Heves Megyei Hírlap, 2016. június (27. évfolyam, 127-152. szám)
2016-06-10 / 135. szám
2016. JÚNIUS 10., PÉNTEK Két, egymástól látszólag független kérdést is feltettünk a megyeszékhely ön- kormányzatának a napokban. Érdeklődésünkre adott válaszukból kiderült: nem is olyan nehéz összefüggést találni egy kiürítésre ítélt hajléktalanszálló és egy bezáró óvoda között. Síké Sándor sandor.sike@partner.mediaworks.hu EGER A Hírlap elsőként tudósított arról, hogy a napokban elfoglalták már a lakói - a tavaly év végén átadott, uniós program keretében létesített - gondozói házat Felnémeten, azaz elhagyták a „legendás” „Kertész út százat” a hajléktalanok. A megüresedett épület további sorsa felől érdeklődtünk, noha arról egy a közgyűlés által tárgyalt helyi építési szabályzat módosítására irányuló napirend kapcsán tudtunk, hogy óvodát terveznek a hajléktalan- szálló helyén. Szerettük volna azonban ezeknek a részleteit is megosztani olvasóinkkal, egészen onnantól, hogy mikor lesz az átalakítás, milyen menetrend szerint. Összefügg-e a Hibay úti óvoda bezárása az új óvoda létesítésével, s a Hi- bay-s létesítmény miért zár be - kérdeztük.- A 2014-2020-as európai uniós fejlesztési ciklusban a megyei jogú városok „A foglalkoztatás és az életminőség javítása családbarát, munkába állás segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztésével” című pályázati felhívás keretében óvodai és bölcsődei beruházásokra kaphatnak támogatást. Az elmúlt években közel félmilliárd forintból, jelentős hányadban pályázati támogatással a városnak mind a négy bölcsődéjét korszerűsítettük és férőhelyet is növeltünk - reagált kérdéseinkre Zentai László az egri önkormányzat médiareferense, akinek a tájékoztatása szerint a „lehetőségek és a szükségesség” szempontjait összevetve tett arra javaslatot a város- vezetés, hogy a Területi Operatív Program keretében rendelkezésükre álló forrásokból, az Ifjúság utcai Dobó Katica Bölcsőde további bővítése mellett, döntő részben az óvodák megújítására helyezzék a hangsúlyt.- Közismert a Köztársaság téri Zöld Liget, a Farkasvölgyi tagóvoda és a Hibay Károly utcai tagóvoda állapota. Az uniós támogatás pedig lehetőséget nyújt arra, hogy ezeket az óvodákat ne a meglévő keretek, ingatlanok lehetőségein belül próbáljuk megújítani, hanem új, korszerű épületekben helyezzük el a kisgyermekeket - mondotta Zentai László, aki hozzátette: a szóba jöhető telkek a Kertész utca 100. szám alatt felszabaduló, gazdaságosan fel nem újítható ingatlan, valamint az Ifjúság és a Pozsonyi utcai saroktelek. A telkeken négycsoportos óvodák építhetők, amelyek valószínűleg 2018-ban lesznek átadhatóak.- Most folyik az épület tervezése, a támogatási igényt az önkormányzat már benyújtotta, annak elbírálására várunk. A médiareferens jelezte, hogy a demográfiaia adatokra alapozott mai ismereteik alapján Egerben az óvodai férőhelyek számát növelniük nem indokolt. Ebből pedig az következik, hogy az új létesítmények kiváltanak nyolc korszerűtlen csoportszobát. Az új létesítmények legkorábban két év múlva kezdhetik meg a működésüket, így a most óvodába járó kisgyermekeket és szüleiket a változások nem érintik.- A jelenlegi terv az, hogy épül egy új óvoda a Kertész utca 100. szám alatti telken, ami átveszi a mai Szivárvány Óvoda (Kertész u. 38.) feladatait, körzetét. Ennek az óvodának a helyére pedig a Hibay Károly tagóvoda kerülhet - mondotta a „sajtos”, aki magyarázatot adott arra is, hogy az átrendezéssel az önkormányzat szerint miért nem sérülnek a szülők érdekei: a szabályok szerint óvodát vagy a szülő lakóhelye, vagy munkahelye közelében kell biztosítanunk. Ma a Hibay tagóvoda közel száz óvodásának mindössze negyede lakik a felvételi körzetben. A körzetes gyermekek nagy többsége az Almagyar domb környékén él, számukra semmilyen hátrányt nem jelent majd a változás. Mi legyen a Hibay utcai épülettel? Mindannyian örülnénk annak is, ha a családok gyermek- vállalási kedvének növekedését támogató kormányzati politika és a város által biztosított lehetőségek nyomán jelentős demográfiai változások indulnának el. Ebben az esetben az ellátórendszert a megnövekedett gyermekszámhoz kell majd alakítani, meg kell vizsgálni a bölcsődei és óvodai férőhelyre felmerő új igényeket fogalmazott Zentai László, az önkormányzat médiareferense, majd kifejtette: a legkedvezőbb fordulat az volna, ha pár év múlva további bölcsődékre, óvodákra volna igény, akár a Hibay óvoda újbóli hasznosításával. Amennyiben azonban erre mégsem lesz szükség, akkor azt, hogy mi lehet a Hibay Károly utcai épület funkciója, alapos építészeti, vizsgálat után lehet eldönteni. MEGYEI KÖRKÉP 3 Hamuban sült Sike Sándor sandor.sike@partner.mediaworks.hu B allagásra viszi? - kérdezte önkéntelenül a húsbolti eladó azt a vevőt, aki négy venkilónyi csirkehúst (faros combot, farhátat, illetve nyesedéket) vásárolt épp az egyik egri üzletben. A férfi válaszára már nem igen figyeltem. Ebben a párbeszédben maga az érdeklődés tárgya volt az érdekes ugyanis. Ballagásra készül az ország, s ezek szerint mára máraz lett a minimum elvárás, hogy egy kisebb lakodalmat kerekítsen köréje a család. Egy másik történet is beugrott nyomban: szülői értekezleten sorolta az osztályfőnök, hogy a banketthez mi mindenre lesz szükség. Ebben a felsorolásban az ünnepi öltözet a kisebb költségű tételek között volt. Már amennyiben nem szeretnének flancolni a szülők, a ruha nem kerül olyan sokba. Szép az „olcsón megúszható" remény, csak éppen hiábavaló. Mert mindig lesznek olyan felmenők, ha más nem, a nagypapa, akik szeretnének jól felvágni. Erre az egyik legkiválóbb alkalom, amikor valamilyen iskolát fejez be a gyerek. Ilyenkor nagyszerű lehetőség kínálkozik arra, hogy slusszkulccsal lepjék meg az érettségiző csemetét, vagy ha ez azért túlzásnak minősülne, legalább a jogsi megszerzésének összegét betegyék a ballagási tarisznyába. Érdemes felidézni itt, ennél a momentumnál az igazgatói beszédek visszatérő mondatait, azok közül is a legismertebbet, vagyis a legnagyobb közhelyet: mostantól már „a nagybetűs életben kell boldogulnotok, kedves gyerekek”. Nos, kedves gyerekek - és ezt már én teszem hozzá -, valóban magatoknak kell boldogulni valahogy. De azért úgy lesz, hogy a saját lábán való megálláshoz kell majd az a családi háttér, ami ünnepnapon ajándékokban testet is ölt. Kinek egy indítókulcsban, kinek a hamuban sült pogácsában. Az ünnepi öltözet a kisebb költségű tétel. Közös hatósági akció Recsken RECSK Közös ellenőrzést tartott szerdán este az Egri Rendőrkapitányság Pétervásárai Rendőrőrse a Heves Megyei Kormány- hivatal Fogyasztóvédelmi Osztályának, valamint a Munka- védelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának munkatársaival közösen Recsken és a környező településeken. A fiatalkorúak alkoholfogyasztásának visszaszorítását, az állampolgárok szubjektív biztonság érzetének emelkedését és a bűn- cselekmények megelőzését célzó ellenőrzés főként a vendéglátóhelyekre és azok környezetére terjedt ki. A megelőzést szolgáló akció ideje alatt a rendőrök nem tapasztaltak intézkedésre okot adó jogsértést - tájékoztatta a Hírlapot Kovács Nikoletta megyei rendőrségi sajtóreferens. Lánchidi Csilla fogyasztóvédelmi osztályvezető lapunk érdeklődésére közölte: Sírokban és Recsken három vendéglátó- egységben vizsgálódtak.- Hangsúlyt fektettünk a számlázási kötelezettség betartására is, de elsősorban azt vizsgáltuk, hogy kiszolgálják-e a 18 év alatti fiatalokat alkohollal. Háromból kettőnél nem tartották be a törvényt. Ilyen esetekben a hatóságunknak nincs mérlegelési lehetősége, bírságot szabunk ki. Jászai Tünde munkaügyi felügyelőtől megtudtuk: ők a jogviszony rendezettségét, a munkaidőre és pihenőidőre, illetve a munkabérre vonatkozó jogszabályok betartását ellenőrizték a munkavállalók esetében. A három ellenőrzött helyből egynél tártak fel szabálytalanságot. Nemrégiben lapunknak arról számoltunk be, hogy Recsken nem várt forulatot hozott a legutóbbi képviselőtestületi ülés. Nem fogadták el ugyanis a rendőrség településsel kapcsolatos közbiztonsági beszámolóját. Több szülő jelezte: tehetetlenek a településen terjedő kábítószer fogyasztással kapcsolatban. Állították: többször is tettek feljelentést, de komolyabb rendőri intézkedés nem történt. Végül abban maradtak, hogy június 15-én újabb testületi ülést tartanak. IVI. Z. Kamaradarabbal ünnepük az egyetemet Eszterházy a Líceumban EGER Az Eszterházy Károly Főiskola egyetemmé válási ceremóniájára kamara előadással készül az Egri Pinceszínház. Az Eszterházy című darab első olvasópróbáját szerdán tartotta a stáb a Líceumban. Eszterházy szerepében Szívós Győzőt láthatja majd a közönség, a főbb szerepekben pedig Rad- vánszky Szabolcs, Szívós László, Dér Gabi, Baráth Zoltán és Kovács Dani látható majd. Szőke Andrea szövegéhez Kovács Adrián írt zenét. A darabot Pálfi Zoltán rendezi. A kamaradarab bemutatóját az egyetemmé avatási ünnepségen, július hetediként a Líceum dísztermében tartják meg. G. R. Elkezdődtek a próbák, középen Tatár Gabi, a Pinceszínház vezetője Felhőtlen szórakozást ígér az Agria Nyári Játékok Sztárokban nincs hiány EGER Az 41. Agria Nyári Játékok 2016-ban Országos Operett és Musical Fesztivállal várja a közönséget. Kelemen Csaba ügyvezető igazgató a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta: 38 előadást terveznek, köztük 4 új bemutatót és 8 vendégjátékot teljesítenek. Természetesen idén is műsorra tűzik az Egri csillagok című musicalt a várban és 6 vendégjátékon - Szigetváron, Eszéken és Várpalotán - mutatják be a Zrínyi című musicalt. Kassára viszik külső helyszínre a Fejedelem című előadást októberben, II. Rákóczi Ferenc újratemetésének évfordulójára, illetve a hétvégi siroki várnapokon a Csárdás királynőt adják elő. A közönség Egerben koncerteket, operetteket, musicaleket, bohózatokat, kamaraelőadásokat, vígjátékokat és 16 gyermekelőadást is láthat. Az ügyvezető azt is elmondta: az idei nyári előadássorozat összköltsége megközelítőleg 70 millió forint. Az előző évben 13 ezer 800 fizető nézőjük volt, amivel rekordot döntöttek, és idén is szeretnék ezt a számot elérni.- A nagy sikerre való tekintettel a tavalyi kínálatból újra műsorra tűztük a Monte Cristo grófja musicalt, amit a békéscsabai Jókai Színház ad elő. Egerben ez a produkció lesz a nyári játékok záróakkordja. Az első előadás június 11-én lesz a Líceum udvarán, ahol akkor a Budapest Jazz Orchestra koncertezik - fűzte hozzá Kelemen Csaba. Helyszínváltozás is lesz: idén a fagylaltkert helyett a Dobó István Gimnázium belső, zárt udvara ad majd otthont a kamaraelőadásoknak - Tóth Leventével a főszerepben a Kettős Játszmának, Uletve Szívós Győző Cserháti-estjének -, és a Babszem Jankó Gyermekszínház produkcióinak. Kelemen Csaba kiemelte: ezen a nyáron sem kell hiányolni a sztár-fellépőket Egerben, hisz’ eljön például Szulák Andrea, Bró- dy János, Nyertes Zsuzsa, R. Kárpáti Péter, Vastag Csaba és Kiss Ramóna is. SZ. E. ■ Az elavult épületet " ■ lebontják, korszerűi B óvoda épül a helyén B