Heves Megyei Hírlap, 2016. június (27. évfolyam, 127-152. szám)

2016-06-03 / 129. szám

2016. JÚNIUS 3., PÉNTEK SPORT .15 Négy magyar váltó indulhat majd Rióban ÚSZÁS Négy magyar úszóvál­tó indulhat a nyári riói olim­pián. A Magyar Úszó Szövet­ség (MÚSZ) szerdai közlemé­nye szerint az Európa-bajnok női 4x200 méteres gyorsvál­tó, a kontinensviadalon bronz­érmes 4x100 méteres férfi ve­gyesváltó, illetve a 4x200 és a 4x100 méteres férfi gyorsváltó versenyezhet Brazíliában. Előbbi két staféta részvétele várható volt - négy éve, London­ban mindkettő döntőbe jutott -, utóbbiak kvótája viszont meg­lepetés. A 4x100 méteres férfi gyorsváltó éppen az utolsó, még riói indulást érő helyen végzett a vizes sportokat tömörítő nem­zetközi szövetség, a FINA rang­listáján, amelyre május 31-ig be­zárólag lehetett felkerülni a leg­jobb eredményekkel. A MÚSZ közleménye szerint ugyanak­kor a FINA várhatóan csak júli­us 4-én küldi meg az erről szóló hivatalos értesítést. A hazai szövetség szerdai ülésén elfogadták a MOB-nak beterjesztendő keretnévsort, amely még nem végleges, mi­vel július 3-ig van lehetőség a szintidők teljesítésére. MTI Sike Károly karoly.sike@partner.mediaworks.hu ÖKÖLVÍVÁS Dorkó Péter, a há­zigazda klub első embere úgy fogalmazott: az elmúlt évtized legszínvonalasabb megméret­tetésének lehettek szemtanúi. A háromnapos viadalon a junior és az ifjúsági korcso­port legjobbjai léptek szorító- ba. Arany a juniorkorú Berecz Lionel (52 kg) nyakába került, aki kiérdemelte a legtechni­kásabb versenyzőnek járó kü- löndíjat is. Lionel szinte leisko­lázta ellenfeleit, végig kiemel­kedően teljesített. Az EVSI to­vábbi juniorjaként Szöllősy Ri­nyen annak ellenére, hogy a Kazahsztánban zajló világbaj­nokságon részt vevő felnőttek hiányoztak, negyvenötén tet­ték próbára tudásukat. kg) ugyanúgy bronzot szer­zett, mint az ifjúsági korcso­port képviselője, Oláh Károly (69 kg). A hölgyek számára ki­írt 4. Dobó Katica-emlékverse­Berecz Lionel figyelmes es ■ okos ökölvívása aranyérmet! ért az egri sportiskolásoknak chárd (50 kg) és Paczók Patrik (46 kg) ezüstérmesként zárt, utóbbi sérülés miatt a döntő­ben már nem tudott kötelek kö­zé lépni. Kuzma Krisztián (50 66. BornemisB^age:iiiiiiÉiMe:rtSB:iiiiiM bravci ^ A Egri Városi Sportiskola (EVSI) versenyzői egy arany-, két ezüst- és két bronzérem­mel gazdagodtak a 66. Bor­nemissza-emlékversenyen. A szilvásvárad! maratoni verseny a megyénkbelieknek is tartogatott sikereket Ezeregyszázan tekertek a tizenötödiken HEGYI KERÉKPÁR Tizenöt év nem kis idő, ha pedig egy sportrendezvény, egy kerék­párverseny éri el ezt a kort, az mindenképpen elismerés­re méltó. Tárnái Csaba, a ver­seny megálmodója, rendezője joggal dőlhetett hátra széké­ben az ünnepélyes eredmény- hirdetéskor és szólhatott neki a taps a 15. Specialized Mara- ton végén. A Szilvásváradi SE Szalaj- ka-völgyben le­bonyolított viada­la számít a mara­toni sorozat sze­zonnyitó futamá­nak, így mindig kiemelkedő fi­gyelmet kap. Idén az időjárás is kegyeibe fogadta a részvevőket, és nem az ele­mekkel kellett küzdeni, ha­nem a távokkal és a Bükk he­gyeivel. Az ideális körülmé­nyeknek köszönhetően ezúttal kimagaslóan sokan, mintegy 1100-an vettek részt a négy táv valamelyikén. Az indulók lét­számának emelkedésének bi­zonyosan jót tett a tavaly beve­zetett mini táv (25 km, 550 m szint), amely az olyan „első há­lózó” kerékpározókat célozza meg, kortól és nemtől függetle­nül, akik szeretnék átélni egy verseny izgalmát, viszont fi­zikumuk vagy éppen önbizal­muk még nem elég egy hosz- szabb táv teljesítéséhez. Ezen a távon mindjárt me­gyei sikernek örülhettünk férfi master III-as kate­góriában Vona Já­nost (Mlinkósok) nem tudta senki utolérni, ahogy Karcsai Imrénét (Mlinkósok) a master IV. kate­góriában. A rövidtávon indu­lókra 39 km és 760 m szinttel­jesítése várt. Ennek a távnak a legjobbjai a feltörekvő, 15-16 éves fiatalok voltak, amit egy­értelműen mutat, hogy a leg­népesebb, összesen 464 rövid távon induló férfi közt az első négy leggyorsabb 16 éves volt. Itt sem maradt el a megyei si­ker: Hajas Dávid Vendel (Dr. Bá- torfi Team-Agria KTK) kiélezett küzdelemben, alig pár centi- méteres előnnyel a 3. helyen ért célba az U17-es kategóriában. Ugyanitt klubtársa, Várnai Jen- có a 8. helyen ért be, aki első évesként ebben a korcsoport­ban remek időt tekert. A mas­ter I-es hölgyek közül Kapás Erika (Eger MTB) a 7. helyen zárt. A master II-es hölgyek­nél Tóth Mónika (Eger MTB) a 6., Hevér Zsuzsa (Mlinkósok) a 9., Lugosi Andrea (Mlinkósok) a 10. helyen végzett. A master III-as Fejes Adrián Adél (Mlin­kósok) a 4. míg ugyanebben a korcsoportban, a férfiaknál Bo- da József (Nagy SE) a 6. helyen végzett. A középtávosok 64 km-es és 1640 m szintkülönb­ségű, embert próbáló távján a legjobb megyei helyezést Tóth Norbert szerezte meg (9.), míg ugyanitt Farkas János (Nagy SE) a 23. helyen ért célba a fel­nőtt férfiaknál. A királykategóriában (107 km, 2700 méter szint) Molnár Ádám (Egri Hegy SE) a nagy­szerű 5. helyet szerezte meg. Bahul József (Egri Bájkerek) master I-ben a 21. helyen fejez­te be a versenyt. HMH KISPÁLYÁS FOC Pénzfeldobás döntött az elsőség sorsáról a 1. Kisa- ri Zoltán öregfiúk emléktornán. Az ostorosi rendezvényen az orvosok csapatának kedvezett a szerencse, a házigazdákkal szemben, mi­vel minden mutatóban egyezteti a két gárda. A végeredmény: 1. Or­vosok, 2. Ostoros Old Boys, 3. Kormányhivatal, 4. Police, 5. Vis Mai- or. Különdíjak, legjobb kapus: Zakar Dániel (Ostoros); gólkirály: Béres Mihály (Kormányhivatal); legküzdőképesebb csapat: Police. Arany és két bronz a hosszú távú medencés ob-ról Kiss jó úton a vb felé ÚSZÁS Kiss Nikoletta kiváló visszajelzést kapott arra, hogy jó úton halad a két hónap múl­va sorra kerülő nyíltvízi juni­or-világbajnokságra történő felkészülésben. Az Egri Úszó Klub versenyzője két érmet is szerzett az országos hosszú tá­vú medencés bajnokságon. A Miskolcon lebonyolított rendezvényen Kiss először a 10 kilométeres távon állt rajt­kőre, ahol az U18-19-es kor­osztály tagjaként, tavalyi idő­eredményét megjavítva, tak­tikus versenyzéssel győzte az Európa-bajnokságot megjárt Juhász Adélt. Az edzőként Ku- tasi Gergely által felkészített tanítvány négy kilométernél érte utol Juhászt, majd maga­biztosan nyerte meg a rend­kívüli távot, 1:58.57 órás idő­vel. Másnap 1500 méter gyor­son szerepelt Kiss, ahol a bronzérmet sikerült megsze­reznie. A folytatásban aztán Mihályvári-Farkas Viktória (U12-13-as korosztály) hatal­mas egyéni csúccsal végzett a harmadik helyen a 3000 méte­res gyorsúszásban. Az országos bajnokság zárá­saként az utolsó napon 5000 méteres gyorsúszásban Tar- tóczki Klára volt érdekelt, ahol az egy évvel idősebbek között a tizedik helyen ért célba, új egyéni csúccsal - szerepel a klub honlapján. < B. Cs. Két hely rontás LABDARÚGÁS a magyar válo­gatott két helyet rontva a 20. helyen áll a Nemzetközi Lab­darúgó Szövetség (FIFA) leg­frissebb, csütörtöki világ- ranglistáján. Az élen változat­lanul Argentína áll Belgium előtt, a chileiek viszont két hellyel lejjebb csúsztak, így most ötödikek, harmadiknak Kolumbia jött fel. MTI Berdychen is túl TEMIS2 Az első helyen rang­sorolt Novak Djokovics há­rom szettben 6:3, 7:5, 6:3 arányban győzött a 7. ki­emelt cseh Tomás Berdych ellen, így a felső ágon első­ként biztosította a helyét az elődöntőben. NSO.HU Spanyol kiütés LABDARÚGÁS Az Európa-baj- noki címvédő spanyol váloga­tott felkészülési mérkőzésen 6-1-re győzte le Dél-Korea nemzeti csapatát. MTI SPORTMŰSOR SZOMBAT ATLÉTIKA: Kékes Csúcsfutás. Rajt: Mátrafüred, 11.00. KOSÁRLABDA: NB l/B, férfiak, rájátszás a 17-24. helyért: EKF-Eger-KOK-PVSK-Kro- nosz Kiadó, Eger, Eszterházy csarnok, 18.00. SZABADIDŐSPORT; Fit Day and Night családi program, Eger, Felsőváros, Nemzedé­kek Tere, 16.00. A Bükki VM SE a Bükk 900-as csú­csai elnevezésű nyílt túrá­ja a Bánkúti elágazó - Nagy­mező - Bánkút - Bálvány - Káposztáskert-lápa - Virá- gos-sár-hegy - Őrkő-rét - Katonasírok - Bélapátfalva 20 km-es útvonalon. Találko­zó: Eger, autóbusz-pu., 9.00. VÍZILABDA: OB l/B, férfiak, rájátszás az 1-8. helyért: EKFSC-Kanizsa VSE, Eger, Termálfürdő, 11.00. LABDARÚGÁS: Megyei I. o„ 17.00: Domoszló-Egri Sport- centrum, Makiár-Besenyőte­lek, Gyöngyöstarján-Hevest- herm-Hevesi LSC, Füzesa- bony-Pétervására, Borsod- nádasd-Detk, Heréd-Gyön- gyösi AK, Gyöngyöshalász- Nagyréde, Egerszalók-Mars- hall-Andornaktálya. Megyei II. o„ 17.00: Lőrinci-Mátra- balla, ESC Gyöngyös-Zagy­vaszántó, Tarnalelesz-Po- roszló-Ökocentrum, Hatvani Lokomotív-Egerszólát, Béla- pátfalva-Apc, Visonta-Mar- kaz-Halmajugra, Boldog-Pe- tőfibánya. VASÁRNAP TERMÉSZETJÁRÁS: A Bük­ki VM nyílt túrája Berva- Les-rét- Új határ-tető - Bá- ba-fa-Szél-hegy-Szarvaskő 13 km-es útvonalon. Találko­zó: Eger, Barkóczy úti Spar he­lyijárat megálló, 8.10. LABDARÚGÁS: Megyei IV. osztály, 17.00: Andornaktá- lya il-Novaj-Ostoros, Mező- tárkány-Tarnaméra, Nosz- vaj-Recsk, Egri Sportcent­rum lll-Váraszó (Felsővárosi sporttelep), Hevesvezekény- Átány, Balaton-Vécs. ■ Hajas Dávid Vendel (jobbra) fJH B a rövidtávon végzett harmadikként^ a mm áj iíl <iss Nikoletta. Tízen az élen

Next

/
Thumbnails
Contents