Heves Megyei Hírlap, 2016. február (27. évfolyam, 26-50. szám)
2016-02-11 / 35. szám
g TETTHELY-TV-MŰSOR 2016. FEBRUÁR 11., CSÜTÖRTÖK HÍREK Korrupt földhivatali ügyintéző v • Jogerősen két év börtönnel sújtott a Szegedi Törvényszék egy földhivatali ügyintézőt, aki ötvenezer forintért jogosulatlanul adott ki adatokat az ingatlan-nyilvántartásból. A bíróság a 34 éves férfit hivatali vesztegetés miatt mondta ki bűnösnek, és az öt évre felfüggesztett szabadságvesztés,kiszabása mellett a korábbi három év helyett öt évre eltiltotta a foglalkozásától. A Nemzeti Védelmi Szolgálat buktatta le. MW Elítélték a volt parancsnokot MBEsi Jogerősen húsz év börtönre ítélte a román legfelső bíróság szerdán a 90 éves Alexandru Visinescu volt kommunista börtönparancsnokot, aki ellen emberiesség ellen elkövetett bűn- cselekmények miatt emeltek vádat. 1956 és 1963 között a Ramnicu Sarat-i börtönt irányította, ahol a politikai foglyokat kegyetlen testi és lelki kínzásnak vetették alá. 12 fogoly haláláért őt teszik felelőssé. MW/MTI 23 évig bujkált a gyilkos, elkapták M - - Ami 23 éven keresztül nem sikerült a brit zsaruknak, sikerült a németeknek: Berlinben elfogták egy angliai ügy gyanúsítottját. A 60 éves brit férfi 1993- ban két társával együtt gyilkosságot követett el. Azóta több országban legalább 15 néven élt. A németek egy pénzügyi tranzakciónak köszönhetően bukkantak a nyomára. MW A barátnő már feladta magát a rendőrségen Keresik a késelőt Kamera rögzítette, hogy a veszekedés és a szurkálás után újabb kocsi érkezett a helyszínre, és az áldozatot többen is hiába próbálták a feltételezett támadó BMW-jébe tuszkolni. Ezután menekültek el a helyszínről. Mediaworks-összeállítás kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu BUDAPEST Lapzártánkkor is tovább folyt a hajtóvadászat az ellen a BMW-s férfi ellen, akit halálos késeléssel gyanúsít a rendőrség. A hatóság tájékoztatása szerint a 23 éves Bödöcs Norbert a főváros XVIII. kerületében sebe- síthetett meg halálosan kedd este egy középkorú férfit, majd barátnőjével elmenekült a helyszínről. Azt egyelőre nem tudni, mi volt a gyilkos szúrás kiváltó oka. A sértett és a támadó először összeszólalkozott, majd veszekedtek és dulakodtak is. Bödöcs ezt követően két nagyobb mozdulatot tett, a 24.hu szerint a gyanúsított ekkor szúrt. Ez egybecseng a rendőrség tájékoztatásával, miszerint a férfit több késszúrás is érte. Majd a támadó próbálta a padkára húzni áldozatát, és a zsebeit is átkutatta. Végül az autójához rohant, beült, beindította és mellé gurult, miközben a lány a kocsiban várakozhatott. A 24.hu egyik munkatársa látta az esetet rögzítő felvételt, ami viszont sokkal többről árulkodik, mint amennyit a rendNyomokat rögzítenek a helyszínelők őrség szűkszavú tájékoztatása tartalmazott. Eszerint az esetet követően nem sokkal egy másik autó is a helyszínre érkezett. AnSzerelmespár A két keresett személy - mint az a Facebook-oldalukról kiderül - szerelmespár. Bejegyzéseik szerint bő egy éve vannak együtt. Bár a nyilvános felületen is többször írtak a másiknak, de - ami felettébb furcsa - ismerősként nem jelölték meg egymást. Ám ennek az is lehet az oka, hogy a késelést követően valamelyikük igyekezett eltüntetni ennek nyomait, és az ismeretséget felbontotta. nak utasai kiszálltak, és a támadó tőlük kért segítséget. Közösen próbálták a feltételezett késelő, Bödöcs BMW-jébea mégélőáldo- zatot betuszkolni. A képek tanúsága szerint a frissen érkezők ismerhették a szurkálót. Ám a férfiak hiába próbálták autóba tenni a sérült embert. Ezért a sikertelen kísérlet után felhagytak a próbálkozással, és elhajtottak a helyszínről. Ezt követően a támadó is elmenekült. A rendőrség ezután kezdte keresni Bödöcs Norbertét és a 21 éves Günczer Eve- lint, valamint a JAX-333-as rendszámú BMW-t is. Tegnap Günczer Evelin feladta magát a rendőrségen, amit Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője is megerősített. Bödöcs Norbert még szökésben, Günczer Evelin feladta magát Kettős gyilkosságért ítélik el a libanonit BUDAPEST A húsz éve elkövetett kettős gyilkosság után csak 2014 októberében fogták el a svájci hatóságok a körözött tettest, egy libanoni férfit, akit 2015 februárjában adtak át a magyar hatóságoknak. Ellene kettős gyilkosság ügyében emelt vádat a Fővárosi Főügyészség, és nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés miatt életfogytiglani fegyházbüntetést indítványozott. 22 évesen, pénzért ölte meg az anyát és hétéves fiát A vádlott 1996-ban Budapesten járt, egy családnál szállt meg. Vállalta, hogy a szállásért, ellátásért, némi fizetségért cserébe dolgozik a családfő üzletében. De egy hétre rá elküldték a házból. A 22 éves férfi külföldre akart menni, de nem volt pénze. Elhatározta, akár erőszakkal, de pénzt szerez.*Ezért este visszatért a neki szállást adó családhoz: az egyik ablakot befeszítve bejutott a házba. Magához vett egy kést, amellyel a nappaliban tartózkodó nőre és hétéves kisfiára támadt. A kitartó, brutális jellegű bántalmazás következtében anya és gyermeke perceken belül életét vesztette. Ezután a vádlott értékeket vett magához, másnap eladta őket, és elhagyta az országot. Azóta bujkált. Most előzetesben várja, hogy bíróság elé állítsák. MW TELEVIZIO-MUSOR 2016. FEBRUAR 11., CSÜTÖRTÖK 5.00 5.30 5.55 7.35 8.10 8.40 9.15 10.15 12.05 12.35 13.05 : 20.45 21.20 22.25 23.25 23.55 0.35 1.45 3.30 Barátok közt© TopShop Jó reggelt, skacok! © RTL Klub Híradó Fókusz© Magyarul Balóval AsztroShow TopShop Street Kitchen© Story Extra© Éjjel-nappal Budapest © Négyen négy ellen- A családi játszma® Isten áldjon, Esperanza! © Szulejmán © Story Extra® RTL Klub Híradó Fókusz© Éjjel-nappal Budapest © Barátok közt ® Volt egyszer két Németország © Gyilkos elmék© RTL Klub Híradó Magyarul Balóval Homeland-A belső ellenség © Viszlát, Bajnok! © Gálvölgyi-show© '© mi z ■"» < 21.20 Castle ■ tC o (O o Óránként Híradó és időjárásjelentés 14.15 Család és otthon 14.40 Egy Perc Híradó 15.15 Betkor 15.40 Egy Perc Híradó 16.15 Unió 28 16.40 Egy Pác Híradó 17.15 Kosár 17.40 Egy Perc Híradó 17.54 Ma este 18.40 Egy Perc Híradó 19.00 Hírek 19.02 Időjárás-jelentés 19.05 Szemtől szembe 19.30 Híradó 20.25 Időjárás-jelentés 20.45 Egy Perc Híradó 21.00 Híradó 21.20 Időjárás-jelentés 21.25 Egy Perc Híradó 5.10 Csapdába csalva© 5.35 Doktor D© 6.20 Mokka® 9.25 Stahl konyhája © 9.30 Babapercek© 9.40 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 12.25 12.50 13.50 14.50 15.50 16.55 18.00 19.30 20.15 21.20 22.25 23.30 Tények Délben Aktív© Paloma © Walker, a texasi kopó® Walker, a texasi kopó® Szeretned kell! © . Szeretned kell! © Tények Jóban Rosszban © Magánnyomozók© NCIS: Los Angeles© NCIS: Los Angeles© Felejthetetlen © 0.35 Tények Este 1.20 Aktív© 1.45 Sportos 1.55 Ezo.TV 3.00 Emelt fővel: Az igazság harcosa© “■r 1S3Q Jóban Rossten 11.55 Showder Klub ©12.50 A Toledo család ® 13.45 A bosszú asz- szonya © 14.40 Lucia - A sors üldözöttje © 15.35 Barátok közt ® 16.05 Gordon Ramsay - A Konyha ördöge © 17.05 A Madagascar pingvinjei 17.30 Az élet csajos oldala © 17.55 Step Up -All In © 20.00 Az élet csajos oldala © 20.30 Showder Klub © 21.30 RTL II Híradó 22.00 Szelfi © 23.00 Barátok közt © 23.30 Step Up-All In® M2 - PETŐFI TV 1 16.00 Claude 16.15 A város hősei 16.30 Rolie, Polie, Olie 16.55 Gyerekversek 17.00 Hetedhét Gyerekhíradó 17.05 Póló 17.15 Póló 17.25 Noddy kalandjai Játékvárosban II. 17.35 Állatkerti sétány 64. 17.50 Kalandozások Andyvel 18.00 Pimpa 18.05 Pimpa 18.10 Milo 18.15 Milo 18.25 Traktor Tom 18.40 Traktor Tom 18.50 Epéiké legújabb kalandjai 19.15 Pocoyo 19.25 Pocoyo 19.35 Csűrcsavarosdi 20.00 Táncakadémia© 20.30 Böngésző© 21.00 Én vagyok itt® 22.40 Elcserélt lányok© 23.25 Kulisszák mögött- az A38-as hajón© 0.20 A médium® 1.10 Én vagyok itt© 2.40 Elcserélt lányok © 3.20 Az A38 Hajó színpadán 22.40 Elcserélt lányok 9.25 Csapdába csalva © 9.55 Veled is megtörténhet! © 11.00 Családi Titkok © 12.05 Jóban Rosszban © 12.40 Hal a tortán © 13.45 Édes élet © 14.55 Irigy Hónaljmirigy 16.00 Aktív © 16.30 Tények 17.00 Kasza! © 18.05 Veled is megtörténhet! © 19.10 Celebműszak © 19.45 Hal a tortán © 20.50 Édes élet © 22.00 Nyom nélkül @ 0.15 Jóban Rosszban © 0.50 Egy ellopott élet © 1.55 Maricruz © 9.50 Knight Rider© 10.50 Amerikai mesterszakács © 11.45 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék© 12.45 AS.H.I.E.L.D. ügynökei © 13.40 NCIS-Tengerészeti helyszínelők © 14.45 NCIS-Tengerészeti helyszínelők® 15.45 NCIS: Los Angeles© 16.45 NCIS: Los Angeles© 17.40 Amerikai mesterszakács © 18.40 Jim szerint a világ© 19.05 Jim szerint a világ® 19.35 Két pasimeg egy kicsi© 20.10 Két pasimeg egy kicsi© 20.35 Két pasimeg egy kicsi © 21.00 ShannaraA jövő krónikája © 22.00 Amerikai pite 5.- Pucér maraton© 0.10 Két pasi-meg egy kicsi© 0.40 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék © 1.25 Szívek szállodája© 22.0) Amerikai pite 5 9.00 Magyarország élőben 10.00 Híradó 11.00 Panaszkönyv 12.00 Híradó 12.30 Globál 13.00 Reggeli járat plusz 14,00 Vetítő © 14,01 Párhuzamos múlt ® 15.00 Híradó 15.30 Alinda 16.00 Szabadfogás 17.00 Híradó 17.30 BBC Reporters 18.00 Magyarország élőben 19.00 Híradó 20.00 Csőrié © 21.00 Híradó 21 21.30 Magyarország élőben plusz 22.00 Híradó 22.30 Alinda 23.00 Csörte© DUNA WORLD’iMáA film+VNMHMHíI 9.20 Alpesi őrjárat © 7.45 Muzsikás történet 9.15 Dühös szerető© 7.00 Labdarúgás 10.20 Család-barát 8.35 Német nyelvű hírek amerikai krimi 2008 Német Kupa, 11.40 A világörökség kincsei 8.50 Hazajáró 11.05 Tekerd vissza, negyeddöntő, 12.00 Déli harangszó 9.20 Magyar Krónika© haver! © Heidenheim - Hertha BSC 12.02 Híradó 9.45 Orosz nyelvű hírek amerikai vígjáték 2008 11.00 Tenisz 12.35 Időjárás-jelentés 10.00 Tessék! 13.10 A zsoldos katona© ATP500-as torna, 12.45 Kult+@ 10.25 Új nemzedék© olasz-francia vígjáték 1975 ■ Rotterdam, 12.55 Jamie 30 perces kajái 10.50 Kereszt-Tények 15.25 A sárkány csókja© 1. nyolcaddöntő 13.25 Azllshuaia 11.00 „így szól az Úr!” francia-amerikai akciófilm 13.00 Tenisz expedíció® 11.15 Angol nyelvű hírek 2001 ATP500-as torna, 14.15 Szívek doktora© 11.30 Vörös bestia© 17.10 Párizsból Rotterdam, 15.00 Brown atya® 13.00 Híradó szeretettel © 2. nyolcaddöntő 15.55 Tappancs, 13.15 Kékbolygó amerikai-francia akciófilm 15.00 Tenisz a mesterdetektív® 13.40 Hazajáró 2010 ATP500-as torna, 16.45 Szerencse Híradó © 14.10 Magyar Krónika © 19.00 A sárkány szeme© Rotterdam, 17.00 Ridikül® 14.45 Család-barát amerikai akciófilm 2012 3. nyolcaddöntő 18.00 Híradó 16.00 Slovenski Utrinki 20.45 Vakszerencse© 17.15 Ökölvívás 18.30 Időjárás-jelentés 16.30 Alpok-Duna-Adria amerikai thriller 2013 18.15 Mai helyzet 18.40 Alpesi őtjárat© 17.00 Család és otthon R.: Brad Furman 18.30 Út Milánóba 19.45 Maradj talpon!© 17.30 Tálerrtum© Sz.: Ben Affleck, BL-magazin 20.45 Fábry© 18.00 MMA- portré sorozat Gemma Arterton, Justin 20.00 Darts 22.05 Kenó© 19.00 Hogy volt!? Timberlake, Michael Esper, Premier League, 22.10 Shakespeare Bál 20.00 Szenes Iván írta © Anthony Mackie \ 2. állomás, Newcastle 0.20 Európa kemping ® 21.00 Híradó 22.35 Az igazság ára© 23.30 Jégkorong 1.40 A mesék háza© 21.35 Maradj talpon!© amerikai krimi 2011 NHL, alapszakasz, 2.10 Pannon expressz© 22.35 Ridikül© 0.50 Isten ments! © Arizona Coyotes2.35 Határtalanul magyar 23.30 Család-barát amerikai vígjáték 2011 Vancouver Canucks 3.05 Magyar történelmi 0.55 Himnusz 2.40 Vakszerencse® 1.30 Sporthorgász-magazin arcképcsarnok 1.00 Híradó amerikai thriller 2013 2.00 NBA 3.25 Akadálytalanul 1.15 Angol nyelvű hírek R.: Brad Furman Sz.: Ben NBA, alapszakasz, 3.55 Szellem 1.30 Életművész© Affleck, Gemma Arterton, Oklahoma City Thundera palackból... 2.25 Vörös bestia © Justin Timberlake, New Orleans Pelicans 1555 Tappancs, a mesterdetektív 4.00 Privát rocktörténet © 5.00 Privát rocktörténet © 6.00-9.00 Privátfilmek újratöltve © 9.00 Teleshop 11.00-13.00 Privátfilmek újratöltve © 13.00 A szabadság földjén © 15.20 Szőr Austin Powers - Őfelsége titkolt ügynöke © 17.00 Miss Potter © 18.45 A lányom nélkül soha ® 21.00 Végveszélyben a Föld .© 22.40 Végveszélyben a Föld © 0.20 Vakvágányon © 2.00 A szabadítóművész® Z45 Muzsikás történet 10.25 Friderikusz 11.30 Laci bácsi konyhája 11.55 ATV Híradó 12.25 Világhíradó 12.35 ATV Híradó 12.50 ATV START 13.45 Egyenes beszéd 14.45-Start plusz 15.50 700-as klub © 16.20 Fő az egészség 16.50 Világhíradó 17.05 Fórum 17.45 ATV Híradó 18.15 Esti start 18.45 ATV Híradó 19.10 Időjárás-jelentés 19.15 Egyenes beszéd 20.20 Dokufil.00 I Híradó - Este 9 21.40 Friderikusz 22.35Híradó-Este 9 20.45 Vakszerencse 8.00 Vízilabda Európa-bajnokság 9.15 Sportpercek 9.30 Labdarúgó Magyar Kupa 11.15 Sportpercek 11.30 Magazin 12.00 Sportpercek 12.15 Magazin 12.45 Múlt és jelen egy időben 13.15 Labdarúgó Magyar Kupa 15.00 Magazin 15.30 Jégkorong Olimpia Selejtező 18.45 Sportpercek 19.00 Jégkorong Olimpia Selejtező 22.15 Futsal Európa Bajnokság - Belgrád 23.30 Röplabda Magyar Kupa 8.50 Csokiba mártva © 9.20 Receptdaráló Desszert Angélával © 9.35 A világ legjobb utcakajái © 10.30 James Martin, a repülő szakács © 11.00 Faszénen sült csodák ©11.30 Raymond Blanc - Titkok a konyhából © 12.05 Szabadnapos szakácsnő © 12.30 Tejben-vajban © 12.45 Tejben-Vajban Receptek © 13.00 A boldogság receptjei ® 13.30 Szakács a piacon © 14.20 A világ legjobb utcakajái© a kezdési időpont megváltoztatásának fogát minden tévéadó fenntartja!