Heves Megyei Hírlap, 2016. február (27. évfolyam, 26-50. szám)
2016-02-15 / 38. szám
\ . HEVESlfflRIAP 2016. FEBRUAR 15., HÉTFŐ Magabiztos győzelmet aratott a B. Braun Gyöngyös csapata a vendég Váci KSE ellen a férfi NB I 21. fordulójában. Az Eger SBS Eszter- házy parázs meccsen maradt alul Mezőkövesden. Sike Károly ka roly.sike@partner.mediaworks.hu- IBDA - Jól eső' érzés, hogy ennyi szurkoló kiáll a csapat mellett, ez rengeteg erőt ad nekünk - fogalmazott a váciak legyőzését követően Debre Viktor, a gyöngyösiek vezetőedzője. - Remek mérkőzést játszottunk, a támadás és a védekezés egyaránt jól működött, Tamási Zsolt révén pedig mindezt szenzációs kapusteljesít- • ménnyel támogattuk meg. Zsiga Gyula, a váciak trénere is egyetértett kollégájával abban, hogy ezúttal a Gyöngyös rászolgált a győzelemre.- Sajnos nekünk szinte semmi nem jött össze - vélekedett á szakember. - A védekezésünk nem bizonyult elég hatékonynak, s a végére a támadójátékunk is összeomlott. Miközben a Gyöngyös magabiztosan múlta felül a váciakat, az Eger SBS Eszterházy parázs mérkőzésen maradt alul a Mezőkövesdi KC vendégeként.- Legalább kilenc tiszta gólhelyzetet puskáztunk el, miközben védekezésben számos elkerülhető gólt kaptunk - ösz- szegezte tapasztalatait Rosta István, az egriek edzője. - Amíg mi gyengélkedtünk, a borsodiak kiválóan sáfárkodtak az adódó lehetőségekkel, s a mérkőzés fontos pillanataiban nem hibáztak. Sajnos Szabó Péter a második félidő közepén térdsérülést szenvedett, kiválása újabb sorscsapást jelent. Skaliczki László, a mezőkövesdiek trénere szerint nagy fegyvertény a győzelmük.- Örülök, hogy ezt a nehéz, szakmailag nézve hullámzó színvonalú mérkőzést sikerült megnyernünk. Nálunk voltak előremutató jelek, ezekre lehet építeni - fogalmazott. B. BRAUN GYÖNGYÖSVÁCI KSE 30:21 (13:12) Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnok, 900 néző. V.: Hargitai, Markő. GYÖNGYÖS: TAMÁSI - Ménfői 3, RODOLFO 6, NAGY B. 4 (1), Debreczeni 2, Bali R. 3, K0- VACSICS 7 (1). Cs.: Hudák (kapus), KOLLER, Juhász K. 3, Marczinkó 2, Sándor Á., Ré- dai. Edző: Debre Viktor. VÁC: Vitáris - Vasics 4, Aszt- rasapkin 4, Csisztabajev, Pav- lovics 1, Lendvay 4, Császár. Cs.: Tóth M. (kapus), Vucsicse- vics 4, Bartók 4 (3), Terenyi, Fekete D., Pál G., Munkácsi, Kökény. Edző: Zsiga Gyula. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA. Ó. perc: 2:3, 12. p.: 6:5, 18. p.: 7:5, 24. p.: 12:9,36. p.: 15:14, 42. p.:' 19:17,48. p.: 23:18, 54. p.: 27:19. KIÁLLÍTÁSOK: 8, ill. 8 perc. HÉTMÉTERESEK: 3/2, ill. 4/3. KÖVETKEZIK: Balmazújváros-Gyöngyös, február 20.,' szombat, 18.00. MEZŐKÖVESDI KC- EGER SBS ESZTERHÁZY 27:24 (14:13) Mezőkövesd, 700 néző. V: Tomecskó-Hunyadi, Unya- tinszki. MEZŐKÖVESD: Balogh T. - BENIS 4, Antal 1, Trivkovics 1, Bozoljac 1, Mekaru 4 (4), SZEPESI 5. Cs.: HOLLÓ B. (kapus), Radnic, Hajdú G. 3, Molnár F. GRIGORJEV 6, Kiss R., Füstös, Grünfelder 2. Edző: Skaliczki László. EGER: Radulescu - Lezák 2, Padla 1, Radcsenko 2, Petro, Dobó 3, ANTL 8 (3). Cs.: Kovács I. (kapus), SZABÓ P. 6, Bajorhegyi, Vancsics, Kocsis, Takács B. 2, Menyhárt, Szűcs, Kiss G. Edző: Rosta István. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA. 7. perc: 3:2, 12. p.: 6:5, 17. p.: 8:8, 24. p.: 11:11, 39. p.: 18:16, 45. p.: 21:19, 58. p.: 27:23. KIÁLLÍTÁSOK: 14, ill. 12 perc. HÉTMÉTERESEK: 4/4, ill. 4/3. KÖVETKEZIK: Eger SBS Esz- terházy-Komló, február 28., vasárnap, 17.00. A 21. FORDULÓ TOVÁBBI EREDMÉNYEI: Szeged-Balma- zújváros 38:30, PLER-Buda- pest-Komló 23:20, Tatabá- nya-Orosháza 31:23, Csurgő Cegléd 29:22. 1. Szeged 19 18 2. Tatabánya 20 17 3. Balatonfüred 19 13 4. Csurgó 20 13 5. Vác 20 8 6. Balmazújváros 19 7. Gyöngyös 8. Komló 9. Orosháza 10. Cegléd 11. PLER 12. Eger 13. Mezőkövesd- 1 628:466 36 2 1 541:449 36 2 4 522:445 28 2 5 524:485 28 2 10 543:582 18 2 10 469:481 16 1 11 445:463 15 1 12 471:527 15 5 10 458:483 13 3 11 491:530 13 1 12 454:513 13 1 14 456:535 11 2 13 449:492 10 Bemutatták a csarnok látványtervét A Gyöngyös-Vác mérkőzés félidejében dr. Tatár László és Kévés Tamás, Gyöngyös alpolgármesterei, valamint Nagy Attila, a GYKK elnöke leleplezte az újonnan építendő bemelegítő csarnok látványtervét. A több mint 200 millió fo- -rintbói felépítendő csarnokra a látványcsapatsport-tá- mogatás keretében szerzett TAO-forrást a klub. Amíg az egriek gyengélkedtek, a borsodiak éltek lehetőségeikkel Driznernek most volt oka gratulálni 'Mmmmm kézilabda a ' sén: HAJDÚNÁNÁSSK- ESZTERHÁZY KFSC-DÉJÁ VU 25:32 (11:21) Hajdúnánás,150 néző. V.: Bujdosó, Mihály. EKFSC: Győrffy - Kovács F. 2, MOLNÁR N. 7, PETROVICS 9, SÁRI 8 (1), Scheffer 2, Buzsáki 1. Cs.: Putz - Tóth A. 2 (1), Érti 1, Bocsi, Hadnagy, Őri I. Edzők: Hegedűs Tibor, Lakatos László. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA: 6. perc: 3:4,12. p.: 5:8,18. p.: 6:12, 24. p.: 9:17, 36. p.: 14:24, 42. p.: 18:28,48. p.: 20:28,54. p.: 22:29. KIÁLLÍTÁSOK: 2, ill. 10 perc. HÉTMÉTERESEK: 1/1, ill. 3/2. A góllövőlistát vezető ukrán Olena Lmanec nélkül fogadta a listavezetőt a Hajdúnánás a hétvégi rangadón. Hiányzója nélkül elég minimális ellenállásra volt képes a házigazda, így már az első félidő végére tízgólos előnyre tettek szert az egriek. Fordulás után aztán eléggé belealudt komoly vezetésébe az EKFSC, ami miatt maradhat hiányérzet a szakvezetésben, ezzel együtt sem veszélyeztette a győzelmet. HEGEDŰS TIBOR: - Egy viszonylag jó első félidő után, egy rossz második játékrészt produkáltunk. Biztos elhitték a lányok a szünetben, hogy már megnyertük a meccset, de ha komolyabb céljaink vannak, akkor a továbbiakban az ilyen második félidőket sokkal jobban kell megoldanunk. KÖVETKEZIK: EKFSC-Szeged KKSE, Eszterházy-csarnok, vasárnap, 17.00. Fenyves Balázs A NYIRADONY-FÜZESABONY mérkőzés tegnap lapzártánk után ért véget. A férfikézilabda NB I/B Keleti csoportja 15. fordulójában: JUHÁSZ ’99 FÜZESABONY SC- FTC 29:29 (16:15) Füzesabony, 200 néző. V.: Nat- ki, Szalay. FÜZESABONY: POPCAK - FIINAK 8, HEVER 1, TAMÁS, MA- GUSKA 8(3), TAMÁS 5, CSAPÓ. Cs.: GULYÁS (kapus), MÜLLER 3, HORPÁCZI 1, NAGY Á. 3. Edző: Drizner Péter. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA: 5. perc: 3:1, 10. p.: 5:3, 15. p.: 7:7, 20. p.: 11:10,25. p.: 15:13,35. p.: 20:17,40. p.: 22:19,45. p.: 26:21, 50. p.: 26:23, 55. p.: 27:26. KIÁLLÍTÁSOK (KÉTPERCES): 12, ill. 10 perc. HÉTMÉTERESEK: 4/3, ill. 3/3. A Fraditól megszokott gyors; intenzív játékkal kezdődött a mérkőzés, ám az abonyiak nagyon jól védekeztek és a helyzeteiket is értékesítették. Úgy tűnt, hogy a hazaiak tanultak az előző hét hibáiból. Aztán a 14. percben utolérte magát és a Füzesabonyt az FTC, de a vezetést egyszer sem tudta megszerezni. A második félidőben is állta a sarat az FSC, sőt mondhatni minden pozícióból lőtték a gólokat a házigazdák. Az 58. percben került kritikus helyzetbe a hazai csapat (28:28), de egy pont azért sikeredett. DRIZNER PÉTER: - Gratulálok a csapatnak! Remélem, hogy most már a játékosk is elhiszik, hogy bárhol és bárki ellen képesek nyerni. JUNIOROK: 15:31 (7:15). Ld.: Magyar 9. KÖVETKEZIK: Balassagyarmat-Füzesabony, február 21., vasárnap, 17.00. Pásztor Piroska A füzesabonyiakkal szemben sokszor tehetetlen volt az FTC védelme • A ZF-Eger férficsapata a szünet után robbantott a BVSC otthonában megvívott győztes bajnokin Csúnya fiaskó a nőknél, maradt az ötödik hely A ZF-Eger férfi csapata Milos Csuk és Uros Csúcs1 kovics nélkül vágott neki BVSC elleni bajnokijának, ami a félidőig alakult szorosan. A térfélcsere után viszont már csak két gólt engedett vendéglátójának a ZF, ezzel pedig sima győzelmet aratott. A férfi OB I A-csoportjának 12. fordulójában: BVSC-ZF-EGER 7-12 (3-4,2-2,1-3,1-3) Budapest, Szőnyi út, 100 néző. V: Vogel, Kun. BVSC: Györke - Czigány 1, Csapó M. 1, Török B. 2, Létay, Ambrus 2, Pásztor M. 1. Cs.: Szakonyi - Szabó Bence, Nagy S., Kovács R, Mátyok, Nagy Á., HIRDETÉS ^HUNGÁRIA Szabó Bendegúz. Edző: Martz Tamás. EGER: Mitrovics - Vapensz- ki, Angyal 1, Lőrincz B. 1, Erdélyi, Hárai 1, Szívós 2. Cs.: Za- lánki, Hosnyánszky 2, Biros B. 1, Bedő 1, Biros P. 3. Edző: Dab- rowski Norbert. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA: 0-2, 1-3, 3-3, 3-4, 4-6, 5-7, 6-7, 6-12, 7-12. GÓL-EMBERELŐNYBŐL: 11/1, ill. 9/6. ÖTMÉTERESBŐL: 1/1, ill. -. KIPONTOZÓDOTT: Angyal a 21. percben. KIÁLLÍTVA (VÉGLEG CSERÉVEL): Lőrincz B., a 29. percben. TOVÁBBI EREDMÉNYEK: Kaposvár-Szeged 8-11, Miskolc - Tatabánya 10-8, Szentes-Szol- nok 9-16. 1. Szolnok 12 12 - - 173-74 36 2. ZF-Eger 12 11 - 1 166-84 33 3. Szeged 12 7 - 5127-123 21 4. BVSC 12 5 2 5 115-125 17 5. Miskolc 12 5 1 6113-134 16 6. Szentes 12 3 2 7 111-152 11 7. Kaposvár 12 1 1 10 74-128 4 8. Tatabánya 12 1 - 11 93-152 3 Következik: ZF-Eger-Szentes, Bitskey-uszoda, csütörtök, 20.00. A szezon eddigi legcsúnyább, 13 gólos vereségével, ötödikként zárta a pontvadászat alapszakaszát a ZF-Eger-EKF női csapata. A női OB I A-csoportjának 10. fordulójában: Biros Péter hármat „vágott” SZENTESI VK-ZF-EGER-EKF 21-8 (4-2,6-1,5-2,6-3) Szentes, 100 néző. V.: Tóth S., Lehmann. SZENTES: Bolonyai. - Hevesi 2, Pengő 1, Miskolczi 3, Kö- vér-Kiss 3, Bujka 7, Gémes 1. Cs.: Gundl - Duhaj, Urvári, Farkas T. 1, Mihály 1, Kádár 2, Tóth Cs. Edző: Tóth László. EGER: Kiss A. - Zajácz, Veréb, Szeredi 1, Ráski 2, Parkes, Czigány 3. Cs.: lenes, Pócsi 2, Szívós R, Szilágyi Sz., Fekete, Miklós R. Edzők: Kelemen Attila, Rüll Csaba. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA: 2-0, 3-1, 13-3, 14-4, 18-5. GÓLEMBERELŐNYBŐL: 3/2, ill. 6/2. ÖTMÉTERESBŐL: 6/6, ill. 3/2. KELEMEN ATTILA: - Megmondom őszintén, hogy egy nagy csőd volt az egész mérkőzés. Tizenkét éves edzői pályafutásom során még serdülő csapattal sem kaptunk ki így a Szentestől. Jól fog jönni a szünet, de le kell ülnünk a társasággal elbeszélgetni, mert ezt minél gyorsabban rendbe kell tenni. TOVÁBBI EREDMÉNYEK: UV- SE-BVSC 8-7, Dunaújváros- Szeged 16-6. F. B. Az A-csoport állása 1. UVSE 9 2. BVSC 10 3. Dunaújváros 10 4.Szentes 9 5. ZF-Eger-EKF 10 6.Szeged 10 9110-61 27 7 1 2 110-80 22 5 1 4 98-82 16 4 1 4 102-75 13 2 1 7 98-128 710 64-156 0 t Jól mjlgg^