Heves Megyei Hírlap, 2016. augusztus (27. évfolyam, 179-204. szám)
2016-08-09 / 186. szám
2016. AUGUSZTUS 9„ KEDD KITEKINTŐ, SZOLGÁLTATÁS g Egyedi ruhákat tervez, tábort, szakkört vezet Szövésre, csipkeverésre tanítja a fiatalokat KOMMENTEK A szennyvíztől a zöldhullámig HEVES MEGYE Lovászné Juhász Rita nevét jól ismerik a népművészet kedvelői. A Népművészet Ifjú Mestere, Népi Iparművész címet viselő kiváló szakember idén nyáron is rengeteg szakmai felkérést kapott, mellette vezeti a mát- rafüredi Palóc babamúzeumot, illetve a Heves megyei Népművészeti Egyesület vezetőségi tagjaként is sokat tesz a tagság képviseletéért. Nemrégiben különleges feladatot vállalt, amikor elkészítette a Hatvány Lajos Múzeum által rendelt Grassalko- vics Antal számára készült főúri ruha rekonstrukcióját. A kiállítás, megnyitóján külön méltatták munkáját, amelyia Hatvan története című állandó tárlat egyik legszebb darabja. Rita a nyári szünetben Detken, Gyöngyösön és Gyön- gyössolymoson is szervezett kézműves foglalkozásokat, szakköröket a helyben élő fiataloknak, a kisnánai Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat felkérésére pedig elkészítette a „kisnánai menyasszonyi” ,ruhát, melyet a Bánkon rendezendő palóc találkozón ölthetnek fel először. A munkáról digitális dokumentációt is készített. Az alkotás és a munka mellett működteti a Palóc Néprajzi Magánygyűjteményt és Babakiállítást, fogadja a főleg általános iskolásokból álló csoportokat, az oda érkezőknek tárlatvezetést és mesterség bemutatót is tart. Segítségével a szövés folyamatával és a csipkeverés technikájával is megismerkedhetnek meg a fiatalok. Augusztusban is örömmel várja és fogadja a mátrafüredi kiállításra érkező vendégeket. Szeptembertől pedig újra elkezdődik a munka az általa vezetett népművészeti szakkörökben és a tervek szerint a detki Népművészetek Háza is megnyitja ajtaját az alkotni vágyó helyi fiatalok előtt. cita: Segítségével a szövés folyamatával és a csipkeverés technikájával is megismerkedhetnek. A Hírlapban és a Heolon megjelent cikkeinkre számos olvasói hozzászólás, kommentár érkezik a heol. hu közösségi oldalára. Alább ezekből közlünk válogatást. Csatlakozzon ön (ftwww.f acebook.com/he- olhul Nem mindenki akar csatlakozni a víziközmű-rendszer- hez M.ZS.: Nem kell rákötni, talaj- terhelési díjat kell fizetni, ami jelenlegtöbbe kerül, minta szennyvíz-elvezetési díj (nem véletlenül). Egyébként már régen meg kellett volna hozni ezt a rendelkezést! J. F.: Bízom benne, hogy kötelező lesz mindenkinek rákötnie, mert nagyon bosszantó, mikor a szomszéd derítőjéből szivárog a kertünkre a trutyi. Előttünk meg engedi az árokba a derítőből a szennyvízét évek óta. Zöldhullám: álom marad Egerben? K. F.: A szinkron nem jó. E. B.: Ez csak rizsa, mellébeszélés, amit az illetékes hadovái. Alap lenne, ha bejövök Ke- recsend felől, akkor egyetlen zöldhullámmal kijussak Felnémetre. Más városokban ez így van, Egerben pedig nincs. Meg kell csinálni, aki alkalmatlan rá, azt ki kell rúgni a fenébe. K.V.: Apa! Mi az a zöldhullám? - Nem tudom, kisfiam. Mi Egerben lakunk. Á.Z.: „A zöldhullám jelentős hátrányt okozna a gyalogszerrel közlekedőknek.” Nevetséges. Inkább az autók pöfögjenek álló helyzetben, szennyezzék a levegőt, s ezzel a hátrányos helyzetben lévő gyalogosokat? Én gyalogosként inkább várnék 2 perccel többet, hogy át tudjak menni az úton. Nincs még egy ilyen szerencsétlen város közlekedési szempontból. Felesleges kötelező haladási irányok és kanyarodást tiltó táblák. Érthetetlen. T. N.: Akkor nem csak nekem tűnt fel, hogy például a Sparnál elindulva Kerecséndre két zöldön nem tudok átmenni, minden lámpa pirosat ad a Mól kútig? É. P. SZ.: Tegnap kocsival végig kellett mennem Miskolcon. 50-es tempóval simán sikerült úgy, hogy minden lámpa működött. Nem szégyen ám segítséget kérni a ügyesebbtől... Hat halott az utakon - féléves jelentés B. J.: A szabályos, vagyis a normálisan végrehajtható előzés sem megy még sokaknak! E.Ä.: Ajobbkéz-szabályról pedig a legtöbb sofőr azt se tudja, hogy létezik, és ha ezt jelzed nekik, a válasz az, hogy de hát én egyenesen mentem... Ez már kész vicc. Gondozatlan a Hatvani temető Egerben B.T.: A Hatvani temetőben tényleg vannak adottságok, amiket el kell fogadni. A lajosvárosi temetőben viszont tényleg csak annyin múlva, hogy gyakrabban és igényesebb csapatot küldjenek ki füvet nyírni. Többen inkább magunknak vágjuk a füvet, csak a sír közelébe ne jöjjön a fűnyírás csapat. Zöldhullám: álom marad? Olvasónk tette szóvá: bár az elmúlt időszakban több út felújítása sikeresen megti Egerben, az új forgalmi lámpák látványosan lassúak le, állítják meg a forgalmat, miértekre kértünk választ. Az olvasók többsége elégedetlen az illetékes válaszával MOZI Agria Mozi 16.00 ÉS 18.00 ÓRA: A kis kedvencek titkos élete 16.00,18.35 ÉS 20.55 ÓRA: Suicide Squad - Öngyilkos osztag 20.30 ÓRA: Jason Bourne 16.00 ÓRA: Szellemirtók 20.55 ÓRA: Star Trek - Mindenen túl Cinema Bridge Mozi - Gyöngyös Szabadság Terem 15.30 ÓRA: Érdekeseket látott, hallott? 06-30/324-7729 Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím Heves Megyei Hírlap, 3300 Eger, Trinitárius utca 1. 3301 Eger, Pf. 23. E-mail-címeink hmhirlap@mediaworks.hu; heol@heol.hu Szerkesztőségi telefon: 36/513-600. Szerkesztőségi EGER Az elmúlt hét végén a Vörösfenyő is koncertet adott az Érsekkertbeli színpadon az Egri Kulturális és Művészeti Központ szervezésében. Az akusztikus trió The Doors-, Nirvana-, The Cure- és Rage Against The Machine-szerzeményeket is megszólaltatott. Ágoston Gábor a dobért volt felelős, György Andrea hegedűn játszott és énekelt, Nagy Balázs Krisztián énekelt és gitározott. V. M. EKMK __________ AU GUSZTUS 12., PÉNTEK, 20.00 LAPMPIONOS ESTÉK... JAZZ A VILÁG KÖRÜL LILIENN & KÓNYÁI TIBOR HELYSZÍN: Vitkovics Alkotóház udvara AUGUSZTUS 16. KEDD 19.00 FUGATO ORCHESTRA KONCERT HELYSZÍN: Érsekkerti zenepavilon AUGUSZTUS 26-IG HÉTKÖZNAPI SZAKRALITÁSOK BUKTA IMRE, KISS PÉTER FESTŐMŰVÉSZEK ÉS TANÍTVÁNJégkorszak - A nagy bumm 17.30 ÓRA: Mike és Dave esküvőhöz csajt keres 20.00 ÓRA: Szellemirtók Puskin Terem 16.00 ÉS 18.00 ÓRA: A kis kedvencek titkos élete, 3D 20.30 ÓRA: Jason Bourne TV • HELYI MŰSOROK * RADIO 8.00: A TV Eger műsora - a hétfői adás ismétlése 10.00: Diginfó 18.00: Tv Eger szignál 18.01: HírAdás - egri híradó 18.10: Bortrender - magazinműsor - ism. (korhatár 12) 18.35: Kétbalkezes kukta - ism. 19.00: HírAdás - egri híradó 19.10: X. Szederinda Nemzetközi Néptánc Fesztivál - ism. 20.50: HírAdás - egri híradó GYÖNGYÖSI TV 00.00: Képújság 09.00: A hétfői adás ismétlése 11.30: Képújság 18.00: Műsorismertetés 18.01: Aktuális - hírek röviden 18.02: Fesztivál híradó - Gyöngy Nemzetközi Folklórfesztivál 18.15: Nap kérdése 18.17: Reklám 18.20: Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 18.35: Fórum, 1. rész - közéleti magazin 19.01: Reklám 19.04: Fórum 2. rész - közéleti magazin 19.30: Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 19.45: Moziklip - mozi magazin 19.58: Turmix - válogatás a legnépszerűbb műsorainkból 20.12: Reklám 20.15: Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 20.30: Képújság 00.00: Képújság 10.00: A keddi adás ismétlése 10.00: Kulturális programok az Esz- terházy Károly Egyetem Egyetemmé Válási Ünnepségén 11.30: Válogatás a Mozgókép- kultúra és médiaismeret szakos hallgatók animációs munkáiból (ism.) 12.00: Képújság 14.00: A pénteki adás ismétlése 14.00: Kulturális programok az Eszterházy Károly Egyetem Egyetemmé Válási Ünnepségén 15.30: Gasztronómiai különjárat - vegán konyha 17.00: Képújság 18.00: Az aktuális keddi adás 18.00: Gasztrománia - a mozgóképes hallgatók gasztronómiai magazinműsora 18.30: Witold Gombrowicz: Yvonne, a burgundi hercegnő - a Szuszogó Színház előadásában 19.40: Legenda - Bollók Csaba filmje (ism.) 20.30: Képújság 21.00: A pénteki adás ismétlése 23.00: Képújság HT'ITTTTT"—— 05.00-06.00: Magyar óra, a legnagyobb hazai slágerekkel 06.00-10.00: Reggeli ébresztőműsor 10.00-15.00: Egri nap, benne : 12.00-14.00: Kívánságműsor, SMS: 20/339-33-33 15.00-20.00: Egri délután, .benne: 18.00 20.00: Rádió Eger Top 20, a hazai és külföldi slágerlisták aktuális kedvencei alapján 20.00-05.00: A város ritmusa megszakítás nélkül 0.00-5.00: FM 7 Night a legnagyobb hazai slágerek, az éjszakára hangolva Óránként hírek, időjárás, útinformációk 5.00-5.15: Hírösszefoglaló az előző nap legfontosabb történéseiből, benne: Agrárpercek 5.30-5.45: Hírösszefoglaló az előző nap legfontosabb történéseiből 6.00-10.00: FM 7 Café Egerben Rohlicsek Judittal, Gyöngyösön Géczi Adriennel Félóránként friss hírek, időjárás, útinformációk 10.00-15.00: Helló Meló, Géczi Adriennel és Győri Nikivel. Könnyed témák, munka mellé Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 15.00-18.00: Traffic, Győri Nikivel Folyamatos útinformációk, játékok, riportok és könnyed témák a- hazaút mellé Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 18.00-20.00: FM 7 Summer A nyár legnagyobb slágerei Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 20.00-21.00: Disco*s Hit Top 40 slágerlista, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és Dj. Juniorral 21.00-24.00: Disco*s Hit a legfrissebb zenék, mixben, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és Dj. Juniorral Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 5.00: Napköszöntö; Hírek: Kalendárium 7.00: Szentmise-közvetítés az egri bazilikából 7.35: Szentek, szent életű emberek 8.15: Játék 8.45: Lapszemle 9.05: Egymás közt 10.05: Délutáni találkozás 10.45: Lélek szava 11.05: Cseperedő 11.30: Vatikáni Rádió (ism.) 12.05: Egyházi hírek 12.15: Evangélium 13.05: Nosztalgiacsokor 14.05: Az erdő fohásza 15.05: Templom - tér - kép (MKR) 15.30: Hitvalló 16.05: Kívánságműsor 16.30: Iránytű 17.00: Regionális hitek 17.15: Kora esti hírmondó 17.45: A régió sportja 18.00: Rózsafüzér 18.35: Közelkép - portréműsor (ism.) 19.05: Mustármag 19.45: Esti mese 20.05: Egyházfórum 21.05: Kávéház (ism.) 22.10: Mindennapi egészségünk (ism.) 23.05: Vatikáni Rádió EGER Illés - Fonográf emlékkoncertet ad az FG-4 zenekar augusztus 13-án, este nyolc órakor a Líceum udvarán. Az est sztár- , vendége Bródy János lesz, az előadáson közreműködik az Egri Szimfonikus Kamarazenekar. Az egri koncerten elhangzanak a legendás Illés és Fonográf dalok mellett Bródy önálló szerzeményei is. Jegyek válthatók a Líceum előtti pavilonban, a www. agrianyarijatekok.hu webolda- lon, valamint az előadások előtt egy órával a helyszínen. GYÖNGYÖS Hétfőn egy kiállítással kezdődött a XVI. Gyöngy Nemzetközi Folklórfesztivál, majd a mai napon 18 órakor a nyitó felvonulást tartják a résztvevő országok csoportjai Gyöngyös utcáin. A programok vasárnapig tartanak. YAIK KIÁLLÍTÁSA HELYSZÍN: Templom Galéria AUGUSZTUS 27., SZOMBAT - 28., VASÁRNAP EGRI NÉPZENEI GÁLA ÉS SZAKMAI NAPOK Helyszínek: Bartakovics B. Közösségi Ház, Dobó tér AUGUSZTUS 27., SZOMBAT. 16.00-22.00 NYÁRBÚCSÚZTATÓ A FELSŐVÁROSBAN HELYSZÍN: Nemzedékek ecíTer KULTURÁLIS tere KÖZPONT / í JH|jfl \tÍTj1í>ki