Heves Megyei Hírlap, 2016. január (27. évfolyam, 1-25. szám)
2016-01-21 / 17. szám
SPORT 11 2016. JANUÁR 21., CSÜTÖRTÖK Vb-n tekerhet a Dr. Bátorfi bringázója , KERÉKPÁR Kijutott a március elején Londonban sorra kerülő pályakerékpáros világbajnokságra Szalontay Sándor, így 2004 után lesz újra magyar versenyző az elitmezőnyben. Az angliai vb az olimpiai kvalifikációs sorozat egyik fontos állomásának tekinthető. A hazai szövetség (MKSZ) szerdán kiadott közleménye szerint az indulási jog megszerzéséhez a nemzetközi szövetség (UCI) világkupa-sorozatának futamain kellett jól szerepelni, az összesített pontverseny helyezéseit vették figyelembe. Szalontay tavaly sprintben és keirinben szerzett indulási jogot a vk-sorozatra, de utóbbi versenyszámban csak 40. lett ösz- szetettben, a vb-kvalifikációhoz viszont a legjobb 21-ben kellett volna végeznie. A világ legjobb harminc sprintere között szerepel. Sprintben azonban sokkal jobban teljesített az egri Dr. Bátorfi Team-Agria KTK kerékpárosa, aki a vk-sorozat utolsó, hongkongi állomásán 17. lett, ezzel az összetett pontverseny 30. helyén zárt, s ez éppen elég volt ahhoz, hogy kijusson a vb-re. Szalontay Sándor így a világ légjobb harminc sprintere között versenyez majd március 2. és 6. között a londoni vb-n. Olimpiai indulási jogot a 2014 nyara és 2016 nyara között elért eredményekkel lehet szerezni, sprintben egyéniben öten szerezhetnek kvótát Európából. Legutóbb - 2004-ben - Szabolcsi Szilvia képviselte a magyar színeket pályakerékpáros világ- bajnokságon. B. Cs. Szalontay Sándor. Nyeregbe! Győri Zoltán szerint sok a munkára bírható játékos, és a tréner úgy érzi, örömmel mennek a srácok edzésre (ifi U**' lOtthon: 8 4 1 3 8-7 13 jldegenben: 7 1 1 5 8-17 4 LABDARÚGÁS A 2014/15-ös év bajnokaként vágott neki az új idénynek a Szőlőskert Nagyré- de SC csapata. Mivel azonban nemcsak Török János edző, hanem rengeteg játékos is távozott tavaly nyáron a címvédőtől, az újként érkezett Győri Zoltánnak teljesen új gárdát kellett építeni. Bódi Csaba csaba.bodi@mediaworks.hu- Csapata jelenlegi helyezését a saját lehetőségeik és a célok figyelembe vételével mennyire tartja reálisnak?- A tavalyi kezdőcsapatból alig maradt játékosunk, nyáron sok új fiatal került hozzánk, ebből kifolyólag a bajnokság eleje döcögősre sikerült, de az ősz közepétől már kimondottan jól, igazi csapatként játszottunk- jelentette ki Győri Zoltán, a nagyrédeiek edzője. - Ennek megfelelően reálisnak tartom a- A játékosok beilleszkedése eleinte nem úgy sikerült, ahogy terveztük, erre vezethető vissza a gyenge szereplés - tekintette visz- sza Kovács László, szőlőskerti klub elnöke. - Egy kivételtől eltekintve egy-két gólos vereségeket szenvedtük az őszi szezon feléig. A gólokat sokszor rendkívül bosszantó hibákból kaptuk. A szoros vereségek azonban mutatták, helyezésünket, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy a dobogótól a 12. helyig nincs sok különbség a csapatok között.- Bármilyen vonatkozásban maradt-e hiányérzete az őszi szezont illetően?- Hiányérzetet a kimaradt helyzetek okoznak, hat-nyolc ponttal több lehetne, ha jobban összpontosítunk a kapu előterében.- Leginkább örömteli vagy pozitív pillanatként, történésként mit emelne ki, illetve érte-e csalódás? Ha igen, mi volt az?- Sikerült nagyon jó csapategységet kialakítanunk, sok a munkára bírható játékos, úgy érzem, örömmel jönnek a srácok edzésre. Ez a legnagyobb „dicséret”, amit edzőnek adhat egy játékos. Ez örömmel tölt el.- A bajnokság színvonalát magasabbnak tartja-e az előző évitől, vagy nem történt változás? hogy a gárdának azért van tartása, s csak idő kell a fordulathoz. Közben szerencsére gazdaságilag felszálló ágba kerül az egyesület, a helyi önkormányzat ugyanis az erejéhez képest fokozatosan egyre többet tud biztosítani. A pályánkon a tavaszi első fordulóra elkészül a nagy fedett lelátó, majd a kispadok újulnak meg, minden oldalon tökéletes hangosítás segíti- Az elmúlt négy évben Hévízgyörkön edzősködtem, nem volt közvetlen tapasztalatom a Heves megyei színvonallal kapcsolatban. Azt most már tudom, hogy a Pest megyei csapatok komolyabb nívót képviselnek, rengeteg volt NB-s játékos szerepel a bajnokságban.- A nézői érdektelenség már-már kétségbeejtő. Hogyan lehetne visszacsábítani a közönséget a pályák mellé?- Ez magasabb szinteken is gondot okoz, a magyar labdarúgás évek óta küszködik ezzel a problémával. Ez a szórakoztató ipar egy szegmense, talán kreatív, látványos megoldásokra képes játékosokkal, vissza lehetne csábítani a nézőket. Az sem lenne hátrány, ha az utánpótlásból évről-évre sokkal több helyi kötődésű játékost lehetne beépíteni a felnőtt csapatba. a nézők kiszolgálását, és egy számítógép vezérlésű, színes, digitális eredményjelzőt is kihelyezünk. A pálya gondozásában kistrak- tor segíti a munkát. Hadrendbe áll egy használt, kilenc személyes busz, hogy az ifjúsági és a serdülő csapat erősítésnek szánt gyerekeit Nagyrédére szállítsa azokról a környéki településről, ahol nincs labdarúgás. H. F. Zs. HÁZI GÓLLÖVŐLISTA. 7 gólos: Fótos László (képünkön). 6 gólos: Márkus Máté. 1 gólos: Kathi Szabolcs, Liktor Martin, Oláh Dezső. Ketten már jöttek Karkoura Lorenzzel (Héviz- györk) és Király Milánnal (Érdi VSE) már meg is egyeztek a klub vezetői, de többjátékos is „képben" van még. Belső védőre és még egy támadóra szüksége lenne Győri Zoltánnak, akinek keretéből nem távozik olyan labdarúgó, aki őszszel pályára lépett a csapat színeiben. Január 9-e óta a gárda heti négy-öt foglalkozással készül, a játékosok becsülettel végzik a munkát, mert - ahogy azt a tréner mondta - „szeretnének előbbre lépni, az igazi helyünkre". Tartásról és megújulásról is beszélt az egyesület elnöke Gyurka csapata egri fókuszban KÉZILABDA Még mielőtt a hétvégén esedékes Dobó-kupa felkészülési tornán szerepelne, hét1 főtől péntekig soros edzőtáborát is Egerben tartja a magyar férfi junior válogatott. A Gyurka János szövetségi edző által irányított tizenhat fős keret a belváros egyik szállodájában rendezkedett be, ahol esténként a regenerálódás mellett az éppen zajló férfi Európa-bajnokság küzdelmeit is közösen tudja megtekinteni a gárda. Amikor a társaság edzőjét a kohézió kialakításáról kérdeztük, nem is ezt a pontot emelte ki leginkább.- Nem gondolom, hogy a közös meccsnézéstől alakulna ki az egység, sokkal inkább az olyan összetartásoktól, amelyen jelenleg is részt vesznek a keret tagjai - fogalmazott a Hírlapnak Gyurka János. - Legfontosabb feladatunkat most mégis az jelenti, hogy a magunk mögött hagyott világbajnokság tanulságait megbeszélve fejlődni tudjunk. Ebben sokat segíthet a hétvégi torna, de a hétközi közös munka is. Egerben tökéletes körülmények között tudunk dolgozni, ebben pedig nagyon sokat köszönhetünk az Eszter- házy KFSC-Déjá Vu csapatának, különösen vezetőjüknek, Rutka Péternek, aki minden kívánságunkat - mind az edzéshelyszín, mind a programok terén - örömmel teljesíti. F. B. KÉZILABDA A többek között Vitai Tamást, Elek Józsefet, Molnár Ferencet és Scheili Zsoltot is felvonultató Egri KC csapatának sikerével zárult a 2. Eszterházy-kupa szeniorférfi-torna az egri Leányka úti csarnokban. A Veszprémi László által szervezett eseményen az Egri KC csapatán kívül az Egri TK és a Füzesabonyi SC öregfiú játékosai léptek parkettre. A torna végeredménye: 1. Egri KC, 2. Egri TK, 3. Füzesabonyi SC. Kleinheisler aláírt a Werder Bremenhez A szerdai orvosi vizsgálat után Kleinheisler László aláírta 2019-ig szóló szerződését a német Werder Bremenhez. A megállapodásról az aláírást követően Thomas Eichin, a Bundesligában 16. helyen álló brémaiak menedzsere számolt be, hozzátéve, hogy „nagy lehetőségeket látnak a fiatal válogatott játékosban". A Bild című német napilap értesülései szerint a 21 éves középpályásért 300 ezer eurót fizetett a brémai egyesület. B. Cs. Fábián László a riói csapatvezető A Magyar Olimpiai Bizottság (elnöksége Fábián László sportigazgatót választotta a riói játékokra utazó magyar csapat vezetőjévé. MTI A sportbírók már hangolódnak ! A sportbírók már készülnek az idei versenyekre így a nyitányt jelentő április 1. és 3. között sorra kerülő Eger-ralira is. A Heves Megyei Autósport Szövetség al- elnökének, Herényik Józsefnek a tájékoztatása szerint az MNASZ új sportbírói tanfolyamára február 15-én délig lehet jelentkezni. A februárban kettő, márciusban három előadási napot tartalmazó kurzus részletei a mnasz-sbb.hu oldalon találhatók meg. B. Cs. Gyöngyösi vendég a Ceglédi KKSE KÉZ» A Ceglédi KKSE együttesével játssza idei harmadik felkészülési mérkőzését a B. Braun Gyöngyös NB l/es csapata. A találkozót ma 17.45-től rendezik a Dr. Fejes András Sportcsarnokban. S. K. Tárkányi gólok a Puskásnak A hét közben Ti szaújvárosban játszott felkészülési mérkőzésen: Felsőtár- kány-MSE Zsóry-Puskás Akadémia FC II 2-2 (1-2). Gól: Kálmán R„ Laurinyecz. S. K. TOTÓTIPPEK, 3/2. 1. Hertha BSC-Augsburg 1 2. Hannover-Darmstadt 1,2 3. Hoffenheim-Leverkusen 2 4. Mönchengladbach-Dortmund 1, X, 2 5. E. Frankfurt-Wolfsburg 2 6.Schalke-Bremen 1 7. Arsenal-Chelsea 1,X 8. Empoli-Milan 2 9. Fiorentina-Torino 1 10. Internazionale-Carpi 1 11 Lazio-Chievo 1 12. Sampdoria-Napoli X, 2 13. Palermo-Udinese X.1 Plusz egy mérkőzés: 14. Juventus-Roma X Friss megyei híreket, információkat HE0L.hu hírportáion olvashat. l i J