Heves Megyei Hírlap, 2016. január (27. évfolyam, 1-25. szám)
2016-01-30 / 25. szám
16. HIRDETÉS 2016. JANUÁR 30., SZOMBAT Huszonöt éven át töretlenül a minőséget képviseli az Imola cégcsoport Van mivel büszkélkedniük EGER Az éppen harmincesztendős Imola Hírlap Kupa névadó támogatója, az Imola cégcsoport az idei esztendőben ünnepli létrejöttének negyedszázados jubileumát. A cég az eltelt huszonöt esztendőből az utolsó tizenöt évben a kispályás teremlabdarúgó-torna szponzoraként sokat tett azért, hogy a focit, illetve a sportot segítse. A háromszoros jubileum alkalmából kértük a cég tulajdonosait, Tóth Imrét és Takács Tibort egy kis múltidézésre. Arra, hogy mondják el, miként emlékeznek vissza az Imola életének legérdekesebb, legszebb, vagy akár legnehezebb pillanataira. Sike Sándor sandor.sike@partner.mediaworks.hu- Az alkalom adja az első kérdést: hogyan emlékeznek, milyen módon és okból kerültek közelebbi kapcsolatba a Hírlap téli teremtornájával? Takács Tibor: - Van egy dolgozónk, Tóth György, aki 22 éve dolgozik nálunk, az Imola Bau Kft. telepvezetője, 30 évvel ezelőtt NB I-es labdarúgó volt, ezt követően 10 éven keresztül volt a kispályás labdarúgó-szövetség egri elnöke, és nem mellékesen a tulajdonostársam, Tóth Imre testvére. Nekem úgy rémlik, hogy az ő fociszeretete vitt bennünket ennek a kupának előbb a közelébe, majd még közelebbi kapcsolatba. Tóth Imre: - Egerben a kispályás foci nagyon jelentős volt, virágzott és hatalmas tömegeket mozgatott meg a rendszerváltás előtt. Nem csupán a sportértéke miatt volt fontos, hanem a közösségi szerepe miatt is. Mi a focit saját dolgozóinkkal az öcsém közreműködésével életben tartottuk. A téli időkben beszorultunk ugyan a terembe, de indultunk a bajnokságban és a mi csapatunk többször is kupát nyert. Büszkék vagyunk arra, hogy a városban a mi közreműködésünkkel is a mai napig megmaradt a torna. Felismertük azt is, hogy ez egy nagyon jó névhordozó. A sporthoz való kötődés egyébként bennem is megvolt, hiszen 14 évesen a DVSC igazolt játékosa voltam, illetve minősített serdülő korosztályú atléta Debrecenben. T. T.: - Ha már ennél a pontnál tartunk: focizni 40 évesen kezdtem, de belefogtam. Fiatalkoromban futottam, országos bajnokságokon többször a dobogóig jutottam. Az amatőr focit azért szeretem nagyon, mert a pályán mindenki egyenlővé válik, legyen az cégvezető, vagy alkalmazott dolgozó akár ugyanabban a cégben, csak a pályán nyújtott teljesítmény számít.- Van egy dátum, 1991. augusztus 1-je, az Imola működésének hivatalos kezdete. Milyen okból „lett” a cég? T. I.: Az a kor a nagy állami vállalatok szétbomlásának időszaka volt. Akkoriban mi az állami építőipari vállalatnál a szakipari főüzemben voltunk kollégák és vezetők. Azt kell, hogy mondjam: 26 éves fiatal felnőttként (Tibor 27 volt akkor) már az állami időkben is megéreztem az önállóság felelősségét. Saját magunknak kellett munkát keresnünk már akkor is. Vagyis saját tehetségünkre, saját kedvünkre is vállalkozhattunk. Azt viszont láttuk, hogy ilyen fiatalon az állami cégen belül nincsenek előttünk alternatívák, folyamatosan csökkent a cég volumene, nem volt jövőképünk, világossá vált előttünk, hogy váltanunk kell. T. T.: - Az alapításkor mi magunk voltunk minden: vezetők és dolgozók. Fizikai munkás foglalkoztatottunk 4-5 lehetett akkoriban, akik éppen szakmát szereztek az iskolában. Pénzügyi lehetőségeink, befektetőink nem voltak, a kényszer alakította a kezdeteket, de elszántak voltunk és hittünk magunkban úgy, ahogy ma is.- Hol volt az első irodájuk? T. I.: - A lakásomon. Amit mi a saját kezünkkel építettünk kalákában, és a mai napig ott lakunk. Tibi is segített az építkezésen, mint ahogyan én is az ő lakása megépítésén. Vagyis az Imola két alapító tulajdonosa is elmondhatja, hogy ugyanabban a házban él, amit negyedszázada épített. T. T.: - Hozzáteszem gyorsan, hogy a mai napig áll mindkettő, nem dőlt össze...- Voltak-e olyan pillanatok, amelyekről akkor úgy lehetett gondolni, hogy a csúcsra ért a cég akár szakmai kihívás tekintetében, akár gazdasági értelemben? T. T.: - Számomra a csúcsra érés nem más, mint folyamatosan ismétlődő lépés. Első emlékezetes munkánk a veszprémi várban volt, az ott lévő bíróság épületében. Hidegburkolási feladatot végeztünk, olyan régen, hogy még kimondani is „hátborzoló”, 1993-ban. Ez egy olyan összetett munka volt, amit senki más nem mert vállalni. Két éve jártam arra, benéztem, és még mindig az a burkolat van ott, amit mi készítettünk. T. I.: - Az én számomra az egyik legnagyobb kihívást a parádsasvári Károlyi Kastély építése jelentette 1997-ben. Magyarország első ötcsillagos kastélyszállóját építhettük meg a több évtizede romosodó épületben. Itt tanultuk meg először az elődeink tiszteletét építészeti téren, hiszen romjaiban is olyan szépségeket, építészeti bravúrokat találtunk itt. Szintén nagy élmény és emlék az egri színház is 2000-ből. Főként azért, mert sikerült Heves megye képviselőivel elhitetni, hogy mi ezt megcsinálhatjuk egyedül is. Ez az időszak egy váltás ideje is: ekkor történt, hogy lezártunk egy közel tízéves ciklust, megépítettük az Imola Udvarházat, realizálva ezzel az elmúlt évek eredményét. Az Imola Építő Kft.-ben vittük tovább az építőipart, ám új üzletágakba való belépéssel, így az épületüzemeltetéssel és a vendéglátással bővítettük ki a cégcsoport profilját.- Ki tudnának-e választani az elmúlt negyedszázadból olyan műszaki megoldást, amire rámondható: ez volt a legérdekesebb, vagy éppen legnehezebb? T. T.: - Mondhatnám a nívódíjjal elismert munkát, a Líceumot, de inkább a legutóbbi nagy feladatot említem, a Platánt. A termálvízben álló létesítmény lefúrt cölöpökre épült, és ezt úgy kell elképzelni, mintha egy hajó úszna a vízen. Le kellett „horgonyozni”, hiszen a kivitelezés első szakaszában fel akart úszni, az elkészült épület pedig súlyánál fogva el akar süllyedni. Extra és különleges. T. L: - Tibor a legutóbbit mondta, én választok két régebbit. A Szent János Hotel építésekor a történelmi belvárosban egy zártsorú beépítésből kellett kikapni egy régi épületet és így, egy nyílt munkagödör mellett olyan talajszilárdítást végezni, hogy megőrizzük a szomszédos épületek állagát. Vagy mondhatok egy másik „őrült” dolgot: Veresegyház első üzletközpontját 173 nap alatt kellett és sikerült megépítenünk.- Volt-e olyan pillanat a cégcsoport életében, amikor úgy érezték, bukni is lehet? T. L: - Amikor a céget először átalakítottuk, talán ez a fajta félelem is szerepet játszott. Azért kell a sokrétűség, hogy egy meghatározó elem, ha nehéz időszak van, nehogy magával rántson, így aztán, amikor lent volt az építőipar, mindig volt saját beruházás, ami segített áthidalni az iparág közismert ciklikusságát. Nagyon sokszor sejtettem veszélyt, de nagyon jó érzés volt, hogy a többi üzletág húzta a lemaradót. T. T.: - Személyes tapasztalataim is azt mutatják, hogy az üzleti életre visszahat a sokszínűség, a több lábon állás. A partnereink részéről nagyobb a bizalom, ha azt érzékelik, hogy más területeken is jól teljesítünk.- Előfordult-e a 25 év alatt, hogy úgy gondolták: nem megy tovább együtt? T. I.: - Annyira eltérő a személyiségünk, hogy meggyőződésem, ezzel erősítjük egymást. Kihozzuk egymásból a jót, meg a rosszat is, de szerencsére tudunk is erről beszélni, ezért nem a válaszom. T. T.: - Ami egyikünkből hiányzik, azt a másik pótolja. Ez csak így tud működni. Számomra ezért nincs a vitáinknak jelentősége, mert én már a következő 25 évre gondolok. Az a gondolat mindig erős bennem, hogy előre menni, és együtt. t i t t Takács Tibor és Tóth Imre alapító tulajdonosok A központi irodaház méltóképpen reprezentálja a cégcsoport tevékenységét.
