Heves Megyei Hírlap, 2016. február (27. évfolyam, 26-50. szám)
2016-02-13 / 37. szám
4 EGER ÉS KÖRNYÉKE 2016. FEBRUAR 13., SZOMBAT Egymilliárd forinttal számolnak VERPELÉT Elfogadta a városi büdzsét a képviselő-testület e hét szerdán - tájékoztatott Farkas Sándor polgármester. A fő számok alapján a település 620 millió forint körüli összegből gazdálkodhat. A városvezető számít még az év közben érkező plusz pénzekre is, így a gyermekétkeztetési támogatásra például. Úgy véli, hogy a pályázatokkal kiegészülve összességében közelíteni fogja az egymilliárd forintot a város költése. S. S. Elfogadták a költségvetést EGERSZÓLÁT Elfogadta a település költségvetést a képviselő-testület a héten. Ennek alapján az önkormányzat 62 millió forintból I gazdálkodhat az idén. Ebből az összegből 14 millió forint jut fejlesztésekre, közöttük az önkormányzati utak rendbetételére, az óvodára illetve a településrendezési terv felülvizsgálatára - tudtuk meg Verebélyi György polgár- mestertől, aki arról is tájékoztatott, hogy jótékonysági bált rendezett az Egerszólátért Közalapítvány. Az est bevételét közhasznú céljaikra fordítják. S. S. Hívja a Heves Megyei Hírlap újságíróját! Iä#! éeá síké SÁNDOR elsősorban az Egerben és térségében élők hívását várja. Ha híre, ötlete, észrevétele van, vagy egyszerűen panaszát, még inkább örömét szeretné megosztani kollégánkkal, ne habozzon, tárcsázza a 20/358-7200-as telefonszámot hétköznapokon! roisftAimi % Az építés alatt álló Bárány Uszoda fHgj a hatmillíárd forintból megvalósuló Mi egri úszó- és vízilabdaközpont része lesz Egri távlatok és hétköznapi javaslatok Elfogadta Eger közgyűlése a város 2016-ra szóló költségvetését. A négyórás vitáról hűen beszámolni nem egyszerű vállalkozás, ezért azt a megoldást választottuk, hogy „mozaikszerű” bepillantást nyújtunk olvasóinknak a csütörtöki munkába, egy későbbi lapszámunkban pedig bemutatjuk magának a költségvetésnek a legfontosabb elemeit. Úszóközpont és kutyaillemhely is létesülhet. Sike Sándor sandor.sike@partner.mediaworks.hu EGER Megtárgyalta és 12 igen, 6 nem szavazattal elfogadta a megyei jogú város 2010-os költségvetését a város közgyűlése. A négyórányi vitában sok minden elhangzott. Olyan kérdések is, amelyek közvetlenül az egri büdzsére vonatkoztak, de olyan felvetések is, amelyek a távlatokat firtatták, és inkább a bátor tervek kategóriájába tartoznak, mintsem az idei esztendő biztos valóságát jelentenék. Jól jellemzi ennek az ülésnek a „sokszínűségét”, hogy valamikor a negyedik órában Orosz Lászlóné tanácsnok azt találta mondani, hogy „kicsit visszatér a költségvetéshez”. Nem máskor hangzott el ez a mondat, mint épp a költség- vetési vitában. A napirend előterjesztője, Habis László polgár- mester szóbeli kiegészítésében elvégzett egy rövid összegzést az előzményekről. Megfogalmazása szerint a város önkormányzata biztonsággal teljesítette a 2015-ös évre tervezett bevételi előirányzatokat. A kiadási számokban is a terveken belül maradt Eger, tartalékokat is képzett tavaly. Ez alapján az idei költségvetés is biztonsággal tervezhető volt, s ezt meg is tették. A polgár- mester utalt arra is, hogy a rendelettervezet benyújtását széles körű egyeztetés előzte meg.- Képviselőkkel, intézményekkel, civilekkel és a vállalati szektor vezetőivel is konzultáltunk, így határoztuk meg a 2010-os esztendő prioritásait - mondta. Ez utóbbi gondolatsor egyfajta reagálás is lehetett a részéről a Komlósi Csaba előző napi sajtótájékoztatóján elhangzottakra. Az LMP-s képviselő ugyanis a közvetlen állampolgári vélemények megjelenítését hiányolta. Ezt az álláspontját Komlósi a vitában is megismételte. Szerinte a közvetlen vélemények hiánya lehetőséget biztosít a korrupcióra. Ennyi „előjáték”, majd három kormánypárti politikus költség- vetést méltató szavait követően „beélesedett” a vita, amelyiknek egyik csúcspontját Császár Zoltán (független) hozzászólása jelentette. Szerinte a Meszesek felolvasták, amit Pestről küldtek, most ezért elmondja inkább az igazságot. Úgy vélekedett, hogy a Modern Városok Program jó, s ami jó, ahhoz érdemes csatlaígy kérdezett az ellenzék Tóth István (Jobbik) már a kérdések időszakában is véleményt fogalmazott meg: hiányolta például, hogy nincs távlati koncepció a közlekedésfejlesztéssel kapcsolatban. munkahelyteremtő felvetéseket sem talált, például egy szociális szövetkezet létrehozását vagy egy városi kertészet kialakítását, de hiányolta a Merengő utcai járdát is. Mir- kóczki Zita (MSZP) a Lenkey-ház felújítását nem találta külön soron, illetve az „egyéb kulturális és marketingtevékenység” jelentéséről érdeklődött. Császár Zoltán (független) azt tudakolta, miért tértek el a korábbi gyakorlattól, hogy bekérik a képviselők fejlesztési javaslatát. Bognár Ignác (Jobbik) pedig arra volt kíváncsi, a bizottsági szakaszhoz képest történtek-e változások az előterjesztésben, s ha igen, mik azok. Kovács Cs. Tamás (Fidesz) örömmel olvasta, hogy 145 millió forintjut az úszó- és vízilabdaközpont kialakításának előkészítésére, majd bemutatta a publikumnak a tervezett, mintegy hatmilliárd forintos beruházást. A közelebbi jövőben megvalósítható javaslata is volt: legalább két kutyafuttató és egy kutyaillemhely kialakítását kérte. Orosz Lászlóné (Fidesz) a költségvetés elkészítését nehéz feladatnak nevezte, magát a büdzsét pedig óvatosnak. Emlékeztette a jelenlévőket arra, hogy a kormány átvállalta a város kozni, de a mindennapokra is figyelni kell, mert ő úgy látja, egyre kevesebb a pénz, a nagy fejlesztések meg épp a választásokra készülnek majd el, hogy akkor „durrogtathassanak”. (Ezt a központból megmondott kijelentést, illetve a fejlesztések választásokhoz igazítását a Meszes Gál Judit később visszautasította.) Tóth István (Jobbik) is a Modern Városok Programjához kötötte mondanivalóját. Megfogalmazása szerint 500 milliót fordítanak előkészítésre, míg tényleges városi fejlesztésre csak 90 milliót. Párttársának, Bognár Ignácnak majdhogynem tetszettek az elhangzott megfogalmazások, különösen azok, amelyek arra utalnak: nehéz volt összerakni a költségvetést. Aztán pontokba szedte a várost adósságállományát, s áprilisban olyan szerződést írtak alá, amely révén létrejöhet a gyorsforgalmi út, úszó- és vízilabdaközpont épül, s megújul az egri vár. Neki is volt egy időben korábbra tehető javaslata: azt kérte, növeljék a képviselői keretet. Szucsik György (Fidesz) nagyobb figyelmet kért a déli iparterületnek, amit a beruházók számára vonzóvá kell tenni. Csákvári Antal (Fidesz) az egri várnak a Modern Városok Program részeként való megújulásáról szólt részletesen, bízva abban, hogy 2017 elejére minden terv elkészül. ért „csapásokat” - például a kéményseprő-ipari közszolgáltatáshoz kapható támogatás megszűnését -, amikből legalább hatot számolt össze. Azt is megfogalmazta, hogy hitelből nem kellene bővíteni a térfigyelő kamerarendszert, s nem érti, miért költ 3 milliót a város a szenvedélybeteget segítő szolgálatra, vagy egymilliónál is többet állatvédelemre. A szocialista Mirkóczki Zita szerint lehet vitatkozni, de abban egyet kell érteni, hogy ez a költségvetés szűkös, s az államtól kevesebb pénz érkezik. Úgy vélekedett, hogy Egernek egy lehetősége van: a kultúra, a turizmus és az idegenforgalom területén kell fejlődni. A DK-s Földvári Győző szerint ebből a büdzséből csak az önfenntartás hozható ki. Intermodáiis csomópontnak hívják: a közlekedést könnyítené meg, ha megvalósulna Mintegy hétmilliárdot várnak az Állomás térre EGER Hosszabb ideje jelen van már az önkormányzati „közbeszédben” az intermodáiis csomópont ügye. Még a 2016-os költségvetés tárgyalását megelőzően kérdésekkel fordultunk a városházához. Kíváncsiak voltunk például arra, hogy része lesz-e a csomópontnak az autóbusz-pályaudvar, amennyiben nem, van-e terv arra, hogy mi legyen a mostani létesítménnyel a belváros szívében, ami - a maga 45 év körüli múltjával - „kicsit” elavult és korszerűtlen. Zentai László önkormányzati médiareferens válasza szerint a helyközi járatokat kiszolgáló pályaudvar kialakítása része a terveknek. A régi pályaudvar hasznosítására alternatív javaslatok születtek, ezekről konkrétabban beszélni még nem időszerű. Kíváncsiak voltunk arra is, hogy milyen esélyt lát a város vezetése az intermodáiis csomópont építését célzó pályázat elnyerésére, milyen konstrukcióban, mekkora összegű támogatással és végösszeggel valósulhatna meg a komplexum.- Az elmúlt években a közgyűlés többször is foglalkozott a csomópont kérdésével, meghozta a szükséges döntéseket. Emellett az önkormányzat elindította a fenntartható városi mobilitási terv kidolgozását, hiszen egy ilyen, jól átgondolt és világos terv megléte feltétele a közMa még ez a kép fogadja a városba vonattal érkezőket lekedési pályázatok elnyerésének. Tavaly nyáron a közlekedési államtitkár hívott össze egy tanácskozást a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban az összes állami szerv és érintett szereplő jelenlétével, s elhangzott: az egri csomópont állami beruházásként épülhet meg. Bízunk abban, hogy a kormányzat támogató döntést hoz a mintegy 7 milliárd forint értékű beruházás tárgyában - reagált Zentai László. Megtudtuk: készült egy részletes megvalósíthatósági tanulmány. A program egy vasúti fejállomást tartalmaz 4 vágánnyal és egy várakozó, tisztító vágánynyal, távolsági autóbusz-végállomással, helyi járatú buszmegállóval, parkolóval és kerékpár- tárolókkal, illetve kerékpáros csatlakozással. A tanulmány helyszínrajzi mélységig ábrázolja az egyes funkcionális egységek helyigényét, ez alapján készülhetnek szakági engedélyezési tervek, s ezek részeként látványtervek. S hogy mikorra dőlhet el, lesz-e vagy sem csomópont? A médiareferens közlése szerint a kormányzat Modern Városok Programja Egerre vonatkozóan egy összetett fejlesztési csomagot jelent. Erről 2015 tavaszán kormányhatározat született. Úgy tudják, hogy a szükséges további kormánydöntések előkészítése folyamatban van. S. S. ütor tervek, azonnali