Heves Megyei Hírlap, 2016. május (27. évfolyam, 102-126. szám)
2016-05-20 / 117. szám
II 2016. MÁJUS 20., PENTEK • XXVII. ÉVFOLYAM, 117. SZÁM. ÁRA: 185 FT. ELŐFIZETVE: 126 FT HEVES MEGYEI HÍRLAP mm* www.heol.hu EGY PERCBEN ■ Eperimádók szezonja HEVES MEGYE A településeink piacain megjelentek az első nagyobb tételek a zamatos magyar eperből. A szezon csúcsa ennek a hónapnak a végére várható, de már a jövő hét végére is ezer forint alá kúszik az ára. Tegnapi egri szemlénk során bizony nagyot néztünk, amikor azzal szembesültünk, hogy a kereskedőknél 1500-1600 forintos áron kínálják a magyar eper kilóját. Az őstermelő szerint ez az ár irreális. Az is megtudható, van-e különbség a szamóca és az eper között. Népszavazást akarnak Népszavazást kezdeményeznek a kéményseprők azért, hogy biztonságosabb maradjon a szolgáltatás. A Kéményseprők Országos Szak- szervezetének elnöke, Vámos Csaba szerint a szakma tiltakozása ellenére a kormány ragaszkodik a kéményellenőrzések, s a kéményseprők számának csökkentéséhez. Az ingyenessé tett szolgáltatás az érdekvédelmi szervezet szerint emberéletekben lesz mérhető: a jogalkotók még 1350 szakemberrel számoltak, ezt azonban később 947 státuszra csökkentette a belügyminiszter. ► 3 Fényképes múltidéző iVIAKLAR Ezúttal a település múltját idéző fotógyűjteményből válogattunk egy csokorravalót. Olvasóink korabeli fényképek segítségével eleveníthetik fel a régebbi időket. ► 4 Jó reggelt! T iavaly 1,1 milliárd forint folyt be az adó 1 százalékából parlag- fűirtásra, amit a Földművelés- ügyi Minisztérium másra akart költeni, ám a felháborodás hatására 642 milliót visszaosztottak erre a célra - adja hírül a hvg.hu. Kollégáink annak is utánanéztek, hogy 540 milliót 160 civil szervezet között osztottak szét, akik hangulatuk szerint gazdálkodtak az 5-5 millió forinttal. A beszámolók szerint a legtöbben 3-5 millió forintért traktort vettek, ám a legtalpra- esettebbek munkavédelmi cipőket, darabját 42,5 ezerért. Olyan területekről készült fotókat is mellékeltek bizonyítékként, ahol egyetlen szál parlagfű se termett. Csoda, hogy egyre allergiá- sabbak vagyunk? A tolvajokra lassan jobban, mint a pollenekre. B. K. Érdemes megbarátkozni a sóskával és a spenóttal is ► 11 örül" a kis NÉ az/néiiz, ^ ^ r r ^ & hanem ■ -* f hi r Z1* íme.. a győztes! HEVES MEGYE Közel tízezren szavaztak tablóképjátékunkra. A Heol.hu és a Heves Megyei Hírlap közös játékán a vok- sok negyede a gyöngyösi Vak Bottyán Katolikus Középiskola 12. C osztályára érkezett, így övék lett Heves megye legnépszerűbb tablója. A második helyen az egri Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium 13. A osztálya, míg a harmadik helyen a gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium 12. C végzett. A játékra Gyöngyösön túl Egerből, Hatvanból és Hevesről is érkezett nevezés. Az összes beérkezett képet megtekinthetik a www.heol.hu, illetve a Heol Facebook-oldalán (www.facebook.com/heolhu). Köszönjük a nevezéseket, a szavazatokat. Gratulálunk a nyerteseknek! ► 14 Idén kezdődik a börtön építése HEVES Rendkívüli ülésen döntött a képviselő-testület, hogy támogatja az 500 férőhelyes börtön létrehozását a városban - jelentette be Sveiczer Sándor polgármester és Szabó Zsolt államtitkár csütörtökön. Három hete kaptak tájékoztatást a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságától, hogy év végén elkezdődhet a 250 munkahelyet is létesítő projekt. A hevesiek pályázatában előnyként értékelték, hogy az Eötvös József Református Oktatási Központban rendvédelmi képzés folyik. Az önkormányzat ingyen az állam rendelkezésére bocsátott e célra egy öthektáros ingatlant.- A projekttel évtizedek egyik legnagyobb beruházása valósulhat meg a Hevesi járásban, amitől csak pozitív hatásokat remélünk - mondta Sveiczer Sándor. SZ. E. Villongásoktól mentes közgyűlés a városházán Traffipaxa sétálóutcán? EGER A város csütörtöki közgyűlésének „köszöntöttje” a névnapos alpolgármester, Rá- zsi Botond volt. A 26 napirendet maguk mögött hagyó képviselők ezúttal kissé „unalmasat” produkáltak, vélhetően azért is, mert kényesebb téma nem szerepelt az előterjesztések között. Azért az „ellenzéki show” nem maradt el, különösen, amikor Császár Zoltán kapott szót. A független képviselő szokásos ékesszólással mutatott rá néhány visszásságra. így tett például akkor, amikor a' 2015-ös maradványok jóváhagyásakor szóba jött egy borkutatásra fordított összeg. Ennek szükségességét firtatva Császár megjegyezte, hogy háromszázezerért ő is szívesen végezne borkutatást a Szépasszony-völgy összes pincéjében. „Bár meglehet, minden este talicskával tolnának akkor haza” - jegyezte meg. A napirendek tárgyalása előtt most is a rendőrségnek címzett kérdések hangozhattak el. A kapitány helyettese, Erdélyi Gábor válaszolt a felvetésekre, így például a Habis László által kérdezettekre. A polgármester azt tudakolta, van-e mód a Széchenyi utca sétálóbelvároshoz tartozó részén sebességmérésre. Mint mondta: 30-as tábla van kint, de esténként előfordul a nyolcvannal való száguldás. ► 3 Emberöléssel gyanúsítják a halott kislány szüleit, őrizetbe vették őket A szülők lehetnek a felelősök GYÖNGYÖS, EGER Csütörtökön reggel előállították, majd pedig gyanúsítottakként hallgatták ki a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságon annak a másfél éves gyöngyösi kislánynak a szüleit, aki tragikus körülmények között meghalt az elmúlt héten csütörtökön. Ahogy arról a Hírlap már többször is beszámolt, május 12-én egy másfél éves gyermek vesztette életét gyöngyösi otthonában. A kislány mindössze három kilogrammot nyomott. A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya először ismeretlen tetMegbilincselve vitték a főkapitányságra a szülőket tes ellen indított nyomozást, azonban az eljárásban kirendelt orvos szakértő megállapítása szerint felmerült a’ gyermek szüleinek a büntetőjogi felelőssége. Ezek tudatában csütörtökön a reggeli órákban a Heves megyei nyomozók előállították a főkapitányságra és gyanúsítottként hallgatták ki a szülőket. A 36 éves anya (J. M.) és az 52 éves apa (K. G.) ellen emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás és őrizetbe vételüket’ követően a nyomozóhatóság kezdeményezte előzetes letartóztatásuk indítványozását. R. L. Elsőre nem büntetik az elkésőket MAGYARORSZÁG Május 15-ig 3,2 millió szja-bevallás érkezett az adóhatósághoz, ma estig még közel 1,5 milliót várnak - hívta fel a figyelmet Tamásné Czinege Csilla adószakmai ügyekért felelős helyettes államtitkár. Tavaly egyébként 4,7 millió szja-be- vallást nyújtottak be. Ma estig az szja 1+1 százalékáról is lehet rendelkezni. Ha valaki kicsúszik a határidőből, első körben nem kap bírságot. A késlekedőket a NAV felszólítja, hogy mielőbb pótolják a hiányosságot. Az ügyfélszolgálatok este 6 óráig várják az ügyfeleket a megyeszékhelyeken. ► 7 770865 910059 16117 MA HOLNAP SZERKESZTŐSÉG: E-mail: heol@heol.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 30/555-9813 TERJESZTÉS - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 36/513-628 20 23 Ma térségünkben napos időszakokra készülher tünk, időnként kialakulhat elszórtan zápor, zivatar. Délután 19-24 fokra számíthatunk. ► 13 dog névnapot Bernét és ( Felicia nevű olvasóinknak! * * v 4 *