Heves Megyei Hírlap, 2016. február (27. évfolyam, 26-50. szám)
2016-02-25 / 47. szám
2016. FEBRUÁR 25., CSÜTÖRTÖK EGER Nem csak gyerekeknek tartanak íjászfoglalkozásokat a Temp-jMI lom Galériában: a tartás- és koncentrációnövelő tréningekről Szilágyi ■ Attila foglalkozásvezető elmondta, csak télen szervezik ide az edzése-^ két. - Áprilisban visszatérünk a szabadba. A célunk az íjászat népszerűsítése - tudatta. Olimpiai, hagyományos és honfoglalás kori íjakat próbálhatnak ki, melyeket régen halászatra, vadászatra használtak. mm A Templom Galériában két céltáblán próbálhatták ki képességeiket. J. H. m Énekkel egészítik ki kezelésüket a kardiológiai betegek Jószívűen dalolnak MEGYEI KORKÉP A zene szárnyán Juhász Henrietta henrietta.juhasz@mediaworks.hu N em tudom, önökben milyen kép él a kórházakról. Eltöltöttem ott kis időt gyerekkoromban, de a betegségektől eltekintve maradtak szép emlékeim is. Mire gondolok? Elsőként arra, hogy a jószívű nővéreknek egy keszekusza színes kis rajz elegendő volt ahhoz, hogy megengedjék, éjjel ne kelljen egyedül lennem, mellettem maradhasson az édesanyám. Igaz, legtöbbször nem a külön ágyon, hanem lábamhoz kucorodva figyelte minden rezdülésemet. Aztán ott volt a többi beteg, akik kétségtelenül hozzájárultak felépülésemhez. Élesen él bennem az emlék, amikor két, nálam jóval idősebb kedves nővel ülök a kórházi ágy szélén, bámuljuk az ablakon át a csillagokat, és beszélgetünk. Hátam mögött életem addigi nyolc évével is éreztem, olyan volt az a társalgás számomra, mint egy terápia. Tudtam, ha rosszabbul lennék, ők azonnal segítenének, azzal, hogy beszéltettek, meghallgattak, ösztönöztek arra, hogy ne forduljak magamba. S miért ne élne az ember e lehetőségekkel?! Miért ne csatlakozna olyan csoporthoz, ahol pszichiáter és zenész vezetésével a dallamok szárnyán gyógyulhat a lelke. Az egri Markhot Ferenc Kórház zeneterápiájának, hasonlóan az egyéb helyekre szervezett terápiákhoz, az a célja, hogy az egy-egy órás programmal felemelje a betegeket a földről, elszakítsa a hétköznapi küzdelmektől. Ebben a társaságban az emberek biztonságban érzik magukat, tudják, hogy számíthatnak sorstársaikra. Válaszul egy kedves hölgy nyilatkozatára, magam is úgy hiszem, hiába rendelte úgy a sors, hogy a szívük fájdalmaival kell küzdeniük, e csoportban csupa jószívű emberek dalolnak. Ebben a kis csoportban jószívű emberek dalolnak. A Klik a Berzében „Maga a muzsika is rezgés, olyan hullám, ami a testen is áthatol. Meggyőződésem, hogy ezzel nagyon sokat lehet segíteni a betegeken” - osztotta meg velünk véleményét a zeneterápiáról Szabó Attila. Kiderítettük, hogyan segít a dal a szívbeteg embereken. luhász Henrietta henriefta.juhasz@mediaworks.hU EGER A Markhot Ferenc Kórházban a kardiológiai betegek dr. Moretti Magdolna pszichiáterrel és Szabó Attilával, a Csík zenekar zenészével gyógyulhatnak a dallamok által. Kíváncsiak voltunk, hogyan épül fel egy ilyen közös foglalkozás. Moretti Magdolna, az ötletgazda arról is mesélt, honnan jött az ötlet.- Nekünk, orvosoknak tisztában kell lennünk határainkkal, hogy vannak olyan problémák és betegségek, amelyeket nem lehet kizárólag gyógyszerrel kezelni. Ezért szeretjük igénybe venni az évezredek óta bizonyítottan hasznos módszereket. Ilyen a zene, a mese, a mítosz vagy a tánc - kezdte beszélgetésünket. Elmondta, az ötlet úgy született, hogy vannak betegségek, melyekhez nem elegendő csak gyógyszeres kezelés.- A zene olyan rétegekhez ér el az ember pszichéjében és testében, amelyek másként nem közelíthetők meg - mesélte a főorvos. - Azért is különleges a foglalkozásunk, mert ez aktív zeneterápia: nem csak hallgatjuk, hanem mi magunk is alkotjuk meg a zenét, a betegekkel együtt énekelünk, tapsolunk, ritmizálunk. A zeneterápiához sikerült megnyernünk Szabó Attilát, a Csík zenekar Kos- suth-díjas művészét - nyilatkozta a pszichiáter. A dalok jó hatással vannak a szívritmusra, a vérnyomásra, a hangulatra is.- Az itt levők több mint fele az Egri Szív Egyesületből jött. Szabó Attila számomra nagyon kedves meglepetés: nyílt szívű, vidám és a zenében mélyen benne élő ember. A zene megnyugvást hoz számunkra, amitől szebb lesz a világ. Ha lesz folytatás, mindenkit csak bíztatni tudok, hogy próbálja ki - mondta a foglalkozás résztvevője, Vincze Papp Kálmánná. Szabó Attila elárulta, nehéz időszakain a zene mindig átsegítette.- Meggyőződéssel állíthatom, hogy a zeneterápia nagyon jól tud működni a gyakorlatban- mondta. - Én kicsit másképp tartom e terápiákat, mint a legtöbb helyen. Létezik passzív zeneterápia, ahol csak hallgatják a dallamokat - gyermekekkel és csecsemőkkel e módszerrel nagyon hatásosan lehet dolgozni. Én mondhatni énekórát tartok: énekelünk, tapsolunk, dobolunk, ritmusjátékokat játszunk, verseket mondunk-ze- nésítünk - avatott be minket. Szabó Attila számára az a fontos, hogy meghatározott, pontos ritmusra végezzék a gyakorlatokat, ezzel is alátámasztva azt, hogy az állandó ritmika nagyon fontos a szervezet számára is.- Maga a muzsika is egy rezgés, olyan hullám, ami tulajdonképpen a testen is áthatol. Meggyőződésem, hogy ezzel nagyon sokat lehet segíteni a betegeken- osztotta meg álláspontját. A zeneterápián a korosztálynak megfelelően a 60-70-es évek kedvelt könnyűzenéiből, valamint magyar népdalokból válogatnak. Nem csak a zeneterápián, otthon is érdemes dalra fakadni se fizetett időben GYÖNGYÖS A városbeli Berze Nagy János Gimnázium telefonszolgáltatásában felmerült problémák hétfőn jutottak a Klebels- berg Intézményfenntartó Köz-' pont (Klik) Gyöngyösi Tankerületének tudomására - közölte szerdán szerkesztőségünknek küldött levelében dr. Tóth Zoltánná Hajnal Ilona tankerü- let-vezető.- Felvettük az intézménynyel a kapcsolatot, majd megkerestük a szolgáltatót. A telefontársaság munkatársa azt a felvilágosítást adta, hogy a múlt évi, novemberi számlát nem egyenlítettük ki. Mivel nem rendelkeztünk a nevezett számlával, ezért számlamásolatot kértünk a szolgáltatótól és ezt követően a számlát kifizettük. Hétfő délután két órától visszaállították a telefonszolgáltatást - tájékoztatta lapunkat a gyöngyösi tánkerület munkájának irányítója. IVIint az szerdai lapszámunkban megjelent, a Hírlap úgy értesült, hogy az elmúlt hét péntekétől e hét hétfőig hallgattak a telefonok a Berze Nagy János Gimnáziumban. A hírt az intézmény igazgatója, dr. Czinder Péter is megerősítette, de azt nem tudta megmondani, hogy a problémát műszaki meghibásodás idézte-e elő, vagy számlatartozás. Mostanra tehát kiderült: agyöngyös- tarjáni eset után ismét a Küknek nem sikerült időben kiegyenlítenie a tartozást. Az eset már nem egyedi, mivel az utóbbi időben több hazai intézményben is akadtak gondok, mivel a fenntartó késedelmesen vagy egyáltalán nem fizeti a közüzemi számlákat. Február elején a Gyöngyöstarjáni Általános Iskolában kapcsolták le a gázszolgáltatást, emiatt az intézményben rendkívüli szünetet is elrendeltek, mivel nem volt fűtés az épületben. Azt is megtudtuk: a Klik Heves megyei tankerületeinek lejárt tartozása meghaladja a 335 millió forintot, ebből a Gyöngyösi Tankerületé a 135 milliót. SZ. E. Számlamásolat után kiegyenlítették a számlát. Korszerű helyen gyógyulhatnak A házában támadtak rá az idős asszonyra Letartóztatták őket EGER A Markhot Ferenc Kórház-Rendelőintézet új kórtermeinek átadóján az egészségügyi intézmény neurológiai osztályának a vezetője, dr. Semjén Judit a Hírlapnak elmondta, hogy a kúraszerű ellátáson a betegek értágító infúziót kapnak a szakorvos előírása szerint, amit napokon keresztül megismételnek, egyebek között javítva ezzel a kezelt személy vérkeringését.- Az ellátottak elégedettek és igénylik is ezt a fajta kezelést. Ezentúl korszerűbb, szebb és komfortosabb helyen gyógyulhatnak - hangsúlyozta az osztályvezető az új kórtermek előnyeit. Kiegészítve a gondolatait dr. Harcsa Eleonóra, a rendelőinV A tézet igazgató is elmondta, a/be- tegek így XXI. századi körülmények között kaphatják meg a kezelésüket. Az új termekben egyébként szakorvos és ápolási szakasz- szisztens egyaránt felügyeli az ellátást, amelyet a neurológiai, az érsebészet, a fül-orr gégészet, a belgyógyászat és a járóbeteg szakrendelés betegei vesznek igénybe Egerből és környékéről, a kórház ellátási területéről. Egyelőre napi húsz beteget kezelnek, de napi nyolcvan beteg ellátását tervezik a jövőben. A kórházban hamarosan újabb átalakulás, megújulás várható egyebek között a neurológiai szakrendelésen. J. H. t További állami földeket árvereznek HEVES MEGYE Az eddig meghirdetett 234 állami földrészleten túl újabb huszonhatot hirdetett meg árverésre a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet. Március 21-22-én egyebek között Sírokban, Tiszanánán, Egerszóláton, Verpeléten és Visontán 212,5 hektár áüami földet akarnak elárverezni együttvéve 150 millió forintért. Licitálni az egri, Szarvas tér 1. szám alatti kormányhivatali épületben lehet majd. Március 2-9. között is tartanak árveréseket, akkor 2600 hektár termőföldön akar túladni az NFA. Március 10-ig lehet pályázni a 3 hektárnál kisebb földekre, összesen 142 hektárnyi földre lehet ajánlatot tenni. T. B i GYÖNGYOSOROSZI Eger Elrendelte szerdán az Egri Járásbíróság annak a három gyanúsítottnak az előzetes letartóztatását, akik a nyomozás eddigi adatai szerint kiraboltak Gyöngyös- orosziban egy 91 éves asszonyt - tájékoztatta a Hírlapot' dr. Snellenperger Judit bíró, az Egri Törvényszék sajtószóvivője. Amint azt már lapunkban megírtuk, két gyermekkorú és egy felnőtt február 21-én délután behatoltak a néni házába, lefújták spray-vel, majd rázárták az ajtót, s a fészerben kutattak értékek után. Végül összekészítettek fűnyírót, szegély- nyírót, magas nyomású mosót, kézi permetezőt, kávéfőzőt, búy várszivattyút, amiket el akartak magukkal vinni. Ám erre már nem volt módjuk, mert megzavarták őket, s kénytelenek voltak elmenekülni. Végül csupán egy baltával szeleitek el. A Gyöngyösi Rendőrkapitányság a gyanúsítottakkal szemben csoportosan, bűncselekmény elhárítására koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette miatt folytat büntetőeljárást. A rendőrség kezdeményezte, az ügyészség indítványozta az előzetes letartóztatásukat. Az Egri Járásbíróság nyomozási bírája szerdán elrendelte 30 napra a terheltek fogva tar* l tását, a gyermekkorúak esetében a Debreceni Javítóintézetet jelölte ki annak helyéül. Az indokolás szerint esetükben fennáll a tanúk befolyásolásának a veszélye, mivel a sértettel egy faluban, egy utcában laknak. A gyermekek már többször részesei voltak lopásoknak, de a koruk miatt nem voltak büntethetőek azok miatt. A felnőtt többszörösen büntetett előéletű, tavaly júliusban szabadult fegyintézetből feltételesen. Mindegyikük esetében lehetséges a bűnismétlés. A döntést az ügyész tudomásul vette, a gyanúsítottak és védőik viszont fellebbeztek, így a végzés nem jogerős. Sz. Z. i ( [íjászok templomban )■ ■ • K fi 1H1