Heves Megyei Hírlap, 2016. április (27. évfolyam, 76-101. szám)
2016-04-13 / 86. szám
4 BÉLAPÁTFALVA ÉS KÖRZETE 2016. ÁPRILIS 13., SZERDA Közösségi színházi produkcióval színesítik a faluban élő fiatalok hétköznapjait Eltáv a bányatelepi gyerekeknek Szúcs-Bányatelepen több tucat gyereknek szerveznek közösségi programokat, játékokat a Katona József Színház munkatársai, ezeken pedig több alkalommal fővárosi fiatalok is részt vesznek.- Eddig zenével foglalkoztunk, s mindenfélét játszottunk, továbbá beszélgettünk egymásról, megismertük egymást. Eddig még minden alkalommal itt voltam - mondta kérdésünkre Radics Anasztázia. - Ildi néni Pestről hozott gyerekeket. A legjobban az tetszik, hogy megismertem sok embert, egyébként csak a faluban tudok ismerkedni - tette hozzá. Anasztázia elmesélte azt is, hogy már volt színházban osztálykirándulás alkalmával, ami nagyon jó volt, egymás után jöttek nagyon sokan. Most is színházat csinálnak majd, de még A szúcs-bányatelepi gyerekek fantáziáját mozgatják meg, önkifejezésüket segítik elő a fővárosi színházi szakemberek. Az „Eltáv - Megnyílik a Bánya” elnevezésű projektről már elmondható, hogy kedvelt a községbeli kicsik és fiatalok körében. Tóth Balázs balazs.toth@partner.mediaworks.hu Közösségi zenélés is volt, itt a ritmus volt a téma SZÚCS Hetente egy-két alkalommal ezentúl színházi játékokat is tartanak a bagolylyuki közösségi házban. Ha jó az idő, akkor az udvaron, ha kevésbé, akkor bent tartanak foglalkozásokat fővárosi szakemberek, a gyerekek pedig játékos formában ismerkedhetnek a színészettel. Például tapssal, dobolással fejlesztik a ritmusértéküket, improvizálnak, s nagy körben, vagy párokban dolgoznak. Vagy éppen becsukott szemmel próbálják kitalálni, hogy a körülöttük lévők milyen helyekre is kalauzolják el őket hangok segítségével, s minél jobban meg kell mozgatni fantáziájukat ahhoz, hogy pontosan leírják a körülöttük játszódó eseményeket. De párokban, csak egymás tekintetét fürkészve igyekeznek kitalálni, mit is gondol róluk a másik, vagy ennek alapján kell elmesélniük, hogy mi is a véleményük a másikról. Testükkel, beszédükkel is egyre jobban képesek már kifejezni magukat, s minél inkább megismerni a másikat. A német EVZ Stiftung támogatja a budapesti Katona József Színház, az Autonómia Alapítvány, valamint a Szúcs Községért Egyesület közös, februárban indult „Eltáv - Megnyílik a Bánya” című projektjét. Bővül ezzel az egyesület látóköre is A Szúcs Községért Egyesület a tavaly zárult programjában került kapcsolatba az Autonómia Alapítvánnyal, ezután keresték meg őket a lehetőséggel. Februárban indultak a foglalkozások ismerkedéssel, helyzetfelméréssel. Csóka Sándorné, az egyesület elnöke elárulta, azt vállalták, hogy kamaszoknak, fiatal felnőtteknek színjátszó csoportot alakítanak. Mivel sok a pici gyerek, önkéntesen, pluszelemként számukra is szerveztek csoportot. Szerinte az is fontos, hogy az egyesület már nem csak megyei és régiós szervezetekkel működik együtt, de két budapesti is mellettük áll, bővül az ismertségük, látókörük. A jó időben már kint is tartottak foglalkozást, ezen egymással ismerkedtek a pestiek és a szúcsiak, s többször a fantáziájukat is használni kellett a helyzetgyakorlatokon lehet közösségi színházi előadást létrehozni, hogyan lehet más civilekkel együtt dolgozni különböző témákban. A fikciót, valósággal keverni, a bányatelepi létet elemelni, s egy kitalált világot teremteni. Eddig egyébként a szúcsiak- kal volt például közösségi zenélés is, hogy azon keresztül fogalmazzák meg magukat. Beszélgettek egyebek között a telepi létről, ami közösségként tartja ott őkét, a mikro- és a nagyobb közösségről, az iskoláról, a családi életről. Játszottak továbbá jövőképeset, hogy hol tudják elképzelni magukat 10-20 év múlva és ott mit csinálnának majd szívesen. Április végére döntik el, hogy miről is szóljon majd az előadás, utána anyagot gyűjtenek, s az előadásra próbálnak majd közösen a fővárosi fiatalokkal. nem kezdték el. Nagyon élvezik a foglalkozásokat, nem olyan nehéz, sok játék van benne. Nagyon tetszett neki a japán foci, amikor terpeszben állnak körben, s a labdát át kell ütni egymás lába alatt. Ez nagyon vicces játék. Végh Ildikó dramaturg szakon végzett, s öt esztendeje vezeti a Katona József Színház színházpedagógiai programját. Szúcs-Bányatelepen közösség- fejlesztő programokat tartanak, a színház eszközeivel próbálják egy picit megváltoztatni a telepi mindennapokat, a gyerekek, fiatalok életét. Előkészülnek egy közösségi színházi előadásra, ami majd nyáron lesz Szúcson, egy másik telepen és szeptemberben Budapesten.- Nem amatőr színészeket képzünk, hanem arra használjuk a színházat, hogy a fantáziájukat beindítsuk, különböző képességeket - így például beszédet, íráskészséget, kreativitást - fejlesszünk. Ez jó eszköz arra, hogy minél pontosabban tudjanak beszélni magukról, arról a világról, ami körülöttük van, s bekapcsolódjon a fantázia. A környezetükben lévő, nem mindig habos-babos rózsaszín világot a mesével tovább tudják színesíteni - mondta el a célokról Végh Ildikó. - Pesten több program van, de főként elit gimisek vesznek rész rajtuk, bár vannak nálunk egész picik, kamaszok, s 15-23 évesek is. Velük is születnek előadások különböző témákhoz kapcsolódóan. Máté Gábor, a fővárosi színház igazgatója rendezte például Az olaszliszkai, vagy a cigánygyilkosságokról írt Cigányok című darabot. Ő is mellszélességgel tud kiállni olyan programok mellett, amelyek nem csak a pesti elitgimnazistákat érinti - beszélt a budapesti foglalkozásokról Végh Ildikó, aki egy pesti kortárs segítő csoport tagjaival jár rendszeresen Szúcsra, havonta pedig a már említett fővárosi fiatalok is megérkeznek a szúcsiak- hoz. Együtt dolgoznak az itteniekkel, nekik jó feladat, hogyan Az asszonyok spórolni tanulnak Az Eltáv nagyon fontos része az Autonómia Alapítvány mik- rofi na nszírozási-adósságke- zelő programja. Radicsné Fekete Erika alpolgármester azt is elárulta, alapítottak egy Aprajafalva csoportot. Egy pénzkasszával indultak, hetente 500 forintot tesz bele mindenki, s aki megszorul, kiveheti a 2-3 szorosát, majd apránként vissza kell fizetnie. - Ehhez hasonló program még nem volt itt. A bányatelepi gyerekeknek nagy lehetőség, hogy játsszanak, kimozduljanak, felszabaduljanak. Most megismerkednek városiakkal, s tudnak alkalmazkodni hozzájuk, de a pestiek is jól beilleszkednek itt - mondta az asszony. Pénzt akarnak a művelődési házukhoz EGERCSEHIA művelődési ház és a tájház is téma volt a helyi ön- kormányzat legutóbbi ülésén. Jelenleg a község két művelődési házából egyikben sem lehet rendezvényeket szervezni: az ófaluiban nincs víz- és szennyvízhálózat, így minden alkalommal mo- bü wc-t kell rendelni, míg a bányatelepi részen lévőben nincs fűtés, vizesednek a falak, s télen alkalmatlan a programok megtartására. A tájház teteje lyukas, ahogyan a födém is, így az beázik, s egyre romlik az állapota, a kiállítást már elköltöztették. A községi önkormányzat szeretné, ha állami vagy uniós pályázati pénzből támogatnák a felújításokat. T. B. Több előírásnak is meg kell felelnie az állami lótenyésztőnek Már minta a ménesgazdaság SZILVÁSVÁRAD Nemrég mintagazdaságnak minősítették a községben működő Állami Ménesgazdaságot. A kormányhatározat szerint ennek feltétele volt, hogy magas színvonalon tenyésszék a védett őshonos és egyéb lófajtákat, fenntartsák azok állami tulajdonban álló méneseit, továbbá a fajta tenyésztési céljának és az állam érdekének megfelelően gazdálkodjanak a rájuk bízott lóállomány- nyal, megőrizzék és javítsák e fajták genetikai értékét. A dokumentum szól arról is, hogy az előírások szerint azok a vállalatok minősülnek mintagazdaságnak, amelyek egészben vagy részben állami tulajdoA bemutató is jelzi, hogy méltán mintagazdaság a szilvásváradi nú földeken gazdálkodnak, s állítják elő a takarmányt, ápolják a hazai lovassport és lovas kultúra hagyományait, valamint részt vesznek a magyar lótenyésztés és lovaskultúra idegenforgalmi célú bemutatásában. A mintagazdasági kijelöléshez kapcsolódik, hogy az általuk használt, állami tulajdonban lévő föld tartósan a Nemzeti Földalap részét képzi. Ez biztosítja a ménesgazdaságok, így az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad számára is a közfeladat ellátásának megfelelő feltételeit. A minta-ménesgazdaságok esetében komplex fejlesztési javaslatot kell készíteni, amit a kormány hagy jóvá. T. B. Árok épül, agrá rutát újítanak fel BÜKKSZENTMÁRTON Elindult a START közmunkaprogram a településen, húszán vesznek benne részt. Egyebek között hét kilométernyi önkormányzati tulajdonú határbeli utat is felújítanak, belterületen pedig két utcában is helyreállítják és saját készítésű betonelemekkel rakják ki a csapadékvíz-elvezető árkokat. A főutca mentén tervezik az átereszek cseréjét is. Liktor Róbert polgármester elmondta, a helyhatóság saját erőből vásárolt egy kis traktort, idén pedig egy urnafal megépítését is tervezik a temetőben. Próbálnak pályázni, s pénzt szerezni a Rákóczi utca egyes szakaszainak a felújítására. T. B.