Heves Megyei Hírlap, 2016. június (27. évfolyam, 127-152. szám)

2016-06-20 / 143. szám

10 TETTHELY-TV-MŰSOR 2016. JÚNIUS 20., HÉTFŐ A magyar szurkolók át akartak menni egy másik szektorba, amit a biztonsági örök nem engedtek, ...... ezért verekedés tört ki. Eljárás indult li rotechnikai eszközök használata miatt is 2016. JÚNIUS 20., HÉTFŐ Eladták gyermeküket az adósságuk rendezéséért PENNSYLVANIA Tizenkét kislányt találtak a rendőrök helyi idő sze­rint szombaton egy pennsylva­niai férfi házában, az Egyesült Államokban. Az egyik szom­széd bejelentésére mentek ki az 51 éves Lee Kaplan házához. A legfiatalabb kislány féléves volt, a legnagyobb 18. Utóbbi azt mondta, a féléves kisbabát, és egy másik, hároméves kislányt ő szülte Kaplannek. A férfit ne­mi erőszakkal vádolják. A nagy korkülönbség miatt hiába egye­zett bele a lány is az együttlét- be, az Pennsylvaniában 15 éves kor alatt akkor is nemi erőszak­nak számít. Káplánt pedofíliá- val is vádolják. Egyik gyerek sem járt iskolá­ba, óvodába, az sem biztos, hogy valaha látta őket orvos; ennek ellenére egészségesnek tűntek, nem volt rajtuk nyoma erőszak­nak, bármilyen traumának. Egy 14 éves lány szülei vallo­mást tettek: az anyagi csőd szé­lén álltak, elveszítették volna a farmjukat és megélhetésüket, amikor Kaplan feltűnt a semmi­ből, és megmentette őket, ezért ajándékozták neki a lányt. Az apa az interneten nézett utána, hogy legális-e, hogy gyermekét odaadja Káplánnak, a házban talált lányok közül 9 másik is az ő gyermekük. A szülőket nemi erőszakra való összeesküvéssel és gyermekek veszélyeztetésé­vel vádolják. A szülők az amish vallási közösséghez tartoztak, de később elhagyták azt. MW Ketten segíthették a rendőrgyilkost Eljárást indí­tott a párizsi ügyészség va­sárnapra virradó éjjel a hét eleji kettős rendőrgyilkos­ság iszlamista elkövetőjé­nek két feltételezett segí­tője ellen. A Párizstól mint­egy ötven kilométerre fekvő Magnanville településen az Iszlám Állam nevében múlt hétfő este elkövetett kése- léses támadás után más­nap délelőtt vették őrizetbe a 29 éves Charaf-Din Abero- uzt és a 27 éves Saad Rajra­jit. Mindketten jól ismerték a kommandósok által meg­ölt elkövetőt, Larossi Abbal- lát, 2013-ban együtt ítélték el őket azért, mert pakisz­táni iszlamista harcokhoz Franciaországban toboroz­tak önkénteseket. Mindany- nyian néhány hónapja sza­badultak. MW/MTi Gyerekek haltak meg vízibalesetben Tizenegy gyerek és egy felnőtt életét vesztet­te, két gyerek pedig eltűnt, amikor csónakjaikat felbo­rította a vihar szombat éj­jel az Északnyugat-Oroszor- szágban fekvő karéliai Szja- mozero tavon. A meteoro­lógiai szolgálat a tragédiát megelőzően erős viharra fi­gyelmeztetett. A csónakok­ban 47,12 és 15 év közöt­ti gyerek, valamint négy ok­tató tartózkodott. Az áldoza­tok valamennyien Moszkvá­ból érkezett táborozok vol­tak. MW 4.35 Story Extra© 4.00 Maffiadoktor© 14.55 Csűrcsavarosdi 5.40 Carrie naplója© 7.00 Híradó 9.20 Summa 9.00 Légy a Holdon© 6.00 Trash Talk 5.00 Barátok közt© 4.45 Stahl konyhája © 15.20 Tehénke mesék 6.25 Televíziós vásárlás 7.25 Roma Magazin 9.45 Öt kontinens belga animációs film 2008 Amerikai sportmagazin 5.30 TopShop 5.10 Hungerő© 15.30 Tehénke mesék 7.00 Will és Grace© 7.55 Domovina 10.15 Útmutató 10.35 2012-Végzetes 7.30 Torna 5.55 Jó reggelt, skacokl© 6.10 Red Carpet-Sztárok 15.35 Claude 7.20 Will és Grace© 8.30 Paula és 10.40 Tanúságtevök© robbanás© Szökkenő vándor 7.35 RTL Klub Híradó testközelben © 15.45 Claude 7.45 Jóbarátok© a vadállatok© 11.05 Angol nyelvű hírek amerikai akciófilm 2009 8.00 Televíziós vásárlás 8.05 Fókusz© 6.20 Mokka© 16.00 A kis sárkány kalandjai 8.10 Jóbarátok© 9.05 A hegyi doktor© 11.25 Tücsök© 12.15 Az időgép© 9.00 Autósport testközelből 8.40 Story Extra 9.25 Stahl konyhája © 16.15 Peppa malac 8.40 A nagy svindli® 10.00 Balatoni Nyár© 12.50 A természetfilmezés amerikai sci-fi akciófilm 9.30 Tempó autósport 9.15 AsztroShow 9.30 Babapercek© 16.20 Peppa malac 9.35 Doktor House© 12,00 Déli harangszó kulisszatitkai © 2002 magazin 10.20 TopShop 9.40 Teleshop 16.30 Mesélj nekem! 10.30 Szívek szállodája© 12.02 Híradó 13.00 Híradó 14.00 Transzcendens© 10.00 Labdarúgás 12.00 Street Kitchen© 10.45 Astro-Világ 16.40 Gyerekversek 11.25 Sütimester 12.35 Időjárás-jelentés 13.20 Médiaklikk amerikai-kínai-angol 1. negyeddöntő, 12.35 Új csaj© 12.00 Tények Délben 16.42 Hetedhét Gyerekhíradó 12.50 Csengetett, 12.45 Kult+@ 13.40 Öt kontinens akcióthriller 2014 CopaAmérica 13.00 Hazug csajok 12.25 Aktív© 16.50 Tabalugá© Mylord?© 12.55 Jamie 15 perces kajái 14.10 Múzeumtúra­16.10 ADaVinci-kód© 12.00 Televíziós vásárlás társasága© 12.50 Knight Rider© 17.20 Kelj fel, Marci!© 13.55 NCIS-Tengerészeti 13.25 Család-barát Francia módra © amerikai thriller 2006 Reklámfilm 14.05 Szívek doktora© 13.50 Walker, 17.35 Kelj fel, Marcii© helyszínelők © 14.25 Halálbiztos 14.40 Itthon vagy! R.: Ron Howard 13.00 Harcművészmagazin 15.05 Éjjel-nappal a texasi kopó© 17.45 Zazie kisasszony © 14.50 NCIS-Tengerészeti diagnózis © 15.05 Roma Magazin Sz.: Tom Hanks, Audrey Shinkyokushin Eb Budapest © 14.50 Walker, 18.00 Franklin és barátai helyszínelők © 15.15 Erdészház 15.35 Domovina Tautou.Jean Reno, lan 13.15 Labdarúgás 16.20 Isten áldjon, a texasi kopó© 18.25 JoNaLu 15.50 Castle© Falkenauban © 16.05 Balatoni Nyár© McKellen, Paul Bettany 2. negyeddöntő, Esperanza!© 15.50 Szeretned kell! © 18.55 Eperke legújabb 16.50 Castle© 16.10 Charly, majom 18.05 Kulturális 19.00 Gyilkos nap© CopaAmérica 17.25 Story Extra© 16.55 Megtört szívek© kalandjai 17.50 Sütimester a családban© világörökségek amerikai akciófilm 1993 15.15 Labdarúgás 18.00 RTL Klub Híradó 18.00 Tények 19.15 Manó Benő és 19.05 Egyfiúról© 17.00 DocMartin© Japánban 21.30 A Ravasz, 3. negyeddöntő, 18.55 Fókusz® 19.25 Humorkoktél© Lili hercegnő apró 19.35 Jim szerint a világ© 18.00 Híradó 18.30 Fjeitek és fjordok© az Agy és két füstölgő CopaAmérica 19.35 Éjjel-nappal 20.35 Jóban Rosszban © királysága 20.05 Két pasi-meg egy kicsi 18.30 Időjárás-jelentés 19.00 Hogy volt!? puskacső© 17.15 Labdarúgás Budapest© 21.20 A cápa© 19.25 Manó Benő és 20.35 Két pasi-meg egy kicsi 18.35 A hegyi doktor© 20.00 Már egyszer angol akció-vígjáték 1998 4. negyeddöntő 20.50 Barátok közt© 0.05 Red Carpet-Sztárok Lili hercegnő apró 21.00 Lucifer© 19.25 Szerelemben, tetszett! © R.: Guy Ritchie CopaAmérica 21.30 Dr.Csont© testközelben © királysága 22.00 Constantine­háborúban© 21.00 Híradó 23.35 Fulladás© 19.15 Mai helyzet 22.30 Dr.Csont© 0.15 Bukott angyalok© 19.40 Richard Scarry A démonvadász© 20.20 Kékfény© 21.30 Munkaügyek® amerikai akcióthriller 2014 19.30 Kosárlabda 23.30 RTL Klub Híradó 1.15 Tények Este Tesz-vesz városa 0.25 Két pasi­20.50 Labdarúgó Európa­22.05 Tűzvonalban© 1.30 Felültetve© NBA, playoff 0.00 Nyomtalanul© 2.00 Aktív© 20.10 Egyszer volt, meg egy kicsi© bajnokság 2016 23.00 Ridikül © amerikai akciófilm 2011 22.30 Darts 1.05 Sztár Gokart© 2.20 Sportos hol nem volt © 0.55 A nagy svindli© 22.55 Hawaii Five-0 © 23.55 Család-barát 3.10 2012-Végzetes Csapatvilágbajnokság, 1.40 A zöld íjász© 2.30 Ezo.TV 21.00 Én vagyok itt© 1.55 Doktor House© 23.45 Kenő® 0.55 Himnusz robbanás © 4. nap 2.35 Győzike© 3.30 Knight 22.35 Szerelem 2.40 Szívek szállodája© 23.50 Magyar Krónika © 1.00 Híradó amerikai akciófilm 2009 1.30 Trash Talk 3.10 Gálvölgyi-show© Rider© és vérbosszú© 3.30 Kaliforgia© 0.20 A jó rabló® 1.15 Angol nyelvű hírek R.: Anthony Fankhauser Amerikai sportmagazin Óránként Híradó és időjárásjelentés 12.50 Ma délután 113.20 Életkor 13.45 Egy Perc Híradó 14.20 Itthon vagy! 14.45 Egy Perc Híradó 15.20 Minden tudás 15.45 Egy Perc Hír­adó 16.20 Kék bolygó 16.45 Egy Perc Híradó 17.20 Magyar gazda 17.45 Egy Perc Híradó 17.54 Ma este 18.40 Egy Perc Híradó 19.05 Szem­től szembe 19.30 Híradó 20.25 Idő­járás-jelentés 20.45 Egy Perc Híradó 21.25 Egy Perc Híradó 11.00 A bosszú asszonya @11.55 Lucia - A sors üldözöttje © 12.50 Segítség, bajban vagyok! © 13.45 A gyanú árnyékában © 14.40 Showder Klub ® 15.35 Barátok közt © 16.05 Gordon Ramsay - A fickó F-fel© 17.05 KungFu Panda 17.30 Az élet csajos oldala © 18.00 A na­rancsvidék ® 19.00 Glades - Ten­gerparti gyilkosságok © 20.00 Az élet csajos oldala © 20.30 Showder Klub© 8.10 Irigy Hónaljmirigy Show 9.20 Csapdába csalva ® 9.50 Veled is megtörténhet! © 10.55 Családi Tit­kok © 12.00 Jóban Rosszban © 12.40 Hal a tortán © 13.45 Ezek megőrültek! © 14.55 Irigy Hónalj­mirigy 16.00 Aktív © 16.30 Tények © 17.00 Red Carpet - Sztárok test­közelben © 17.05 Transformers: A bukottak bosszúja © 19.55 Ezek megőrültek! © 21.00 Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag © 4.00-9.00 Privátfilmek újratölt­ve © 9.00 Teleshop 11.00 Pri­vát rocktörténet ® 12.10 Privát rocktörténet © 13.25 Privátfilmek újratöltve © 13.45 Papírangyalok © 15.25 Felforgatókönyv © 17.25 Magyar vándor © 19.25 Az eső gyermekei © 21.00 A Valdemár ha­gyaték 2 - A tiltott árnyék ® 22.45 Szupernóva © 0.20 Szupernóva © 1.50 Privátfilmek újratöltve © 2.10 Privátfilmek újratöltve© A műsor és a kezdési Időpont megváltoztatásának jogát mmden tévéadó fenntartja! 9.00 Civil kaszinó 10.00 Híradó 11.00 Lelkünk rajta! © 11.30 Euró­pai híradó 12.00 Híradó 12.30 Látó­tér 13.00 Reggeli járat plusz 14.00 Vetítő © 14.01 Kulák volt az apám © 15.00 Híradó 15.30 Alinda 16.00 Panaszkönyv 17.00 Híradó 17.30 Hírvilág 18.00 Magyarország élőben 19.00 Híradó 20.00 Főszerkesztők klubja 21.00 Híradó 21 21.30 Ma­gyarország élőben plusz 22.00 Hír­adó 22.30 Alinda 9.05 Fórum 10.25 KIPA 11.30 La­ci bácsi konyhája 11.55 ATV Híradó 12.25 Világhíradó 12.35 ATV Híradó 12.50 Start plusz 13.45 Columbo: A döntő játszma © 15.50 700-as klub ©16.20 Kőbánya Híradó 16.50 Vi­lághíradó 17.05 Fórum 17.45 ATV Híradó 18.15 A nap híre 18.40 No Comment 18.45 ATV Híradó 19.20 Időjárás-jelentés 19.25 Egyenes be­széd 21.00 Híradó - Este 9 21.40 Csatt 22.35 Híradó -Este 9 8.25 Magazin 8.55 Magazin 9.25 Magazin 10.00 GP2 11.05 Forma-1 Nagydíj futam 13.10 Labdarúgó Eu- rópa-bajnokság 2016 15.00 Labda­rúgó Európa-bajnokság 2016 17.25 Labdarúgó Európa-bajnokság 2016 19.40 Diadalív 20.05 Labdarúgó Eu­rópa-bajnokság 2016 21.00 Labda­rúgó Európa-bajnokság 2016 23.20 Labdarúgó Európa-bajnokság 2016 23.55 Diadalív 0.25 Labdarúgó Eu­rópa-bajnokság 2016 9.00 A la Mode ©9.15 Két tűz kö­zött © 9.30 Édes Nagyik © 10.00 Szabadnapos szakácsnő © 10.25 Schuhbeck kiadós és édes fogá­sai © 11.00 Séfek a pult mögött © 11.25 Tareq Taytor - Skandinávia I ízei © 12.00 Napról napra © 12.15 Napról napra © 12.30 Húshagyók © 13.00 Hugh mesterhármasa © 13.30 Baromfi újratöltve © 14.00 Itália ízei Antonio Passarellivel © 14.30 Édes élet David Roccoval Vizsgálatot indított az UEFA a rendbontás miatt Hat magyar szurkolót őrizetbe vettek a Magyaror- szág-lzland mérkőzés alatt, az UEFA vizsgálatot indított a magyar szurkolók marseil- le-i rendbontása miatt. Éber Sándor sandor.eber@mediaworks.hu MARSEILLE Hat magyar szur­kolót őrizetbe vettek a labda­rúgó Eb Magyarország-Izland mérkőzése alatt a marseille-i stadionban történt incidense­ket követően - közölte tegnap a dél-franciaországi város rend­őrsége. A hat szurkolót azért vették őrizetbe, mert a mérkő­zés előtt átmásztak a tribünö­ket elválasztó kordonokon, va­lamint amiért a mérkőzés vé­gén görögtüzeket gyújtottak a lelátón. Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) már a mérkő­zés előtt behívta a francia ké­szenléti rendőröket (CRS) a sta­dionba, hogy visszatartsa és fel­ügyelje a magyar tribünön ösz- szeszorult tömeget. Szombaton a magyar válogatott l:l-es dön­tetlent játszott Izland ellen, a stadionban mintegy 20-25 ezer magyar szurkoló buzdította a csapatot. Az egyik magyar szurkolói csoport a kordon ellenére pró­bált csatlakozni egy másik­hoz, ezt azonban a biztonsági erők nem engedték, emiatt ki­sebb verekedés tört ki. A pap­rika sprayt is bevető rendőrök 21.30 Dr. Csont 21.20 A cápa 20.10 Egyszer volt,... gyors közbelépését követően a rend gyorsan helyreállt. Az UEFA már korábban kö­zölte, hogy vizsgálatot indított a magyar szurkolók marseille-i rendbontása miatt. A fegyel­mi bizottsága kedden hoz ítéle­A meccs után többen jelezték telefonon a marseille-i konzu­li irodának és a mobil konzuli egységnek, hogy a P+R parko­lóban autójukat feltörték, on­nan kisebb értékeket - tele­font, GPS-t - eltulajdonítottak. tét az ügyben. Az UEFA egyéb­ként beismerte, nehezen tudják a motozások ellenére megaka­dályozni a pirotechnikai esz­közök bevitelét a stadionokba. Marseille-ben a héten 12 em­bert ítéltek börtönbüntetésre a Két embert szállítottak kórház­ba túlzott alkoholfogyasztás miatt. A konzuli szolgálat is­mételten felhívta a szurkolók figyelmét arra, hogy ne hagyja­nak okmányokat, értéktárgya­kat a lakásokban, autókban. június 11-i orosz-angolmeccs utáni utcai rendbontások miatt és 20 orosz szurkolót kitiltottak Franciaországból. A brit Mirror szerint a francia rendőrség keresi azokat a ma­gyar szurkolókat, akik állító­lag náci karlendítéssel üdvözöl­ték egymást és a meccset Izland ellen. A brit lap rendőrségi for­rása hangsúlyozza, hogy meny­nyire sokkoló volt látni a fekete egyenpólóba öltözött szélsőjob­bos ultrákat karlendíteni. Fran­ciaországban az ilyet komolyan veszik, és akár börtönbüntetés is járhat a rasszizmus elleni tör­vény megsértéséért. Ketten kórházba kerültek a szesz miatt 22.30 Darts HÍREK Magyarok őrizetben

Next

/
Thumbnails
Contents