Heves Megyei Hírlap, 2016. február (27. évfolyam, 26-50. szám)

2016-02-16 / 39. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2016. FEBRUÁR 16., KEDD Költségvetésről is tárgyaltak HEVES A képviselő-testület leg­utóbbi ülésén, a költségvetés tárgyalásakor Sveiczer Sán­dor elmondta: idén a művelő­dési ház mellett megépül a köz- használatú illemhely, az Erkel Ferenc úton felújítják a járdát, il­letve a régen várt 45 fokos fer­de parkolók építéséhez is hoz­zákezdenek. Az Apolló tanmű­hely létrehozására az Eötvös középiskolában elkülönítettek 20 millió forintot. Sporttámoga­tásra 11 forintot terveztek, ami kiegészül mintegy 22 millió fo­rint TAO-s támogatással, ami ki­emelkedő az elmúlt évekhez képest. A képviselői keret idén is 2 millió forint lesz fejenként, ebből gazdálkodhatnak a nyolc egyéni körzetben. SZ. E. Központban a tökéletlenség SER A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár február 29- én tartja a DIS-KURZUS Gyer­mekkönyvtári Módszertani Mű­hely következő találkozóját, aminek témája: a tökéletlen­ség dicsérete. A programon elő­adást tart Horváth Judit pszi­chológus, biblioterapeuta; Pau- er Erika, Pintérné Pordány Má­ria, Komló-Szabó Ágnes, Bá- lintné Fadgyas Eszter és Luzsi Margó könyvtáros. A részvétel ingyenes, de előzetes bejelent­kezéshez kötött. SZ. E. Támogatják a civil szervezeteket TÁRNÁMÉRA A helyi civil szer­vezetek támogatása is előtér­be került a tarnamérai grémi­um múlt heti ülésén, mikor az önkormányzat költségvetésé­ről tárgyaltak első fordulóban. A településen hét civil szervezet - a polgárőr-egyesület, a sport­egyesület, az általános isko­la két alapítványa, a tenisz- és a karateegyesület, valamint az időseket összefogó szervezet - működik, támogatásukra első körben 2,5 millió forintot külö­nítettek el - tudtuk meg Tímár László polgármestertől. SZ. E. Tíz százalékkal kellett keve­sebb eseményhez vonulni­uk a lánglovagoknak a múlt esztendőben, mint 2014- ben. Mazurka Zita zita.mazurka@mediaworks.hu HEVES MEGYE Az elmúlt évet ér­tékelő értekezletét tartotta hét­főn a Heves Megyei Katasztró­favédelmi Igazgatóság Egerben. Az ünnepségen Csontos Amb­rus tűzoltó dandártábornok, az igazgatóság vezetője elmond­ta: tavaly szerencsére elkerül­ték szűkebb hazánkat a nagy természeti katasztrófák, így si­került a megelőzésben jelentős előrelépést elérni. Közölte: tavaly 11 ló tűzeset­hez, 813 műszaki mentéshez ri­asztották a lánglovagokat, 314 téves riasztást kaptak és 16 volt a szándékosan megtévesztő be­telefonáló. Utóbbiból szeren­csére évről évre kevesebb van, ugyanis a rendőrök egyre több­ször kapják el a telefonbetyáro­kat. Az iparbiztonság a legfiata­labb, ám a legszerteágazóbb tevékenységi körrel rendelke­zik. A dandártábornok szólt ró­la, hogy tavaly veszélyes ipari üzemben nem történt egyetlen baleset sem.- Az egyik legnagyobb sike­rünknek a selypi azbesztmen­tesítést tartjuk. Bár a munkát a kormányhivatal felügyelte, mi a saját eszközeinkkel segítet­tünk azt - tudatta. - Ezen kívül a közúton és a vasúton történő veszélyesáru-szállítást is folya­matosan ellenőriztük. Felügyel­tük a nem rendszeres hulladék- szállítással kapcsolatos kijelö­lési feladatok végrehajtását. A megyében az igazgatóság ható­sági osztálya összesen hat hely­ségben jelölt ki ideiglenes szol­gáltatót hulladékszállításra. Az igazgató arra is kitért, hogy nőtt a hatósági ellenőrzé­A rendezvényen a megyei igaz­gatót követően értékelt dr. Ta­kács Árpád országos iparbiz­tonsági főfelügyelő is. - Moz­galmas, tartalmas, sikeres évet hagytunk magunk mö­gött. A tavalyi évben á szer­vezetet tovább stabilizáltuk. A Heves Megyei Katasztrófa- védelmi Igazgatóság megáll­ta a helyét és teljesítette az el­várásokat. A főfelügyelő után sek száma, de csökkent a kisza­bott bírságok összege. E statisz­tika azt mutatja, hogy az embe­rek kezdik belátni, olcsóbb a jog­követő magatartás. Szót ejtett a műveletirányításról is, az ott dolgozók 2013 káresemény-be­jelentést kezeltek. Ezek között olyan is volt, hogy az illető azt je­lentette be, Marslakók érkeztek a Földre, s az ő leküzdésükhöz kéri a katasztrófavédők segítsé­gét. Beszélt az igazgatóság gaz­dálkodásáról is: sikerült a tava­lyi évet adósságmentesen zárni, minden számlát rendezni tud­tak, az összes dolgozó megkapta a juttatásait. lárműveik állapota kielégítő, minden évben sikerül egy-két fecskendőt lecserélni. dr. Pajtók Gábor kormánymeg­bízott, a Heves Megyei Védel­mi Bizottság elnöke köszön­te meg a katasztrófavédelem munkáját: - Heves megyében példás az együttműködés a vé­delmi bizottság és a katasztró­favédelem között. Önök min­dennapi hősök, akikre büsz­kék lehetünk. Kívánom, hogy az idei célkitűzéseik is teljesül­jenek! A katasztrófavédelemnél ta­valy bevezették az életpálya- modellt, július elejével 30 szá­zalékos béremelésben részesül­tek, létszámbővítés is történt. Az ügyiratok számát sikerült csökkenteni, de még így is a 40 ezer körül mozog. Büszkék arra, hogy igazgatóság megalakulása óta peres ügyet még nem veszí­tettek el. A panaszos esetek je­lentős része tűzvédelmi irányú, de már találkozni iparbiztonsá­got érintő bejelentéssel is. Csontos Ambrus az idei fel­adatok közé sorolta, hogy ja­vítaniuk kell a vezetői, irányí­tói munkát, folytatni a polgá­ri védelmi képzéseket, tovább­ra is be kell vonni a tanulókat a közösségi szolgálatba. Foly­tatni kell az önkéntesekkel va­ló együttműködést, a művelet­irányítók képzését, az életpá- lyamodellel kapcsolatos teen­dőket, nagyobb figyelmet kí­vánnak fordítani az állomány egészségügyi állapotára. A gaz­dálkodást továbbra is stabilan kell végezni, a járművek, eszkö­zök fejlesztése mellett. Az igaz­gató beszéde zárásaként meg­köszönte a társszervek, az ön- kormányzat, a kormányhivatal segítő támogatását, s ezt kéri tő­lük a közeljövőben is. Megszűnt a kötelező tudoszures HEVES MEGYE Majoros Lász­ló, pétervásárai olvasónk ér­deklődött, mi az oka annak, hogy jó ideje nem kaptak ér­tesítést tüdőszűrésre. Elmond­ta, hogy a korábbi években fe­leségével rendszeresen megje­lentek a kiszállásos tüdőszűré­seken, mivel hisznek a preven­tív szűrővizsgálatok fontossá­gában. Hozzátette még, tudják, hogy Egerben lehetőségük len­ne igénybe venni a tüdőgondo­zóban ezt a szolgáltatást, azon­ban a távolság miatt nem egy­szerű eljutniuk, az utazás költ­ségeiről nem is beszélve. Olvasónk kérdését továbbí­tottuk a legilletékesebbnek, a Markhot Ferenc Kórház Tüdő­beteg-gondozó Intézete főorvo­sának, dr. Csicsári Katalinnak. A szakembertől megtudtuk, az országos szabályozás szerint 2014 tavaszától megszűnt a kö­telező tüdőszűrés rendszere, azonban megyénk minden na­gyobb városában működnek tüdőgondozók. Heves megyé­ben szerencsére évek óta ala­csony a TBC-vel diagnosztizált betegek száma, így a kiszállá­sos, kötelező szűrés nem in­dokolt. Ezt már évek óta csak azokban a térségekben rende­lik el, ahol kiugróan (25 száza­lék felé) emelkedik a tuberku- lózisos esetek száma. Továbbra is kötelezően szűrik például a szociális ' szálláson élőket. Csicsári Katalin elmondta még, a változtatás oka, hogy a költségekhez képest nagyon alacsony volt az így kiszűrt esetek száma. Ugyanakkor megmarad a kötelező jellegű szűrés a rizikócsoportba tar­tozó embereknél. így továbbra is kötelezően szűrik a szociá­lis szálláson élőket, a hajlékta­lanokat, a büntetés-végrehajtá­si intézmények dolgozóit, a fog­va tartottakat, az egészségügy­ben dolgozókat. Utóbbi esetben különös figyelemmel azokat, akik kiemelten ki vannak téve a fertőzésveszélynek: tüdőgyó­gyászként, bakteriológiai labo­ratóriumban, vagy sürgősségi osztályon dolgoznak. A főorvos kiemelte: fontos lenne, hogy 40 éves kor felett mindenki évente egyszer el­menjen szűrésre. Ez évente egy alkalommal továbbra is in­gyenes. B. K. Teljesítették az elvárásokat Horvát diákok vendégeskednek a katolikus szakközépiskolában Együtt segítenek, tanulnak EGER Az Andrássy György Ka­tolikus Közgazdasági Szakkö­zépiskolában vendégeskedett négy horvát diák és kisérőtaná- ruk egy - az Erste Foundation ál­tal meghirdetett - pályázatnak köszönhetően. A szolidaritás je­gyében zajló programban 15 kö­zép-európai ország vesz rész - tudtuk meg Kálmán Éva igazga­tóhelyettestől, aki elmondta: feb­ruár 11. és 16. között vannak itt déli szomszédainktól a gyerekek a Pula - Veruda-i általános isko­lából, ahol elfogadó (inkluzív) ok­tatási módszerrel nevelnek több sérült gyermeket.- Közösen azt tűztük ki célul, hogy a két iskola diákjai (közöt­tük sérült gyermek is) együtt se­Vendégek és vendéglátóik a közgében gítenek kutyamenhelyeken, sé­táltatják az ebeket, adományo­kat gyűjtenek nekik, és poszte­ren, videón, valamint egy közös honlapon felhívják a két tanin­tézmény diákjainak figyelmét a arra a komoly problémára, amit az állatok eldobása és menhely- re kerülése jelent - fogalmazott az igazgatóhelyettes. Megtudtuk: az első látogatás a Szövetkezet utcai kutyamen- helyen, majd a Vidám Mancsok Egyesületnél volt. Az egyesület vezetője, Botka Tímea lakásán is jártak a gyerekek, ahol a nyolc kutyával játszottak. Megnézték a várat, kirándultak a fővárosba, hétfőn pedig posztereken, kiállí­táson dolgoztak. S. S. Cél: felkutatni a helyi értékeket HEVES Megalakult a Települési Értéktár Bizottság Hevesen is, melynek feladata összesíteni és rendszerezni a város és környé­ke területén fellelhető települési és tájegységi értékeket. Elnök­ké Gyimesiné Gömöri Ilona fő­muzeológust választotta a kép­viselő-testület. Egy nyilvántar­tott értéke már van városnak: a hevesi szőttes 2015-től kul­turális örökségként szerepel a Heves Megyei Értéktár adatbá­zisában. A helyi értéktár létrehozásá­nak célja, a térség természeti környezetének, szellemi, anya­gi, művészeti alkotásainak, hagyományainak összegyűjté­se,_bemutatása, ezen keresztül az összetartozás erősítése. Eb­ben várják a lakosság segítsé­gét is. Az értéktárba kerülésre mél­tó, egyedi és megőrzendő érté­kekre a javaslatokat a Hevesi Közös Önkormányzati Hivatal Hevesi Települési Értéktár Bizottság címére várják: 3360, Heves, Erzsébet tér 2. Ha a javaslat helyi jelentősé­get meghaladó értéket tartal­maz, a bizottság továbbítja a He­ves Megyei Értéktárba, ahon­nan az a Magyar Értéktárba, vagy - amennyiben egyediségé­vel és minőségével a magyarság csúcsteljesítményét képviseli - akár a Hungarikumok Gyűjte­ményébe is bekerülhet. SZ. E. Marslakók miatt is hívták a tűzoltókat Tavaly jelentős előrelépést sikerült elérni I miM a tűzoltóknak a megelőzésben. Az adventi. ] karácsonyi időszak veszélyeire felhívó gyakorlat fW *0 ■■ * (tavaly sem maradt el.

Next

/
Thumbnails
Contents