Heves Megyei Hírlap, 2016. március (27. évfolyam, 51-75. szám)
2016-03-02 / 52. szám
12 SPORT hevesI HÍRIÁ p L 2016. MÁRCIUS 2., SZERDA Érdekes meccs előtt a ZF-Eger csapatkapitánya A klasszis búcsúzik a legendás riválistól HIRDETÉS HUNGÁRIA A két csapat közötti jelenlegi különbséget leszámítva lesz érdekessége a mai ZF-Eger-Vasas férfibajnoki mérkőzésnek. Fenyves Balázs fenyo06@gmail.com VÍZILABDA Néhány esztendeje, amikor a bajnokság végéhez közeledve Egér-Vasas mérkőzést kellett felvezetni, már jó néhány nappal a találkozó szinte minden erről a párosításról szólt. Micsoda idők! A modern sport azonban kíméletlen, a profi körülményeket pedig mit sem foglalkoztatják a hagyományok, a pénz mindenhol lét-, és esetünkben szintkérdés. A .Vasas egri látogatása sem kavar már akkora port, mint korábban, már csak azért sem, mert a piros-kékek legutóbb tizenkét fával „fáztak meg” a Szeged elleni hazai csörtén (4-16). Azonban most új nap, másik forduló és másik csapat következik az angyalföldieknek, akikkel szemben Biros Péter, a sportág még mindig aktív ikonja most játszhat utoljára a Bitskeyben. A HonBajnoki döntőben tizenháromszor a Vasassal szemben Biros Péter eddigi pályafutása során tizenhárom esetben szerepelhetett bajnoki döntőben a Vasas ellen. Ezen finálék mérlege nyolc arany-, és öt ezüstérem, a legjobb szériának pedig a 2002 és 2006 közötti időszak nevezhető, amikor a Fácán becenévre is hallgató pólós zsinórban öt alkalommal szerzett bajnoki címet a Honvéddal. Az angyalföldiek aztán 2010-ig négyszer is kitoltak az éppen aktuális Biros-csapattal (egyszer a Dominóval, háromszor a ZF-fel), majd 2011- től 2014-ig (2012 kivételével) már egri csapatkapitányként emelhette magasba a bajnoki trófeát a nyáron visszavonuló klasszis. véd-Vasas finálék után hosz- szú évekre a ZF váltotta az egykori Domino névre hallgató egyletet, a háromszoros olimpiai bajnok pólósnak pedig bőven kijutott jóból, rosszból a párharcok során.- Sajnos már a Vasas nem abban a fényben tündököl, mint korábban, ezért valóban nem olyan találkozóra készülünk, mint régen - fogalmazott a Hírlapnak a ZF-Eger csapatkapitánya. - Persze attól még, hogy ez most egy könnyebben nyerhető meccs lesz, oda kell tennünk magunkat, és meg kell tisztelnünk az ellenfelet azzal, hogy végig komolyan vesszük az összecsapást. Magam is gondolkoztam azon, mennyi nagy csatát megvívtam már az angyalföldiekkel, sok-sok dönA nyolcadik ellen A férfi OB I középszakasza felsőházának 3. fordulója: ZF-Eger (2.)-Vasas (8.). Eger, Bitskey uszoda, szerda, 19.00. V.: Mamitz, Rubos. Biros Péter: - Már minden meccset ki kell élveznem tőt, rangadót, de most még nem tudatosult bennem, hogy utoljára játszhatok ellenük hazai környezetben. Mióta eldöntöttem, hogy nyáron befejezem a játékot, inkább az idegenbeli fellépéseink alkalmával motoszkál bennem ez az érzés. Legutóbb például Szegeden, aktív pályafutásom során ugyanis ott többet nem fogok szerepelni, ezért már minden ilyen meccset ki kell élveznem. Gyöngyösi sípmester az Eb-n Farkas Ádám is utazhat LABDARÚGÁS Eldőlt, megvan, nyilvános: hivatalos minőségben is lesz megyénkbe- li résztvevője az Európa-baj- nokságnak, amely a magyar válogatott fellépése miatt különös jelentőséggel bír a honi futballtársadalom számára. Az már korábban ismert tényként szolgált, hogy Kassai Viktor tagja a vezetőbírók tizennyolc fős mezőnyének, az viszont csak a minap nyert megerősítést, hogy Ring György, Tóth Vencel, Albert István, Bognár Tamás és Farkas Ádám is utazhat a nyári franciaországi kontinensviadalra. Utóbbi sípmesternek, a gyöngyösi Farkasnak ez lesz az első Eb-je.- Szakmailag nagy kihívást jelent az esemény, amelyre nagy örömmel megyek, ám ahhoz, hogy mindez így alakuljon, nagy adag szerencsére is szükség volt - mondta a Hírlapnak Farkas Ádám. - A feladat megtisztelő, ám a legfontosabb Kassai Viktor személye és működése, akit a legjobb tudásunkkal igyekszünk majd segíteni. A bírók számára áprilisban lesz egy Eb-t megelőző előkészületi kurzus is. B. Cs. EUR0201 FRANCE Lakatos és Szabó volt a leggyorsabb A hét végén ismét egriekkel telt meg a tátrai síterep, ahol jó körülmények között, remek hangulatú versenyen vehettek részt a megyeszékhelyiek ALPESI SÍ A férfiaknál Lakatos Zoltán (23.60), a nőknél Szabó Dorottya (24.39 mp) teljesítette leggyorsabban Eger város kilencedik alpesi síbajnokságának egyfutamos óri- ásműlesikló futamát. A szlovákiai Zárhoz (Zdiar) közeli sícentrumban rendezett viadal különböző korcsoportjainak győztesei a következők. Női I: Csőke Bodza. Férfi I: Do- ros Levente. Női II: Keller Petra. Férfi II: Kovách Gergely. Női III: Púja Jázmin. Férfi III: Bocsi Botond. Női IV: Kocsik Eszter. Férfi IV: Rapi Ádám. Női V: Kocsik Nóra. Férfi V: Herczeg Gergő. Női VI: Tóth Anna. Férfi VI: Korózs Norman. Női VII: Szabó Dorottya. Férfi VII: Pará- di Bence. Női VIII: Szabó Adrienn és Nagy Anna. Férfi VIII: Gotyár József. Női IX: Havasi Andrea. Férfi IX: Lakatos Zoltán. Női X: Fejes Adrian. Férfi X: Fodor Sándor, Női XI: Fe- jesné Kiss Éva. Férfi XI: Nagy György. Női XII: Karcsai Im- réné. Férfi XII: Havasi Miklós. Női XIII: Simon Krisztina. Férfi XIII: Garabás László. Snowboard, szenior: Kormos Miklós; női: Kovács Boglárka, férfi: Ráki Patrik. Abszolút, női: Szabó Dorottya; férfi: Lakatos Zoltán - közölte Fejes Péter szervező. A részletes eredmények megtekinthetők a heol.hu hírportálon. B. Cs. Három mérkőzésből legalább négy pontot remélnek a B. Braunnál A Gyöngyös az Egerre is számít KÉZILABDA A férfi NB I 24. fordulójának mérkőzése: OROSHÁZA (9.)- B. BRAUN GYÖNGYÖS (6.) Orosháza, szerda, 18.00. V.: Andorka, Hucker. A legutóbbi hét tétmérkőzéséből hatot győztesként zárt gyöngyösiek egyre közelebb kerülnek a hőn áhított felsőházi rájátszást érő ötödik hely megszerzéséhez. Amennyiben Debre Viktor tanítványai ma este vendégként felülmúlják a házigazda orosháziakat, s a legfőbb riválisnak számító Vác csütörtökön nem tud nyerni az Eger ellenében, akkor Nagy Bencéék saját kezükbe vehetik a sorsukat) A gyöngyösiek számára három mérkőzés van hátra az alapszakaszból, az orosházi fellépést követően a mátraaljaiak fogadják a Balatonfü- redet, majd tatabányai kirándulással ér véget a pontvadászat első fele.- Az előttünk álló három találkozóból minimálisan négy pontot remélek - osztotta meg a Hírlappal Nagy Attila, a Gyöngyösi KK elnöke. - Az első a legfontosabb, Orosházán feltétlenül győzni kell, hogy továbbra is esélyünk legyen az ötödik hely elérésére. A végső cél megvalósításához azonban az Eger segítségére is nagy szükségünk lesz. A megyeszékhelyi csapat kikaparhatja nekünk a gesztenyét azzal, hogy a Vác, majd a Balmazújváros ellen is begyűjti a két pontot. S. K. HÍREK Hétre csak két gól az Energiától FUTSAL A férfi NB II Keleti csoportjának 17. fordulójában: Energia SC Gyöngyös-DEAC 2- 7 (1-4). GYÖNGYÖS: Farkas D. - Fülöp V., Marosi, Tárnái, Géczki. Cs.: Patócs, Gulyás, Kábái, Fülöp B., Szívós, Tóth N. Játékos-edző: Berkes László. Gól: Gulyás (16.), De- vits (31. - öngól). S. K. Három meccsen két EVSI-győzelem RÖPLABDA Egyetlen győzelemre került a legjobb hat együttes közé jutástól az Ag- ria RC-EVSI lánycsapata az Országos Serdülő Bajnokságban. Az elődöntő legutóbbi egri fordulójában két győzelemmel és egy vereséggel zártak az agriások. Eredményeik: - Albrecht MVSC-MVSI 3- 0; - KÉSI 3-0; - Nyíregyháza 1-3. S. K. ítélet a „halálos kapu”ügyében LABDARÚGÁS Egy év, végrehajtásában két évre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélték a zalaegerszegi Apáczai téri művelődési központ volt vezetőjét, mert a hozzá tartozó szabadidőközpontban egy kidőlt futballkapu halálra sújtott egy 10 éves fiút még 2014 nyarán. MTI Friss megyei híreket, információkat HE0L.hU hírportálon olvashat. « 4