Heves Megyei Hírlap, 2016. április (27. évfolyam, 76-101. szám)
2016-04-14 / 87. szám
0 KÉKLÁMPÁSOK NYOMÁBAN 2016. ÁPRILIS 14., CSÜTÖRTÖK Vádhatóság: a büntetéskiszabás nem csak matematikai művelet Túl enyhe volt a szankció Másra törte rá a házat az eltévedt élettárs HEVES Azzal az eltökélt szándékkal, hogy hazaviszi onnan a saját lakásába a kedvesét. Meg is jelent az utca elején található épületnél. Rögtön berúgta a lakóház ajtaját, majd berontott oda. Ezt követően magához vett egy lapátot, amivel rombolni kezdett. Szétverte a szobában a televíziókészüléket, majd bezúzott egy ablakot is. A korai órán igencsak szokaüan zajra riadt fel álmából a bent tartózkodó sértett, egy várandós nő. „Na végre, megvagy!” - rikkantotta a férfi, s a hölgyet a vád szerint a karjánál fogva megpróbálta kirángatni az utcára. Mindezt olyan durván tette, hogy nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket okozott a hölgynek. Amikor az asz- szony egyre hangosabban tiltakozott, akkor derült csak ki, hogy ez az asszony valójában nem a fiatal férfi élettársa. Az történt ugyanis, hogy a dúvad emberünk bódultsá- gában eltévesztette a házszámot, s nem a választottja szüleinek házába ment be, haMagánlaksértés, rongálás, testi sértés a vád. nem azok szomszédjához hatolt be törve-zúzva, ordítozva. A Hevesi Járási Ügyészség a napokban elkészült vádiratában a vádlottat erőszakkal, éjjel elkövetett magánlaksértés bűntettével, továbbá kisebb kárt okozó rongálás és köny- nyű testi sértés vétségével vádolja. A vádhatóság azt indítványozza, hogy a bíróság tárgyalás mellőzésével, halmazati büntetésként próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki a hívatlan éjszakai látogatóra, egyúttal rendelje el a próbaidő tartamára a pártfogó felügyeletét. Azt is kéri az ügyészség, hogy a bíróság kötelezze a terheltet - részben helyt adva a sértett előterjesztett polgári jogi igényének - a rongálással más lakásában ténylegesen előidézett kár megtérítésére. A valóban különleges ügyben a Hevesi Járásbíróság hozza majd meg első fokon a döntést. Sz. Z. Még az elsőrendű vádlottra kiszabott 9 év fegyházbüntetést is törvénysértően enyhének találta a vádhatóság abban az ügyben, amelyben két fiatal falbontással tört be egy házba, máskor kegyetlenül megvertek egy férfit, akit kiraboltak. Az ügyészség fellebbezett. Szalay Zoltán zoltan.szalay@mediaworks.hu HEVES MEGYE Jogi nyelven szólva rendes jogorvoslattal élt a mező- tárkányi ifjak ügyében a Füzesabonyi Járási Ügyészség.- A fellebbezés büntetőeljárásban nemcsak a vádlottat és védőjét, más érdekelteket, hanem a vádat emelő ügyészt is megillető jogorvoslati forma a bírósági döntésekkel szemben - adott felvilágosítást dr. Konkoly Thege László. - Vannak rendkívüli jogorvoslatok is, például adott esetekben igénybe vehető perújítás, vagy felülvizsgálati eljárás. A mezőtárkányi fiatalok ellen minősített rablás, ezzel halmazaiban súlyos testi sértés kísérlete, továbbá lopás bűntette, valamint közokirattal visszaélés vétsége miatt emelt vádat az ügyészség. A terheltek a vád szerint 2013-ban és egy évre rá követtek el bűntényeket. Mezőszemerén egy házban a tulajdonost kétszer is bántalmazta az elsőrendű vádlott, s az értékeit. Mezőtárkány- ban a társával úgy törtek be egy ingatlanba, hogy még a falat is megbontották. Onnan szerszámokat, műszaki cikkeket és élelmiszert loptak, több mint félmillió forint értékben. Ezt követően ismét Mezőszermerén támadtak rá a saját lakásában egy férfira, akit kíméletlenül megvertek, a fején egy sörösüveget is szétvertek, majd kirabolták. A Füzesabonyi Járásbíróság a vádindítványnak megfelelően fegyházzal sújtotta a vádlottakat. Az elsőrendűre 9 évet szabott ki, a különös és többszörös visszaeső másodrendűre nyolcat.- A vád képviselője azonban törvénysértően enyhének találta a szankciót - közölte a megyei főügyészség sajtószóvivője. - Úgy indokolt, hogy a gátlástalan és durva módon elkövetett súlyos bűncselekmények halmazata esetén ettől szigorúbb ítélkezési gyakorlat szükséges, olyan, ami igazodik a törvényben meghatározott büntetési középmértékhez. Ez a középmérték e bűntények esetén 10 év fegyház. A súlyosító és enyhítő körülmények összevetett értékelése után a büntetés mértékét nem ez alatt, hanem efölött kellett volna meghatározni. Kifejtette: a büntetés kiszabása nem csupán matematikai művelet, de a középmérték alkalmazási kötelezettsége sem jelenti a bírói függetlenség sérelmét, hiszen az a jogalkotó irány- mutatása, jogszabályba foglalt akarata, amit be kell tartaniuk a törvény alkalmazóinak. Emiatt indítványozta a járási ügyészség, hogy az Egri Törvényszék az elsőfokú ítéletet a fellebbezésnek megfelelően változtassa meg. A Büntetőeljárási Törvény (Be.) értelmében az érdemi döntések elleni fellebbezés alapvetően egyfokú. A járásbíróságon született határozattal szemben a megyei szintű törvényszékhez, a törvényszéken hozott elsőfokú ítélettel szemben az ítélőtáblához fellebbezhetnek a felek. Az országos hatáskörű Kúria elé ritRendkívüli jogorvoslatok A Be. szerint a perújítás, illetve a felülvizsgálati eljárás a rendkívüli jogorvoslatok. Előbbire akkor van mód, ha jogerősen elbírált bűntény esetén a terhelt felmentését, bűnösségének kimondását, lényegesen enyhébb vagy súlyosabb büntetését valószínűsíti, netán hamis, hamisított bizonyítékot használtak fel. Utóbbi eljárás akkor indul, ha a jogerős bírósági döntés sérti a büntető anyagi jogi szabályokat, törvénysértő büntetést, intézkedést szabnak ki. kán kerülnek konkrét bűnügyek. Akkor, ha az adott procedúrában kivételesen mód van kétfokú fellebbezésre. Például, ha az első- és a másodfokú ítéletek egymással ellentétesek, a törvényszéken felmentett vádlottat a táblabíróság elítéli. Ekkor fellebbezés esetén harmadfokú eljárás folytatható le. Egy másik ügyben a Füzesabonyi Járási Ügyészség egy 21 éves ifjút lopás vétségével vádolt meg. A fiatal tavaly január 29-én éjjel Besenyőtelken bemászott egy családi ház udvarára, s elvitt egy kerékpárt. Nem sokkal azután, hogy a rendőrségen más korábbi bűnténye miatt kihallgatták. A tolvaj beismerte az újabb bűncselekményt, a vádhatóság tárgyalás mellőzésével jó- vátételi munkára kötelezését indítványozta. A járásbíróság büntetés helyett intézkedésként próbára bocsátotta a terheltet.- Azt megfellebbezte a vádhatóság - tájékoztatott a főügyészség sajtószóvivője. - Fenntartotta az eredeti indítványát, mondván, hogy a próbára bocsátás nem alkalmas a törvényben foglalt büntetési célok elérésére, hiszen a fiatalember nem először lopott. Az intézkedés anyagi jogszabályt sért. Az ügyben a jóvá- tételi munkának azért volna helye, mert eme újonnan bevezetett büntetéssel a jogalkotó szándéka az, hogy a jóvátételi munka büntetést fiatal, munkaképes tettesekkel szemben alkalmazzák, amivel az életmódjuk, az életvitelük helyes irányba terelhető. A rendes jogorvoslat: fellebbezés HEVES MEGYE Az egri és a gyöngyösi katasztrófavédelmi kirendeltség is megtartotta az ifjúsági verseny helyi fordulóját. A továbbjutott csapatok a megyei döntőn mérkőzhetnek meg ma az Egri Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság laktanyájában, a tét az országos versenyen való részvétel. A fiatalok tesztlapokat töltöttek ki, gyakorlati pályát küzdöttek le. Elsősegélynyújtás, labirintusból kijutás, homokzsákpakolás is a feladatuk között szerepelt. M. Z. Vagyonvédelemből, bűnmegelőzésből egyaránt bizonyítottak Családok versengtek csapatban EGER Az Országos Rendőr-főkapitányság „Házhoz megyünk” elnevezésű kampányának a részeként családi vetélkedőt szerveztek a Heves Megyei Rendőrfőkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának munkatársai nemrégiben a főkapitányság dísztermében - tájékoztatta a Hírlapot Soltész Bálint rendőr őrnagy, megyei rendőrségi sajtószóvivő. Elmondta, hogy a bűnmegelőzési, vagyonvédelmi versenyben részt vevő családi csapatok három személyből álltak: egy nagyszülő, egy szülő és egy felső tagozatos általános iskolás gyermek. A tíz csapatot és kísérőiket Nagy Zsolt rendőr ezredes, a Heves Megyei Rendőr'álasztá nvedélyedj amivel töfel kevesebb,,. A hevesi Vass-Juhász család harmadik lett a vetélkedőn főkapitányság bűnügyi főkapitány-helyettese, Szőke István, az Agria Park Bevásárlóközpont igazgatója, valamint Kakuk Zita, az Aegon Magyarország Zrt. területi vezetője köszöntötte. A három generációból álló csapatok egyebek között vagyonvédelmi, drogmegelőzési és áldozatvédelmi témákban mérték össze a felkészültségüket. A vetélkedő első helyezettje az egri Szabó-Soltész család lett, akik képviselhetik majd Heves megyét a budapesti országos döntőben. A második helyet a Gyöngyösről érkezett Ba- barcsik-Kékkői család, míg a harmadikat a hevesi Vass-Ju- hász család szerezte meg. M. Z. Nappal fosztotta ki az idős nőt KÁL, KERECSEND Kifosztás bűntette miatt indított nyomozást fejezett be a napokban a Füzesabonyi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya - tájékoztatta a Hírlapot Kovács Nikoletta, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. A vizsgálat eddigi megállapításai szerint a településen élő, 21 esztendős D. Ádám idén március 11-én délután három óra tájban, az eddig beszerzett bizonyítékok szerint, egy káli élelmiszerüzletnél szemelte ki magának a későbbi áldozatát egy idős, mozgásában korlátozott asszonyt. Amint a nő kilépett a boltból, odaszaladt hozzá és kikapta a meglepett sértett kezéből a táskáját. A zsákmányával nem jutott messzire, mivel az egyenruhások rövid időn belül elfogták az ifjút, akit ezt követően előállítottak a Füzesabonyi Rendőrkapitányságra. Ott először átvizsgálták a rendőrök D. Ádám ruházatát, s megtalálták nála a nénitől eltulajdonított készpénzt, illetve kutatás után a benne lévő iratokkal együtt azt a táskát is, amit a férfi menekülés közben elhajított egy ingatlan udvarán. A rendőrkapitányság lezárta a nyomozást, s kifosztás bűntett gyanúja miatt az ügy iratait bíróság elé állítási javaslattal továbbították az illetékes ügyészségnek. Sz. Z.