Heves Megyei Hírlap, 2016. február (27. évfolyam, 26-50. szám)
2016-02-29 / 50. szám
4 DIÁKVILÁG 2016. FEBRUÁR 29., HÉTFŐ VERS Burai Rebeka: Fekete hegedű Némaság csendje ül az ablakon S apropók kúszik le a falon Fehér falakra homály vetül Ez maradt itt: én egyedül. Valahol a messzeségben S ahogy halkan meseszépen lbús dal morajlása hallik S néha a hangel-el csuklik. Ifekete hegedű áriázik Holott nem értem mit játszik Miért oly bús, ha én is az vagyok? E dalra újból megfagyok. Dermedve ülök az ablakban S lelkem, mint Ö, lakatlan Miért nem játszik vidáméneket? Talán meglelné megint énemet. Megszólalnak a hamis hangok Olyanok, mint amilyen én vagyok Miért tépi a kopott húrokat? így nem találok én sem kiutat. Ez maradt itt, korholó dallamok S ez van bennem, jobbat nem kapok Mit várhatnék még becsmérlő Sorsomtól? Talán jobbat, mi mindenért kárpótol. Feketéből egyszer tán fehéret varázsol. S a fakopáncs, mely házamon kovácsol. Új reménnyel kecsegtet szépeket S újjá teremti elveszett énemet. EGER A19. megyei kollégiumok közötti versenyt az Egri Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Vendéglátóipari Szakközép-, Szakiskola nagytermében február 16-án rendezték meg. A mi iskolánk, a Neumann János Középiskola és Kollégium is képviseltette magát: több kategóriában is értünk el helyezéseket. Mi a 9. osztályosok, az Arany János Tehetség- gondozó Program tanulói kü- löndíjat értünk el táncunkkal, melyet az Erica C. Dance School&Company segítségével sajátítottunk el. Köszönet tánctanárainknak, Zsámboki- né Vadas Szilviának „Szivacs" és Szegedi Rékának. Iskolánk egyéni produkciókban is hozott helyezést. Mindenki a legjobb formáját hozta, jól teljesítettünk, örültünk egymás sikerének. A hosszú nap után jólesett a jutalom, a krémes, habos csokitorta! N. K. Velence a karnevál idején egy valóra vált álom A nyolcadik csoda Amikor a dózse az erkélyéről üdvözli a népet, megszólalnak a harsonák és az ég hirtelen tele lesz színekkel. Léggömbök százai repülnek a magasba, mintha Velence is szállni készülne... Fülöp Eszter Szilágyi Erzsébet Gimnázium VELENCÉRŐL sok mese szól, s szinte mindegyikben kiderül, hogy csodálatos város. Amikor sétál benne az ember olyan érzése támad, hogy nem először van ott, mert minden és mindenki ismerős egy kicsit, és amikor elérkezik a velenceiek legvarázslatosabb időszaka, a karnevál, tényleg mesebeli élményben lehet részünk. Dél-Európában a farsang az év egyik legnagyobb ünnepe volt, pláne itt. Ezen a napon a város csónakra, bárkára, tutajokra szállt és egész napot illetve éjszakát ott töltötte. Mindenki a vízen ebédelt és vacsorázott, állandó zeneszó mellett. A hajnalt is a vízen kellett megérni, mert aki a „redentore hajnalán” az Adria vizével vetett magára keresztet, az egész évre mentesült a betegségektől. Az ünneplés módja rengeteget változott az évek során, mégis megőrizte hagyományait. Amikor a dózse az erkélyéről üdvözli a népet, megszólalnak a harsonák és az ég hirtelen tele lesz színekkel. Léggömbök százai repülnek a magasba, mintha Velence is szállni készülne. Az emberek boldogok, olyannak tűnnek, mint akik egész életükben erre vártak. A Szent Márk tér megtelik színes jelmezekkel és maszkokkal, mert erre az időszakra mindenki az lehet, ami csak akar: Tavasz, szerelem, vagy akár boldogság. A turisták nem igazán tudják, hogy hova nézzenek vagy, hogy merre érdemes fényképezni, mert nem lehet betelni a látvánnyal. Körbejártuk az egész várost, és annak ellenére is, hogy kicsit esett az eső, minden percét élveztük. Gondoláztunk is, ami sokkal jobb volt, mint ahogy elképzeltük, azt leszámítva, hogy a gondolásunk nem igazán tudott énekelni. (Ez azért be kell vallani, kicsit illúzióromboló volt.) Mindenki az lehet, ami akar: Tavasz, szerelem, vagy akár boldogság. Ezek után beültünk egy olasz étterembe megebédelni, és természetesen, ha már ott voltunk semmiképpen sem hagyhattuk ki, hogy igazi olasz pizzát együnk. Az élmény mindig eszméletlen. A paradicsomszószt annyira nem lehet semmihez sem hasonlítani, hogy abban a percben az egyetlen kívánságom az lett volna, hogy rájöjjek, mi lehet a titka. A kiállított bódéknál mi is vettünk maszkokat és képeslapot, hogy teljes legyen az élmény, és azt biztosan elmondhatom, hogy semmihez sem lehet hasonlítani. Velence a világ nyolcadik csodája, karnevál idején pedig a valóra vált álom. Velence a világ nyolcadik csodája Spotlight - Egy nyomozás részletei KRITIKA Érezték már úgy életük során, hogy valamit eltitkolnak Önök elől? Nem tudták pontosan, mi lehet az, egyszerűen csak érezték, átverések áldozatai. Ezek a titkok átfonják egész életünket. S persze az elhallgatott bűnöknek is vannak tudói, akik igyekszenek ezer lakat alatt tartani az ügyet, mert jól tudják, ha azokra valaha is fény derül, annak beláthatatlan következményei lesznek a társadalomra. Elmélyedve életünkbe, sokszor már nem is foglalkozunk ezzel a ténnyel, mert jobbnak látjuk, ha esélyt sem adunk arra, hogy elveszítsük azt a cseppnyi, megmaradt hitünket is. A Boston Globe Spotlight csoportjának újságírói új szerkesztőjük hatására le- söprik a port egy ilyen rég elfeledett ügy aktáiról, melynek következtében olyan titkokra bukkannak, amilyenekre nem is számítottak. A helyzetük korántsem egyszerű, mert egy tökéletesen kimunkált bűntett hálóján kell rést találniuk: be kell bizonyítaniuk a feltételezett papokról, hogy gyermekeket molesztáltak. Megdöbbentő helyzet alakul ki körülöttük, amikor ráébrednek, hogy még a bántalmazott gyermekek szülei is örök hallgatást fogadtak az ügyről. Majd szépen lassan feltárul a múlt, mely a film jelenére is ráveti árnyékát. Előkerülnek a sértett felnőttek, akik köny- nyek között mesélnek az eltitkolt bűnökről. S hogy mindez miért igazán hátborzongató? Azért, mert a film igaz történet alapján készült... J. H. HIRDETÉS u dnia Filmszínház Kávézó és Rendezvényközpont A Szilágyi diákja, Cintia megtanulta, mint is jelent az „50 óra” Hol marad manapság az önzetlen segítség? ER Mikor szembesítettek minket a legújabb érettségi követelménnyel, miszerint 50 óra közösségi szolgálatot is teljesítenünk kell a sikeres bizonyítvány megszerzése érdekében, a legtöbben lázongtunk, dühösek voltunk, majd beletörődtünk a sorsunkba, de csak igen kevesen mutattunk érdeklődést. Abban viszont mindnyájan egyetértettünk, hogy jótékonysági munkát önakaratunkból kellene elvállalni, mások, vagy éppen a közösség érdekében. Sajnos be kell látnunk, hogy manapság már igen kevés emberben van ilyen önzetlenség. Arra viszont szinte egyikünk sem számított, hogy bármi haszna, tanulsága is lehet majd a ránk váró feladatoknak. Úgy döntöttem, nem fogok egy adott szolgálathoz ragaszkodni, szeretnék megtapasztalni minél több lehetőséget. Mindig nyomon köveűem az iskolában meghirdetett munkákat, és kiválasztottam néhányat, amelyekről úgy gondoltam, szívesen részese lennék. Sokszor tevékenykedtem a Vöröskereszt szervezésében, adományokat gyűjtöttünk a rászoruló gyermekek részére, melyek során megtanultam, hogy gyűjtésük igen hálátlan feladat. A legtöbb ember amint meglátta az adománygyűjtő kosárkát, még az utunkból is kitért, ha éppen le nem kiabált minket. Az önkéntes munka tapasztalatokkal gazdagítja a fiatalokat Nem tudom, hogy csak a magyar társadalom pesszimista világnézetéből adódóan történt ez, vagy a legtöbb emberből amúgy is hiányzik a segítőkészség. Ha valamiért, hát az összegyűjtött pénzből vásárolt élelmiszerért és eszközökért megérte. Meg persze az érzésért, hogy aznap úgy feküdhettem le: ma is tettem valamit a nálam rosszabb sorsú gyermekekért. A másik meghatározó esemény a paraolimpia volt, ahol tolószékes sportolóknak segédkezhettünk. A hátráltató tényező ellenére, vagy éppen amiatt ezerszer jobban akaró és küzdő életvidám emberek társasága ösztönzött minket is arra, hogy soha ne adjuk fel, és értékeljük, amink van. A lelki hullámvasutak miatt úgy döntöttem, hogy a hátralévő maradék órámat egy csendesebb, nyugodtabb környezetben dolgozom le, ahol állatokért, és a természetért tehetek valamit. Ez fizikálisán volt megterhelőbb. Összességében elmondhatom, hogy a különböző helyeken más és más tapasztalatokat szereztem. Mindegyikük hasznos volt valamiért, csak le kellett belőlük vonnom a konklúziót. Az „50 órára” most már nem mint negatív tényre gondolok, hanem mint egy élménysorozatra, melyben volt kevés rossz, de annál több jóban bővelkedett. S. C. R. 1 ...1
