Heves Megyei Hírlap, 2016. február (27. évfolyam, 26-50. szám)

2016-02-25 / 47. szám

g TETTHELY-TV-MŰSOR 2016. FEBRUÁR 25., CSÜTÖRTÖK A rendőrnő elaltatta fiát, mielőtt lelőtte Búcsúlevelet írt HÍREK Idős betegeket fosztott ki Időseket fosztott ki egy ápoló a szentesi kórház­ban. A férfi a gyanú szerint többször elvette a betegek pénzét. Azután bukott le, hogy kedden kilopta egy 90 éves páciens párnája alól a pénz­tárcáját, és kivett belőle hat­ezer forintot. Az 53 éves fér­fi másik két hasonló esettel is kapcsolatba hozható. A rend­őrök őrizetbe vették, és kezde­ményezték előzetes letartóz­tatását, közölték tegnap. MW Százezer euró volt a mézesmadzag A legfelső bíróság három év, három hónap letöl­tendő börtönre ítélte Adrian Severin volt európai parlamen­ti képviselőt, aki vállalta, hogy százezer éuróért törvénymó­dosító javaslatokat nyújt be az EP szakbizottságaiban. Seve- rint más képviselőkkel együtt a Sunday Times újságírói buk­tatták le 2011-ben. MW Rászálltak a zsaruk a tehersofőrökre DAPEST Több mint 2200 te­hergépkocsit és 140 buszt el­lenőriztek a rendőrök, 436 esetben állapítottak megjog- sértést. A teherautósoknál 8 esetben merült fel alkoholfo­gyasztás gyanúja; 40-szer a jármű vezetője és utasa nem használta a biztonsági övét; to­vábbá 83 járművet gyorshaj­táson kaptak (a buszoknál ezt 7-szer tapasztalták). MW Fekete ruhába öltözött, a kisfiát gyógyszerrel elaltat­ta, majd hidegvérrel lelőt­te. Ezután zavaros búcsúle­velet írt, és magával is vég­zett a XVIII. kerületi rendőr­nő. Újabb részietek derültek ki a tragikus esetről. Csejk Miklós miklos.csejk@mediaworks.hu BUDAPEST Gyászruhába öltöz­ve készült a halálra a XVIII. ke­rületi rendőrnő, akinek esete február elején igencsak felka­varta a közvéleményt. Azóta te­mérdek új fejlemény jelent meg az ügyben. Az egészen biztos­nak tűnik, hogy nermhirtelen felindulásból történt a gyilkos­sággal kombinált öngyilkos­ság, a nő alaposan felkészült ugyanis tettére. Az ép ésszel felfoghatatlan tragédia előtt a Blikk információi szerint ki­kérte az iskolából a kisfiát, aki mit sem sejtve arról, mi vár rá, hazament anyjával. A rendőr­nő nyugtatót és altatót is adott a gyereknek, akit befektetett az ágyba, betakargatott, majd amikor elszenderült a kölyök, elővette a szolgálati fegyverét, és hidegvérrel lelőtte. A nyomozás pillanatnyi ál­lása szerint úgy tűnik, hogy mindent előre eltervezett. Miu­tán kivégezte az alvó gyerekét, tollat ragadott, és megírta a búcsúlevelét, amelyben a kül­világ számára is megpróbálta elmagyarázni tettét. Rendőr­ségi szakértők szerint a levél annyira zaklatott, zavaros és sokszor összefüggéstelen volt, hogy nehéz belőle kibogoz­ni, mi zajlott a nő fejében, mi­ért kellett a gyereket is lelőni. Miután befejezte az írást, főbe lőtte magát. A tragikus események lán­colatát elindító előzmények kö­zött hangsúlyos lehet a nő ap­jával való zavaros kapcsola­ta. Amikor másfél évvel ez­előtt meghalt az apa, a rendőr­nő teljesen összeomlott. Képte­len volt a halálát feldolgozni. Szakértők szerint ennek hát­terében valamilyen gyerekko­ri konfliktus állhat, vagy az, hogy képtelen volt szembenéz­ni a ténnyel, hogy már nem gyerek többé, felnőtt, akinek önálló döntéseket kell meghoz­nia az életében. A temetés után pszichésen alkalmatlanná vált a munkavégzésre, több mint egy évig volt betegszabadsá­gon. Egy újabb pszichológiai vizsgálat alkalmassá nyilvání­totta, a tragédia előtt csaknem két hónappal kezdett újra dol­gozni. Mindeközben a magán­élete is válságba jutott, párja, elmondása szerint, nem bírta tovább a nő zaklatottságát, sza­kított vele. A rendőrnő mentá­lis állapota ekkor még rosz- szabbra fordulhatott. Átment a vizsgán Az eset kapcsán sokan felte­szik a kérdést, hogyan vizsgál­ják a rendőrök mentális állapo­tát. Egy rendőrnek három pszi­chológiai vizsgálaton kell át­esnie ahhoz, hogy dolgozhas­son. Majd kétévente kell pszi chológiai alkalmassági vizs­gát tenniük. Ez most is megtör­tént. decemberben szolgálatra alkalmasnak nyilvánították. Bankrablás az Oktogonon: fogta a pénzt és elvitte BUDAPEST A bevétel átadásá­ra szólította fel egy ismeretlen férfi az Oktogon téri Citibank egyik alkalmazottját 9 óra 40 perckor tegnap. A bankrablás során a furcsa, kötött sapkát viselő férfi egy fegyvert vagy fegyvernek látszó tárgyat fo­gott az alkalmazottra, hogy ki- kényszerítse a pénz átadását. A bank munkatársa teljesítet­te a kötött sapkás férfi követe­lését, aki az eddig ismeretlen mennyiségű pénzzel elmene­kült a helyszínrőb A rablás so­rán nem sérült meg senki, az ismeretlen tettesről a rendőr­ség fotót tett közzé; Budapest egyik legforgalmasabb és ala­posan bekamerázott terén tör­tént a rablás. A Budapesti Rendőr-főkapi­tányság kéri, hogy aki felisme­ri őt, vagy információja van a tettes tartózkodási helyéről, vagy a bűncselekményről, je­lentkezzen a rendőrség meg­adott elérhetőségein. Hencz Éva, a Citibank szó­vivője kijelentette: a rablásban senki nem sérült meg, a dolgo­zók és az ügyfelek biztonság­ban vannak, a banknak azon­ban „kisebb mértékű” anya­gi kára keletkezett. „Mindent megteszünk annak érdekében, hogy az ügyfélszolgálat zavar­talan működését minél előbb helyreállítsuk” - mondta a szó­vivő. Majd hozzátette, együtt­működnek a nyomozókkal az ügy felderítése érdekében. MW , TELEVIZIO-MUSOR K O tf> o 5 o ml rtlklubVHHÍH TV2l 5.30 TopShop 4.25 5.55 Jó reggelt, skacok! © 5.10 7.35 RTL Klub Híradó 8.10 Fókusz© 5.35 8.40 Magyarul Balóval 6.20 9.15 AsztroShow 9.25 10.15 TopShop 9.30 11.50 Street Kitchen © 9.40 12.20 Story Extra© 10.45 12.50 Egy rém modem 12.00 család © 12.25 13.10 Egy rém modern 12.50 család © 13.50 13.40 Éjjel-nappal Budapest © 14.50 15.00 Isten áldjon, Esperanza! © 15.50 16.10 Szulejmán© 16.55 17.25 Story Extra© 18.00 18.00 RTL Klub Híradó 19.25 18.55 Fókusz© 20.15 19.30 Éjjel-nappal 21.20 Budapest © 20.45 Barátok közt® 22.20 21.25 Castle© 22.25 Volt egyszer két 23.20 Németország © 0.20 23.35 RTL Klub Híradó 1.05 0.05 Magyarul Balóval 1.35 0.45 Homeland-A belső 1.45 ellenség © 2.45 1.50 Abirtok© 3.30 2016, FEBRUAR 25., CSÜTÖRTÖK csalva © a texasi kopó © Walker, a texasi kopó© Los Angeles ( NCIS: Los Angeles ( 0.45 Homeland Óránként Híradó és Időjárásjelentés 9.15 Kosár 9.40 Egy Perc Híradó QC 10.15 Unió 28 10.40 Egy Perc Hir- O adó 11.30 Egy Perc Híradó 11.45 (/) Egy Perc Híradó 12.00 Déli harang­ja I szó 12.41 Egy Perc Híradó 12.50 S Ma délután 13.15 Iskolapad 13.40 Egy Perc Híradó 14.15 Család és otthon 14.40 Egy Perc Híradó 15.15 Életkor 15.40 Egy Perc Hír­adó 16.15 Unió 2816.40 Egy Perc Híradó 17.15 Kosár 15.45 Pupákok© 15.50 LótiésFuti© 15.55 Mesélj nekem! 16.10 Claude 16.20 A város hősei 16.35 Rolie, Polie, Olie 17.00 Gyerekversek 17.05 Hetedhét Gyerekhíradó 17.10 Póló 17.20 Póló 17.30 Noddy kalandjai Játékvárosban II. 17.40 Állatkerti sétány 64. 17.55 Kalandozások Andyvel 18.10 Milo 18.15 Milo 18.20 Milo 18.25 Milo 18.35 Traktor Tom 18.45 Traktor Tom 18.55 Eperke legújabb kalandjai 19.20 Pocoyo 19.30 Pocoyo' 19.40 Csűrcsávarosdi 20.05 Táncakadémia© 20.35 Családom és egyéb emberfajták © 21.00 Én vagyok itt© 22.40 Elcserélt lányok © 23.20 Felejthetetlen 9.00 Vacsoracsata © 10.00 Se­gítség, bajban vagyok! © 11.00 A gyanú árnyékában © 11.55 Showder Klub © 12.50 A Tole­do család ® 13.45 A bosszú asz- szonya © 14.40 Lucia - A sors ül­dözöttje © 15.35 Barátok közt © 16.05 Gordon Ramsay - A konyha ördöge © 17.05 A Madagaszkár pingvinjei 17.30 Az élet csajos ol­dala © 18.00 Elveszett © 19.50 Showder Klub® 17.55 Kalandozások Andyvel 9.25 Csapdába csalva © 9.55 Veled is megtörténhet! ® 11.00 Családi Titkok ©, 12.05 Jóban Rosszban ,© 12.40 Hal a tortán © 13.45 Édes élet © 14.55 Irigy Hónaljmirigy 16.00 Aktív © 16.30 Tények 17.00 Kasza! © 18.10 Veled is megtörténhet! © 19.10 Celebmüszak © 19.45 Hál a tor­tán ® 20.50 Édes élet © 22.00 Transformers: A bukottak bosszúja 1.00 Jóban Rosszban© II ii l i DUNA TV 6.50 Will és Grace© 7.10 Jóbarátok© 7.35 Jóbarátok© 8.00 AS.H.I.E.L.D. ügynökei © 8.55 Szívek szállodája© 9.55 Knight Rider© 10.55 Amerikai mesterszakács © 11.50 Az indíték © 12.50 AS.H.I.E.L.D. ügynökei © 13.50 CSI: A helyszínelők © 14.50 CSI: A helyszínelők © 15.45 NCIS: Los Angeles ® 16.40 NCIS: Los Angeles© 17.40 Amerikai mesterszakács © 18.35 Jim szerint a világ© 19.05 Jim szerint a világ© 19.35 Két pasi - meg egy kicsi © 20.10 Két pasi-meg egy kicsi © 20.35 Két pasi - meg egy kicsi © 21.00 Shannara- A jövő krónikája © 21.55 Amerikai pite: A szerelem Bibliája © 0.00 Két pasi - meg egy kicsi © 17.40 Amerikai mesterszakára 7.00 Híradó 7.10 Időjárás-jelentés 7.25 Slovenski Utrinki 7.55 Alpok-Duna-Adria 8.25 A múlt fogságában© 9.20 Alpesi őrjárat © 10.35 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.02 Híradó 12.35 Időjárás-jelentés 12.45 Kult+@ 12.55 Jamie vidéki konyhája 13.25 AzUshuaia expedíció © 14.20 Szivek doktora © 15.05 Brown atya© 15.55 Tappancs,a mesterdetektív © 16.45 Szerencse Híradó © 17.00 Ridikül® 18.00 Híradó 18.30 Időjárás-jelentés 18.40 Alpesi őrjárat © 19.40 Maradj talpon! © 20.40 Életrertéltek © 21.40 A kommunizmus és a Gulág áldozatainak emlékére © 22.35 Kenő® 22.40 Megölni egy papot © 0.40 Sortűz egy fekete bivalyért ® 5.50 Lyukaséra© 6.20 Lélek Boulevard© 6.50 Ridikül© 7.45 A vaddiófa árnyéka® 8.30 Német nyelvű hírek 8.45 Hazajáró 9.15 Magyar Krónika © 9.40 Orosz nyelvű hírek 9.50 Tessék! 10.15 Útmutató 10.40 Kereszt-Tények 10.50 „így szól az Úr!” 11.10 Angol nyelvű hírek 11.25 Awindsorivígnők® 13.00 Híradó 13.20 Kékbolygó 13.45 Hazajáró 14.15 Magyar Krónika © 14.50 Család-barát 16.05 Slovenski Utrinki 16.35 Alpok-Duna-Adria 17.10 Család és otthon 17.35 Isten kezében © 18.10 Változó korban 19.05 Hogy volt!? 20.05 Szenes Iván írta © 21.00 Híradó 21.30 Maradj talpon! © 22.30 Ridikül© 23.30 A kommunizmus és a Gulág áldozatainak emlékére © 9.00 Magyarország élőben 10.00 Híradó 10.30 Televíziós vásárlási müsorablak 11.00 Panaszkönyv 12.00 Híradó 12.30 Globál 13.00 Reggeli járat plusz 14.00 Vetítő © 14.01 Határon 1988-89 © 15.00 Híradó 15.30 Alinda 16.00 Sza­badfogás 17.00 Híradó 17.30 BBC Reporters 18.00 Magyarország élőben 19.00 Híradó 20.00 Csűrte © 21.00 Híradó 21 21.30 Magyar- ország élőben plusz 22.00 Híradó 4.00- 5.00 Privát rocktörténet © 6.00- 8.40 Privátfilmek újratöltve © 9.00 Teleshop 11.00-12.40 Pri­vátfilmek újratöltve © 13.00 Végre , karácsony! © 14.50 Tokiói foszto­gatók © 16.45 Tűzforró Alabama © 18.55 Szerelmes Cyrano © 21.00 XIII - Az összeesküvés ® 22.45 XIII - Az összeesküvés © j 0.30 Nyomás! © 2.15 Arkangyal I © 3.00 Privát rocktörténet ® A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának Jogát minden tévéadó fenntartja! 9.05 Fórum 10.25 Friderikusz 11.30 Laci bácsi konyhája 11.55 ATV Híradó 12.25 Vílághíradó 12.35 ATV Híradó 12.50 ATV START 13.45 Egyenes beszéd 14.45 Start plusz 15.50 700-as klub © 16.20 Fő az egészség 16.50 Világhíradó 17.05 Fórum 17.45 ATV Híradó 18.15 Esti start 18.45 ATV Híradó 19.10 Időjárás­jelentés 19.15 Egyenes beszéd 20.20 Doku 21.00 Híradó - Este 9 4.10 6.00 9.15 11.00 13.05 14.55 17.10 19.00 21.05 23.15 1.00 Szerva itt, pofon ott© 9.00 Labdarúgás amerikai akció-vígjáték Megyeri Balázs-portré 2007 9.30 Futsal Televíziós vásárlás Ricardinho, aki lábbal Reklámfilm varázsol! Az árnyékvadász© 10.00 Televíziós vásárlás amerikai-orosz akciófilm Reklámfilm 2010 11.00 Labdarúgás Különben dühbe Spanyol bajnokság, jövünk © 25. forduló, összefoglaló olasz-spanyol akció­12.00 Lóverseny vígjáték 1974 Futam Született pusztító © 15.00 Futsal amerikai akciófilm 2010 Spanyol bajn., 21. ford., öf. A Nap könnyei © 15.30 Jégkorong amerikai akcióthriller 2003 NHL, alapszakasz, R.: Antoine Fuqua Washington Capitals ­Törvényre törve© Montreal Canadiens amerikai akciófilm 1991 17.30 Sportgazdaság Arctalan ellenség © A Sport TV gazdasági amerikai akciófilm 2014 kerekasztala R.: Andrew Niccol 18.30 Út Milánóba Sz.: Ethan Hawkej Bruce BL-magazin Greenwood, Zoé Kravitz, 20.00 Darts Jake Abel, January Jones Premier League, A Pusztító © 4. állomás, Aberdeen amerikai akciófilm 1993 23.30 Mai helyzet Gyilkos paraziták © 23.45 Labdarúgás amerikai-kanadai horror Bajnokok Ligája, 2009 nyolcaddöntő, Négy lúzer © 1. mérkőzés, Juventus kanadai vígjáték 2008- Bayern München 19.00 Arctalan áenség M4 9.00 Sportpercek 9.15 Férfi kosár­labda mérkőzés 11.00 Múlt és je­len egy időben 11.30 Sportpercek 11.45 Magazin 12.15 UEFA Baj­nokok Ligája összefoglaló 13.15 Sportpercek 13.30 OTP Bank Liga 15.15 Sportpercek 15.30 Magazin 16.00 Összefoglaló a nap esemé­nyeiből 16.15 Légfegyveres Euró- pa-bajnokság - Győr 18.00 Kézi­labda NB-I. 20.15 Összefoglaló a nap eseményeiből 20.00 Darts TV PAPRIKA! 11.15 Wang wokja © 11.30 Ray­mond Blanc - Titkok a konyhából © 12.05 Szabadnapos szakácsnő ® 12.30 Tejben-vajban © 12.45 Tejben-Vajban Receptek © 13.00 Az utazó konyhája © 13.30 Bó- di Margó ízvilága © 14.00 Van, aki hidegen szereti © 14.20 A vi­lág ikonikus ételei © 14.35 A világ ikonikus ételei ® 14.50 Mestersza­kácsok a katedrán © 15.20 Mimi francia konyhája © I « 4 4 4 Í ( ( üHüBgiwaif I A helyszíneíö rend6>öM^lborz^tak a családi tragédia kapcsán 1 wmmmmmmmmmmmmmmmammmmmmmmmmt

Next

/
Thumbnails
Contents