Heves Megyei Hírlap, 2016. július (27. évfolyam, 153-178. szám)

2016-07-08 / 159. szám

16 SPORT hevesIhíriap 2016. JULIUS 8., PENTEK A megyei l-ből jött a Lőrinci új edzője LABDARÚGÁS Győri Zoltán személyében új edzője van a Lőrinci VSC csapatának. A megye II. osztályban legutóbb tizedik helyen végzett együt­tesnél Kerepesi Ferenc he­lyét veszi át a legutóbb Nagy- rédén dolgozott tréner, aki az elmúlt bajnoki évben a tizen­egyedik helyen zárt a szőlős­kertiekkel. A szakember meg­bízatása egy évre szól - tud­ta meg a Hírlap a tudósítónk­ként is tevékenykedő Kerepe­si Ferenctől. B. Cs. Illés és Katona is elköszönt LABDARÚGÁS Benkő Márk, Bodnár István és Horváth Norman után újabb kétjáté­kos távozásáról számol be az FC Hatvan NB lll-as csapa­tának honlapja. Illés Bence és Katona Roland sem hosz- szabbít szerződést, mindket­ten a csoport rivális Monor együttesénél folytatják pá­lyafutásukat. A Zagyva-par­ti gárda szerdán lejátszot­ta első felkészülési mérkő­zését. A csapat próbajátéko­sokkal teletűzdelve már az első félidőben kétgólos hát­rányba került a vendég MTK ll-vel szemben, s az ered­mény a második játékrész­ben sem változott. Az FC Hat­van szombaton 10 órakor a Monort fogadja a Népkerti sporttelepen. S. K. Mégsem jutott tovább az FTC LABDARÚGÁS Kisorsolt el­lenfelének kizárása ellené­re mégis pályára kell lépnie a Ferencvárosnak a Bajnokok Ligája-selejtező második for­dulójában. Az európai szövet­ség arról számolt be, hogy az albán bajnok Skenderbeu helyett a mögötte ezüstér­mes Partizani lesz a zöld-fe­hérek ellenfele. A BL-selej- tező második körének első mérkőzését jövő héten szer­dán 20 órától Elbasanban játssza az FTC, majd egy hét­tel később a Groupama Aré­nában fogadja ellenfelét a visszavágón. MTI Nem igazolhat új játékost az Újpest LABDARÚGÁSA Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) két átigazolási időszakból ki­zárta az Újpestet. A lila-fe­hér klub honlapjának beszá­molója szerint egy 2014-es, év eleji igazolás miatt dön­tött úgy a FIFA, hogy nem szerződtethet új játékost az együttes a soron követke­ző két átigazolási szezonban, amely a jelenlegi, valamint a következő, téli időszakot fog­lalja magában. MTI Friss megyei híreket, információkat HE0L.hu hírportálon olvashat. Az első akadályt már | sikerrel vették a sportolók azzal, hogy kvalifikációt B szereztek a játékokra M Letette az olimpiai esküt csü­törtökön Budapesten a 29 nap múlva, augusztus 5-én kezdődő riói játékokon sze­replő magyar csapat. Hírlap-információ hmhhirlap@mediaworks.hu OLIMPIA A fogadalomtétel szö­vegét két öttusázó, az ifjúsági olimpiai ezüstérmes Földházi Zsófia (23 éves) és a londoni játé­kokon harmadik Marosi Ádám (32) mondta a Művészetek Palo­tájában rendezett ünnepségen. Borkai Zsolt, a Magyar Olimpi­ai Bizottság elnöke köszöntőjé­ben kiemelte: aki most esküt tesz, már sikerrel vette az első akadályt, mivel sok sportágban nehezebb megszerezni a kvali­fikációt, mint jól szerepelni. Ki­tért arra is, hogy a MOB állás­pontja doppingkérdésben a zé­ró tolerancia. Áder János köztársasági el­nök hangsúlyozta: Magyar­ország az összesített olimpiai éremtáblázaton nyolcadik, de lakosságarányosan vizsgálva a magyar sportolók teljesítmé­nyét, a magyar a harmadik leg­eredményesebb nemzet.- A labdarúgó Európa-baj- nokság hamarosan véget ér, de a közösségi élmény, amely­hez elég volt a játékosok becsü­letes, tisztességes hozzáállá­sa, velünk marad. Az olimpi­ai közvetítéseket milliók nézik majd, Önöknek érezniük kell a szurkolók bíztatását - fordult a sportolókhoz az államfő. A kvótaszerzés még nem zá­rult le, a jelenlegi állás sze­rint húsz sportágban 162 ma­gyar sportoló indulhat Rióban. A küldöttek határoztak ar­ról, hogy az olimpiai delegáci­ót Borkai Zsolt MOB-elnök ve­zeti, a helyettese Szabó Bence főtitkár lesz. A csapatvezetői tisztet Fábián László sportigaz­gató tölti be, a helyettese Nagy Zsigmond nemzetközi igazga­Szilágyi viszi A megnyitón a magyar zász­lót London kardvívó bajnoka, Szilágyi Áron viszi majd. tó, míg a sajtóattasé Siklós Erik marketing és kommunikációs igazgató lesz. A riói játékokra az első spor­tolói gép július 30-án indul, az úgynevezett aranygép augusz­tus 24-én érkezik haza. Gyöngyösön és Egerben is az U23-as csapatok eredményesebb szereplésében bíztak Edzéshiány itt, motiválatlanság ott KÉZILABDA NB I-es csapataink U23-as gárdái közül a B. Bra­un Gyöngyös egy ponttal gyűj­tött többet, mint az Eger SBS Eszterházy, előbbi a nyolcadik, utóbbi a kilencedik helyen zárt a férfi NB II Északi csoportjá­ban. A gyöngyösiek címvédő­ként vágtak neki a 2015/16- os idénynek, Doros Ákos távo­zása után Mátyási-Körösi Fru­zsina és Sándor Ákos szakmai iránymutatása alapján.- A játékosok iskolai és mun­kahelyi elfoglaltságai miatt nagyon kevés alkalommal tu­dunk teljes létszámban edzeni, ami egyértelműen rányomta a bélyegét a csapat eredményes­ségére - osztotta meg Sándor Sándor Ákos a munkát hiányolta Ákos. - Biztos vagyok benne, hogy több gyakorlással, előke­lőbb helyen végezhettünk vol­na. A szezont követően többek kiöregednek a korosztályból, ami újabb nehézségeket szül. Az NB I-es csapatnál adódó technikai vezetői feladataim miatt, a folytatásban edzőként nem tudok szerepelt vállalni. Az egriek számára a tanuló­évet jelentette a magunk mö­gött hagyott idény. Általános tapasztalat, hogy több élvonalbeli klubnál is mostoha gyerekként kezel­ték az U23-as csapatokat - fo­galmazott Pereverzia Mihály, az egriek edzője. - Alapve­tő motivációs problémák me­rültek fel, amit ebben az eset­ben nehéz orvosolni. A srácok is érzik, hogy a szövetség által kötelezővé tett NB Il-es, vagy NB I/B-s szerepléssel csak terhet raktak a klubok vállá­ra. Igyekeztek a fiúk mindent megtenni, de sok esetben je­lentős fizikai hátrányba kerül­tek. Elég sűrű volt a mezőny a tabella középső részén, de na­gyobb alázattal akár előkelőbb pozícióban is zárhattunk vol­na. Sajnos a következő idény­ben sem várhatunk nagy elő­re lépést, hiszen a 2017/18-as szezontól visszaállítják a juni­or bajnokságot, így a jövő évi helyezésnek sem lesz különö­sebb értéke. S. K. A jövőben már csak játékosként segít az egyesület 38 éves ikonja Nagy helyét Hordós foglalja el LABDARÚGÁS - Hordós Dániel személyében új tréner irányí­tásával kezdjük a felkészülést a megyei I. osztály 2016/17- es idényére - tájékoztatta la­punkat Szabó Gyula, a Gyön­gyöshalász SE elnöke. - Nagy Gábor játékos-edzői feladatát munkahelyi teendői miatt a jö­vőben nem tudja ellátni, ezek után pedig úgy döntöttünk, hogy a télen Gyöngyöstarján- ból érkezett labdarúgó kezébe adjuk a stafétát. A 38. életévében járó, a ha­lásziaknál valódi ikonnak szá­mító Nagy Gábor vezetésével, a megyei I. osztály elmúlt idé­nyében a nyolcadik helyen zárt a gárda. Nagy Gábor (jobbról) úgy döntött, leszámol a kettős szereppel- Hálásak vagyunk, és kö­szönettel tartozunk Gábor­nak az elmúlt időszakban vég­zett munkájáért, s bízom ben­ne, hogy játékosként még soká­ig szolgálja a klubot - folytatta Szabó. - Nem tehetünk mást, tiszteletben tartjuk a döntését. Egy éve igyekeztünk egy új fo­lyamatot elindítani azzal, hogy minél több fiatalt próbáltunk beépíteni a csapatba, ezt a jövő­ben is szeretnénk tovább vin­ni. Erős bajnokság elé nézünk, nagyon nehéz lesz bevereked­ni magunkat a legjobbak közé. Bizonyosan lesznek változások a játékoskeretben is, konkrétu­mokról egyelőre nem tudok be­számolni. S. K. SPORTMŰSOR PÉNTEK ÖKÖLVÍVÁS: U21-es Magyar Kupa mérkőzések, Eger, Érsek­kert, 18.00. SZOMBAT ASZTALITENISZ: 9. Kárpáti-ku­pa nyílt bajnokság, Karácsond, 9.00. ÍJÁSZAT: 1. Makiári 24 órás íjászfesztivál, Makiár, sportpá­lya, 9.00. ÖKÖLVÍVÁS: U21-es Magyar Kupa mérkőzések, Eger, Érsek­kert, 18.00. LABDARÚGÁS: Felkészülési meccs: Hatvan-Monor, 10.00. VASÁRNAP ÍJÁSZAT: 1. Makiári 24 órás íjászfesztivál, Makiár, sportpá­lya, 9.00. Pereverzia Mihály változást vár

Next

/
Thumbnails
Contents