Heves Megyei Hírlap, 2016. augusztus (27. évfolyam, 179-204. szám)
2016-08-10 / 187. szám
2016. AUGUSZTUS 10., SZERDA KITEKINTŐ g Itt hagynak nekünk egy „darabot” önmagukból az alkotók A művészet az emberért létezik A művészek alkotás közben: a Kis Zsinagógában a héten bárki részese lehet az alkotásnak Galéria: heol.hu Megérinti őket a város, szívesen térnek ide vissza újra és újra, hogy megosszák egymással az elmúlt idők történéseit, hogy merre tartanak a művészeti pályán. Az Érsekkerti Nyári Játékokhoz ezúttal is kapcsolódik az V. Egri Nemzetközi Alkotó- és Művésztelep. Juhász Henrietta henrietta.juhasz@mediaworks.hu EGER Az Érsekkerti Nyári Játékok neve már egybeforrott a V. Egri Nemzetközi Alkotó- és Művészteleppel, amit idén ezen a héten szerveznek meg. Az ide érkező alkotók csendesen alkotnak a Kis Zsinagógában, de vasárnapig mindennap bárki betérhet és közelebbről is szemügyre veheti technikájukat, megismerheti a művészeket alkotás közben. A múlt hét vasárnap ide érkező művészek máris munkához láttak, hétfő délutáni látogatásunk alkalmával már jó néhány alkotást függesztettek ki az udvaron található sátor falára. Ekkor találkoztunk és beszélgettünk Szőke Péter Jakabbal, a Művésztelep egyik szakmai irányítójával, aki kérésünkre egy csokorba fogta a Művésztelep lényegét.- Berendezkedtünk itt a Kis Zsinagógában a 13 művészszel. Igyekeztünk a programot nemzetközivé tenni, idén négy orosz’festő is csatlakozott hozzánk: Aljona Shapovalova, Elena Shumacher, Sergey Komya- gin és Zinaida Kulieva. Az Érsekkert is nagyon jó helyszín volt számunkra, de abban bízunk, hogy ide több ember betér majd hozzánk - osztotta meg velünk Szőke Péter Jakab. Elárulta, hogy véleménye szerint nagyon hasznos, hogy a Művésztelepre látogató alkotók együtt dolgoznak, látják, hogy ki hol tart, megbeszélhetik tapasztalataikat.- Rengeteg benyomást kap az ember ilyenkor, nagyon jó kapcsolatok alakulnak ki, kölcsönös meghívások akár kiállításokra. Sok ember számára a festészet még mindig idegeit, külön világnak tekintik, pedig a művészet az emberért létezik. A festészet is arról szól, hogy mi is szeretnénk valamit mondani a saját vizuális világunkkal. Nem magunkban szeretnénk beszélni, hanem megszólítani az embereket: élményt és örömet szerezni a képekkel - tárta elénk céljaikat a művész. Ezek közé sorolta még azt is, hogy szeretnék, ha képeik gazdákra találnának és az otthonokban mindennap szólhatnának az emberekhez. Véleménye szerint csupán egy kis nyitottság szükséges ahhoz, hogy bárki közelebb kerülhessen az alkotóhoz és alkotásaihoz. Úgy látja, hogy a fiatalok és a gyermekek a legérdeklődőbbek.- Ami az óriásplakátokról visszaköszön, az nem az, amire az embernek szüksége lenne vizuálisan - jegyezte meg Szőke Péter Jakab, majd a festészetet a klasszikus zenével tette hasonlatossá. Kérdések merültek fel bennünk arról is, vajon milyen érzés egy művész számára, ha alkotás közben figyelik. Szőke Péter Jakab szerint egy olyan alkotó, aki gyakorta jár Uyen művésztelepekre, egyszerűen hozzászokik a közönséghez.- Festés közben nagyon sokat kell nézni a képet, hiszen el kell dönteni, hogy merre haladjunk vele. Azzal, hogy ilyen „egy ülésre készült képeket” készítünk, a festményekbe nagyon jó dolgok is belekerülhetnek, egészen más képek készülnek, mint a műtermekben. A spontaneitás új utakat nyit meg - mélyültünk el a művész hitvallásában. A kortárs festészet „gyönyörű szelete” kezd kialakulni az eddig elkészült képekből, mely a Pinceszínház gyűjteményét gyarapítja. Az orosz Aljona Shapovalo- vával is beszélgettünk, aki elmondta: idén már másodjára tért vissza Egerbe, és felfedezte a város változásait, amelyek nagyon tetszenek neki. Előző alkalommal absztrakt képeket készített, de idén fekete-fehér és piros akril festékekkel az épületeket igyekszik megörökíteni. Utazásaival igyekszik közelebb kerülni a városhoz, épületeihez és természetesen az ott élő emberekhez.- Mindig nagy öröm Egerbe jönni, idén már ötödik alkalommal, mert minden évben visszatérek a Művésztelepre. Az igazi kuriózum számomra, hogy együttműködünk a Pinceszínházzal. Betekinthetünk a próbákba és a színészek is megnézik a jni munkáinkat. Ez igazán ritka, mondhatjuk, hogy nincs is máshol, amit itt évről évre építünk egymással - tudtuk meg Ludvig Dánieltől. Beavatott minket abba is, hogy évente próbál megújulni: jelenleg a figurális irányban alkot.- Fordított viszonyrendszerben mutatom meg festményeimmel az emberek és az állatok kapcsolatát. Képeimen az állatok manapság nagyobbak, mint az emberek. Sok minden foglalkoztat, de ezen a nyáron ez jellemzi az alkotásaimat - árulta el Dániel. Érdemes betérni a Művésztelepre Kedd délelőtt sajtótájékoztatót is szerveztek, melyen szintén a Pinceszínház Eger által szervezett V. Egri Nemzetközi Alkotó- és Művésztefep volt a közép pontban. Tatár Gabi, a Pince- színház vezetője is örömét fejezte ki, hogy e két rendezvény: az Érsekkerti Nyári Játékok és a Művésztelep évről évre össze kapcsolódik. A Kis Zsinagógában a hét minden napján olyan csoda születik, amit érdemes személyesen is szemügyre venni. Aki hét közben nem jut el, részt vehet a vasárnapi zárókiállításon 17 órától. Nem titok az sem, hogy a festmények közül néhányat idén is áruba bocsátanak, melynek bevételéből terveik szerint karácsony környékén ismét meglepik az egri Gyermekotthon és Fogyatékosok Otthonának lakóit. MOZI AGRIA MOZI 16. ÉS 18.00 ÓRA: A kis kedvencek titkos élete 16.00,18.35 ÉS 20.55 ÓRA: Suicide Squad - Öngyilkos osztag 20.30 ÓRA: Jason Bourne 16.00 ÓRA: Szellemirtók 20.55 ÓRA: Star Trek - Mindenen túl CINEMA BRIDGE MOZI - GYÖNGYÖS SZABADSÁG TEREM 15.30 ÓRA: Érdekeseket látott, hallott? 06-30/324-7729 Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím Heves Megyei Hírlap, 3300 Eger, Trinitárius utca 1. 3301 Eger, Pf. 23. E-mail-címeink hmhirlap@mediaworks.hu; heol@heol.hu Szerkesztőségi telefon: 36/513-600. Szerkesztőségi fax: 36/513-605. SÍROK Először hirdette meg a Mátra Jövője Turisztikai Egyesület a hálózsákos éjszakát műemléki falak között. A siroki várban a naplemente mellett íjászkodhattak a vendégek, majd a vár történetével, legendáival ismerkedtek, többek között Gizelláéval, aki a legenda szerint a mai napig . » » . «... ............... .a. i EK MK AUGUSZTUS 12., PÉNTEK, 20.00 LAPMPIONOS ESTÉK... JAZZ A VILÁG KÖRÜL LILIENN & KÓNYÁI TIBOR HELYSZÍN: Vitkovics Alkotóház udvara AUGUSZTUS 16., KEDD, 19.00 FUGATO ORCHESTRA KONCERT HELYSZÍN: Érsekkerti zenepavilon AUGUSZTUS 26-IG HÉTKÖZNAPI SZAKRALITÁSOK BUKTA IMRE, KISS PÉTER FESTŐMŰVÉSZEK ÉS TANÍTVÁNYAIK KIÁLLÍTÁSA Jégkorszak - A nagy bumm 17.30 ÓRA: Mike és Dave esküvőhöz csajt keres 20.00 ÓRA: Szellemirtók PUSKIN TEREM 16.00 ÉS 18.00 ÓRA: A kis kedvencek titkos élete, 3D 20.30 ÓRA: Jason Bourne Friss megyei híreket, infonnáciékat HE0L.hu hírportálon olvashat. HELYI MŰSOROK * R 8.00 A TV Eger műsora - a keddi adás ismétlése 10.00 Diginfó 18.00 Tv Eger szignál 18.01 HírAdás - egri híradó 18.10 Stúdió - közéleti magazinműsor - hétfői műsor ismétlése 19.00 HírAdás - egri híradó 19.10 Épít-tech - magazinműsor -ism. 19.45 Tabuk nélkül a párkapcsolatról - 4. rész -ism. 20.00 HírAdás - egri híradó 00.00 Képújság 9.00 A keddi adás ismétlése 11.30 Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.01 Aktuális - hírek röviden 18.02 Fesztivál híradó - Gyöngy Nemzetközi Folklórfesztivál 18.15 Nap kérdése 18.17 Reklám 18.20 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírpi 18.35 Sport7,1. rész - sport- magazin 19.01 Reklám 19.04 Sport7, 2. rész - sportmagazin 19.30 Aktuális - Gyöngyös és a-térség legfrissebb hírei 19.45 Üzleti negyed - gazdasági magazin 20.12 Reklám 20.15 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 20.30 Képújság 00.00 Képújság 10.00 A keddi adás ismétlése 10.00 Gasztrománia - a mozgóképes hallgatók gasztronómiai magazinműsora 10.30 Witold Gombrowicz Yvonne, a burgundi hercegnő - a Szuszogó Színház előadásában 11.40 Legenda - Bollók Csaba filmje (ism.) 12.30 Képújság 14.00 A pénteki adás ismétlése 14.00 Kulturális programok az Eszterházy Károly Egyetem Egyetemmé Válási Ünnepségén 15.30 Gasztronómiai különjárat - vegén konyha 17.00 Képújság 18.00 A keddi adás ismétlése 18.00 Képújság 2Í.00 A keddi adás ismétlése 23.00 Képújság LLULlidié 5.00-6.00 Magyar óra, a legnagyobb hazai slágerekkel 6.00-10.00 Reggeli ébresztőműsor 10.00-15.00 Egri nap, benne: 12.00-14.00 Kívánságműsor, SMS 20/339-3333 15.00-20.00 Egri délután, benne: 18.00-20.00 Rádió Eger Top 20, a hazai és külföldi slágerlisták aktuális kedvencei alapján 20.00-5.00 A város ritmusa megszakítás nélkül FM7 Hamvai PG-vel és DJ Juniorral 21.00-24.00 Disco*s Hit a legfrissebb zenék, mixben, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és DJ Juniorral. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk. gTirfaHr/fTTTCTrii—— 5.00 Napköszöntő; Hírek; Kalendárium 7.00 Szentmise-közvetítés az egri bazilikából 7.35 Szentek, szent életű emberek 8.15 Játék 8.45 Lapszemle 9.05 Múltunk pillérei 10.05 Szószóló 10.45 A lélek szava 11.05 0.00-5.00 FM 7 Night: a legnagyobb hazai slágerek, az éjszakára hangolva. Óránként hírek, időjárás, útinformációk 5.00-5.15 Hírösszefoglaló az előző nap legfontosabb történéseiből, benne: Agrárpercek 5.30- 5.45 Hírösszefoglaló az előző nap legfontosabb történéseiből 6.00-10.00 FM 7 Café: Egerben Rohlicsek Judittal, Gyöngyösön Géczi Adriennel. Félóránként friss hírek, időjárás, útinformációk 10.00-15,00 Helló Meló, Géczi Adriennel és Győri Nikivel. Könnyed témák, munka mellé. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 15.00-18.00 Traffic Győri Nikivel. Folyamatos útinformációk, játékok, riportok és könnyed témák a hazaút mellé. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 18.00-20.00 FM 7 Summer: a nyár legnagyobb slágerei. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 20.00-21.00 Dis- co*s Hit Top 40 slágerlista, Bárány Attilával, Évezredek asztalánál 11.30 Vatikáni Rádió (ism.) 12.05 Egyházi hírek 13.05 Nem középiskolás fokon (ism.) 13.40 Népzenei kincsestár 14.05 Úton-útfélen 14.35 Neu- ma (ism.) 15.05 Szentek, szent életű emberek (ism.) 15.15 Hétvégi levél (ism.) 15.30 Hitvalló 16.05 Érték-adó 17.00 Regionális hírek 17.15 Kora esti hírmondó 17.45 A régió sportja 18.00 Rózsafüzér 18.35 MKR műsor 19.45 Esti mese 20.10 Beszélő könyvek 21.05 Sziluett (ism.) 21.35 Úton-útfélen (ism.) 22.10 Szószóló (ism.) 23.05 Vatikáni Rádió 23.25 Hitvalló (ism.) „ AJANLO v _________ EG ER Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is bemutatják és értékesítik termékeiket az állami fenntartásban lévő szociális intézmények lakói az egri megyeháza udvarán. Az Andor- naktályai Fogyatékosok Otthonában, a Bélapátfalvai Idősek, Fogyatékosok Otthonában, az Egri Gyermekotthon és Fogyatékosok Otthonában, a Füzesabonyi Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Otthonában összesen 25ó fogyatékkal élő, megváltozott munkaképességű személy vesz részt ezeknek a termékeknek az elkészítésében. Termékeiket, munkáikat ma 9-15 óráig még megnézhetik, megvehetik az érdeklődők a megyeháza (Kossuth L. utca 9.) udvarán, ezzel is segítve fogyatékkal élő embertársainkat. HELYSZÍN: Templom Galéria AUGUSZTUS 27., SZOMBAT - 28., VASÁRNAP EGRI NÉPZENEI GÁLA ÉS SZAKMAI NAPOK HELYSZÍNEK: Bartakovics B. Közösségi Ház, Dobó tér AUGUSZTUS 27., SZOMBAT, 16.00-22.00 NYÁR BÚCSÚZTATÓ A FELSŐVÁROSBAN HELYSZÍN: Nemzedékek tere ekTer KULTURÁLIS KÖZPONT J1 Fs)