Heves Megyei Hírlap, 2016. július (27. évfolyam, 153-178. szám)
2016-07-14 / 164. szám
0 KÉKLÁMPÁSOK NYOMÁBAN 2016. JÚLIUS 14., CSÜTÖRTÖK Megérdemlik, hogy rendőr utódaik megbecsüljék őket Valahová tartozni kell A jubileumi ünnepséget is kitűnő hangulat jellemezte. Farkas Gusztáv és a szintén alapító Zay István özvegye fújta el a jubileumi gyertyát. Ásóval Ütött a kristályt szippantó fiatalember HEVES Az ingatlanban lakók megpróbálták csitítani az ifjút, de hiába, sőt, az egyre élesebbé váló vita során a vádlott két kézre fogta az ásót, majd oldalirányból nagy erővel megütötte a feleségét védeni próbáló, 67 éves sértettet. A vád szerint az eszközzel mért ütés a mellkasán érte a férfit, akinek ennek következtében két bordája is eltörött, emiatt nála következményes légmell alakult ki, nagy terjedelmű, fájdalmas, a légzést erősen nehezítő le- vegőgyülemmel. Ez az idős férfinál életveszélyes állapotot idézett elő, amit csak az idejekorán alkalmazott korszerű és szakszerű műtéti ellátás során sikerült elhárítani az egri kórházban, ahová a mentőszolgálat szállította be a sérüljél Az egyébként büntetett előéletű fiatalembert a történtek után a rendőrség bűnügyi őrizetbe vette, majd a bíróság - ügyészi indítványra - elrendelte az előzetes letartóztatását, amelyet később házi őrizetre enyhítettek. A nyughatatlan természetű terhelt azonban a lakóhelyén foganatosított kényszerintézkedés alatt a vádlott két ízben is levágta magáról a lábára rögzített elektronikus nyomkövető eszközt, és elszökött fogva tartásának helyszínéről. Emiatt a cselekedete miatt Az ifjú a házi őrizetből is kétszer megszökött. jelenleg ismét előzetes letartóztatásban van a Heves Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben. A Heves Megyei Főügyészség a 18 éves fiút garázdaság vétségével, továbbá életveszélyt okozó testi sértés bűntettével, valamint kényszerintézkedés végrehajtása alóli kivonás céljából elkövetett fogolyszökés vétségével is vádolja. A vádhatóság épp ezért azt indítványozta, hogy a bíróság a vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetést szabjon ki, továbbá mellék- büntetésül tiltsa el őt határozott időtartamra a közügyek gyakorlásától. Az életveszélyes állapot előidézésért minősített testi sértés címén 1-5 év szabadságvesztés-büntetés jár. Az ügyben első fokon az Egri Törvényszék büntetőtanácsa hoz majd ítéletet. Sz. Z. Igazi kulturális és hagyomány- őrző közösséggé vált a jubiláló Egri Szent György Nyugdíjas Rendőr Egyesület az elmúlt fél évtizedben. Szilvás István ausi30@gmail.com EGER Az elkövető előbb-utóbb visszatér a tett helyszínére - tartják a tapasztalt rendőrök. Átvitt értelemben ugyan, de most velük is ez történt. Amint megérkeztek, komótos sétát tettek, feltérképezték, mi változott a környéken, majd koccintottak egymás egészségére, s leültek egy röpke megemlékezésre. Itt, az egerszalóki Thermál Camping festői környezetében öt évvel ezelőtt követték el ugyanis soha meg nem bánt „tettüket”, miszerint megalakították a Szent György Nyugdíjas Egyesületet. Akkor tizenegyen voltak, most több mint hetvenen tagjai a közösségnek.- Valahová tartoznia kell az embernek, én szeretek közöttük lenni - pillantott körbe Tóth Sán- domé. Az egykori rendőr zászlós 1987 óta nyugdíjas, s a maga 84 évével korelnöknek számít az alapítók között. - Annak idején az Egri Rendőrkapitányságon működött egy bizottság, amelyik figyelemmel kísérte a nyugdíjas éveiket töltő kollégák életét, de eléggé behatároltak voltak a lehetőségeink. Évente egy-egy találkozóra, az aktuális beteglátogatásra futotta az erőnkből. Az egyesületté válás tágabb teret nyitott - mondta a kezdetekről Erzsiké. Ezt a többiek is osztják, kiemelve a rendszeres összejöveteleket, s azokat a hangulatos kirándulásokat, amelyeket egy tiszai hajóúton vagy az ország különböző részeiben tettek.- Nem beszélve az időközben kialakult baráti kapcsolatokról - vette át a szót Farkas Gusztáv nyugalmazott rendőr őrnagy, az egyesület örökös tiszteletbeli elnöke, aki megemlékezése során felolvasta annak a 11 személynek a nevét, akik megalapozták a mára kedvelné vált egyesületet. - A korábbi nyugdíjas bizottság megtette a magáét, de egyre többször vetődött fel a kérdés, hogyan tovább. Arra jutottunk: egyesületté kell válnunk, hogy többet tehessünk. Ebben mind az akkori, mind pedig a jelenlegi megyei és városi kapitányok mellettünk álltak, s állnak ma is - jegyezte meg az egykori alapító elnök, akinek Zay István nyugalmazott rendőr őrnagy lett a helyettese, a főtitkári teendőket pedig Káló József nyugalmazott rendőr alezredes látta el. Időközben Káló Józsefet megválasztották az egyesület elnökévé.- Az évek során igazi kulturális és hagyományőrző társasággá váltunk. Az összetartozást erő- síü a közös múlt ápolása, a bűn- megelőzésben való részvételünk, a tagság karitatív tevékenysége, s az az évi öt-hat rendezvény, kirándulás, ami a terveinkben szerepel - közölte az elnök. Az évfordulós találkozó a résztvevők főhajtásával kezdődött, ezzel emlékeztek azokra az egykori munkatársaikra, akik már nem lehetnek velük. Ezt követően az egyesület jelenlegi vezetői - Farkas Gusztáv, Káló József és Berta József nyugalmazott rendőr alezredes, főtitkár - idézték fel az elmúlt fél évtized fő történéseit, majd elismerő oklevelet adományoztak azon cégvezetőknek és magánszemélyeknek, akik önzetlenül támogatták a közösséget. Egyben köszönetét mondtak az egykori alapítóknak, akik között szállodai pihenési, kirándulási lehetőséget, különböző ajándéktárgyakat sorsoltak ki. Az ünnepség fénypontja a közös ebéd után következett. Behozták az erre az alkalomra készített jókora tortát, amelynek felszeletelése előtt Farkas Gusztáv és a szintén alapító, ám azóta elhunyt Zay István özvegye fújta el a jubileumi gyertyát. Ezt követően köszöntötte az ünneplőket Bognár József rendőr alezredes.- Tőlük tanultuk a szakmát, örököltük a helytállást, éppen ezért megérdemlik, hogy megbecsüljük őket - utalt a nyugdíjas elődeikre az Egri Rendőrkapitányság vezetője. Átjárók a vasúton: jobban figyeljünk! HEVES MEGYE A kötött pályán haladó vasúti járművek, kialakításuknál fogva, igen nagy tömeggel rendelkeznek és a megállásukhoz a közlekedésben használt járművekhez képest jelentősen nagyobb távolságra van szükségük. A vonat vezetőjének vészfékezés esetén sincs lehetősége elkerülni az ütközést, ezért is kiemelten fontos, hogy a közlekedés minden résztvevője kellő figyelemmel, körültekintéssel és a szabályok maradéktalan betartásával közelítse meg a kereszteződést és haladjon át azon. A vasúti átjárók megközelítésének és az azokon történő áthaladásnak a szabályait a KRESZ írja elő, amit minden esetben be kell tartani. A vasúti átjárót megközelíteni csak fokozott óvatossággal szabad. Annak megközelítésekor, illetve a vasúti átjárón történő áthaladás során eleget kell tenni a közúti jelzéseknek. A vasúti átjárón csak folyamatosan, legalább 5 kilométer/óra átlagsebességgel szabad áthaladni. Halálos baleset Erdőteleknél Biztosítatlan vasúti átjáróra járművel csak akkor szabad ráhajtani, ha a vezetője meggyőződött arról, hogy az átjáró felé vasúti jármű egyik irányból sem közeledik, és a meghatározott folyamatos áthaladásra lehetőség van. Biztosított vasúti átjáróra járművel csak úgy szabad ráhajtani, ha a sorompó nyitott, a fényjelző engedi, a folyamatos áthaladásra lehetőség van. Ha a vasúti átjáróban a jármű elakad, és a vezetője azt azonnal eltávolítani nem képes, akkor köteles mindent megtenni, hogy a lehető legrövidebb időn belül értesítse a veszélyhelyzetről a vonaton tartózkodókat. M. Z. Az elsők, akik öt éve összefogtak Az egerszalóki kempingben éppen fél évtizede, 2011. május 19-én született döntés arról, hogy egyesületté válik a korábbi nyugdíjasbizottság. Az alapító közösség tagja volt a nyugdíjas Zay István rendőr őrnagy, Farkas Gusztáv rendőr őrnagy, Virág András rendőr főtörzszászlós, Urbán László rendőr alezredes, Bortnyák Eleonóra közalkalmazott, Káló József rendőr alezredes, Tóth Sán- dorné rendőr zászlós, Kenyér László rendőr törzszászlós, Berta József rendőr alezredes, Bognár Éva rendőr zászlós és Fekete János rendőr törzszászlós. Szőlőtőkék és olajkút is veszélyben volt az esti tűzesetnél Venyige égett, hajnalig oltották OSTOROS - Este nyolc körül sétáltattam a kutyámat Ostoros határában. Észrevettem, hogy a távolban a szőlősorok között valami nagy lánggal ég. Közelebb sétáltam, és láttam, hogy száraz, levágott szőlőágak égnek. Tárcsáztam a tűzoltóság számát, akik perceken belül kiértek - írta szerkesztőségünknek Nagy Boglárka. Érdeklődésünkre Tankóné Antal Erika megyei katasztrófa- védelmi szóvivő elmondta: 150 köbméter venyige és hulladék kapott lángra. A szőlőt és az olajkutat is veszélyeztették. Az egri tűzoltók kéziszerszámokkal és két vízsugárral hajnali négy óráig oltottak. Személyi sérülés szerencsére nem történt. NI. Z. A felerősödő szél bizony megnehezítette az oltást, végül szőlőtőke és oszlop károsodott Bontásnál buktak le az autótolvajok EGER Már éppen bontották szét a lopott autót, amikor az Egri Rendőrkapitányság egyenruhásai elfogták azt a két férfit, akik eltulajdonították egy debreceni férfi BMW típusú személygépkocsiját. Atolvajlás még július 6-án, a hajnali órákban történt a megyeszékhelyen, a Mátyás király úton - tájékoztatta a Hírlapot kedden Kovács Nikoletta c. rendőr főhadnagy, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Közölte: az eljárás során beszerzett információk szerint az egri rendőrök július 10-én reggel megjelentek Jászapátiban egy családi háznál, ahol két férfi éppen alkatrészeire szedte szét az eltulajdonított gépjárművet. A bűnüldözők az ott tartózkodó 38 éves K. Róbertét és a 43 esztendős siroki H. Jánost elfogták és előállították az Egri Rendőr- kapitányságra, ahol ellenük - őrizetbe vételük mellett - lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A jászapáti K. Róbert kihallgatásakor kiderült, hogy máskor is lopott már autót: gyanúsítható azzal, hogy május 12- én, szintén Egerből, egy Volkswagen személygépkocsit tulajdonított el. Az Egri Rendőrkapitányság kezdeményezte a gyanúsítottak előzetes letartóztatásának indítványozását. R. L.