Heves Megyei Hírlap, 2016. február (27. évfolyam, 26-50. szám)

2016-02-13 / 37. szám

EGY PERCBEN Bátor tervek, illetve kérések EGER Megtárgyalta és 12 igen, 6 nem sza­vazattal elfogadta a megyei jogú város 2016-os költségvetését a város közgyű­lése. A négyórás vitában sok minden el­hangzott. Olyan kérdések is, amelyek az egri büdzsére vonatkoztak, de olyan fel­vetések is, amelyek a távlatokat firtatták, és inkább a bátor tervek kategóriájába tartoznak, mintsem az idei év biztos való­ságát jelentenék. ► 4 Előkerültek a homokzsákok TÁRNÁMÉRA Árvízvédelmi készültsé­get rendeltek el a Zagyván - közölte a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgató­ság (Kötivízig). Az elmúlt napokban a vízgyűjtőre lehullott csapadék árhullá­mokat indított el a Zagyva-Tarna víz­rendszerében, emiatt a Kötivízig febru­ár 11-én I. fokú árvízvédelmi készült­séget rendelt el a Zagyva Szászberek- Jászberény közti szakaszán. ► 2 Egy hely az édesanyáknak EGER Létezik hely az Északi lakótele­pen, amit pár éve második otthonuk­nak tekintenek a kismamák és a kis­gyermekes anyukák - őket látogatta meg a Hírlap munkatársa. Rossz idő­ben az anyukák százszor meggondol­ják, hogy útnak induljanak-e. Elvégre a babákkal sok a gond. Öltöztetni kell őket, babakocsiba ültetni, vagy hordo­zókendőbe bújtatni. Zuhé ide, szélvihar oda, a Forráspont Szabadidő Klubban ilyenkor is békésen beszélgetnek, ját­szanak az anyukák babáikkal. ► 14 Jó reggelt! K özeledik Bálint-nap. Szerel­mespárok járják a boltokat, hogy megtalálják szerelmük­nek a megfelelő ajándékot. Az üzletek előtt nem lehet úgy elhaladni, hogy a kirakatban ne ékeskednének gics- cses plüssmackók, bögrék, nyalánksá­gok, amikre a szerelmesek „vágynak”. Az idézőjel szándékos, hiszen hogy bi­zonyíthatná valaki a szerelmét ennyi kacattal?! A gesztus szép, de elárul­ja-e az érzés lényegét? A szerelmet a próbálkozások ellenére sem sikerült definiálni, de mindenkinek megvan róla az elképzelése. A gyerekeknek is. Eszembe jut hát a gondolat, amit egy kisfiú fogalmazott meg: „A szerelem az, amikor a mamám tudja a papám­ról, hogy büdös és kövér, mégis azt mondja neki, hogy jobban néz ki, mint Robert Redford.” M. A. MtllPOLÍC! ' HEVES MEGYE Négy gyalogost gázoltak a zebrán vagy an­nak közelében két nap alatt a héten a megyeszékhelyen. Sokan már találgatásokba is bocsátkoztak az okokról. A Hírlap utánajárt, hogy miként látják e balesetsorozatot a szakemberek. A megelőzési feladatokat ellátó rendőrsé­gi munkatársak úgy vélekednek, hogy a gyalogosoknak, de a gépjárniűvezetőknek is sokkal körültekintőbben kell közlekedniük. ► 2 Fejlesztenék az idegenforgalmat GYÖNGYÖS Együttműködési meg­állapodást kötött az önkor­mányzat és a Gyöngyös-Mátra Turisztikai Közhasznú Egye­sület. Azt a legutóbbi ülésén fo­gadta el a város képviselő-testü- lete. Az egyezség a két szerve­zet között 2010-ben kötött szer­ződés megújítását is jelenti. A Gyöngyös-Mátra Turisz­tikai Egyesület európai uniós forrású pályázatokon kíván in­dulni. Ennek érdekében a fenn­tartási időszak végéig megerő­sítette együttműködését a hely­hatósággal. A megállapodás ér­telmében az önkormányzat az idegenforgalmi adóból szár­mazó bevételeinek 50 száza­lékát adja át a TDM-szerve- zetnek, amely ebből a helyi Tourinform-iroda működteté­sén túl a város és a térség ide­genforgalmának koordinálá­sát, fejlesztését is végzi. A tá­mogatás mértéke a 2016-ra várt adóbevételek alapján meg­közelíti a 30 millió forintot. Az egyesület a Gazdaságfejleszté­si és Innovációs Operatív Prog­ram révén közel 26 milliós pá­lyázatot tervez benyújtani, s a térségi TDM-ek számára el­nyerhető forrásokra is pályá­zik, együtt a Mátra Jövője Tu­risztikai Egyesülettel. M. A. ítélet született az ismert táncoktató bűnperében 0tév8 hónap hűvösön EGER ítéletet hirdetett pénte­ken az Egri Járásbíróság Sz. A. vádlott ügyében. Ez alka­lommal a határozat rendelke­ző részének ismertetésekor a sajtó is jelen lehetett. Koráb­ban az elsőfokú bíróság zárt ülést rendelt el valamennyi tárgyalásra. A törvény azon­ban ilyenkor is előírja az ítélet nyilvános kihirdetését. így le­hettünk ott, amikor a büntető­tanács kimondta a vádlott bű­nösségét kétrendbeli pornog­ráf felvétellel visszaélés, négy- rendbeli kiskorú veszélyezte­tése, valamint folytatólagosan elkövetett kényszerítés bűn­tettében, illetve kétrendbeli zaklatás vétségében. Mindezekért a járásbíróság a vádlottat 5 év 8 hónap börtön- büntetésre, nyolc év közügyek­től eltiltásra ítélte. Emellett a 18 éven aluliak esetében min­dennemű táncművészeti tevé­kenység folytatásától nyolc év­re eltiltotta. Megállapította az eljáró tanács, hogy a vádlott a szabadságvesztés-büntetés 3/4 részének kitöltését köve­tő napon bocsátható feltételes szabadságra. A bíróság a lefoglalt bűnjelek egy részét elkobozta, azok több­ségét megsemmisíteni rendel­te el, illetve kötelezte a terhel­tet több mint egymillió forint bűnügyi költség megfizetésére is. Valamivel több mint három- százezer forint bűnügyi költ­ségről pedig úgy rendelkezett, hogy azt a magyar állam viseli. A bíróság által megállapí­tott tényállás szerint a vádlott az egri székhelyű Táncsport Egyesület elnökeként egyúttal táncoktatói tevékenységet is végzett. Sz. A. edzőként oktat­ta a bűncselekmények négy fi­atalkorú sértettjét, akik ez idő­ben, oktatási tevékenysége al­kalmával, a felügyelete alatt álltak. ► 3 EGER Cs. Varga István irodalomtörténészt köszöntötték a 70. születésnapja alkalmából pénteken a városháza dísztermében. A fogadás dupla ünneplésre adott okot, hiszen a professzor felesége is ugyanazon a napon, feb­ruár 11-én töltötte be a 70. életévét. A házaspárt Habis László polgármester köszöntötte, aki elmondta: nagy becsben tartják az irodalomtörténészt és munkásságát. - Egy város csillogásához kiemelkedő teljesítmények, kiváló emberek járulnak hozzá. Ide tartozik Cs. Varga István, Eger egyik legelismertebb polgára - mondta. ► 2 A beruházások nem állnak meg idén se HEVES Újra nagyot léphet előre a város a tavalyi gazdálkodásá­nak köszönhetően. Az idei költ­ségvetést a zavartalan működés és a fejlődés jegyében tervezzük - emelte ki Sveiczer Sándor pol­gármester a képviselő-testület legutóbbi ülésén, ahol a tagok egyhangúlag fogadták el a bü­dzsé első fordulós tervezetét. Bár az önkormányzat már 2015-ben megszabadult az örö­költ hitelállomány jelentős ré­szétől, még mindig vannak az előző évekről áthúzódó kötele­zettségei, adósságai.- A város önerőből nem ké­pes a nullás költségvetésre, hi­szen a beérkezett kiadási igé­nyek, s a bevételi lehetőségek még nincsenek egyensúlyban. Szükség lehet állami segítség- nyújtásra is - közölte a város­vezető. Megtudtuk: a prioritások is adottak. A legfőbb a helyha­tóság és az intézményrend­szer működtetésén túl az örö­költ adósság törlesztése, s a fej­lesztések önerejének tervezé­se, hiszen 2016-ban a korsze­rűsítések, beruházások foly­tatódnak. Forrást különítenek el a Szerelem Alfréd út és a vá­ros központjában lévő két kör­forgalom közötti útszakasz, va­lamint a művelődési ház belső felújítására is. SZ. E. 9 770865 910066 16037 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: heol@heol.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 30/555-9813 TERJESZTÉS - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 36/513-628 MA HOLNAP 4 9 Ma ismét többfelé várható csapadék, eső, záporok formájában. Napközben 2 és 4 fok között alakul a hőmérséklet, hűvös időre kell számítani. ► 12 dog névnapot EillOy Linda nevű olvasóinknak! fps» srgyistvanf^ipeiu >

Next

/
Thumbnails
Contents