Heves Megyei Hírlap, 2016. július (27. évfolyam, 153-178. szám)

2016-07-08 / 159. szám

2016. JÚLIUS 8., PÉNTEK 10 TETTHELY-TV-MŰSOR HÍREK Segítőjük verhette agyon az öregeket ÉRD Egy helybeli nőt gyanú­sítanak a tavaly októberi érdi kettős gyilkossággal. Az idős házaspárt alkalmi segítőjük verhette agyon. A nő már rég­óta ismerte a 80 év feletti ta­nár házaspárt. Az ok még nem tisztázott, miért mért egy tárggyal halálos ütéseket az asszony, majd a férfi fejé­re; még az őket védeni próbá­ló kutyát is megölte. MW 250 millióbe kerül Vizoviczki óvadéka BUDAPEST Óvadék ellenében megszüntette a Fővárosi Tör­vényszék Vizoviczki László elő­zetesét, és elrendelte nyomkö­vetés házi őrizetét. Az ügyész fellebbezett. Az éjszakai mula­tóiról elhíresült vállalkozónak 250 millió forintot kell letét­be helyeznie. Vizoviczki és 32 társa a vád szerint legalább 825,5 millió forintos kárt okoz­tak a magyar államnak. MW Börtön a francia dzsihadistákra PÁRIZS Hattól kilenc évig ter­jedő börtönre ítélte egy párizsi bírósága legjelentősebbnek tartott dzsihadista hálózat hét tagját, akik kiképzést kaptak Szíriában. A hálózathoz tarto­zott a tavaly november 13-i, 130 áldozatot követelő pári­zsi merényletek egyik elköve­tője is, a 23 éves Fouad Mo- hamed-Aggad, aki a Bataclan koncertteremben történt túsz­ejtést és öldöklést követően felrobbantotta magát. MW Ötgyerekes fekete családapát öltek meg a zsaruk Tragédiába fordult a közúti ellenőrzés A férfi hátranyúlt az irataiért, közben szólt a rendőrnek, engedéllyel tartott fegyver van nala. A rendőr meglátta azt az autóban rálőtt a férfire Egy héten belül két halállal végződő eset is bizonyíték rá, hogy egyre durvább az ameri­kai fehér rendőrök fellépése a feketékkel szemben. Mind­két esetről készült videofel­vétel. A civilek tüntetéssoro­zatba kezdtek, és felszólíta­nak mindenkit, hogy rögzít­sék a rendőri intézkedéseket. Csejk Miklós miklos.csejk@mediaworks.hu EGYESÜLT ÁLLAMOK Óriási indu­latokat váltott ki Amerika-szer- te Alton Sterling, egy fekete CD-árus meggyilkolása az ame­rikai Louisianában. A nagy port kavart esetről egyelőre annyit lehet tudni, hogy két fehér rend­őr teperte le Sterlinget, majd mellkasba lőtték a földre szo­rított férfit, aki előtte békésen árusította CD-it egy nagyáru­ház előtt. Sterlinget öt árva gye­reke várta haza. A figyelem középpontjába azért is került az ügy, mert Ame- rika-szerte megemlékezéssel és tüntetéssel reagáltak a fekete kö­zösségek az egyre agresszívabb, sokszor halállal végződő rendőri fellépések ellen. A kiterjedt nyo­mozás eredményeképpen újabb megdöbbentő felvételek kerül­tek elő az ről. A rendőrök által lefoglalt vi­deók tanúsága szerint Sterling a bolt előtt árult CD-ket, amikor a rendőrautóból kiszállt a két fe­hér zsaru, s min­den átmenet nél­kül nekiugrott a békésen áll­dogáló Sterling­nek. Leteper- ték a földre, majd meglőt­ték. A rendőr­ség szerint erre azért volt szük­ség, mert a fér­fi zsebében fegyver volt. Az egyik koronatanú, a bevásárló- központ tulajdonosa viszont azt állítja, csak a lövések után vet­ték ki Sterling zsebéből a pisz­tolyt. A rendőröket egyébként egy fegyveres férfi miatt hívták ki a helyszínre. A helyiek köz- tiszteletben álló „CD-s ember­ként” emlegették Sterlinget, akit szeretett a közösség. A rendőri brutalitás ellen tün­tetők „kezeket fel, ne lőjetek” és „a fekete életek is számítanak” szlogeneket skandáltak. Ablakon keresztül lőtte le a rendőr „Ó, Istenem! Mondd, hogy nem halt meg! Mondd, hogy nem így ment el a párom!" - kiáltot­ta kétségbeesetten egy minne- sotai afro-amerikai nő, akinek a férjét egy közúti ellenőrzés során meglőtt egy rendőrtiszt az autó ablakán keresztül. A férfi az irataiért nyúlt, miután a rendőr kérte a papírokat. A 32 éves Philando Castile állítólag elmondta a rendőrnek előre, hogy engedéllyel tartott lőfegy­ver is van nála. A zsaru meglát­ta a fegyvert a kocsiban, és a fárfi mozdulatára egyből lőtt. A nő egy rövid videót fel is töltött az internetre. A meglőtt férfi a kórházban belehalt sérülése­ibe. A kocsiban ült a nő kislá­nya is. Az incidens helyszínén az este kisebb tömeg gyűlt ösz- sze, hogy kifejezze tiltakozását a rendőri brutalitás ellen. Újra milliós kártérítés jár a tescós rablónak BUDAPEST A rossz körülmé­nyek közötti sétákért félmillió, a silány étkeztetés miatt egy­millió, a hajvágással kapcsola­tos panasza okán tízezer forint, de a jéghideg víz és a rossz al­vási viszonyok miatt is jár kár­térítés, összesen 4 millió forint a leleményes bűnözőnek, Süve­ges Péternek a magyar állam­tól. A notórius perlekedő tucat­nyi feljelentést tett eddig az or­szág különböző bv-intézetei el­len, ebből négyszer is szép kis summa ütötte a markát. A tes­cós rablóként ismert bűnözőt sokan a legjobban kereső elítélt­ként emlegetik. Legutóbb janu­árban kártérítést ítélt meg ne­ki az Emberi logok Európai Bí­rósága is, mert hosszúnak talál­ta a több mint hatéves előzetes fogva tartás idejét és a büntető­A legügyesebb börtöntöltelékként emlegetik Süvegest eljárás több mint tízéves elhúzó­dását. Süveges személyiségi jo­gait tehát megsértette az állam, ezért 8000 eurót (több mint 2,5 millió forintot) kellett kifizet­ni neki. Süvegest és társait az ügyészség egy pénzváltással foglalkozó kalocsai házaspár meggyilkolásával és egy pénz- szállító autó kirablásával vádol­ta. Utóbbi eset a budaörsi Tescó- nál történt, innen ered a tescós rabló elnevezés. MW TELEVIZIO-MUSOR 2016. JÚLIUS 8., PÉNTEK 4.00 Fókusz© 4.35 Story Extra© 5.00 Barátok közt© 5.30 TopShop 6.00 Jó reggelt, skacok! © 7.35 RTL Klub Híradó 8.05 Fókusz© 8.40 Story Extra® 9.20 AsztroShow 10.20 TopShop 12.00 EgészségKalauz© 12.35 Egy rém fura család ® 13.00 A pletykafészek © 14.00 Kaméleon© 15.05 Éjjel-nappal Budapest © 16.20 Isten áldjon, Esperanza! © 17.25 Story Extra© 18.00 RTL Klub Híradó 18.55 Fókusz© 19.35 Éjjel-nappal Budapest © 20.50 Barátok közt© 21.30 A sas és a sárkány ® 23.35 RTL Klub Híradó 0.05 Selyemút-rali - Irány Peking! 0.25 Vámpíros film® 1.55 Street Kitchen © 2.25 A Grace klinika® 4.25 Knight Rider® 5.15 Hungerő® 6.10 Red Carpet- Sztárok testközelben © 6.20 Mokka© 9.20 Stahl konyhája © 9.30 Babapercek© 9.40 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben 12.25 Aktív© 12.55 Csapdába csalva © 13.35 Knight Rider© 14.40 Walker, a texasi kopó© 15.45 Maria© 16.50 Megtört szívek® 18.00 Tények 19.25 Humorkoktél® 20.35 Jóban Rosszban © 21.20 Üvegtigris© 23.45 Red Carpet- Sztárok testközelben © 23.55 A férjem védelmében © 1.00 Tények Este 1.45 Aktív© 2.05 Sportos 2.15 Ezo.TV 3.15 Zsaruvér© 11.55 Vakáción a Mézga család ® 12.25 Kicsi a bors, de erős© 12.50 Geronimo Stilton © 13.15 RudiésTmdi© 13.35 Jacques Cousteau tengeri kalandjai © 13.55 Jacques Cousteau tengeri kalandjai © 14.25 Pin kód© 14.40 Pin kód© 14.55 Csűrcsavarosdi 15.20 Raju, a riksa 15.30 Raju, a riksa 15.35 Claude 15.45 Claude 16.00 A kis sárkány kalandjai 16.15 Peppa malac 16.20 Peppa malac 16.30 Mesélj nekem! 16.40 Gyerekversek 16.42 Hetedhét Gyerekhíradó 16.50 Tabaluga© 17.20 Kelj fel, Marci!© 17.35 Kelj fel, Marci!© 17.45 Zazie kisasszony © 18.00 Max és Ruby 18.25 JoNaLu 18.55 Eperke legújabb kalandjai 5.40 Carrie naplója © 6.25 TV-SHOP 7.00 Will és Grace© 7.20 Will és Grace© 7.45 Jóbarátok© 8.10 Jóbarátok© 8.40 A nagy svindli © 9.35 Doktor House© 10.30 Szívek szállodája© 11.25 Sütimester© 12.50 Csengetett, Mylord? © 13.55 NCIS- Tengerészeti helyszínelők © 14.50 NCIS: Los Angeles© 15.50 Castle© 16.50 Castle© 17.50 Sütimester© 19.05 Egy fiúról© 19.35 Jim szerint a világ© 20.05 Két pasi - meg egy kicsi 20.35 Két pasi - meg egy kicsi 21.00 A séf® 23.25 Betépve® 1.55 Két pasi - meg egy kicsi© 2.20 A nagy svindli© 3.05 Szívek szállodája® 6.05 Halálbiztos diagnózis © 6.55 Kenő® 7.00 Híradó 7.15 Időjárás-jelentés 7.25 P’amende 7.55 Öt kontinens 8.35 Paula és a vadállatok© 9.05 A hegyi doktor © 10.00 Balatoni Nyár © 12.00 Déli harangszó 12.02 Híradó 12.45 Kult+@ 12.55 Jamie 15 perces kajái 13.25 Család-barát 14.30 Halálbiztos diagnózis © 15.20 Erdészház Falkenauban © 16.10 Charly, majom a családban © 17.00 DocMartin© 18.00 Híradó 18.30 Időjárás-jelentés 18.35 A hegyi doktor © 19.30 Szerelemben, háborúban © 20.30 Nero Wolfe rejtélyei © 22.10 Kenó© 22.15 Egy nagy család© 5.50 Család-barát 6.45 Ridikül© 7.40 Vannak vidékek© 8.35 Német nyelvű hírek 8.40 Kínai nyelvű hírek 8.45 Orosz nyelvű hírek 9.00 Iskolapad 9.20 Élő egyház 9.45 Hazajáró 10.15 Katolikus krónika 10.40 Isten kezében © 11.15 Angol nyelvű hírek 11.30 Vakáció a halott utcában © 13.00 Híradó 13.20 Unió 28 13.40 Magyar elsők 14.00 Magyarország 2000 - Családi krónikák © 14.30 Kosár 14.55 P’amende 15.30 Balatoni Nyár© 17.30 Junior Úszó Európa Bajnokság 20.00 Slágertévé® 21.00 Híradó 21.30 Munkaügyek© 22.00 Tűzvonalban© 22.55 Ridikül® 23.50 Család-barát 0.50 Himnusz 1.00 Híradó 9.00 Jégvárak® amerikai-kanadai filmdráma 2010 11.00 Az utolsó Mimic © amerikai kalandfilm 2007 12.45 Bombajó bokszoló © olasz akció-vígjáték 1982 14.45 Véres igazság © amerikai akciófilm 2014 16.40 Sárkány osztag © amerikai-hongkongi akciófilm 2005 19.00 Hat töltény ára© amerikai akciófilm 2012 21.10 Zombieland® amerikai horror-vígjáték 2009 R.: Ruben Fleischer Sz.: Jesse Eisenberg, Woody Harrelson, Emma Stone, Abigail Breslin, Amber Heard 22.55 Szarvak© amerikai-kanadai filmdráma 2013 1.05 Rém sötét vidék® amerikai thriller 2009 2.45 A dolog© amerikai-kanadai honor 2011 9.15 Labdarúgás Bajnokok Ligája, csoportkor, 2. forduló, Bayern München - Dinamo Zagreb 12.00 Televíziós vásárlás 13.00 Harcművészmagazin Shinkyokushin Eb 13.15 Sporthorgászmagazin 13.45 Labdarúgás Döntő, CopaAmérica 16.15 Légbőlkapott 16.30 Autósport testközelből 17.00 Labdarúgás Spanyol bajnokság, 14. forduló, Real Madrid- Getafe 19.00 Póker WPT Series 13 20.00 Heti helyzet A hét témái 21.00 Ökölvívás Profi gála, New York, Rocky Martinez - Vaszil Lomacsenko 23.00 Ökölvívás KO TV, Classics 0.00 Amerikai futball NFL, alapszakasz, 12. hét, Seattle Seahawks- Pittsburgh Steelers 21.30 A sas es a sárkány 21.20 Üvegtigris 12.25 Kicsi a bors, de erős 21.00 A séf 8.35 Paula és a vadállatok 20.00 Slágertévé 19.00 Póker 21.10 Zombieland (ft O S Óránként Híradó és időjárásjelentés 9.20 Itthon vagy! 9.45 Egy Perc Hír­adó 10.20 Minden tudás 10.45 Egy Perc Híradó 11.30 Egy Perc Híradó 11.40 Egy Perc Híradó 12.00 Dé­li harangszó 12.41 Egy Perc Hír­adó 12.50 Ma délután 13.20 Unió 28 13.45 Egy Perc Híradó 14.20 Summa 14.45 Egy Perc Híradó 15.20 Kosár 15.45 Egy Perc Hír­adó 16.20 Minden tudás 16.45 Egy Perc Híradó 17.20 Itthon vagy! 9.00 A nagy ízválasztó ® 10.00 A szerelem foglyai ® 11.00 Láncra vert szerelem © 11.55 A bosszú asszonya © 12.50 Segítség, baj­ban vagyok! © 13.45 A gyanú ár­nyékában © 14.40 Showder Klub © 15.35 Barátok közt © 16.05 ízek szerelmese © 16.35 ízek sze­relmese ® 17.05 Tom és Jerry 17.30 Agymenők ® 18.00 A gya­nú árnyékában ® 19.00 A gyanú árnyékában ® supertv^HHHHI 9.20 Csapdába csalva © 9.50 Ve­led is megtörténhet! ® 10.55 Csa­ládi Titkok ® 12.00 Jóban Rossz­ban © 12.40 Hal a tortán © 13.45 Ezek megörültek! © 14.55 Irigy Hónaljmirigy ® 16.00 Aktív © 16.30 Tények 17.00 Red Carpet - Sztárok testközelben © 17.10 Csapdába csalva ® 17.50 Exek és szeretők ® 19.45 Ezek megörül­tek! © 21.00 Csak tudnám, hogy csinálja ® 9.00 Magyarország élőben 10.00 Híradó 11.00 Felfedező 11.30 Ázsia 12.00 Híradó 12.30 BBC Reporters 13.00 Reggeli járat plusz 14.00 Ve­títő © 14.01 A természetfilm ma­gyar találmány? © 15.00 Híradó 15.30 Alinda 16.00 Csőrié 17.00 Híradó 17.30 Európai híradó 18.00 Magyarország élőben 19.00 Hír­adó 20.00 Látótér 20.30 Középkez­dés 21.00 Híradó 2121.30 Magyar- ország élőben plusz 6.00-6.40 Privátfilmek újratöltve ® 7.00-7.40 Privátfilmek újratölt­ve ® 8.00-8.40 Privátfilmek új­ratöltve ® 9.00 Teleshop 11.00- 12.10 Privát rocktörténet ® 13.20 A szabadság földjén © 15.35 Egy törvényen kívüli Kanadában ® 17.10 Egy kincskereső Mexikó­ban © 19.15 Itt járt Henry Pool ® 21.00 Az utolsó meló ® 22.40 A kondor hadművelet ® 0.20 Vér­bosszú ® A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja! 9.05 Fórum 10.25 Híresek és hatal­masok 11.30 Laci bácsi konyhája 11.55 ATV Híradó 12.25 Világhír­adó 12.35 ATV Híradó 12.50 Start plusz 13.45 Egyenes beszéd 15.50 700-as klub © 16.20 Együtt a biz­tonságért ® 16.50 Világhíradó 17.05 Fórum 17.45 ATV Híradó 18.15 A nap híre 18.40 No Com­ment 18.45 ATV Híradó 19.20 Idő­járás-jelentés 19.25 Egyenes be­széd ráadás 21.00 Híradó - Este 9 9,00 Atlétika Európa-bajnokság - Amszterdam 10.45 Sportpercek 10.55 Forma-1 Brit Nagydíj 12.45 Atlétika Európa:bajnokság - Amsz­terdam 14.35 Összefoglaló a nap eseményeiből 14.55 Forma-1 Brit Nagydíj 16.40 Összefoglaló a nap eseményeiből 16.55 Magazin 17.15 Összefoglaló a nap esemé­nyeiből 17.25 Magazin 18.00 Lab­darúgó Európa-bajnokság 2016 11.30 Martha Stewart - Sütivilág ® 12.00 Napról napra ® 12.15 Napról napra ® 12.30 Sweet boy ® 13.00 Hugh mesterhármasa ® 13.30 Portugália a tányéron © 14.30 Jamie Amerikája © 15.30 Nemesi lakomák © 16.30 Hugh mesterhármasa ® 17.00 Justine hétköznapi finomságai ® 17.30 Martha Stewart főzőiskolája © 18.00 Ketten nyakkendőben © 18.30 Receptdaráló Extra © Igp§> brutálisa bbak i rendáreg?

Next

/
Thumbnails
Contents