Heves Megyei Hírlap, 2016. április (27. évfolyam, 76-101. szám)
2016-04-26 / 97. szám
4 FÜZESABONY ÉS TÉRSÉGE 2016. ÁPRILIS 26., KEDD Sör, virsli, lufi és fagyi, felvonulás a majálison POROSZLÓ Az idén már harmadszor rendezik meg a Retro Majálist Poroszlón, ahol 2014-ben elevenítették fel először a felvonulások, régi majálisok hangulatát. Bornemisza János polgármester a Hírlapnak elmondta, az idén is ugyanolyan retró hangulatra számíthatnak a résztvevők, mint a korábbi években, azaz a felnőtteket sör és virsli, a gyerekeket héliumos lufi, szörp és fagyi várja majd a falu végén záruló felvonulás után a menetben kiosztott fizetőeszközök ellenében. A szervezők kérik, mindenki hozzon magával valami retró tárgyat. A program ezúttal is május elsején vasárnap reggel hét órakor kezdődik, amikor egy veterán IFA teherautóról kezdik közvetíteni a zenés ébresztőt a faluban. Fél tízig zárul a májusfa-verseny zsűrizése, s indul a felvonulás a Kormorán Étteremtől végig a falu Fő utcáján az Ökocentrumnál felállított színpadig. Itt hirdetik majd ki a májusfa-verseny eredményét, s délben Badár Sándor műsora gondoskodik majd a majális hangulatáról G. R. Tisza-tó táblák az autópálya mentén DORMÁND Tisza-tavi település vezetőkkel közösen tartott sajtótájékoztatót Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő az elmúlt hét végén Dormán- don. A találkozón elhangzott, minden tóparti településnek együttes célja a Tisza-tó térségének fejlődése, ezért ösz- szehangolják a fejlesztési stratégiájukat. A turizmus érdekében az M3-as autópálya füzesabonyi szakaszának mindkét oldalán Tisza-tó táblákat helyeztek el a múlt héten. Ezeket a táblákat naponta megközelítőleg harmincezren látják, akik elhaladnak az említett szakaszon, s ez vélhetően hozzájárul a térség turizmusának további fejlődéséhez. Kerékpártúra a Graefl-kastélyhoz FÜZESABONY A Füzesabony- Szihalom Szociális, Család- és Gyermekjóléti Központ szombat délelőtt kerékpározni hívta a gyerekeket és a felnőtteket. A maroknyi csapathoz sokan csatlakoztak Szi- halmon. A Szihalmon, Eger- farmoson keresztül haladó kerékpártúra célállomása a Graefl Major, a kétútközi kastély volt. Igazgatói pályázat az ülésen FÜZESABONY Az önkormányzat tavalyi gazdálkodásáról, a pénzmaradvány elszámolásáról, költségvetési kérdésekről is tárgyal soron következő, csütörtöki ülésén a város képviselő-testülete. A tanácskozáson várhatóan módosítják a helyi könyvtár és művelődési ház alapító okiratát, de döntés születhet arról is, hogy az Egri Szakképzési Centrumhoz tartozó Re- menyik Zsigmond Középiskola tagintézmény-vezetőjének kit javasolnak a város döntéshozói a beérkezett pályázati anyagok alapján. Mindezeken túl elbírálják a felső- oktatásban tanuló füzesabonyi lakosok Tehetséggondozó Alapból történő támogatási pályázatát is. Hagyományőrző roma nap MEZŐTÁRKÁNY Roma ételek főzőversenyével veszi kezdetét a vasárnap a majális Me- zőtárkányban.A reggel nyolckor startoló verseny mellett délután közösen is készítenek majd hagyományos cigány ételeket a résztvevők. Az egésznapos rendezvény programjában mindezek mellett szerepel még: irodalmi összeállítás, fotókiállítás és repülőmodell-cirkusz is. Lesz oláh cigány táncbemutató, muzsikál a Romungro, este pedig az utcabál sem marad el. sokan említették, hogy nincs elég parkoló, hogy a buszmegállóban nincs esőbeálló, a piacnál nehézkes az autóval megállás, közlekedés, a parkolás ott sem megoldott. Nem lepődtünk meg ezeken a véleményeken, s a tervezésnél figyelembe is vesszük ezeketázigényeket - emelte ki Nagy Csaba. A megyei Területfejlesztési Operatív Programban május végéig benyújtandó pályázatnak ugyan nem része, de a kérdőíveken jelezték a lakosok azt a több éves megoldatlan problémát is, amelyet a város keresztülszelő vasút, azaz az alul, illetve felüljáró okoz a helyieknek. A polgármester elmondta: a helyiek javaslatait is beépítik a május végére várhatóan elkészülő tervekbe, s ha elkészülnek a látványtervek, akkor a tervezők jelenlétében egy lakossági fórumon mutatják majd azokat be a helyieknek. Itt ismerhetik majd meg az 1,1 milliárdosra tervezett beruházás főbb elemeit az abonyiak, akik most igazán bíznak a pályázat sikerében. Őszre kiderül, indulhat-e jövőre a retró- város modernizálása. Füzesabony belvárosa ma nem igazán mutat városias képet. Most remélik, javulhat a helyzet. Egy vonzóbb, városiasabb településkép kialakításáért szeretne dolgozni a város élén, mondta még megválasztása után adott első interjújában Nagy Csaba, Füzesabony polgármestere a Hírlapnak. Ahogy akkor fogalmazott „a retró városból” egy modernebb, szolgálta- tóbb várost szeretne építeni. Ehhez most talán közelebb kerülhet a település, mely 1989. március elsején nyerte el a városi rangot. Guti Rita rita.guti@mediaworks.hu FÜZESABONY Közel százan tartották fontosnak, hogy beleszóljanak, milyen legyen Füzesabony megújuló belvárosa. A napokban zárult az a folyamat ugyanis, amikor kérdőíven kérték az abonyiak véleményét, mit tartanak a legfontosabb megoldandó problémának a településképen, milyen fejlesztésekre lenne a legégetőbb szükség. Erre azért kér- teék a helyieket, mert egy 1,1 milliárdos pályázatot nyújt be a város, hogy végre megújulhasson a központja.- Nagyon sokszor elmondtam már, s komolyan is gondolom, hogy Füzesabony nem maradhat ki tovább a rehabilitációból. Ha körülnézünk, szinte mindegyik kisebb-na- gyobb település központja megújult az elmúlt években, s Abony ebből kimaradt. Remélem ezúttal nem így lesz, s élhetőbbé tehetjük a várost - mondta el Nagy Csaba, amikor arról kérdeztük, milyen fogadtatása volt a kérdőíveknek. - Csaknem százan kitöltötték, s mit mondjak, nem leptek meg a válaszok, bár a végleges kiértékelés még nincs meg, hiszen csak április 20-án zártuk a kérdőíve- zést - tette hozzá. Az íveken olyan kérdések is szerepeltek, amelyek azt firtatták, az itt élők szerint mi a város erőssége, amely megkülönbözteti más városoktól, vagy éppen arra biztatták a helyieket, írják le, mik lennének a következő öt esztendő legfontosabb fejlesztési tervei. Kíváncsian várjuk a válaszok összegzését, ám a polgármester kérésünkre már most is szemezgetett azokból.- A fő problémák, amelyeket a város vezetés is annak gondol, egybecsengenek a lakossági véleményekkel. Nagyon Zöld városközpontot álmodtak Három pályázatot nyújt be az elkövetkezendő hetekben Füzesabony a megyei TOP programban. Az egyik a Füzesabony-Szi- halom kerékpárút, melyet kétszáz milliós költséggel saccol- tak, háromszor ennyiért kiépítenék a Pikopack Zrt melletti ipari park infrastruktúráját és ennek a projektnek a keretében teljes hosszában rendbe tennék Kerecsendi utat is. A legnagyobb falat a zöld város- központ lenne, hiszen a projekt összértéke meghaladja az 1,1 milliárd forintot. Ennek keretében a Rákóczi út teljes hosszában megújulna, parkolóhelyek épülnének, átalakítanák a vasútállomás előtti teret és a busz- közlekedést is. Mindezek mellett városhoz méltó körülményeket teremtenének a piac környékén is. HÍREK Besenyőtelki diák képviseli megyénket a természet- és környezetismereti versenyen Püspöki Zsófi utazik az országos döntőre BESENYŐTELEK, E6ER Húszon negyedik alkalommal rendezték meg az idén a Kaán Károly Országos Természet- és Környezetismereti Versenyt az 5-6. osztályosoknak. A verseny Heves megyei döntőjét a Tűzli- liom Környezetvédelmi Oktató- központ Egyesület az Eszterhá- zy Károly Főiskola Környezet- tudományi Tanszékével és az Egererdő Zrt.-vel karöltve tartotta meg a napokban. A verseny elméleti fordulója után az Egererdő szervezésében erdei terepi bemutatón vettek részt a tanulók és felkészítő tanáraik, tájékoztatta a Hírlapot Dr. Kárász Imre egyetemi tanár, megyei versenyszervező. A döntőn megyénk 7 iskolájából 6 ötödikes és 8 hatodikos tanuló mérte össze tudását. A 6. osztályosok kategóriájában Püspöki Zsófi (Dr. Berze Nagy János Általános Iskola, Besenyőtelek; felkészítő tanár: Bozsik Mária) bizonyult a legjobbnak. Második helyezést Mészáros Attila Mihály (Gyöngyösi Arany János Általános Iskola; felkészítő tanár: Dr. Pethesné Sólyomvári Ilona), harmadikat pedig Kapás Janka (Hunyadi Mátyás Általános Iskola, Eger; felkészítő tanár: Szigili Gyula) ért el. Az 5. osztályosoknál az első helyen végzett Szacsvai Ágnes (III. András Általános Iskola, Do- moszló; felkészítő tanár: Seresné Püspöki Zsófi (középen) utazhat az országos döntőre Dely Mónika), második lett Szakái Nóra (Dr. Berze Nagy János Általános Iskola, Besenyőtelek; felkészítő tanár: Bozsik Mária). A harmadik helyet Márton Ja- nina (III. András Általános Iskola, Domoszló; felkészítő tanár: Seresné Dely Mónika) szerezte meg. A díjazottak az oklevél mellé értékes jutalmat kaptak. A verseny szabályai szerint 2013-tól kezdve megyénként csupán egy tanuló vehet részt az országos döntőn. A legjobbak helyosztó versenyét kis különbséggel Püspöki Zsófi nyerte meg, így az elmúlt évhez hasonlóan ő képviseli Heves megyét a május 20-22. között Mezőtúron, az országos döntőn. G. R. Hívja a Heves Megyei Hírlap újságíróját! elsősorban a Füzesabonyban és térségében élők hívását várja. Ha híre, ötlete, észrevétele van, vagy egyszerűen panaszát, még inkább örömét szeretné megosztani kollégánkkal, ne habozzon, tárcsázza a 30/376-3035-ös telefonszámot hétköznapokon!