Heves Megyei Hírlap, 2016. július (27. évfolyam, 153-178. szám)

2016-07-06 / 157. szám

0 MEGYEI KÖRKÉP 2016. JÚLIUS 6., SZERDA Rövídebb távon is keresik az egri épület felújításának lehetőségeit Nincs napirenden a piac eladása A város tervei között szerepel a Katona téri piacot övező közterület tudatos, közösségi alapú fejlesztése jlgS^SS „Mi lesz valójában a Kato­na téri piaccal, tényleg szál­loda épül a helyére, és a Kis­asszony piac venné át a he­lyét? A városé még egyálta­lán?” Olvasónk kérdéseinek jártunk utána. Sike Sándor sandor.sike@partner.mediaworks.hu EGER A téma feldolgozásakor tájékozódtunk „piacügyben”, rögtön eló'ször a Katona téren. Megtudtuk: jelentős eltérés van az árusítás szempontjá­ból a tekintetben, hogy van aki bérli, másnak a tulajdonában van az árusítóhely. Ez utóbbi­ak fülkeszerűen kialakított el­adóhelyek, inkább kis üzlethe­lyiségek és bent találhatóak a csarnokban, ahol természete­sen bérelhető placcok is van­nak. A csarnokon kívüli aszta­lok egyikénél Hegedűs Zoltán tiszafüredi őstermelővel váltot­tunk szót, aki szerint tetemes összeget, havi hetvenezret fizet bérleti díjként. Míg a kinti áru­sok a magas bérleti összegre panaszkodnak, az üzlettulajdo­nos „bentiek” azt nehezménye­zik, hogy az „utcaiak” elviszik előlük a vevőket. De ez már más, és évtizedes történet.... A városban egyébként a Ka­tona térin kívül a „Csebokszá- riban”, azaz a Felsővárosban működik még - méreteit te­kintve igen kicsi - „alpiac”, va­lamint a Kisasszony úton van egy csak hétvégeken nyitva tartó piac, ami azonban inkább használttermék-elárusítóhely- nek tekinthető. Ezt a kategóri­át is figyelembe véve a megye- székhelyen szóba jöhet még a Működtet, támogat, ellenőriz... Magyarok Vására, illetve a Ré­giségvásár. Egyik az Érsek­kertben, utóbbi a bazilika kö­rül várja a piacozókat. A Katona téri Piaccsarnok­ra vonatkozó, az esetleges érté­kesítéssel, a létesítmény áthe­lyezésével kapcsolatos kérdé­sünkre az önkormányzat mé­diareferense, Zentai László ha­tározott választ adott. Szavai szerint a Piaccsarnok eladása Társasház közös képviselővel A Piaccsarnok Eger belváro­sában, jól megközelíthető he­lyen, a Katona István téren ta­lálható. A Piaccsarnok napi élelmiszer-, zöldség-, gyü­mölcs- és virágpiacként üze­mel, helyet adva hús, baromfi, hal, pékáru, sütemény, édes­ség, savanyúság, gyógynö­vény, büfé, tejtermék és ve­gyes üzleteknek is. A Piaccsarnok előtti teret idénynek megfelelően pa­lánta-, virág-, vetőmag-, olt­vány-, zöldség-gyümölcs, dé- ligyümölcs-árusítás színesí­ti. Az önkormányzat tulajdo­na az asztali árus terület, a belső szabad elárusítóaszta­lokon őstermelők és keres­kedők kínálják zöldség, gyü­mölcs, méz, erdei és termesz­tett gomba, tojás, tészta, sa­vanyúság, hús, tejtermék por­tékáikat. Ez az önkormányza­ti tulajdon meghaladja a piac­csarnok területének felét, az üzlethelyiségekazonban szin­te kivétel nélkül magánvál­lalkozások tulajdonában van­nak. A Piaccsarnok így társas­házi formában működik, az épület fenntartásáról, korsze­rűsítéséről a tulajdonosok kö­zösen döntenek. Az EVAT Zrt. kettős szerepet tölt be: az ön- kormányzati tulajdonosi funk­ciókat az EVAT látja el megbí­zás alapján, a cég üzemelteti a piacot, másfelől társasházi döntés szerint az EVAT a „kö­zös képviselő” is. Hegedűs Zoltán a bérleti díjat sokallja nincsen napirenden, sem olyan terv nincs, sem olyan érvek nem fogalmazódtak meg, ame­lyek megalapozhatnák a piac megszüntetését vagy az épület értékesítését. Ellenkezőleg...- A csarnok közvetlen kör­nyékét már rövidebb távon is fejlesztjük, és keressük a piac­épület felújításának lehetősége­it is. Amikor a feltáró-előkészí- tő munka elején bejárást tartot­tunk a belváros érintett része­in, a piacon már hallani lehe­tett egyes árusok beszélgetését: „biztosan azért nézik a csarno­kot, mert el akarják adni”. Ezek a szóbeszédek mindig könnyen terjednek, de a valóság az, hogy a bejárást azért tartottuk, hogy a fejlesztendő ingatlanok meg­vizsgálása után a teljes kép is­meretében születhessen javas­lat arról, mely beruházásokat kezeljük prioritásként, és mely terveinkre tekintsünk közép­vagy hosszabb távú célként. Őszintén szólva: az eladásról szóló városi legendák és kombi­nációs elméletek egy kissé meg- mosolyogtatóak - fogalmazott. A médiareferens szerint egy 55 ezres megyeszékhelyen, amely térségi közszolgáltatási központ, iskolaváros és egye­temváros, a lakossági szükség­let eleve indokolja legalább egy ilyen piac működtetését, s ezt a feladatot az önkormányzat ma­gára vállalja az EVAT Zrt.-n ke­resztül.- Vizsgáljuk további őster­melői piacok kialakításának le­hetőségét is, hiszen szeretnénk Egerben városrészi alközpon­tokat fejleszteni, melyek kiváló helyszínt kínálnának erre. Ha­sonló gondolat mentén igyek­szünk a belvárosi tereken el­helyezett faházakkal is lehe­tőséget adni elsősorban a he­lyi termelőknek, a helyi termé­kek piacra jutásának - fogal­mazott Zentai László, aki ki­fejtette: vizsgálják a piaccsar­nok és környékének fejlesztési lehetőségeit, ugyanakkor lát­ni kell, hogy a város teljes te­rületén össze kell hangolniuk A jogszabály rögzíti, hogy mely területen, mikor, milyen árut kí­nálhatnak a kereskedők, az ős­termelők. Az asztalok és eláru­sítóhelyek díjairól pedig sza­bályzat rendelkezik, amelyet az üzemeltető évente felülvizs­gál. Az önkormányzat tulajdo­nát (üzletek, őstermelői aszta­lok, Katona téri elárusítórész) az EVAT Zrt. üzemelteti. A ható­ságok rendszeresen ellenőrzést végeznek a kereskedőknél, el­lenőrzik az áru útját, minősé­gét. A kereskedők az árakat saját maguk alakítják. Az ön- kormányzat a piac működésé­hez havonta több mint egymil­lió forint költségvetési támoga­tást nyújt. Hat mondat a piac történetéről Az egri Katona téri Piaccsar­nok építése harminchárom évvel ezelőtt. 1983-ban kez­dődött meg, a korábbi piaci épület elbontását követően. Az új egri piac épületét szak­mai díjjal is elismerték ké­sőbb, annak idején pedig or­szágos figyelem övezte. A vá­sárcsarnok beruházásának koordinálását az Egri Váro­si Tanács végezte. E feladat­ra az egykori tanács építőkö­zösséget hozott létre. A beru­házás költségét a városi taná­cson kívül már magánszemé­lyek és vállalatok is finanszí­rozták. A Piaccsarnok 31 éve. 1985-ben nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt. Bent a tulajdonosok és nem a bérlők vannak többségben Olvasóink kérték Az egri Katona téri piacról szóló írásunk azért született meg, mert olvasóink kérték, hogy foglalkozzunk a témá­val. Az olvasói igények jelzésé­re módot ad a Heol.hu portá­lon elérhető lehetőség, ahol a beérkezett témajavaslatokat megszavaztatjuk olvasóink­kal: a legtöbb voks az első kör­ben arra érkezett, hogy Mi lesz valójában a Katona téri piac­cal, tényleg szálloda épül a he­lyére és a Kisasszony piac ven­né át a helyét? Következő kör­ben a Miért lehet éjfél után is hangos zenével nyitva tartani a belvárosi szórakozóhelyeket Egerben hétköznap is? kérdés kapta a legtöbb voksot, így ha­marosan ennek járunk utána. Továbbra is várjuk kérdései­ket a Heol.hu oldalon! a Terület- és Településfejleszté­si Operatív Program és a kiírás előtt álló vagy már megjelent, több pályázati program által kínált lehetőségeket. Egyes pá­lyázatok benyújtása mellett ez a munka jelenleg is zajlik még.- A célunk az, hogy Eger a le­hető legjobban kihasználhassa ezt a soha vissza nem térő al­kalmat, és a legfontosabb mun­kákat elvégezhessük. Ha lehe­tőségünk lesz a csarnok felújí­tására, megtesszük, ha nem, akkor tovább keressük azo­kat a közvetlen brüsszeli for­rású pályázatokat, melyek ré­vén fejleszthető, felújítható le­het a csarnok. A tulajdoni vi­szonyok és egyéb tényezők mi­att korántsem jöhet szóba min­den „pályázati ablak” - hang­súlyozta a médiareferens. Tájékoztatása szerint elindult az önkormányzat gesztorságá­val egy olyan munka, amely „közösségi szinten irányított vá­rosi helyi fejlesztések (CLLD)” névre hallgat. Ebben olyan, ci­vil közösségi alapon irányított . projektek megvalósítását céloz­zák meg, amelyek összekapcsol1 ják a kulturális és gazdaságfej­lesztési ötleteket, igényeket.- A közgyűlés felhatalmazá­sa alapján benyújtottuk a re­gisztrációnkat, létrejött a helyi akciócsoport, az irányító ható­ság pedig a Nemzetgazdasági Minisztérium egyik szakmai szerve. Az elképzeléseink kö­zött szerepel a Katona téri pi­acot övező közterület tudatos, közösségi alapú fejlesztése, att- raktivitásának növelése. Pél­daként említhetem, hogy a he­lyi termékeket, például gyógy­növény- és fűszerkeverékeket, sajtokat, mézet, füstölt termé­keket előállítók, vagy éppen a népi iparművészeti termé­keket alkotó helyi gazdasági szereplők számára adnánk le­hetőséget egy olyan közössé­gi téren, ahol magától értető­dő a találkozás az igényes fo­gyasztókkal. Ebben benne van a helyi és környékbeli hagyo­mányok ápolása és a gazdasá­gi lehetőség is - mondta Zentai László médiareferens. Azzal a kérdésünkkel, hogy történt-e egyáltalán befektetői megkeresés a piac megvásár­lása céljából, a közös képviselő Evat Zrt.-hez is fordultunk. Vá­laszuk szerint semmiféle meg­keresést nem történt.

Next

/
Thumbnails
Contents