Heves Megyei Hírlap, 2016. március (27. évfolyam, 51-75. szám)

2016-03-09 / 58. szám

4 BÉLAPÁTFALVA ÉS KÖRNYÉKE 2016. MÁRCIUS 9., SZERDA Erdélyi testvérfalut választottak “* ► <HII Az erdélyi Ho- moródújfaluval kötött test­vértelepülési megállapo­dást Egercsehi önkormány­zata. A községnek már volt korábban testvérkapcsola­ta a partiumi Szilágycseh várossal, de azt az utób­bi években nem tudták új­raéleszteni. Kovács András polgármester elmondta, ti­zenöt tagú delegáció uta­zott ki a háromszázötven lel­kes településre, ahol az uni­tárius templomban írták alá a szerződést Cseke Miklós polgármesterrel. Bíznak ab­ban, hogy a homoródújfalui- ak hamarosan viszonyozzák a látogatást. T. B. Hevesaranyoson szomszédosak HEVESARANYOS Fedezzük fel Hevesaranyost! elnevezéssel hívta egy kis szomszédolásra a tíz településről érkező társ­egyesületek tagjait és szim­patizánsait közösségi házuk­ba a házigazda Laskó-for- rás Egyesület. A néhány hét­tel ezelőtti eseményen vetél­kedőt rendeztek, a vendégek megismerhették a település nevezetességeit, történetét is. Közös ebéd után a helyi tehetségek mutatkoztak be, akik versmondással, táncok­kal léptek fel. T. B. A működés lesz a legfontosabb- AUTÓN Elfogadta az ön- kormányzat a település idei költségvetését. A hetven­hatmillió forintból gazdálko­dó önkormányzat legfonto­sabb feladata az intézmé­nyek működtetése. Dolgoz­nak a pályázatok előkészí­tésén is, a saját erőre is kü­lönítettek el forrást. Önerő­ből szeretnék rendbetenni Rét utcát, aszfaltos burko­latra nem lesz pénz, de szi­lárd burkolatot kap. T. B. Liktor Györgyné szerint a környező bozótosban jól elvannak az őzek és *.*,_* i a disznók, amelyek este és éjjel bejárnak a házak közelébe JB:1 Bükkszentmárton környé­kén sokan panaszkodnak a vaddisznók kártételére, hi­ányolják a vadászokat, akik viszont kerítést javasolnak. Tóth Balázs balazs.toth@partner.mediaworks.hu BÜKKSZENTMÁRTON Elszapo­rodtak a vaddisznók Bükk­szentmárton környékén, s már a faluba is bejárnak, ke­reste meg lapunkat az egyik helyi lakos, Liktor Györgyné, aki „vadszempontból” különö­sen hátrányban van, mert tel­két egy bozótos veszi körül, ahol jól el tudnak rejtőzni a vadak. A kerítés persze vala­melyest segítene, de a fa- és sövénykerítés az évek során eltűnt, újat, pláne beton alap­pal, amit a disznó nem tudna kitúrni, pedig nagyon drága volna csináltatni. így az őzek, vaddisznók akadálytalanul jutnak el a kertet az udvartól elválasztó vaskerítésig, s a há­za háta mögött, is túrnak éj­szakánként. Szívbeteg és nem tud aludni, ezért egyre in­kább elkeseredett, hogy nem lehet tenni semmit a vadak bejárása ellen. Mint mondta, többször kereste a hatóságo­kat, vadászokat, nemrég lőt­tek is ki vaddisznót. Már csak világosban mer elmenni va­lahová, mert fél a disznóktól. Az egyik hajnalban az utcán is láttak „sétáló” vadkant. A vadászok szerint elsősor­ban védeni kellene a portát, a bozótirtás nem biztos, hogy megoldás, mert az megfogja a domboldalon lezúduló vizet, ha nem lennének a növények, más probléma lenne. A vadá­szatot az is akadályozza, hogy sokan járnak fát lopni, ez pe­dig sötétben veszélyes. Mikó Károly, a szilvásvára- di Farkasvölgy Vadásztársa­ság elnöke szerint a vadkár minden környékbeli települé­sen előfordul, ha nincs kerítés, Bükkszentmártonban különö­sen. Ott az utca felől szép ke­rítések vannak, hátul viszont sok esetben semmilyen nincs, a gondozatlan kertekbe pedig bejárnak a vadak, vonzzák őket például a lehullott, ott ha­gyott gyümölcsök. Pedig sze­rinte egy drótkerítés is meg­tenné védelemnek. Azt ne vár­ják el tőlük, hogy ők kerítsék körbe a falut. Mivel a falopá­sok is jellemzők arrafelé, nagy az emberi mozgás, sok dolog­ra figyelni kell. Az állatok nem mozognak, a vadászat kocká­zatossá válik. Mikó Károly el­mondta, tagjaik Bükkszent­márton környékén ugyanúgy vadásznak, mint más, hozzá­juk tartozó területen. Liktor Róbert polgármester szerint az önkormányzat an­nál többet, minthogy megkér­te a belterületi vadkilövési en­gedélyt, nem tehet. A keríté­sek fontosságát hangsúlyozta, de azt is, hogy nem tapasztal­ják, hogy vadásznának a kör­nyéken, s a vaddisznók emi­Gombkötő Péter megjegyezte, régebben a vaddisznók is na­gyobb távolságra merészked­tek a hegyekből, de az alföl­di részekre az M3-as autópá­lya miatt már nem jutnak le. A kerítéssel szegélyezett út el­vágja a vadak vonulási útvo­nalát, csak néhány vadátjárón keresztül mozoghatnak az álla­tok. Kialakult viszont egy alföl­att nagy károkat okoznak. Egyébként az önkormányzat igyekszik rábírni a környék­beli földtulajdonosokat, ne hanyagolják el területeiket. Az egyik hegyoldalt például az önkormányzat égettette le, hogy ott tie bújhassanak el a> gazban a vadak. Többen fölvetették egyéb­ként, hogy azóta szaporodtak meg a szarvasok, vaddisznók a települések környékén, mi­óta a Bükkben újra megjelen­tek a farkasok. Úgy vélik, elő­lük is lehúzódnak a biztonsá­gosabbnak tartott területekre.- A vadak természetes moz­gását meghatározza az időjá­di állomány, amelynek egyes vadászok örülnek, mások, akik inkább apróvadas körze­tet szeretnének, nem. A vad­disznók az értékes területen károkat okoznak a földön fész­kelő, nem ritkán védett mada­rak szaporulatában. Egyes fa­jok előfordulásának esélye for­dítottan arányos a vaddisznók előfordulásával. rás, például, ha nagy hó van a Bükkben, próbálnak a hómen­tes, déli fekvésű területekre húzódni. Egyrészt, hogy táp­lálékhoz jussanak, másrészt, hogy ne betegedjenek meg. A muflonok például felfáznak a hasukig érő hóban - mondta Gombkötő Péter,, a Bükki Nem­zeti park Igazgatóságának ge­rinces zoológiái referense.- A bükki vadak megszok­ták már a farkasok jelenlétét, ezt bizonyítják olyan felvéte­lek is, hogy a szarvasok olyan helyekre merészkednek, ahol fél órával korábban még a ra­gadozók tartózkodtak. Meg­férnek egymás mellett, ahogy a szavannán is az oroszlánok a zebrákkal, gnúkkal. A farka­sok, szarvasok is nagy terüle­ten mozognak, éven belül több száz kilométeres kört bejár­nak. Ehhez képest a Bükköt néhány óra alatt átszelhetik. Ami valóban feltűnt a farka­sok megjelenésének köszön­hetően, az a muflonok kárté­telének csökkenése. Egyes te­rületek állapota ugyanis ja­vult, értékesebb lett a termé­szetvédelem szempontjából - tette hozzá Gombkötő. A disznók nem jutnak le az Alföldre A családi biciklis turizmusnak adnának egy újabb programlehetőséget a Bükk északi részén Kerékpárutat álmodnak Ózd és Szilvásvárad közé SZILVÁSVÁRAD Akár az is elkép­zelhető, hogy néhány év múlva kerékpárút köti össze a közúton egymástól 18 kilométerre lévő Ózdot és Szilvásváradot, azaz a filmes projektet és a lovasköz­pontot. A Heves megyei község önkormányzatát az ózdiak ke­resték meg. Janiczak Dávid pol­gármester szerint a projekt el­méleti tervezése és a forrás ke­resése is nagyon kezdetleges fázisban áll, de minden fél nyi­tott rá és szorgalmazza az ilyen összeköttetés megteremtését. Szaniszló László szilvásvára- di polgármester elmondta, há­rom egyeztetés is zajlott már, nemrégiben egy komolyabb is. Az biztos, hogy á közút mellett nem lesz hely a kerékpáros for­galomnak.- A hegyeken keresztül vi­szont megoldható. Ehhez vi­szont be kell vonnunk az Egerer- dő Zrt-t, valamint további önkor­mányzatokat, esetleg magánsze­mélyeket. A jó időt várjuk, hogy bejárhassuk a terepet, s megfele­lő nyomvonalat találjunk. Olyan útvonalra van szükség, amely a turizmust szolgálja. Felkapasz­kodnának például a Szőlőtető­re, ahonnan kiváló panoráma nyílik a Bükkre. Utána folytat­nánk az utat Csernely és Járdán- háza irányába, ott még aszfaltos út is volt valaha, ez még nyomok­ban megtalálható. Fontos, hogy olyan útvonalat találjunk, ame­A Szőlőtetőről jó kilátás nyílik a Bükk hegységre lyet családok is használhatnak. A Bükkben most is vannak bi­ciklivel bejárható utak, de nem biztos, hogy mindenki a mere- dekebb hegyi, kiépítetlen utakra vágyik, az nem nekik való terep - mondta a szilvásváradi polgár- mester, aki szerint azt is szem előtt kell majd tartani, hogy au­tóval ne legyen szabadon hasz­nálható az infrastruktúra. Grádics Szilárd, az Egerer- dő Zrt. erdőgazdálkodási és ter­mészetvédelmi osztályvezető­je elárulta, jelenleg a nyomvonal egyeztetésének fázisában tart az ügy, az érintett települések ön- kormányzatainak a bevonásával. Az egyeztető tárgyalásokat köve­tően hamarosan egy terepi bejá­rást is tartanak, mértékadó ke­rékpáros turista személyiségek részt vételével. Az Egererdő Zrt. támogat bármilyen, a „Bejárha­tó Magyarország” program kere­tében született kezdeményezést. A kérdés már csak a pályá­zat, hiszen a TOP-os forrásokból nem lehet támogatni (ezekből ki vannak zárva az állami erdésze­tek, még konzorciumi partner­ként is), országos turisztikai, akár más programon belül azon­ban remélik, hogy lesz olyan ki­írás, amelybe beilleszthető volna a beruházás. A Bükkben egyéb­ként közel kétszáz kilométernyi, kiépített úton lehet bringázni és túrákat Is szerveznek a kerékpá­rozás szerelmeseinek. T. B. ^ ' flPt ^ BL y H § m * ff' \ F I l I wMÍtm' mf fii

Next

/
Thumbnails
Contents