Heves Megyei Hírlap, 2016. február (27. évfolyam, 26-50. szám)
2016-02-03 / 28. szám
2016. FEBRUÁR 3., SZERDA KITEKINTŐ K Alig volt család, amelyben ne lett volna áldozata a Don-kanyarbeli harcoknak HEVES MEGYE A terepszínű egyenruhát viselő, testes katona csendben álldogál az egri vár udvarán. Az ötvenöt esztendős Egon Katzenberger páncélos felderítő tizedes egyike annak a tizenkét német tartalékosnak, akik a bükki ösvényeken araszolva teljesítették a XVI. Doni Hősök Emléktúrát. Erre az idén az ország négy tájegységén, szűkebb hazánkban pedig Bélapátfalva és Eger között került sor.- Nem vagyok túrázó típus, meg is lett az eredménye - mondta a férfi, s a lábára mutat, amit jócskán feltört a kényelmesnek tűnő bakancs. - Ettől függetlenül nagy élmény volt ott lenni a menetben. Közben apámra is gondoltam, aki szintén megjárta a frontot, hiszen Rommel tábornok afrikai hadtestében szolgált, de szerencsére túlélte a háborút. Bár az időjárás nem volt olyan kegyetlen, mint annak idején, 1943. januárjában a Donnál, ennek ellenére a csaknem ötven túrázó bizony alaposan megküzdök a köddel borított, eső áztatta, hol jeges, hol sáros, csúszós Díszlövés a Vitézlő Oskola tagjaitól Fabbro és Giuseppe Scelsa közölte, ilyenkor azokra emlékeznek, akik az olasz 8. hadsereg katonájaként a magyarok baloldalán helyezkedtek el a Don-kanyarban.- A nagy támadáskor rés keletkezett közöttük, az oroszok bekerítették őket, s csaknem 80 ezren vesztek oda - idézték fel már a vár udvarán, ahol beszédében Ha- bis László polgármester azt emelte ki, hogy valamennyien a mi hőseink, akik életük árán is helytálltak a végzetes harcokban. A tisztelgők nemzetközi csapata ezután a Dobó térre vonult, ahol megkoszorúzták a doni hősök emléktábláját. A német tartalékosok a továbbiakban Szajlán a helyiekkel közös istentiszteleten vettek részt, majd a temetőben lévő katonai emlékműnél hajtottak fejet. Az idei emlékmenet résztvevői harminckét kilométeres bükki erőpróbán tisztelegtek a Don-kanyarban hetvenhárom éve lezajlott harcok hősei, valamint a háború áldozatai előtt. Szilvás István ausi30@gmail.com Ünnepélyes pillanat: korhű egyenruhába öltözött katonák tisztelegnek hős WKt elődeik Dobó téri emlék- [ táblájánál tereppel, amelyen a két nap alatt összesen harminckét kilométert tettek meg. Mielőtt útnak indultak, az ünnepi parancs elhangzása után Bélapátfalva főterén hajtottak fejet a hősök emléke előtt. Ezt követően - akárcsak az útba ejtett Felsőtárkányban - a helybeliekkel együtt rendhagyó történelemóra keretében idézték fel a M. Kir. 2. Magyar Hadsereg, s azon belül a Dobó István 14. gyalogezred katonáinak doni katasztrófáját: Alig-alig volt ugyanis olyan egri vagy városkörnyéki család, amelyben akkoriban ne gyászoltak volna valakit.- A nagyapámtól hallottam a háború borzalmairól, s az általa elmondottak is az eszembe jutottak, amikor jelentkeztem erre az emlékmenetre - említette Balogh Gabriella. Az egri Wigner középiskola végzős katonasulis tanulója tizedmagával vágott neki a távnak. - Nem volt könnyű ez a túra - ismerte el a hivatásos katonának készülő lány -, de azért gond nélkül sikerült megtenni. Tettem már meg ekkora utat, hiszen korábban elgyalogoltam már Péter- vásárától egészen Bélapátfalváig. Igaz, nem ilyen terepen... A menet résztvevői megálltak egy-egy emlékműnél, illetve erdei katonasírnál, mint a Gilitka kápolnánál, ahol mécsest gyújtottak a hantokon. A tisztelgők között volt kilenc olasz tartalékos hegyivadász is. A hazánkban élő itáliaiak rendszeres résztvevői a túrának. Mint Antonio Dal A 2. magyar hadsereg az urivi pokolban A Don 200 kilométeres partszakaszának védelmére felsorakozott 2. magyar hadsereg erőállapota a télre jelentősen leromlott, az ellátása alig-alig működött. Ilyen körülmények között érte a szovjet Voronyezsi és Brjanszki Front hadművelete 1943. január 12-én az urivi hídfőnél, ahol január 14- én Scsucsjénél áttörték a magyar arcvonalat. A katonák a dermesztő hideg ellenére egy ideig tartották állásaikat, majd visszavonultak. A harcokban elesettek, megsebesültek és fogságba esettek száma 125 ezer főre tehető. Mécses lángolt a katonasírokon MOZI AGRIA MOZI 16.00 ÉS 20.30 ÓRA: Steve Jobs 18.30 ÓRA: Nagyfater elszabadul 16.00 ÓRA: Alvin és a mókusok - A mókás menet 18.00 ÓRA: A visszatérő 21.00 ÓRA; Star Wars - Az ébredő Erő 16.00 ÓRA: Gyalog Galopp 18.00 ÓRA: így jártam a mostohámmal 20.00 ÓRA: Megjött Apuci CINEMA BRIDGE MOZI - GYÖNGYÖS SZABADSÁG TEREM 15.30 ÓRA: Breki és a békakirályfi 17.30 ÓRA: Pofázunk és végünk Miamiban 19.45 ÓRA: Steve Jobs PUSKIN TEREM 16.00 ÓRA: Alvin és a mókusok - A mókás menet 20.30 ÓRA: Nagyfater elszabadul Érdekeseket látott, hallott? 06-30/324-7729 Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Heves Megyei Hírlap, 3300 Eger, Trinitárius utca 1. 3301 Eger, Pf. 23. Mai hírügyeletesünk: Mellik Alexandra E-mail-címeink: hmhirlap@mediaworks.hu ; heol@heol.hu Szerkesztőségi telefon: 36/513-600 Szerkesztőségi fax: 36/513-605 EGER A megyeszékhelyen a Tesco Áruház parkolójában kapta lencsevégre a felvételen látható járművet kedves olvasónk. Kétség sem férhet hozzá, hogy a sofőrje szabálytalanságot követett el, amikor megállt a kocsival. TV • HELYI MŰSOROK • RÁDIÓ AJÁNLÓ 8.00 A TV Eger műsora - a keddi adás ismétlése 12.00 Diginfó 18.00 Tv Eger szignál 18.01 HírAdás - egri híradó, időjárás-jelentés 18.20 Hókirálynő, 3. rész 18.30 Pénzvilág - magazinműsor 19.00 HírAdás - egri híradó, időjárás-jelentés 19.20 Izland - útifilm 19.30 Mar gó - magazinműsor-ism. 20.00 HírAdás - egri híradó, időjárás-jelentés 20.20 Ki viszi haza a biciklit? -ism. 00.00 Képújság 9.00 A keddi adás ismétlése 11.30 Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.01 Aktuális - hírek röviden 18.02 Hit világa - vallási műsor 18.12 Rákász Gergely orgonái (03. - Márk) 18.15 Nap kérdése 18.17 Reklám 18.20 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 18.35 Sport7,1. rész - sport- magazin 19.01 Reklám 19.04 Sport7,2. rész- sportmagazin 19.30 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 19.45 Üzleti negyed- gazdasági magazin 20.12 Reklám 20.15 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 20.30 Képújság LÍCEUM TV 00.00 Képújság 7.00 Eszterházy KFSC-Déjá Vu-MTK Budapest - női kézilabda-mérkőzés (ism.) 8.30 Képújság 10.00 A keddi adás ismétlése 10.00 Líceumi katedra „Beszéljünk a környezetről”. A téma: tolerancia és minőségi ugrás a környezetben 10.45 Hétköznapi prevenció - prevenciós sorozat, 4. rész (ism.) 11.00 Az EKE mozgóképkultúra és médiaismeret szakos hallgatók animációs vizsgafilmjei 11.25 Álmodtam egy világot - Nagy Baksa Balázs-portré - diplomafilm 12.00 Képújság 14.00 A pénteki adás ismétlése 14.00 Eszterházy körkép felvételi különszám - az EKF közéleti-kulturális magazinműsora 15.00 Paks II Titkok és kockázat - Antal Attila (Energiaklub) előadása (ism.) 15.25 Egy sokoldalú ember története - Németh Máté portréfilmje (ism.) 15.35 Épí-Tech Házépítők Magazinja (Veszprém TV) 16.00 Eszterházy KFSC-Déjá Vu-MTK Budapest - női kézilabda-mérkőzés (ism.) 17.30 Képújság 18.00 A keddi adás ismétlése 20.00 Képújság 21.00 A keddi adás ismétlése 23.00 Képújság I II II II II —— 5.00- 6.00 Magyar óra, a legnagyobb hazai slágerekkel 6.00-10.00 Reggeli ébresztőműsor 10.00-15.00 Egri nap, benne 12.00- 14.00 Kívánságműsor, SMS 20/339- 3333 15.00-20.00 Egri délután, benne 18.00- 20.00 Rádió Eger top 20, a hazai és külföldi slágerlisták aktuális kedvencei alapján 20.00-5.00 A város ritmusa megszakítás nélkül 0.00-4.55 A legtöbb sláger változatosan 5.55-9.55 Reggeli turmix Pifkó Tamással - reggeli infokkal, napindítókkal 9.55-10.55 Dió top 10 Győri Nikivel - napi sikerlista a hallgatók szavazati alapján 10.55-14.55 Dió Express Győri Nikivel - programokkal, csajos rovatokkal, receptajánlóval, sztárhírekkel 14.55-19.5)5 Délutáni robogás Kürtös Istvánnal - házavezető, közlekedési infokkal, ütős slágerekkel 19.55-24.00 A legtöbb sláger változatosan, friss hírek 6.00-10.00, illetve 20.00-24.00 között félóránként, napközben óránként Sporthírek 5.25, 6.25, 8.25,10.00,18.00, 20.00, 21.55, 23.55 00.00-5.00 FM 7 Night 5.00-6.00 Start 6.00-11.00 FM 7 Café 11.00-16.00 Hel- ló-Meló 16.00-20.00 Traffic 20.00-00.00 Disco's Hit ' 5.00 Napköszöntő; Hírek; Kalendárium 7.00 Szentmise-közvetítés az egri bazilikából 7.35 Szentek, szent életű emberek 8.15 Játék 8.45 Lapszemle 9.05 Múltunk pillérei 10.05 Szószóló 10.45 A lélek szava 11.05 Évezredek asztalánál 11.30 Vatikáni Rádió (ism.) 12.05 Egyházi hírek 13.05 Nem középiskolás fokon (ism.) 13.40 Népzenei kincsestár 14.05 Úton-útfélen 14.35 Neu- ma (ism.) 15.05 Szentek, szent életű emberek (ism.) 15.15 Hétvégi levél (ism.) 15.30 Hitvalló 16.05 Érték-adó 17.00 Regionális hírek 17.15 Kora esti hírmondó 17.45 A régió sportja 18.00 Rózsafüzér 18.35 Keresztény közéleti akadémia 19.45 Esti mese 20.10 Beszélő könyvek 21.05 Sziluett (ism.) 21.35 Úton-útfélen (ism.) 22.10 Szószóló (ism.) 23.05 Vatikáni Rádió 23.25 Hitvalló (ism.) EGER A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár „TiniZugjában” a Kamaszokra hangolva című előadás-sorozat keretében ma délután 16 órától Szabó Tibor Benjámin mesél írói motivációjáról a fiataloknak. GYÖNGYÖS Ma este hat órától a Pát- zay János Katolikus Zeneiskolába látogat Für Anikó, aki Nőstény álom című zenés estjével szórakoztatja a közönséget. Az irodalom, a zene és a színház eszenciájára számíthatnak azok, akik ellátogatnak az előadásra. EGER A megyei könyvtárban csütörtökön délután öt órától Albert Tímeával lehet beszélgetni a valóra vált álmokról, Föld körüli utazásokról, ausztráliai tanulásról és könyvekről. Az eseményt Gergely Anikó tanár vezényli le. FEBRUÁR 4., CSÜTÖRTÖK, 16.00 EGÉSZSÉG ABC: EGÉSZ SÉG TITOK! Előadó: Miskolczi Lóránt életreformer HELYSZÍN: Bartakovics Béla Közösségi Ház FEBRUÁR 5., PÉNTEK, 19.00 FARSANGI ÉJSZAKA Zene és humor két részben Galla Miklóssal, Bebével, Kovács Áronnal, Rácz Katival... HELYSZÍN: Bartakovics Béla Közösségi Ház FEBRUÁR 6., SZOMBAT, 10.00 FARSANG A LISZIBEN HELYSZÍN: Forráspont - Eger, Kallómalom u. 88. Információ: www.f e I sova roseger.hu FEBRUÁR 6., SZOMBAT, 19.00 NÉPTÁNCOSOK FARSANGI BÁTYUS BÁLJA Talpalávalót húz: a Gajdos Zenekar HELYSZÍN: Forrás Ifjúsági Ház www.ekmk.eu Gyermek- és eg'er KULTURÁLIS KÖZPONT * * é Hr