Heves Megyei Hírlap, 2016. február (27. évfolyam, 26-50. szám)

2016-02-25 / 47. szám

[I^söjdcöííssCs tk^xntólcajűLfcgiii ©©ouD Lio Messi ágyúSÜ 99 Formalitás­nak tűnik a március 16-i vissza­vágó az Ar- r CHAMPIONS senal-Bar- LEAGUE celona párharcban. Hírlap-összeállítás hmhirlap@mediaworks.hu LABDARÚGÁS A katalánok az el­ső mérkőzésen nyertek London­ban a Bajnokok Ligája nyolcad- döntőjében. Az angol szurkolók egészen a hajráig reményked­hettek, a 70. percben ugyan­is még 0-0 volt az állás, ezután azonban jött Messi, aki két gól­jával eldöntötte a találkozót, s valószínűleg a továbbjutás kér­dését is. Arsene Wenger vezető­edző úgy véli, 95 százalék, hogy a párharc eldőlt. - Nagyon sajná­lom a mai estét, mert úgy érez­tem, volt területünk, hogy meg­verjük őket - mondta a francia tréner, majd úgy fogalmazott: az első gólra nincs bocsánat, annál Csapata nagyot hibázott. A másik oldalon Luis Enrique annyira elégedett volt játékosai teljesítményével, hogy végig a pályán hagyta a kezdőcsapatot. Robben: ezt be kellett volna húzni- Kicsit csalódottak vagyunk, mert ha kettő nullára vezetsz, onnan már be kell húznod a meccset. Nyugodtabban kel­lett volna futballoznunk, job­ban kellett volna összpontosí­tanunk! - mérgelődött a Bay­ern München játékosa, Arjen Robben, aki ismét egy tipiku­san robbenés találatot szer­zett a Juventusnál tett látoga­tás során. A holland támadó az 55. percben treffelt. Találatból hat A nyolcaddonto első, keddi mérkőzésein: Arsenal-Bar­celona 0-2 (0-0). G.: Mes- si (71., 83. - a másodikat llesból). Juventus-Bayern München 2-2 (0-1). G.: Dyba la (63.), Sturaro (76.), ill. Th. Müller (43.. Robben (55.). jf Lionel Messi jelentette a kulcsot az Arsenal kapujához. A Barcelona az argentin gólzsák duplájával verte vendégként a londoni ágyúsokat. HÁROM PERCBEN 3 kérdés 3 válasz A végén mérnem fért bele több hiba Játékát néz­ve érdekes hullámzá­son ment keresztül a Sze­ged KKSE elleni rangadón (27:25) Molnár Nikolett, az Eszterházy KFSC-Déjá Vu NB l/B-s női csapatá­nak alapembere.- Izgalmas meccset játszot­tak a szegediekkel, akik négy perccel a vége előtt még kettővel vezettek a Le­ányka úton. Hogy sikerült visszahozni a találkozót?- Csakis az akaraton múlott. Sajnos gyengén játszottunk, a végjátékban a küzdőszel­lem volt a meghatározó, mert mindenki harcolt egymásért, egyedül ezért nyerhettünk.- A hajrában nyújtott telje­sítménye mondhatni aranyat ért, bár a meccs korábbi ré­szében hét eladott labdát is jegyzett. Miként tudta a vé­gére összekapni magát?- Erre nem egyszerű válaszol­ni. Utólag úgy vélem, amikor közel álltunk a találkozó vé­géhez és egyre inkább érezhe­tővé vált a nyomás, kevesebb hibázási lehetőség fért bele. Emiatt jobban koncentráltam, bár nehéz volt, mert akkora már nagyon elfáradtunk.- A tabella nem fest reális képet, ez a Szeged ugyan­is bizonyította, hogy a me­zőny egyik legerősebb csa­patának számít. Vagyis egy lépéssel közelebb kerültek a bajnoki címhez?- Hátra van még több mécs­esünk, köztük pedig négy nem ígérkezik könnyűnek. Itthon majd a Kispest és a Kecskemét ellen, idegenben pedig a Szent István SE, va­lamint a Kisvárda vendége­ként vár ránk nehéz feladat. Azonban tény, egy nagyot megint tudtunk előrelépni a bajnoki arany.felé. F. B. Nagy változások után új alapokat építenek az NB lll-as csapatnál Minőségi javulás Tárkányban LABDARÚGÁS Néhány nappal a bajnoki nyitány előtt telt meg igazán a felsőtárká- nyi öltöző, ahol új csapattal, de a régi gondokkal látott munkához Uray Attila, az NB III Keleti csoportjában jelenleg tizenkettedik bükk- aljai gárda trénere. Sike Károly karoly.sike@partner.mediaworks.hu * II- Gólt nem szereztek, ezzel együtt sem maradtak pont nélkül a DVTK II ellen. A REAC vendégeként el­szenvedett idénynyitó vereség után sikerült előrelépniük? ­- A rákospalotaiak elleni mér­kőzés kapcsán lehet inkább okunk bosszankodni - vála­szolta a Hírlapnak Uray Attila.- Utólag azt mondom, a főváros­ban könnyebben szerezhettünk volna pontot, mint á legutóbbi, JDVTK elleni találkozó alkalmá­val. A REAC-nál is megvoltak a lehetőségeink . a gólszerzésre, ehelyett egyéni hibák miatt kapitulál­tunk. A miskolciak viszont remekül futballoztak, szerve­zettségben és a labdarúgók fizi­kális állapotát illetően is inkább hasonlítottak élcsapatra, mint al­sóházi gárdára. Jelenlegi helyze­tünkben a pontszerzés jó ered­ménynek számít.- A keret az utolsó utáni pillanat­ban is változott. Úgy tudni, még a héten is akadt távozó.- Demeter Péter még tavaly nyáron csatlakozott hozzánk, de sérülés miatt nem kapott szere­pet. Mára ugyan felgyógyult, de egyéb elfoglaltságai másfelé szó­lítják, így tőle elköszöntünk. Kál­mán Richárd szintén távozott, esetében a több játéklehetőség re­ményében javasoltuk a klubvál­tást. Érkezett a fiatal Árvái Ádám (Egri Sportcentrum) és Gömöri Patrik (Gyöngyöstarján), ők alá­zatos munkával, később felve­hetik a mi fordulatszámunkat. A szlovákiai légióskodás után hazatérő Karacs Péter azonban gyors segítséget jelenthet.- Minőségileg a tavaszi csapat jobbnak tűnik, mint az őszi. Osztja ezt az állítást?- Egyetértek, de hogy őszinte legyek, nem cseréltem volna le a tavalyi garnitúrát. Fél év után ismét új csapatot kell építeni, amely hosszú és rögös út az ered­ményesség felé. Az első bajnokit megelőzően érkezett a keret nagy része, ha már január 4-től együtt készülhettünk volna, sokkal könnyebb dolgunk lenne. A baj­noki mérkőzéseken kell pótolni azokat a hiányosságokat, amelye- két a felkészülés alatt meg­tehettünk volna.- Kitől várható a legtöb­bet az új fiúk közül?- Nánási Balázs és Balogh Ba­lázs érkezésével stabilabbá vál­hat a védekezésünk, a kapuban pedig az NB I-es múlttal is ren­delkező Tajti Norbert adhat biz­tonságot. Ősszel rengeteg be­adásból, pontrúgásból kapott gól miatt bosszankodtunk, szeret­nénk ezeket tavasszal már elke­rülni. Ebben az említett labdarú­gók nagy segítséget jelenthetnek, alkalmasak erre a feladatra.- Legutóbb Mezőkövesden fogad­ták a DVTK-t. Az edzéskörülmé­nyek mennyire adottak Felsőtár- kányban?- Végig Felsőtárkányban ké­szültünk, ahol kisméretű mű­füves pálya áll a rendelkezé­sünkre, a füves nagypályát egy­szer állt módunkban használni. Az utolsó, Gyöngyösi AK elleni edzőmérkőzésen nyílt lehetőség a tavaszi csapattal tesztelni, az je­lentette az első erőpróbát. Hogy mikor tudjuk ismét használni a nagypályánkat, az az időjá­rás függvénye.- Szombaton a ha­todik Rákosmen­te vendégei lesz­nek. Az első győ­zelem reményé­ben utaznak?- Semmiképpen sem feltar­tott kézzel megyünk. Elsősor­ban a középpályán kell ponto­sabb és agresszívebben futbal­lozni, mint-tettük azt leg­utóbb. Tartva a védeke­zés, stabilitását, gyors kontrákkal készü­lünk. Ha ezt sikerül megvalósítani, nem tekinthető hiú ábránd­nak a pontszerzés. Uray Attila: - A bajnoki mérkőzéseken kell a hiányosságokat Tudta-e? Télen az őszi csapatból nem kevesebb, mint tizennégy lab­darúgó intett búcsút a bükk- aljai egyletnek. A pótlásukra tizenhármán érkeztek, több­ségük közvetlenül az első baj­noki összecsapást megelőző­en. A Felsőtárkány-MSE-Zsőry tizennyolc mérkőzést követő­en 17 ponttal áll a 12. helyen. KARATE A Borza Dojo 15 indulója full-kontakt küzdelem kategóriában három arany-, egy ezüst-, és két bronzérmet szerzett az OKKH az 1. Kiskun-kupa nemzetközi kyokushin karate versenyen. A kiskunfélegyházi gyermek, serdülő, ifjúsági, junior és felnőtt „A” „B” és „C” kate­góriás viadalra négy ország 260 versenyzője nevezett. Borza József tanítványainak eredményei. Felnőtt nők, „A”, -55 kg: 3. Fecz Evelin. Ju­nior nők, +65 kg: 1. Paulovics Rebeka. Felnőtt férfiak, „B”, -70 kg: 1. Bene Csaba. „B”, +80 kg: 1. Bocsi Kristóf. Serdülő fiúk: 3. Salamon Gábor. Gyermek I.: 2. Leffler Mátyás (edző: Berczédi Dénes). Az egri felnőttek március 26-án a full-kontakt magyar bajnokságon indulnak. „Nem az igazgatóság a hibás” LABDARÚGÁS Jenei Károly he­lyes síkra teszi, ami elcsúszott Az MLSZ megyei igazgatója a Hírlaphoz fordult az FC Hat­van honlapján megjelent azon egyesületi közlemény kapcsán, amelyből lapunk a következő mondatot idézte: „A Heves Me­gyei Igazgatóság nem engedé­lyezte, hogy a gyöngyösi műfü­ves pályára vigyük a találkozót.” - A nyilatkozat két pon­ton alapvetően valótlant állít, ugyanis a Heves Megyei Igaz­gatóságnak semmi köze az NB IlI-as bajnokság rendezéséhez, azzal kapcsolatos kéréseket sem jóvá nem hagyhatja, sem el nem utasíthatja - szögezte le Jenei. Jenei Károly. A tisztánlátás miatt- Ezen kívül az igazgatóság­nak ugyancsak nincs köze a gyöngyösi műfüves pályához, mert azt a Gyöngyösi Sportfólió Kft. üzemelteti. A kft. döntése, hogy az adott időpontban kinek adja ki a pályát. Február 27-én Detk- Domoszló (10 ó), Energia SC-Lőrinci (U19, 12 ó) és Ener­gia SC-Lőrinci (14 ó) mérkőzést rendeznek a gyöngyösi műfü- vön. Ezek a csapatok a létesít­ményt kibérelték, a versenybi­zottság pedig á kérésüket jó­váhagyta. Tájékoztattuk az FC Hatvan vezetőségét: amennyi­ben a pályát bérlő csapatokkal megállapodik, hogy engedjék át neki a kérdéses időpontra a já­tékteret, ebben mi partnerek tu­dunk lenni, de a csapatokat erre nem kötelezhetjük. Az igazgató megjegyezte to­vábbá, hogy információik sze­rint az FC Hatvan egyetlen sport­szervezetet sem keresett meg az ügyben, ellenben egy cikket je­lentetett meg honlapján, amiben az MLSZ Heves Megyei Igazga­tóságot teszi felelőssé.- Döntéshozó az MLSZ Ver­senyigazgatósága, amely tudo­másunk szerint nem járult hoz­zá a helyszínmódosításhoz - zárta szavait Jenei Károly. B.Cs. Friss megyei híreket, információkat HEOL.hu hírportálon olvashat. A I 4 t

Next

/
Thumbnails
Contents