Heves Megyei Hírlap, 2016. január (27. évfolyam, 1-25. szám)
2016-01-30 / 25. szám
12 CSALÁDI KINCSESTÁR 2016. JANUAR 30., SZOMBAT Nimród érkezése alaposan átformálta az életüket A lendület továbbra is a régi maradt Kevés meghittebb élmény adatik az ember életében, amikor olyan családba látogathat, ahol néhány hete érkezett meg a várva várt baba. Barta Katalin katalin.barta@mediaworks.hu Kis idő múlva jöhet a testvér is A fiatal pár szerencsésnek és boldognak vallja magát. Szerencsések, mert jókor találkoztak és megértő, szerető család veszi őket körül, akik mindenben támogatják őket. Boldogok, mert azzal foglalkoznak, amit ta, hogy a sport és a testedzés jobban vonzotta, mint a fakanál. Mivel három éves kora óta mindig sportolt, nyolc évvel ezelőtt úgy döntött, hogy ezen a területen próbál érvényesülni. Elvégezte az egri főiskola testnevelő szakát, majd Budapesten a Fitness Akadémián a személyi edző szakot, és nyolc olyan speciális tanfolyamot, ami a testedzéssel és egészségmegőrzéssel kapcsolatos. Nyolc évvel ezelőtt kezdett el személyi edzőként dolgozni Egerben. Eleinte egy-két ember járt hozzá, aztán szépen lassan, szeretnek, és egészséges babájuk minden nap új örömöt és élményt lop az életükbe. Úgy tervezik, hogy rövid időn belül nagyobb lakásba költöznek, hogy a leendő testvérnek is legyen saját birodalma. szórólap nélkül is terjedt a hír: ez a lány csodákra képes! Mára a tinédzserektől a 70 évesekig sokan járnak az edzéseire. Ki azért, mert csinosodni szeretne, ki azért, mert a gerincfájdalmait kívánja csökkenteni személyre szabott tornával, illetve a rúdtánc látványos világát is eltanulhatják tőle. Böbe egyébként fitnesz modellként is figyelemre méltó eredményeket ért el, de rövid idő után úgy döntött, hogy ettől a fizikailag rendkívül megterhelő sportágtól inkább elbúcsúzik. Ezt a döntést nem volt nehéz meghozni, amikor udvarlója, leendő férje, Győző felbukkant az életében. A fiú személyi edzőt keresett, amikor Böbénél először jelentkezett, ám ennél többet kapott: vonzalmat, s igazi szerelmet. A fiatal pár tavaly júniusban házasodott össze, s már a kézfogón jelezték a rokonok: kezdjenek minél hamarabb a baba-projektbe, mert manapság ez sok párnál nem megy egyik napról a másikra. A kis Nimród azonban nem várt tanácsadókra. Jött, amikor jönnie kellett, a szülők és a nagyszülők legnagyobb örömére. A várandós hónapok sem teltek tétlenül. A leendő anyuka végig megtartotta edzéseit, és az egri kismamáknak is segített formában maradni. December 30-án még megjelent egy kis közös tornára, ám ekkor már tudta, hogy jobb helyen lesz a szülőszobában. Nimród nem sokkal később meg is érkezett. S hogy hogyan telnek az első hetek az új családtaggal? Lendületesen. Böbe ugyanúgy megtartja az edzéseit, mint korábban, mivel kliensei ragaszkodnak hozzá és a rendszeres testmozgáshoz. A helyi rádióban minden szerda délután hasznos tippeket is ad a hallgatóknak az egészséges életmódhoz.- Rugalmasan próbálunk alkalmazkodni az új életformához - mondja Győző. - Böbe napi három órában dolgozik a stúdióban, én pedig addig vigyázok itthon a picire. Mivel családi vállalkozásban dolgozom a vendéglátásban, (a szépasz- szonyvölgyi Kulacs Csárdában) szerencsére a tágabb családdal könnyű egyeztetni, mivel a nagyszülők egyetértenek abban, hogy pillanatnyilag nincs fontosabb, mint a kis Nimród biztonsága és egészsége. Az egri Nimróddal lett teljes Fotó: Korsós Viktor ni, s egy népsze- rű főző-műsort is vezet a helyi tévében. Ám a sors úgy hozESH? Az egri Győry Faragó pár életébe december 31-én hajnal háromnegyed négykor egészségesen érkezett meg az első kis jövevény, Nimród. Lakásukba érkezésünkkor idilli kép fogad. A párhetes fiúcska tele pocakkal szunyókál édesapja vállán, Böbe, az édesanya szívélyesen tessékel beljebb az otthonos, babaillatú szobába. A sarokban kék baldachinos kiságy jelzi, hogy itt nagyon várták a fiatalember jöttét. A fiatal párral oldottan beszélgetünk arról, miként találtak egymásra, s hogy mennyiben változtatta meg az életüket az utód születése.- Mindketten Egerben a Szent Lőrinc Vendéglátóipari Szakközépiskolában végeztünk, ám a tanuló évek alatt nem igazán figyeltünk fel egymásra - mondja Böbe, aki első szakmáját, a cukrászatot itt sajátította el, és ennek köszönhetően a mai napig szeret sütni-főzÉrdekes épületet látott? Szokatlan házat fedezett fel környezetében? Fotózza le, küldje el nekünk a képet a heol@heol.hu-ra! Bemutatjuk. A hét épülete: a Heves Megyei Levéltár ; « Dr. Nemes Lajos helytörténész tájékoztatott: Eger a XVIII. századtól a szőlő-monokultúra városa volt. 1886-ban az Európát is sújtó filoxéra járvány a város szőlőterületeit is elpusztítja, és csak 10 százaléka marad meg az addig művelt szőlőknek. Az 1890-es években megindul a szőlők rehabilitációja. Az új szőlőfajtákhoz, új technológiák is kapcsolódnak. A régi módszerekkel már nem volt lehetséges termelni. Az új, korszerű tudás oktatására hozták létre az egri Vincellér- iskolát a városba vezető főútvonal közelében, kedvező szőlőtermő területen. Az iskolát 1897-ben kezdték építeni. Két egymással szemben lévő U-alakú, neoklasszicista stílusú, kúriaszerű, belső udvarral rendelkező épületet emeltek. Mindkét épületben tantermek és irodák voltak. Az épületek alatt pincéket hoztak létre, amelyekben tárolhatták az iskolához tartozó szőlőterületen termett szőlőből alkotott bort. A pincék felett feldolgozó is volt. Az 1980-as években levéltárnak alakították át az épületet: a négy pincéből hármat eltöme- dékeltek. A nyugati fekvésű épületben maradt meg egy U-alakú pince a feldolgozóval - mondta el a nyugalmazott levéltári igazgató. V. IVI. Érettségire készül Molnár Gabriella az egri Neumann János Középiskola végzős hallgatója. Azt tervezi, hogy tanulmányait ugyancsak a megyeszékhelyen, az Eszterházy Károly Főiskola turizmus-vendéglátás szakán folytatja. E cél érdekében mostanság a barátaival való találkozásokat kissé hanyagolja, hiszen készül az érettségire. Kevéske szabad idejét a tanulás után némi sportolással tölti. Te is szeretnél a Hét lánya lenni? Ha már elmúltál 16 éves, akkor jelentkezz néhány soros, fényképes bemutatkozással a heol@heol.hu e-mail-címen! A HÉT KÉRDÉSE Kiknek szól a Nők 40+ program? Több hölgy olvasónk is érdeklődött a Nők 40+ program iránt, ami idén januárban lépett életbe. Utánanéztünk, kik és milyen feltételekkel mehetnek nyugdíjba ez alapján. A program célja elősegíteni az álláskeresőként nyilvántartott és döntően koruk miatt elhelyezkedési esélyekkel nem bíró nők foglalkoztatását, ezzel együtt a nyugdíjba vonulásukhoz szükséges hiányzó jogosultsági idő megszerzését. A programban azok a legalább 1 hónapja álláskeresőként nyilvántartott nők vehetnek részt, akik 60, életévüket betöltötték, esetükben a jogosultsági idejüket nem veszik figyelembe. Beléphetnek továbbá az 55. életévüket betöltötték is, nekik azonban rendelkezniük kell legalább 37 év jogosultsági idővel. Azoknak a munkaadóknak, akik vállalják, hogy a program keretében foglalkoztatják a célcsoportba tartozó nőket, a munkabér és a ténylegesen kifizetett szociális hozzájárulási adó együttes összegének 100 százalékát téríti meg az állam. A munkaerőpiaci program 2016. január 1-jé- től 2016. április 30-ig tart. A támogatás összegének megítélésénél havi munkabérként legfeljebb a 2015. évi garantált bérminimum 120 százaléka, legfeljebb 146 400 forint vehető figyelembe. A program keretében főszabály szerint a teljes munkaidős, napi 8 órás foglalkoztatás támogatható, de lehetőség van részmunka- idős (napi 4-6 órás) munkavégzés támogatására is. A támogatás időtartama egyénenként legfeljebb 8 hónap lehet, ugyanakkor nem lehet több mint a 40 éves munkaviszony megszerzéséhez hiányzó hónapok száma. A munkáltatónak a támogatás időtartamának felével megegyező továbbfoglalkoztatási kötelezettséget kell vállalnia. A munkaerőpiaci programra 1 milliárd forintot fordítanak a központi büdzséből, a szükséges forrásokat a Nemzeti Foglalkoztatási Alap 2016. évi kerete biztosítja. A számítások szerint a rendelkezésre álló forrás optimális fel- használásával mintegy 1000- 1300,55. életévét betöltött álláskereső nő tartós foglalkoztatása válik lehetőéve. Az NGM célja, hogy a támogatásba bevontak többsége megszerezze az öregségi nyugdíj megállapításához szükséges jogosultsági időt. A programot a Nemzetgazdasági Minisztérium koordinálásával a megyei kormányhivatalok és a járási hivatalok valósítják meg, tehát minden egyéb részletről ezeken a helyeken kaphatnak bővebb felvilágosítást. B. K. Forrás: szakszervezetek.hu I * i % #