Heves Megyei Hírlap, 2016. február (27. évfolyam, 26-50. szám)

2016-02-29 / 50. szám

4 DIÁKVILÁG 2016. FEBRUÁR 29., HÉTFŐ VERS Burai Rebeka: Fekete hegedű Némaság csendje ül az ablakon S apropók kúszik le a falon Fehér falakra homály vetül Ez maradt itt: én egyedül. Valahol a messzeségben S ahogy halkan meseszépen lbús dal morajlása hallik S néha a hangel-el csuklik. Ifekete hegedű áriázik Holott nem értem mit játszik Miért oly bús, ha én is az vagyok? E dalra újból megfagyok. Dermedve ülök az ablakban S lelkem, mint Ö, lakatlan Miért nem játszik vidámé­neket? Talán meglelné megint énemet. Megszólalnak a hamis hangok Olyanok, mint amilyen én vagyok Miért tépi a kopott húrokat? így nem találok én sem kiutat. Ez maradt itt, korholó dal­lamok S ez van bennem, jobbat nem kapok Mit várhatnék még becsmérlő Sorsomtól? Talán jobbat, mi mindenért kárpótol. Feketéből egyszer tán fehéret varázsol. S a fakopáncs, mely házamon kovácsol. Új reménnyel kecsegtet szépeket S újjá teremti elveszett énemet. EGER A19. megyei kollégiu­mok közötti versenyt az Egri Kereskedelmi, Mezőgazdasá­gi, Vendéglátóipari Szakközép-, Szakiskola nagytermében feb­ruár 16-án rendezték meg. A mi iskolánk, a Neumann Já­nos Középiskola és Kollégium is képviseltette magát: több kategóriában is értünk el he­lyezéseket. Mi a 9. osztályo­sok, az Arany János Tehetség- gondozó Program tanulói kü- löndíjat értünk el táncunk­kal, melyet az Erica C. Dance School&Company segítségé­vel sajátítottunk el. Köszönet tánctanárainknak, Zsámboki- né Vadas Szilviának „Szivacs" és Szegedi Rékának. Iskolánk egyéni produkciókban is ho­zott helyezést. Mindenki a leg­jobb formáját hozta, jól teljesí­tettünk, örültünk egymás sike­rének. A hosszú nap után jól­esett a jutalom, a krémes, ha­bos csokitorta! N. K. Velence a karnevál idején egy valóra vált álom A nyolcadik csoda Amikor a dózse az erkélyé­ről üdvözli a népet, megszó­lalnak a harsonák és az ég hirtelen tele lesz színekkel. Léggömbök százai repülnek a magasba, mintha Velence is szállni készülne... Fülöp Eszter Szilágyi Erzsébet Gimnázium VELENCÉRŐL sok mese szól, s szinte mindegyikben kiderül, hogy csodálatos város. Amikor sétál benne az ember olyan ér­zése támad, hogy nem először van ott, mert minden és min­denki ismerős egy kicsit, és amikor elérkezik a velenceiek legvarázslatosabb időszaka, a karnevál, tényleg mesebeli él­ményben lehet részünk. Dél-Európában a farsang az év egyik legnagyobb ünnepe volt, pláne itt. Ezen a napon a város csónakra, bárkára, tuta­jokra szállt és egész napot il­letve éjszakát ott töltötte. Min­denki a vízen ebédelt és vacso­rázott, állandó zeneszó mel­lett. A hajnalt is a vízen kellett megérni, mert aki a „redentore hajnalán” az Adria vizével ve­tett magára keresztet, az egész évre mentesült a betegségek­től. Az ünneplés módja renge­teget változott az évek során, mégis megőrizte hagyománya­it. Amikor a dózse az erkélyé­ről üdvözli a népet, megszólal­nak a harsonák és az ég hir­telen tele lesz színekkel. Lég­gömbök százai repülnek a ma­gasba, mintha Velence is száll­ni készülne. Az emberek boldogok, olyannak tűnnek, mint akik egész életükben erre vártak. A Szent Márk tér megtelik színes jelmezekkel és masz­kokkal, mert erre az időszak­ra mindenki az lehet, ami csak akar: Tavasz, szerelem, vagy akár boldogság. A tu­risták nem igazán tudják, hogy hova nézzenek vagy, hogy merre érdemes fényké­pezni, mert nem lehet betel­ni a látvánnyal. Körbejártuk az egész várost, és annak el­lenére is, hogy kicsit esett az eső, minden percét élveztük. Gondoláztunk is, ami sokkal jobb volt, mint ahogy elkép­zeltük, azt leszámítva, hogy a gondolásunk nem igazán tudott énekelni. (Ez azért be kell vallani, kicsit illúziórom­boló volt.) Mindenki az lehet, ami akar: Tavasz, szerelem, vagy akár boldogság. Ezek után beültünk egy olasz étterembe megebédelni, és ter­mészetesen, ha már ott vol­tunk semmiképpen sem hagy­hattuk ki, hogy igazi olasz piz­zát együnk. Az élmény mindig eszméletlen. A paradicsom­szószt annyira nem lehet sem­mihez sem hasonlítani, hogy abban a percben az egyetlen kívánságom az lett volna, hogy rájöjjek, mi lehet a titka. A ki­állított bódéknál mi is vettünk maszkokat és képeslapot, hogy teljes legyen az élmény, és azt biztosan elmondhatom, hogy semmihez sem lehet hasonlí­tani. Velence a világ nyolcadik csodája, karnevál idején pedig a valóra vált álom. Velence a világ nyolcadik csodája Spotlight - Egy nyomozás részletei KRITIKA Érezték már úgy éle­tük során, hogy valamit eltit­kolnak Önök elől? Nem tud­ták pontosan, mi lehet az, egy­szerűen csak érezték, átveré­sek áldozatai. Ezek a titkok át­fonják egész életünket. S per­sze az elhallgatott bűnöknek is vannak tudói, akik igyeksze­nek ezer lakat alatt tartani az ügyet, mert jól tudják, ha azok­ra valaha is fény derül, annak beláthatatlan következményei lesznek a társadalomra. Elmélyedve életünkbe, sok­szor már nem is foglalkozunk ezzel a ténnyel, mert jobbnak látjuk, ha esélyt sem adunk arra, hogy elveszítsük azt a cseppnyi, megmaradt hitün­ket is. A Boston Globe Spot­light csoportjának újságírói új szerkesztőjük hatására le- söprik a port egy ilyen rég el­feledett ügy aktáiról, melynek következtében olyan titkok­ra bukkannak, amilyenekre nem is számítottak. A hely­zetük korántsem egyszerű, mert egy tökéletesen kimun­kált bűntett hálóján kell rést találniuk: be kell bizonyíta­niuk a feltételezett papokról, hogy gyermekeket molesztál­tak. Megdöbbentő helyzet ala­kul ki körülöttük, amikor rá­ébrednek, hogy még a bán­talmazott gyermekek szülei is örök hallgatást fogadtak az ügyről. Majd szépen lassan feltárul a múlt, mely a film jelenére is ráveti árnyékát. Előkerülnek a sértett felnőttek, akik köny- nyek között mesélnek az eltit­kolt bűnökről. S hogy mindez miért igazán hátborzongató? Azért, mert a film igaz történet alapján készült... J. H. HIRDETÉS u dnia Filmszínház Kávézó és Rendezvényközpont A Szilágyi diákja, Cintia megtanulta, mint is jelent az „50 óra” Hol marad manapság az önzetlen segítség? ER Mikor szembesítettek min­ket a legújabb érettségi követel­ménnyel, miszerint 50 óra kö­zösségi szolgálatot is teljesíte­nünk kell a sikeres bizonyít­vány megszerzése érdekében, a legtöbben lázongtunk, dühösek voltunk, majd beletörődtünk a sorsunkba, de csak igen keve­sen mutattunk érdeklődést. Ab­ban viszont mindnyájan egyet­értettünk, hogy jótékonysági munkát önakaratunkból kelle­ne elvállalni, mások, vagy ép­pen a közösség érdekében. Saj­nos be kell látnunk, hogy ma­napság már igen kevés ember­ben van ilyen önzetlenség. Arra viszont szinte egyikünk sem számított, hogy bármi hasz­na, tanulsága is lehet majd a ránk váró feladatoknak. Úgy döntöttem, nem fogok egy adott szolgálathoz ragaszkodni, sze­retnék megtapasztalni minél több lehetőséget. Mindig nyo­mon köveűem az iskolában meg­hirdetett munkákat, és kiválasz­tottam néhányat, amelyekről úgy gondoltam, szívesen részese lennék. Sokszor tevékenykedtem a Vöröskereszt szervezésében, adományokat gyűjtöttünk a rá­szoruló gyermekek részére, me­lyek során megtanultam, hogy gyűjtésük igen hálátlan feladat. A legtöbb ember amint meglát­ta az adománygyűjtő kosárkát, még az utunkból is kitért, ha ép­pen le nem kiabált minket. Az önkéntes munka tapasztalatokkal gazdagítja a fiatalokat Nem tudom, hogy csak a ma­gyar társadalom pesszimista vi­lágnézetéből adódóan történt ez, vagy a legtöbb emberből amúgy is hiányzik a segítőkészség. Ha valamiért, hát az összegyűjtött pénzből vásárolt élelmiszerért és eszközökért megérte. Meg persze az érzésért, hogy aznap úgy feküdhettem le: ma is tettem valamit a nálam rosszabb sorsú gyermekekért. A másik megha­tározó esemény a paraolimpia volt, ahol tolószékes sportolók­nak segédkezhettünk. A hátrál­tató tényező ellenére, vagy ép­pen amiatt ezerszer jobban aka­ró és küzdő életvidám emberek társasága ösztönzött minket is arra, hogy soha ne adjuk fel, és értékeljük, amink van. A lelki hullámvasutak miatt úgy dön­töttem, hogy a hátralévő ma­radék órámat egy csendesebb, nyugodtabb környezetben dol­gozom le, ahol állatokért, és a természetért tehetek valamit. Ez fizikálisán volt megterhelőbb. Összességében elmondha­tom, hogy a különböző helye­ken más és más tapasztalatokat szereztem. Mindegyikük hasz­nos volt valamiért, csak le kel­lett belőlük vonnom a konklúzi­ót. Az „50 órára” most már nem mint negatív tényre gondolok, hanem mint egy élménysoro­zatra, melyben volt kevés rossz, de annál több jóban bővelke­dett. S. C. R. 1 ...1

Next

/
Thumbnails
Contents