Heves Megyei Hírlap, 2016. január (27. évfolyam, 1-25. szám)

2016-01-23 / 19. szám

2016. JANUÁR 23., SZOMBAT SPORT 15 „Ha nagyon leegyszerűsítem, két út áll előttem: az egyik az, hogy hagyom a fenébe az egészet, beletörődöm a sorsomba, mondván, . a kispadon vagy a lelátón jól elvagyok, a fizetésemet úgyis megkapom. A másik, hogy igenis piszkálja a csőrömet, hogy nem úgy oldottam meg azt a két szituációt, ahogy kellett volna, és mindent elkövetek azért, hogy legközelebb már jól oldjam meg. Nyilván ez utóbbi útra lépek.”. .V Amit a hibája után érzett, nem kívánja senkinek, de a futball sötét oldalát is megismerő Bogdán Ádám már látja a kiutat. Pietsch Tibor kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu- „Pályafutásom legnehezebb idő­szakát élem meg” - ismerte el a mi­nap hivatalos Facebook-oldalán. Látja a kiutat?- Igen - bólintott Bogdán Ádám, a Liverpool 19-szeres válogatott ka­pusa, aki Angliában és Magyaror- szágohpgyaránt sokak céltáblájá­vá vált azzal, hogy előbb a Watford elleni bajnoki, majd az Exeter elle­ni FA-kupa-mérkőzésen követett el gólt eredményező hibát. - A jelen­legi helyzetet nehezen viselem, de előbb-utóbb felállók a padlóról.- Azt is tudja már, hogyan?- Úgy tekintek a szituációra, mint egy megoldandó feladatra. Ha megoldom, abból minden té­ren megerősödve jöhetek ki, ha nem... De nem is gondolok arra, hogy nem járok sikerrel. Ahhoz, hogy az ominózus hibákból ta­nuljak, elemezni kell őket. Ez már meg is történt, így tisztában va­gyok vele, mit kell másként ten­nem annak érdekében, hogy ne fordulhasson elő ismét. Tetszik, nem tetszik, a profi világ olyan, hogy nincs idő a múlton rágódni, előre kell néznem, mennem kell tovább. Jókedvűen, pozitív hozzá­állással.- Ilyenkor is megőrizhető a jókedv és a pozitív hozzáállás?- Másként nincs értelme a mun­kának. Ezt persze könnyű mon­dani, a saját bőrömön tapaszta­lom, hogy némi időre szükség van, amíg az ember átlendül a holtpon­ton. Amit a hibámat követő órák­ban éreztem, nem kívánom sen­kinek. Aztán napról napra javult a helyzet. Közben ha nem is vigasz­talt, de valamelyest nyugtatott a tu­dat, hogy nem én vagyok az első és nem is az utolsó kapus, aki hibázik. Az egyik kérdés az, tanulok-e be­lőle, a másik pedig az, lesz-e lehe­tőségem rá, hogy Liverpoolban bi­zonyítsam: megtanultam a leckét.- Felkészült rá, ha nem kap még egy esélyt?- Egyelőre nem tudom, hogyan alakul a folytatás. Minden benne van a pakliban. Az is, hogy egy közeli jövőben rendezendő kupa­meccsen megint a keret tagja le­szek, sőt az sem zárható ki, hogy én védek. A helyzetem annyiban változott, hogy miután a klub visz- szarendelte az Aberdeentől Danny Wardot, hátrébb szorultam a rang­sorban. De ettől még ugyanolyan keményen kell dolgoznom, mint eddig, vagy ha lehet, még kemé­nyebben. Fel kell vennem a kesz­tyűt - és fel is veszem! Amilyen kellemetlen, olyan érdekes ez a szi­tuáció. Kellemetlen, hiszen hibáz­ni sohasem jó, másfelől érdekes, mert kíváncsi vagyok, hogyan jö­vök ki belőle.- Az Exeter elleni hiba elemzése mennyire segített?- Takarózhatnék azzal, hogy a negyedosztályú csapat otthonában a körülmények messze nem voltak ideálisak, a fényviszonyok éppen­séggel tragikusak voltak, de egy­részt sohasem voltam az a típus, aki másban keresi a hibát, más­részt volt nagyobb baj is a gyenge világításnál. Hagytam, hogy az el­lenfél betoljon, illetve hogy egy pil­lanatra lefogja a kezem. Ennyi elég volt ahhoz, hogy ütemtelen moz­dulattal próbáljam kiütni a labdát. Az esetet követően arra jutottam: ha már úgy védekezünk a szögle1 teknél, hogy a kapus nem kap se­gítséget a társaktól, a kapusnak meg kell védenie magát.- A válogatott korábbi kapusedzője, Andrusch József erre célozhatott, amikor úgy fogalmazott: genyónak kell lennie.- Kőkeménynek kell lennem. Az Exeter ellen nem voltam az. Ahogyan a Watford ellen sem. A Boltonban tizennyolcból tizen­nyolc beadást lehúztam egy mécs­esén, itt kétszer hibáztam. Meg­esett, hogy a Boltonban sem telje­sítettem hibátlanul, csak ott nem fújták fel úgy, mint a Liverpoolnál. Ez a klub más szint. De aligha vé­letlen, hogy a Pool szerződést aján­lott. Ha nem tartottak volna jó ka­pusnak, nem igazolnak le.- Mit gondol, jobb kapus lett, amió­ta az Anfield Roadra költözött?- Némelyek most biztosan rá­vágják, hogy nem, én azonban úgy vélem, igen. Sok mindenben fejlődtem, egyebek mellett azért, mert remek futballistákkal ké­szülhetek. Nincs más feladatom, mint keményen dolgozni, egyúttal bizonyítani, hogy ezen a szinten is megállóm a helyem. Nem melles­leg: ez motivációként is szolgál.- Ha jól sejtem, az Európa-bajnoki részvétel is.- Jól sejti. A képlet egyszerű: ha a tavasszal nem védek, a válogatott Kedves, megértő és támogató kollégák „Király Gábor. Kemenes Sza­bolcs és Hegedűs Lajos ugyan­úgy a támogatásáról biztosított, mint a boitoni kapusedzőm vagy Andrusch József" - említette Bogdán Ádám, hozzáfűzve, hogy ezúton is köszöni mindazoknak, akik bármilyen fórumon kiálltak mellette. „Kaptam egy üzenetet Kasper Schmeicheltöl, a Leicester kapu sátói is, jólesett. Nem vagyunk országos cimborák, de kölcsö­nösen tiszteljük egymást. Ez egyébként is jellemző a kapus­társadalomra, mindenki a he­lyén kezeli a vele, illetve a kollé­gájával történteket.” kerettagságom is veszélybe kerül. Ezért elérkezhet a pillanat, amikor elgondolkodom rajta, hogy elmen- jek-e kölcsönbe valahova. A Liver­pool álláspontját nem ismerem, de szerintem nem is kezdeményez­né a váltást, a klubnak az a jó, ha három bevethető kapusa van. Az ideiglenes távozásomról ter­mészetesen csak akkor érdemes beszélni, ha akadna olyan csapat, amelynél biztosan játéklehetőség­hez jutok. Mivel ma még nincs ilyen, maradjunk annyiban, a köl­csönadás csupán egy opció.- Jürgen Klopp-pal beszélt mostanság?- Nem.- Csak feltételezés: a lelkének nem tett jót, hogy amíg a Ligakupában korábban rendre ön jutott szóhoz, a Stoke elleni elődöntő első meccsé­re Simon Mignolet-t állította be.- Nem esett jól, de az edző azt rak be, akit akar. Hogy miért vál­tott, nem indokolta meg. Nem mintha meg kellett volna. Érzéke­lem, hogy á menedzser bizalma megingott bennem, ha beszélnék vele, az sem változtatna a jelenlegi helyzeten. Ez a topfutball könyör­telen oldala.- Meg az is, hogy a világhálón gúny tárgyává tették.- A név és arc nélküli mocsko- lódást tudatosan távol tartom ma­gamtól. A kattintásvadászok hide­gen hagynak, a cinikus megjegy­zésekkel nem foglalkozom. Hal­lottam, hogy különböző mérnek lepték el az internetet, de eze­ket nem néztem meg. így nem is bántanak. A családtagjaimat el­lenben igen, ennélfogva ők még nálam is nehezebben élték meg az elmúlt heteket. Az igazság az, olyan habitusú ember vagyok, aki nem tud ártani senkinek, ha egy mód van rá, kerülöm a konfliktu­sokat, ha pedig valaki hibázik a környezetemben, rögtön azt né­zem, hogyan segíthetek rajta. Ha nagyobb lenne az egóm, bizonyá­ra könnyebben feldolgoztam vol­na a történteket. Lehet, hogy stí­lust váltva, hátranyalt hajjal, fél­meztelenül kellene járnom. Bár az sem jó, mert hamar leégek.-Szavaiból úgy veszem ki, mára túl van a nehezén.- Én is így gondolom, de amíg nem állok újra a kapuban, nem lehetek benne biztos. A munka segít, és az is, hogy megfogad­tam: nem vagyok hajlandó rossz­kedvű lenni. A szeretteim min­dig erős támaszt nyújtottak, fél éve ráadásul apa lettem, a csalá­dom szerepe azóta még inkább felértékelődött. A kislányom ugyanolyan szép minden reggel, életvidáman ébred, nem akarok úgy. emlékezni erre az időszak­ra, hogy elrontottam az örömét a morcos viselkedésemmel. Ha ő hat hónaposán rámosolyog a világra, én huszonnyolc évesen nem tehetek másként. Az Európa-bajnoki részvétel jótékony hatását máris érzékelhetjük: kelendőbbek a honi labdarúgók A vesztegzár feloldva, ifjú tehetségek külföldön ÁTIGAZOLÁS Hogy mit nem tesz két jó meccs a norvégok ellen?! Az évekig pangó magyar piac az Eb-kvalifikációval elkezdett életjelet mutatni. Január köze­pén járunk, és máris akad há­rom labdarúgó, aki a magyar­nál erősebb bajnokságba iga­zolt. Balogh Norbertét a Pa­lermo szerződtette, így Vass Ádám, Rudolf Gergely, Laczkó Zsolt, Komán Vladimir, Simon Ádám, Gosztonyi András, Tő- zsér Dániel után ismét van ma­gyar a Serie A-ban. Ugyancsak elismerést keltő, hogy a szicí­liai együttes szép kis summát, 2,2 millió eurót (700 millió fo­rint) fizetett a Debrecent elha­gyó csatárért, no és hogy az át­igazolás utáni első adandó alka­lommal a mély vízbe dobta. Leg­alább olyan sokat ígérő persze, hogy a 19 éves szélső nem süly- lyedt el. Ez a veszély immár Gosztonyi Andrást sem fenyegeti, a koráb­ban a' Bariban is megforduló U20-as vb-bronzérmes támadó fél év szombathelyi futball után elfogadta a lengyel Slask Wroc­law ajánlatát, és nincs más fel­adata, mint az első osztályban tartani az utolsó helyezettől egy pontra lévő klubot. Ugyancsak az Ekstraklasában, de merőben más célokért küzdhet Gyurcsó Ádám, a válogatott szélső fehér­vári szerződése lejártával az eu­rópai kupaindulásra hajtó Po­Gyurcsó Ádám lengyelül tanul gon Szczecint segítheti a konti­nentális porondra. Találni aztán a távoli nyugat­ra, illetve a Távol-Keletre költö­ző labdarúgót is: a 19 éves Sál­iéi Dánielnek remek ugródesz­ka lehet az MLS-ben a Németh Krisztiánt is foglalkoztató Kan­sas. Hanem félő, Csíki Norbert szakmai karrierjének befelleg­zett azzal, hogy Thaiföldön érez­te helyénvalónak folytatni a pá­lyafutását. De jelentős a változás néhány, már időtlen idők óta légióséle­tet élő labdarúgónknál. Szalai Ádám a Hoffenheim tartalék­sorából szerződött kölcsönbe a Hannoverbe, egyrészt hogy a remélt több játéklehetőséggel kivívja helyét a franciaorszá­gi Eb-keretben, másrészt hogy góljaival a Bundesliga élvona­lában tartsa a „vörösöket”. Stie- ber Zoltán tervei sem különböz­hetnek sokban kollégájáétól, hacsak annyiban nem, hogy a bentmaradás helyett a feljutást harcolná ki újdonsült klubjával, a Bundesliga 2.-ben harmadik Nürnberggel. Huszti Szabolcs­ra az Eb-n nem számíthat Bernd Storck, de Kínából ő is Németor­szágba tért vissza, az Eintracht Frankfurtnál kötött ki. Ezek tehát a legjelentősebb változásai a magyar légióstab­lónak. Meglehet, a java csak ezután következik. Galambos Dániel Kleinheisler elkelt A Bild értesülései szerint Klein­heisler László az orvosi vizsgá­latok után 2019-ig szóló szerző­dést kötött a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szerep­lő Werder Bremennel. „Nagy örömmel tölt el bennün­ket, hogy sikerült őt hosszú táv­ra megszereznünk. Fiatal váloga­tott labdarúgóról van szó, akiben nagy lehetőségek rejlenek - idézi a Werder honlapja Rouven Schrö- dert, a brémai klub sportigazga­tóját. A regionális rádió- és televí­zióadó, valamint a Bild korábban háromszázezer eurós átigazolási összegről írt. *

Next

/
Thumbnails
Contents