést, és ha jobban kihasználjuk a helyzeteinket, szorosabb eredmény is születhetett volna. Sok pozitív dolgot láttam a csapattól, de persze a hibáink is megmutatkoztak. Hétfőtől csökkentjük a fizikai terhelést, és nagyobb hangsúlyt fektetünk a taktikai, technikai felkészülésre. Szurkolói ankét Csütörtökön 19.20-tól szurkolói ankétra várja híveit a Gyöngyösi KK a sportcsarnokba, ahol a drukkerek megismerkedhetnek a nyáron érkezett kézilabdázókkal. Andrej Petróék a balmazújvárosiakkal szemben kétgólos győzelmet arattak, majd a döntőben az orosháziakat hat találattal verték Híres: 14 ember ellen küzdöttünk A 90. percben rúgott góllal nyert a Vasas az FTC-nél Angyalföld az Üllői úton LABDARÚGÁS A hatvaniaknak futniuk kellett az eredmény után, a salgótarjániaknál Lukácsok voltak a győzelem letéteményesei az NB III Keleti csoportjának 2. fordulójában. FC HATVAN STC SALGÓTARJÁN 1-4 (1-1) Hatvan, 500 néző. V.: Jakab Árpád (Ambrusz, Pipicz). HATVAN: Gyulay - Purzsa (Hajdú, 75.), Tóth M., Barthel, Nagy D., Karácsony - Ács, Bár- kányi (Szabó B., 70.), Mundi - Nehéz (Németh, 76.), Szabó R. Vezetőedző: Híres Gábor. SALGÓTARJÁN: Sánta - Debreceni, Radványi, Benkő-Bíró, Kerényi - Lakatos - Lupták, Zvara (Romhányi, 17.), Szőllő- si, Obot (Major, 17.) - Lukács R. (Lukács Zs., 82.). Vezetőedző: Vágó Attila. GÓL: Szabó R. (37.), ill. Lakatos (3.), Lukács R. (59., 64.), Lukács Zs. (83.) KIÁLLÍTVA: Karácsony (85.) JÓK: Gyulay, Szabó R., Ács Á., Lukács R., Lukács Zs., Radványi, Szőllősi. HÍRES GÁBOR: - A második félidőben egy kosárlab- dás „elzárást” követően vezetést szerzett az ellenfél, emiatt futnunk kellett az eredmény után. Sajnos 14 ember ellen kellett küzdenünk és ez felőrölte a csapatot. vágó Attila: - Sok helyzetet dolgoztunk ki, amelyekből négyet értékesítettünk, így győzelmünk jogosságához nem férhet kétség. B. Cs. Tállya-Jászberény 0-5 (0-1) Hajdúböszörmény-ESMTK 1-0 (1-0) RKSK-Monor 3-0 (2-0) REAC-Tiszaújváros 1-2 (0-1) Nyírbátor-Újpest II 5-0 (1-0) DVTK ll-DVSC-DEAC 3-2 (3-1) Tegnap lapzárta után játszották: MTK ll-Putnok, Kazincbarcika-BKV Előre Következik: BKV Előre-FC Hatvan, augusztus 21, vasárnap, 17.30; LABDARÚGÁS A Vasas a 90. percben szerzett góllal nyert a címvédő Ferencváros vendégeként az NB I ötödik fordulójában, ezzel átvette a vezetést a tabellán fővárosi riválisától. FTC-VASAS1-2 (1-1) Groupama Aréna, 6843 néző. V: Iványi. FTC: Dibusz - Di- laver, Leandro, Nalepa, Ramirez - Gera Z. - Csernik, Trinks (Sesták, 66.), Nagy D. (Gyömbér, 84.) - Djuricin, Böde. VASAS: Nagy G. - Burmeister, Vaskó, Risztevszki - Szivacski, Berecz, Vida, Hangya - Ádám (Osváth, 46.), Pavlov (Saglik, 91.), Remili (Debreceni, 72.). GÓL: Trinks (45+1.), ill. Vaskó (28.), Pavlov (90.) ÚJPEST-GYIRMÖT 3-1 (O-l) Illovszky Stadion, 3000 néző. V: Erdős. ÚJPEST: Balajcza- Nagy T., Pávkovics, Kálno- ki-Kis, Mohi - Cseke (Windec- ker, 73.), Szankovics - Andrics (Tóth P., 80.), Bardhi, Diarra- Lázok (Balázs B., 46.). GYIR- MÓT: Sebők - Nagy S., Balogh B., Présinger, Völgyi - Kiss M.- Nagy O., Fiikor (Paku, 65.), Madarász, Csiki (Simon András, 82.)-Máté J. (Gyurján, 70.). GÓL: Bardhi (66., 73.), Balázs B. (69.), ill. Máté J. (4.). HALADÁS-DVTK 3-1 (3-0) Sopron, 1768 néző. V: Berke. HALADÁS:.Király (Rózsa, 46.) - Polgár, Wils, Hegedűs J., Bosn- jak - Kovács L., Iszlai - Németh M., Rácz B. (Tóth M., 83.), Hal- mosi (Gaál, 74.) - Williams. DVTK: Antal - Lázár, Lipták, Karan, Tamás - Dausvili (Griffiths, 67.) - Nikházi, Nono (Vela, 46.), Elek Á., Kitl - Bognár I. GÓL: Williams (4.), Németh M. (21.), Rácz B. (43.), ill. Lipták (75.) Remili és Gera. Lépéselőny BUDAPEST HONVÉD-PAKS 3-1 (O-l) Bozsik Stadion, 1461 néző. V: Solymosi. HONVÉD: Horváth A. - Botka, Lovric, Bobál D., Hajdú Á. (Vernes, 64.) - Kam- ber (Vasziljevics, 51.), Hidi - Koszta, Gazdag, Holender (Barátig 74.) - Éppel. PAKS: Keme- nes - Kulcsár D., Lenzsér, Gé- vay, Báló - Papp K. - Koltai (Je- lena, 68.), Kecskés T. (Szalai, 82.), Bertus, Haraszti (Fejős, 69.) - Hahn. GÓL: Éppel (67., 77., mindkettőt 11-esből), Vasziljevics (78.), ill. Hahn (16.). Kiállítva: Kulcsár D. (76.). VIDEOTON-MEZŐKÖVESD 2-0 (2-0) Felcsút, 1539 néző. V: Szabó Zs. Videoton: Kovácsik - Nego, Lang, Vinícius, Szolnoki - Juhász R., Pátkai - Suljic (Kovács I., 74.), Lazovics (Feczesin, 64.), Bódi -Géresi. MEZŐKÖVESD: Tujvel - Vági, Hudák, Devecse- ri, Gohér - Egerszegi - Paul- jevics, Strestík, Bacelic-Grgic (Tóth B., 48.), Kink (Orosz, 70.) - Vosahlik (Fröhlich, 53.). GÓL: Pátkai (9.), Lazovics (13.) DEBRECEN-MTK 1-1 (O-l) Debrecen, 4091 néző. V: Karakó. DVSC: Danilovics - Kúti, Brkovics, Mészáros N., Korhűt - Jovanovic (Szakály P., 69.) - Djelmic, Szekulics, Horváth Zs. (Castillion, 74.) - Kulcsár T., Takács T. (Ferenczi J., 56.). MTK: Hegedűs L. - Oku- ka (Vogyicska, 22.), Poór, Vuk- mir, Vadnai - Vass Á. - Hrepka (Szatmári, 65.), Borbély, Kanta, Korozmán (Jakab, 82.) - Torg- helle. GÓL: Castillion (75.), ill. Vogyicska (35.). B. Cs. A bajnokság állása 1. Vasas 5 41 8-4 12 2. Ferencváros 5 3 1 1 11-5 10 3, Honvéd 5 3 1 1 9-3 10 4. Újpest 5 32 6-5 9 5. Debrecen 5 2 2 1 8-5 8 6. Haladás 5 2 2 1 8-6 8 7. Videoton 5 2 1 2 9-5 7 8. Diósgyőr 5 23 7-14 6 9. Mezőkövesd 5 1 2 2 4-6 5 10. Paks 53 2 3-6 3 11. MTK 52 3 1-5 2 12. Gyirmót 52 3 3-13 2 A géllövőlista élcsoportja 5 gólos: Éppel (Honvéd) 3 gólos: Bardhi (Újpest), Bognár I. (Diósgyőr), Böde (Ferencváros), Feczesin (Videoton), Trinks (Ferencváros), Vaskó (Vasas) A S. forduló programja KEDD: MTK-Videoton (TV: M5) 18.00 SZERDA: Debrecen-Haladás (TV: M5) 18.00 M ezőkövesd- Új pest 19.00 Gyirmót-Ferencváros 19.00 Vasas-Budapest Honvéd 19.00 Paks-Diősgyőr 19.00 Purzsa Mátéék (a labdával) nem tudták kijátszani a nógrádiakat Szalontay- és Hollóérmek az ob-n KERÉKPÁI A sprintszámot Szalontay Sándor (Dr. Bátor- fi-Agria KTK) nyerte a pályakerékpáros magyar bajnokságon. A négy kilométeres időfutamban Holló Boton- dot (Dr. Bátorfi-Agria KTK) és Szalontayt Lovassy Krisztián (BVSC-Zugló) előzte meg. A 37 körös Scratch versenyben Holló a második, Szalontay a harmadik helyen zárt. Keirinben Szalontay nem hibázott, a ÍOO körös pontversenyben viszont a második helyre szorult. B. Cs. Hasznos meccsek a Vasas vendégeként KÉZILABDA Egy napon két felkészülési mérkőzést is játszott a Eszterházy KFSC csapata a Fáy utcában. Eredmények: Vasas SC-Eszterházy KFSC 24:21 (10:12). EKFSC: Győrffy - Kovács F. 1, Tóth A. 2, Petrovics, Sári 5 (4), Scheffer 4, Nagy-Mengyi 2. Cs.: Kulcsár G., Hajek, Molnár N. 4, Bocsi, Hadnagy 2, Mészáros D., Nyakó 1, Sepsi, Képes. Vasas SC-Eszterházy KFSC 29:24 (13:11). EKFSC: Győrffy - Kovács F. 3, Tóth A. 1 (1), Petrovics, Sári 4 (3), Scheffer 2, Nagy-Mengyi. Cs.: Hajek, Kulcsár G., Molnár N. 1, Bocsi 2, Hadnagy 7, Mészáros D., Nyakó 3, Sepsi, Képes 1. F. B. Visontai négyes, füzesabonyi hármas LABDARÚGÁS Felkészülési mérkőzéseken: Mars- hall-ASE-Füzesabony 1-3 (0-2). Gól: Esztergomi, ill. Csala A., Kiss L., Gallik. Vi- sonta-Nagyréde 4-2 (1-1). Gól: Birkás 2, Gulyás, Vaka, ill. Márkus 2. B. Cs. Boateng az előző idény legjobbja LABDARÚGÁS A szakírók Járomé Boatenget választották mega 2015-2016-os idény labdarúgójának Németországban. A Kicker magazin által kezdeményezett felmérés szerint A Bayern München hátvédje 163 szavazatot kapott, megelőzve csapattársait, Thomas Müllert (95) és Robert Lewandows- kit (90). MTI 1. FTC-Vasas 1-2 2 2. Honvéd-Paks 3-1 1 3. Debrecen-MTK 1-1 X 4. Haladás-Diósgyőr 3-1 1 5. Újpest-Gyirmót 3-1 1 6. Videoton-Mezőkövesd 2-0 1 7. Everton-Tottenham 1-1 X 8. Brunley-Swansea 0-1 2 9. Crystal Palace-West Bromwich 0-1 2 10. MIddlesbrough-Stoke 1-1 X 11 Southampton-Watford 1-1 X 12. Manchester City-Sunderland 2-1 1 13. Bournemouth-Manchester Utd. 1-3 2 Plusz egy mérkőzés 14. Arsenal-Liverpool 3-4 2