Heves Megyei Hírlap, 2016. július (27. évfolyam, 153-178. szám)
2016-07-06 / 157. szám
EGY PERCBEN Mecénásokra várnak EGER Megdöbbentünk a hír hallatán, hogy bajban a Kultúrszalon, s meglehet, hogy a legutóbbi - június 29-ei alkalommal - bejelentett nyári szünet a végső alkalmat jelentette. Pedig a vendégek igazán szerették a hónapról hónapra visszatérő kellemes esteket, amit a lelkes szervezők erejüket nem kímélve indítottak útjára. Harsá- nyi Juditot, a Tv Eger szerkesztőjét, az Egri Magazin főszerkesztőjét és az ötlet egyik megvalósítóját arról kérdeztük, kikkel együtt sikerült életre kelteni az elképzeléseket. ► 5 Fényképes múltidéző TÁRNÁMÉRA A mostani összeállításunkban Tárnáméra múltjából kaphatunk egy kis ízelítőt. A képeket az a tarnamérai Kakuk Sándor bocsátotta rendelkezésünkre, akinek szívügye a dél-hevesi falu helytörténetének kutatása. ► 4 Óvja meg mérőóráját! HEVES MEGYE Kiadványban hívja fel a figyelmet a fogyasztásmérő órákkal és ellenőrzésükkel kapcsolatos tudnivalókra a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH). Ezzel kapcsolatban a minap sajtótájékoztatót tartottak Egerben, a megyeházán. Elhangzott, a felhasználók nagy része nincs tisztában a villany-, a gáz- és a vízóra ellenőrzésével, cseréjével kapcsolatos szabályokkal - hívták fel a figyelmet. ► 2 Jó reggelt! N emrégiben új, szuper Mercedes buszt helyeztek forgalomba. Alig vártam, hogy kipróbálhassam, s néhány hete már utaztam is rajta. A minap szintén ez a vagány járgány várta, hogy felszálljak. Ilyen kényelmes helyi járaton még nem is ültem, s a nagy melegben jólesett a bekapcsolt légkondi is. Kiszúrtam magamnak a hátsó négyes ülést, helyet foglaltam. Egészen addig nagyon elégedett voltam, amíg meg nem pillantottam az előttem lévő körülbelül 5-6 rongált ülést. Máris?! - gondoltam. Tapasztalhatóan agresszív, sűrű karcolások, letépett ülésdarabok, aláírások, rágó. Minek nekünk bármi újat vásárolni, ha ilyen hamar tönkrevágjuk?! Kinek nem inge, ne vegye magára, kinek mégis, vegye fel, de nagyon gyorsan! V. M. EGER Ünnepségsorozat köszönti az új egri egyetemet csütörtökön. Az eseményhez kapcsolódóan kiállítás nyílik az Egyetemmé válás történetéről a Líceum Aulájában, s hálaadó szentmise lesz ezen a napon az egri bazilikában, táblát avatnak az Eszterházy téren. A központi díszünnepségen köszöntőt mond Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere is. Az ünnepségre várják még Pal- kovics László oktatásért felelős államtitkárt is. Ezen az estén tartják a Líceum dísztermében Szőke Andrea: A szándék című darabjának (képünkön) ősbemutatóját is az egri Pince- színház művészei. A Pálfi Zol- , tán rendezésében színre kerülő | darab - mely Eszterházy Károly I egyetemalapítási szándékát mutatja be - szereplői Szívós Győző, Radvánszki Szabolcs, Dér Gabriella, Szívós László, Baráth Zoltán és Kovács Dániel. G. R. Barkóczy Ferenc (Szívós László) í balról és Eszterházy Károly (Szívós | Győző) a darab próbáján j Nyomoznak a fiú halála ügyében Október 2-án népszavazás lesz SZENTDOMONKOS Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság a Szentdomonkoson június 27-én történt tragédiával kapcsolatban - tájékoztatta a Hírlapot kedden Lázár Levente rendőr hadnagy, megyei rendőrségi sajtóreferens. Mint arról lapunk beszámolt: egy 11 éves fiú játszott a barátaival Szentdomonkoson, a Hóstya utcában, amikor, eddig még nem tisztázott körülmények között, az egyik betonlap ráesett a gyermekre, s ő a helyszínen életét vesztette. Lapunk információi szerint az elhunyt gyermekkel tartózkodó két gyermek vallomást tett, és elmondták, hogy jelen voltak és részt vettek a betonlap feszegetésében. Úgy tudjuk, nem bírták el a nehéz lapokat és elejtették, a lap ráesett all éves fiúra és agyonnyomta. A rendőrség információink szerint nem gyanúsított meg még senkit az ügyben, szakértők bevonásával továbbra is vizsgálják az eset minden körülményét. M. z. Mi lesz az egri piac jövője? EGER Mi lesz a Katona téri piaccal, tényleg szálloda épül a helyére és a Kisasszony piac venné át a helyét? - kérdezte olvasónk, s érdeklődését számosán megerősítették, amikor szavazataikkal arra biztatták szerkesztőségünket, hogy járjunk utána a válasznak. A polgármesteri hivatalból érkezett válasz cáfolja a városszerte terjedő híresztelést. Szó nincs a belvárosi piac felszámolásáról, sőt az 1983-ban épült csarnok felújítása a városvezetés célja, amennyiben sikerül megszerezni a szükséges anyagi támogatást. ► 6 BUDAPEST Október 2-ára írta ki az országos népszavazást a nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítéséről Áder János. Az elnöki hivatal közölte: az államfő az alaptörvény, a népszavazási kezdeményezésről, a választási eljárásról szóló törvény rendelkezései alapján - figyelemmel az Alkotmánybíróság határozatára - döntött az időpontról. Orbán Viktor február 24-én jelentette be, a kormány népszavazást kezdeményez a kötelező betelepítési kvótáról. Az indoklás szerint a döntést nem lehet elvenni az országgyűléstől. A határozatot hárman megtámadták az Alkotmánybíróságon (AB), mondván: a parlament az alaptörvénybe ütköző módon döntött, ezért kérték a határozat megsemmisítését. Az AB június 2Í-én nem adott helyt az indítványoknak. Az MSZP-s Szanyi Tibor - mint kedden közöltük - a jogorvoslati határidő utolsó napján élt alkotmányjogi panasszal. Közölte, ha az államfő a panasz elbírálása előtt kiírja a referendumot, akkor a strasbourgi testületekhez fordul. ► 7 Portugália-Wales: Ronaldo Bale ellen LABDARÚGÁS Sokan a két csapat legnagyobb sztárjaira hegyezik ki a ma esti, lapzártánk utáni Eb-elődöntőt, a Portugália-Wales mérkőzést. A Real Madrid csatárai, a portugál Cristiano Ronaldo és a walesi Gareth Bale egymás ellen lépnek pályára Lyonban. Minden idők két legdrágábban elkelt játékosa feszül majd egymásnak a gyepen. Wales számára súlyos gondot okozhat, hogy egyik legjobbjuk, Aaron Ramsey - aki az elmúlt négy mérkőzésen négy gólpasszt adott, egy gólt szerzett -, valamint Ben Davies eltiltás miatt nem játszhat. A portugáloknál William Carvalhónak kell kihagynia a meccset sárga lapok miatt, Pepe szereplése pedig kisebb combsérülése miatt kérdéses. Priskin Tamás abban bízik, hogy két év múlva akár világ- bajnokságon is játszhat. A Slovan csatára erősnek tartja a vb-selejtezőcsoportunkat, de szerinte az Eb-n bizonyították, hogy többre képesek annál, mint amire egyesek taksálják a magyar válogatottat. „A vetélytársak közül Portugália és Svájc jelentős játékerőt képvisel, de Lyonban kiderült, hogy a portugáloktól sem kell félnünk. ► 11 EGER Az elmúlt napokban több bejelentés érkezett a rendőrséghez azzal kapcsolatban, hogy Egerben hajléktalanok mosdóként használják a köz- és szökőkutakat. 16157 7 D E 6 5 9 LO 0 3 5 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: eol@heol.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 30/555-9813 TERJESZTÉS - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 36/513-628 MA HOLNAP 24 Ma a több-kevesebb napsütésen túl többször erősen megnövekszik a felhőzet, helyenként zápor, zivatar várható. ► 10 Boldog névnapot kívánunk “|r Csaba nevű olvasóinknak!