Heves Megyei Hírlap, 2016. július (27. évfolyam, 153-178. szám)

2016-07-06 / 157. szám

2016. JULIUS 6., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP J Az elmúlt napokban több bejelentés érkezett a rend­őrséghez azzal kapcsolat­ban, hogy Egerben hajlékta­lanok mosdóként használ­ják a köz- és szökőkutakat. Barta Katalin katalin.barta@mediaworks.hu EGER Zavarja az egrieket, hogy a szökőkutak és közkutak kör­nyékén egyre-másra tűnnek fel hajléktalanok, akik tisztálko­dásra használják ezeket a létesít­ményeket. Az Agyagássy Dezső parkban található az egyik helyi rádió stúdiója is, és az ott dolgo­zók már többször hangot adtak felháborodásuknak a szökőkút- ban fürdőző hajléktalanok miatt.- Naponta látjuk, hogy itt van­nak. Nem a jelenlétük a problé­ma, hanem a viselkedésük - me­sélte lapunknak Debnár Ádám hírszerkesztő. - Előfordult, hogy a kőfal mellé végezték a nagydol­gukat, vagy éppen levizelték az emléktáblát. Volt, hogy a Szent József kútban mosták a zokniju­kat, és kiteregették arra a csap­ra, amiről az emberek inni szok­tak. A szökőkútban a tisztálko­dás is rendszeres, aludni általá­ban a padokon szoktak, de épp’ tegnap egy nő félmeztelenül fe­küdt a fűben. Az a baj, hogy ha meglátnak egy rendőrt, azonnal összekapják magukat, s mivel itt nincs kamera, semmi sincs, ami visszatartaná őket. Meg­mondom őszintén, én még nem szóltam rájuk, de most, miután megláttam, hogy egy erre járó kisfiú is kénytelen volt szembe­sülni egy pucér hajléktalan lát­ványával, úgy döntöttem, hogy innentől minden alkalommal bejelentést teszek a rendőrség­re, hogy nyoma legyen. Remél­jük, hogy ezek után, előbb-utóbb kitalálnak valami megoldást a szakemberek. Korábbi bejelen­tésünkkor már jártak kint a vá­rosgondozás emberei, és fertőtle­nítették a szökőkutat - mondta. Megkérdeztük a Heves Me­gyei Rendőr-Főkapitányság szó­vivőjét, Kovács Nikolettát, érke­zette hozzájuk ilyen jellegű be­jelentés, s hogy mit tehetnek az ügyben. Elmondta, több beje­lentés is érkezett, s az egyenru­hások ki is szálltak a megadott helyszínre, ahol azonban meg­jelenésük után semmilyen jog­sértő szabálytalanságot nem ta­pasztaltak. Mindenesetre a hely­színen tartózkodó hajléktalano­kat figyelmeztették, hogy kerül­jék az olyan viselkedést, amely a lakosságban megbotránkozást keltene. Megtudtuk még, ha va­lakit tetten érnek ilyen esetek­ben, azt a kormányhivatal illeté­keseinek jelzik, akik saját hatás­körükben köztisztasági szabály­sértési eljárást kezdeményezhet­nek az elkövetővel szemben. Egerben, a Dr. Agyagási De­zső téren, a szökőkútnál tegnap reggel történtek kapcsán Gara- bás Pétert, az egri polgármes­teri hivatal közterület-felügye­let megbízott csoportvezetőt kérdeztük, aki elmondta: a sza­bálysértési törvény szerint köz­erkölcs megsértése szabálysér­tést valósít meg az, aki a közte­rületen, nyilvános helyen vagy közforgalmú közlekedési eszkö­zön a közerkölcsbe ütköző ma­gatartást tanúsít. Ilyen esetek­ben a rendőrség jogosult intéz­kedni, de a közterület-felügye­let is szabhat ki bírságot. Ez saj­nos nem az első eset. Az a gya­korlat, hogy amennyiben a köz­terület-felügyelők észlelik a cselekményt, azonnal intézked­nek, és ha szükséges, segítséget kérnek a Családsegítő Intézet munkatársaitól, illetve az Egri Rendőrkapitányság járőreitől.- Intézkedésink során min­dent megteszünk, hogy ez a saj­nálatos jelenség megszűnjön. Eb­ben a mostani esetben a közer­kölcs megsértése miatt kezdemé­nyeztünk eljárást - fogalmazott. Kérdésünkre a csoportvezető elmondta azt is, hogy van már a területen térfigyelő kamerájuk, csak a napokban történik a rend­szer konfigurálása. A technikai beállítás van tehát folyamatban, de ez hamarosan be is fejeződik. Előfordultak már az érsekkerti szökőkútban is fürdőzések, de ez csak a nagy kánikula idején történt, de azok teljesen más jel­legűek - tudtuk meg. Elsősorban gyerekek szokták alkalmanként így hűsíteni magukat. Szökőkutakban fürödni tilos! A Heves Megyei Kormányhiva­tal Népegészségügyi Főosztá­lyának tiszti főorvosa, dr. Mol­nár Márta érdeklődésünkre el­mondta, a szökőkutakból tör­ténő ivás vagy az azokban való fürdés minden esetben tilos! A tiltás ellenére történő fürdő­zés és vízivás a vízhasználó­ra potenciális kockázatot je­lent. A városi szökőkutakban való fürdőzés közegészségügyi veszélyét az jelenti, hogy nem szabályozottak, így nem ismer­tek a szökőkutak üzemeltetési körülményei, azaz hogy milyen minőségű vízzel vannak feltölt­ve. milyen vegyszereket és mi­lyen koncentrációban adagol­nak a vízhez annak érdekében, hogy ne algásodjon be, illetve ne szaporodhassanak el ben­ne a vizes környezetet kedvelő mikroorganizmusok. Ráadásul Juhász Henrietta henrietta.juhasz@mediaworks.hu M uszáj képmutatás helyett vállalnunk jó és rossz tulaj­donságainkat egyaránt. Merjük kimondani a dolgokat - tanácsolta közönségének Fenyő Iván színész 2015 jú­liusában. Szerencsére minden időben voltak bátor, művészetbe kapaszkodó emberek - jegyezte meg Hegedűs D. Géza színész 2015 szeptemberében. Minden magyar filmben van egy ellenség. Ezekben a filmekben vagy az előző tulaj vagy egy kém vagy egy szociáldemokrata volt - viccelődött Makk Károly rendező, aki fel­elevenítette a múlt egy-egy meghatározó élményét 2015 novem­berében. Egy szöveg akkor él, mikor eszünkbe jut. Kamasz­koromban úgy hittem, ha ki­veszek a könyvtárból egy rég nem olvasott könyvet, azzal feltámasztom a történeteket. Nekem az a dolgom, hogy írjak, s csak remélhetem, hogy köny­veim akkor is élni fognak, amikor én már nem - jelentette ki Dra- gomán György író 2016 januárjában. Akkor leszek igazán hiteles, ha saját magamat adom - mondta Karácsony János zenész 2016 februárjának utolsó szerdáján. Fontos, hogy egy Facebook-poszt tökéletes legyen, mondhatjuk, irodalmi műfajjá vált, amit a kor teremteti Izgalmas korszakát éli a médián belüli kommunikáció - részletezte a figyelemfelkeltés módszereit Péterfy Gergely író 2016 márciusában. Hogy mi a közös a művészek megszólalásaiban? Hogy mind­annyian a Kultúrszalon vendégei voltak, hogy mindegyikü­ket telt ház fogadta. Mindegyiküktől elhangzottak felejthetet­len gondolatok, így lett számunkra szinte észrevétlenül is na­gyon fontos a Kultúrszalon. Hónapról hónapra vártuk a vendé­geket hirdető zseniális plakátokat és a pillanatot, amikor a hó­nap utolsó szerdájának estéjén átadhattuk magunkat az élmé­nyeknek. Ezért hisszük, hogy ennek nem lehet vége. Hisszük, hogy ennek nem lehet vége. Két hétig újra együtt alkotnak SÍROK Szerdától tíz napon át újra együtt dolgozhatnak a rajztaná­rok Sírokban, ahol idén is meg­rendezik a nyári alkotótábort. Idén 15 művésztanár vesz részt a közös alkotásban. A kurzus kedd este a művelődési házban megnyílt kiállítással kezdődött, amelyet két hétig láthat a közön­ség. Az ötlet szülői több mint ne­gyed százada Borics József helyi festőművész, valamint Czipóné Balczár Magdolna szobrászmű­vész és barátaik voltak. Az or­szág minden részéből érkeztek most is művésztanárok. B. K. Már építik az új focipályákat HEVES Két, világítással kom­binált labdarúgópálya épül az idén Hevesen, miután a város sikeresen pályázott az MLSZ Országos Pályaépítő Program­jának 2016-os ütemében va­ló részvételre. Egyik a Körzeti Tagiskola területén, a másik pe­dig a városi sportcsarnok szom­szédságában létesül. Az utóbbi mellé lelátót is terveztek. A sporttelepen már elindult az építkezés, ahol egy 100 fé­rőhelyes mobil lelátót is építe­nek majd, hogy kiszolgálják a nézők igényeit. A munkálatok hamarosan a Körzeti területén folytatódnak. Mindkét pálya 20-szor 40 méteres. Az önkormányzat évente több mint tízmillió forinttal támogatja a hevesi sportéle­tet. Ezt a jó szokást folytatva, a város sportcélú infrastruk­túrájának fejlesztését is célul tűzte ki. SZ. E. Számos eventusos diák tarolt a versenyeken a nemrég zárult tanévben is, övék lett a vándorserleg Egri művészpalánták sikerei fotóban, filmben EGER Számos megyei és orszá­gos elimerésben részesültek az eventusos diákok. Az Eventus Üzleti, Művészeti Középiskola, Szakiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium 11 diákja és felkészítő tanáraik a Heves Me­gyei Önkormányzat dísztermé­ben vándorserleget és oklevele­ket vehettek át, mely az Egri Pe­dagógiai Oktatási Központ ál­tal díjazott művészeti versenye­ken legjobban szereplő iskolák­nak jár. A díjazás az alábbi ver­senyekhez kapcsolódik: A Gesz­tus ereje című országos pályáza­ton Kiss Szabina, Szabó Beatrix és Szurdoki Vivien közös alko­tása II. helyezett lett. A felkészí­tő tanár, Ónodi Mátyás a gesz­tusfestészettel mint meghatá­rozó 20. századi stílusirányzat­tal a rajz- és a művészettörté- net-órák keretében foglalkozott. Az V. Országos Fotó és Film­versenyen szintén csoportos tel­jesítményeknek köszönhetően a dobogó minden fokán az Even­tus állt. Szécsényi Zoltán és Henn Richárd az I. helyezést (fel­készítő tanár: Szilágyi Rudolf), Sálek Marcell, Molnár Péter, Tűzkő Kristóf a II. helyezést (fel­készítő tanár: Oroszné Tóth Zsu­zsanna), valamint Rácz Dávid és Csikós Alex III. helyezést ért el (felkészítő tanár: Szilágyi Ru­dolf). A többfordulós verseny első szakaszában az előző tanév nyá­ri gyakorlatán elkészült filmetű­Övék lett a vándorserleg is a díjátadón döket küldték be, majd a buda­pesti döntőn műelemző feladat­ban és a szakmai teszt megoldá­sában is jeleskedtek a tanulók. A X. Heves Megyei Középisko­lai Rajzversenyen Székely Kata­lin 10. A-s tanuló III. helyezést kapott. A felkészítés Vályi Péter tanár úrral a rajzórákon és azo­kon kívül tartott tehetséggon­dozás keretében történt. A ver­senyfeladat csendélet rajzolása volt beállítás alapján monokróm technikával. A jó eredménynek köszönhetően Katalin továbbju­tott az országos fordulóba, ahol bár nem dobogós, de szintén szép eredményt ért el. A MAT által szervezett V. He­ves Megyei Amatőr Képző- és Iparművészeti Tárlat közönség­díját Katona Lili 12. A-s diák kapta. A beküldéses versenyen a kreatív, egyéni hangvételű au­tonóm alkotásokat díjazták. A beküldött alkotásokból kiállí­tás nyílt az egri Vitkovics Alko­tóházban, majd vándorkiállítás­ként az anyag bejárta az orszá­got. A kiállításon több eventusos diák munkája is szerepelt: Hal- lai Helga, Balázs Erzsébet (13. Szakképző), Csikós Alex (13. A), Takács Zsófia, Kobolák Anna, Szurofka Máté, Pusztai Patrícia (12. A). AIII. Egri Tematikus Tár­lat íme az ember című pályáza­tán és kiállításán Ónodi Mátyás szaktanár alkotása a megtiszte­lő Téma díját kapta meg. B. K. LLíJjjJ ::.' -;;i. 'ir^ Egerben, a Szent József kút környékén rendszeresen felbukkannak a hajléktalanok. Mosnak, tisztálkodnak, ami az ittenieket zavarja ' ™ A 1 tűm m f A. : r ■ ■ * -

Next

/
Thumbnails
Contents