Heves Megyei Hírlap, 2016. július (27. évfolyam, 153-178. szám)
2016-07-09 / 160. szám
4 HEVES MEGYE GAZDASÁGA 2016. JULIUS 9., SZOMBAT Betöltetlen álláshelyek, kevesebb munkavállaló HEVES MEGYE Májusban 723 nem támogatott és 875 támogatott új állásra várták a jelentkezőket szőkébb hazánkban, derült ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adataiból. Ez a tavasz korábbi hónapjaihoz képest csökkenést jelent, igaz, tavaly májushoz képest viszont nőtt a kereslet a munkaerő iránt. Mindez azt is jelenti, hogy májusban összesen több mint 4300 üres álláshelyre kerestek munkavállalókat Hevesben, azonban ezek közül 2750-et nem sikerült betölteni. Az első öt hónap összesítése szerint 12 és fél ezer embert vettek volna föl Heves megyéből a munkáltatók, ennek háromnegyedét támogatott álláshelyre, főként közfoglalkoztatásra. Háromezer álláshely betöltéséhez nem kértek támogatást a munkaadók. A támogatást nem igénylő álláshely-bejelentések döntő többségét a hatvani (1056), a gyöngyösi (820) és az egri (727) körzetben regisztrálták. A cégek ezer betanított munkást, 850 szakmunkást, s 800 segédmunkást kerestek, szellemi munkakörbe nagyjából 300 embert kerestek. Főként összeszerelő munkára, ipari, építőipari vagy mezőgazda- sági segédmunkásra, egyszerű szállítási és szolgáltatási foglalkozásúra, illetve kereskedelmi, vendéglátó-ipari szakmunkásra volt szükségük a vállalatoknak. Bár üres állásból több volt, mint tavaly, az első öt hónapban a nyilvántartott álláskeresők közül tízezren tudtak munkát vállalni, hatodával kevesebben, mint egy évvel korábban. T. B. Több most a betöltetlen állás A repce betakarításával több helyen már végeztek is a kombájnok a megyében. Az már látszik, hogy az utóbbi éveknél jobb lett az idei termés. Kedvez a mostani időjárás a betakarításnak, de a tárolókapacitások sajnos elég szűkösek, és bizony alig lehet eladni a termést. Ez jellemzi az idei aratási időszak kezdetét megyénkben. Tóth Balázs balazs.toth@partner.mediaworks.hu HEVES MEGYE Az őszi búza aratása is megkezdődött az elmúlt héten megyénkben, az árpáé pedig már be is fejeződött a termőföldeken, és a több mint 11 ezer hektáron vetett gabonából jó-közepes termésmennyiséggel számolhatnak a gazdálkodók. Az átvételi árak ugyanakkor sajnos jelenleg eléggé nyomottak, hiszen nem érik el tavalyi árszintet, csökkentve ezáltal a növény jövedelmezőségét. Az utóbbi években szőkébb hazánkban is sok helyen vetett őszi káposztarepce betakarítása is tart már. A repce vetésterülete egyébként az elmúlt években folyamatosan növekedett, az idén közel 11 és fél ezer hektáron termesztik a mezőgazdasággal foglalkozók. A 45 ezer hektáron vetett őszi búza aratása július elején indult.- A repcével már végeztünk, jó az idei termés, hiszen az utóbbi öt év átlagát felülmúlja, három és fél tonna feletti az átlaghozam hektáronként. A kisebb táblákon 2,5 tonna, a na- gyobbakon négy tonna volt az eredmény - mondta el a Hírlapnak Besenyei András komp- olti gazdálkodó, a Teremtő Kft. ügyvezetője. A búza hektáronként 5-8- tonna körül terem a környéken, ez is átlag feletti mennyiség, 10-15 százalékkal haladja meg a korábbit, az utóbbi évek legjobbja lesz, sőt, lehet, hogy a rendszerváltozás óta nem volt ennyire bő termés. Persze ez az alacsony bázisnak is köszönhető, hiszen akkoriban voltak elhanyagolt területek a környéken.- Ősszel, télen és kora tavasz- szal is sok volt a csapadék, telítődött a talaj, talán1 kicsit túl sok is volt a vízből. Nem jutott elegendő levegő a gyökerekhez, ez kissé hátráltatta a növények fejlődését. Ez az állapot körülbelül egy hónapig, március közepétől április derekáig állt fönn. Az aratásnak kedvező a mostani időjárás, ha nem lesz csapadék, akkor a jövő hét végéig learatjuk a búzát is. Persze a nagyon nagy meleget sem szeretjük sem mi, sem pedig a kombájnok - tette hozzá a gazdálkodó. Az biztos, hogy a gabonát nem kell majd szárítani, hiszen a szemek víztartalma 11,5-12 százalék körül van, márpedig 4,5 százalék a szabvány, s 13,5 százalék az ideális. Ez a mínusz két százalék akár másfél mázsával kevesebb termést is jelenthet hektáronként, ami ilyen alacsony átvételi áraknál bizony jelentős kiesés.- Tragikusak az árak, s mindez párosul azzal is, hogy kereslet sincs. Aki nyomott áron is eladná a termést, az sem tudja. így mindenki kivár az értékesítéssel, várja a magasabb árat, ez azonban nem csupán a hazai terméseredményektől függ, hanem attól is, hogy más országokban lesz-e bő termés. A mostani árak nem fedezik az önköltséget sem, a 35 ezer forintos tonnánkénti felvásárlási ár még a nagyobb termelőknek is alacsonynak számít - fejtette ki érdeklődésünkre Besenyei András. - A környéken van, aki bőtermő fajtákat vet, mások viszont inkább minőséget termelnek..Nem lehet azonban azt mondani, hogy ta- karmánybúzát úermelnek, hiszen van, amikor a malmi minőségből is annyi terem, hogy takarmányozásra használják, s előfordul olyan esztendő, hogy a kevésbé magas minőségűből is élelmiszer lesz. Idén elmondható, hogy jó a termés, de a minőség nem lesz kiemelkedő. Ez azonban törvényszerű, a bő termés minősége sosem annyira jó, mint amikor kevesebb a hozam. Errefelé az átlagnál magasabb a bőtermő fajták aránya, de ennek az is az oka, hogy a malmi minőséget nem fizetik meg. Tonnánként 5-8 ezer forinttal kellene többet kapniuk a gazdálkodóknak a jó minőségért, de az utóbbi években sosem volt ekkora különbség az árakban - közölte a termelő. Besenyei András szerint meglehetősen szűkösek a jelenlegi tárolókapacitások, ez pedig egy kicsit'Hátráltatja az idei betakarítást. Nemsokára a késői fajták is beérnek, így tehát már mindenki arat a megye termőterületein, a raktáraknál pedig sorban állás van. Akad, aki emiatt néhány napot kivár az aratással, de a sorok csak megmaradnak a tárolóknál. Nagylelkűek a megyei gazdálkodók Idén is lesz Magyarok Kenyere jótékonysági program, amely magyar gyermekeket segítő szervezetek támogat határokon innen és túl. A program során a Kárpát-medence magyar lakta részeiről búzát gyűjtenek. ennek egy részét liszt, a másik részét pedig kenyér formájában juttatják el a rászorulókhoz. Tavaly Heves megyében 31,9 tonna búzát adományoztak a felajánlók, amely az összes megye közül a harmadik legnagyobb mennyiséget jelentette Jász-Nagykun-Szol- nok (86,7 tonna), illetve Baranya (34,82 tonna) után. A gyűjtés augusztus elsején kezdődik, a megyei helyszín Kápolna, Dembinszky utca 2. alatti telephely lesz. Külföldön is olcsó a gabona A gabona tőzsdei árai jelenleg lefelé tartanak, a Budapesti Értéktőzsde határidős szekciójában, a malmi búzáért például tonnánként negyvenezer forintért volt szerződéskötés, a takarmánybúzáért 38-39 ezer forintot adtak. Az árpára 37 ezer forintos tonnánkénti áron volt vásárló. A kukoricára 43-46 ezer forintért voltak kötések, míg a repce tonnánként 102, a napraforgó 104 ezer forintot ért a tőzsdén. A felvásárlók szerint túlkínálat van a piacon, ezért alacsonyak az árak, a magyar gabonának pedig a román, bolgár, ukrán és szerb terménnyel is versenyezniük kell, ezek azonban olcsóbbak a hazainál. Harmadik képzés az Apollo Tyresnél GYÖNGYÖS Az Apollo Tyres április elején kötött ösztöndíj szerződést azokkal a középiskolásokkal, akik a tanév lezárultát követően július 1-jén megkezdték az elméleti képzést Gyöngyösön. Ősszel pedig 10 hetes szakmai gyakorlaton vehetnek részt, méghozzá Indiában és Hollandiában, az Apollo Tyres ottani gyáraiban. Az Apollo Tyres magyar üzemének technikusai nyáron különleges képzésben vesznek részt, amelynek végén abroncsgyártó OKJ-s végzettséget szerezhetnek. A tréning célja, hogy a technikusok magabiztos szaktudással indíthassák majd el a gyöngyöshalászi gyár első gépeit. A képzés kapcsán Bányai Tibor, az ApoUo Tyres Hungary humánerőforrás igazgatója megjegyezte, örültek annak, hogy már a harmadik csoportot indul az OKJ-s képzésben, s hogy további 120 technikussal bővül majd az Apollo családja. Fontos, hogy a leendő munkatársak a gyár minden pontját ismerjék, és ehhez elengedhetetlenek az általunk szervezett hazai és külföldi tréningek. Az OKJ-s abroncsgyártó képzésben az első két körben 66, illetve 78 technikus vett részt. Kiegészülve az oktatást most kezdőkkel, az év végére több mint 250 magasan képzett technikus dolgozik majd az Apollo Tyres-nél. T. B. A helyiek összefogtak, hogy el lehessen jutni a munkát adó üzembe „Megad uram, ha szolgád nincs” HEVESVEZEKÉNY Különleges ösz- szefogással készült el az Alkotmány útból nyíló útszakasz felújítása a dél-hevesi faluban. Az út a Magyar Közút Nonprofit Zrt. tulajdonában van ugyan, de régóta nem újította fel, és ezt mind az önkormányzat, mind- pedig az út végén telephellyel rendelkező francia vállalkozás megelégelte. A pulykaneveléssel foglalkozó üzem szállítói az útszakasz rossz állapota miatt - amire sem teher-, sem pedig személyautóval nem lehetett már ráhajtani - többször is felemelték a hangjukat, sőt azt is kilátásba helyezték, hogy ha nem történik javulás, többet a cég köMár mindenféle járművel járható a vezekényi útszakasz zelébe sem mennek. Az önkormányzat utánajárt, hogy mit tehetnének. Kiderült: a cég akkor csináltathatja meg az utat, ha az az önkormányzat tulajdonába kerül. A Magyar Közút ezért engedélyt adott a hevesvezekényi- eknek az útfelújításhoz, s kiegészítették ezt a támogató szándékot az útra elegendő mart aszfalttal. Az önkormányzat szerződést kötött a francia céggel, hogy erre a célra felhasználja az aszfaltot. Ezek után az út mellett földterülettel rendelkező gazdák is besegítettek a munkálatokba: ők padkát készítettek és árkot ástak a szakasz mentén. így vált járhatóvá a vezekényi út. SZ. E. itJItoÉÉÉ v4