Heves Megyei Hírlap, 2016. január (27. évfolyam, 1-25. szám)
2016-01-21 / 17. szám
g TETTHELY-TV-MŰSOR 2016. JANUÁR 21., CSÜTÖRTÖK HÍREK A repceolaj áfája lett a vesztük GYŐR Őrizetbe vették a NAV győri pénzügyi nyomozói egy ipari repceolajjal kereskedő dunántúli szövetkezet vezetőjét és társait, akik a gyanú szerint több mint 65 millió forint áfát csaltak el. A bíróság elrendelte előzetes letartóztatásukat. Tíz évet is kaphatnak. Tizennégy megyében, 60 helyszínen tartottak házkutatásokat. A társaság közvetlenül Csehországból és Lengyelországból szerzett be repceolaját, amelyet itthon saját előállítású termékként értékesített. A belföldinek feltüntetett áru áfáját lenyúlták. Zárolták a szövetkezet vagyonát, így a kár megtérülhet. MW Csalta az adót, le is bukott HÓDMEZŐVÁSÁRHELY Több mint százmillió forintos adócsalás miatt emelt vádat az ügyészség egy hódmezővásárhelyi cég korábbi vezetőjével szemben. A férfit üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettével, hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolják. Cége irányítását névleg átadta egy ismerősének, akinek fizetett ezért. A vádlott ezután 2011-ben és 2012-ben olyan kötöttárut és fonalat értékesített egy budapesti cégnek, amely soha nem állt a vállalkozása tulajdonában, az ismeretlen ügyletekből - a közterhek megfizetése nélkül - került a birtokába. MW Az FBI és az MI5 is vadászott a vérszomjas kirakathóhérra DZSIHADJOHN HALOTT Azt mondják, a brit állampolgárságú hóhér fiatal korában utálta Londont, de hogy mitől vált pszichopata szörnyeteggé, arról nem szól a Az Iszlám Állam (IS) megerősítette a hírt: Dzsihad John halott. A számos túsz lefejezése miatt elhíresült kuvaiti származású, de angol állampolgár terroristát egy drón lőtte ki november 12- én. Másnap rendezett mészárlást az IS Párizsban. Balassa Tamás tamas.balassa@mediaworks.hu SZÍRIA Hivatalos megerősítést kapott a hír: Dzsihad John, az IS hírhedt hóhéra meghalt. „Végre mártírhalált halt Allah ügyéért, amit oly régóta áhított” - tudatta a szervezet netlapja, a Dabiq. Rákká városában pusztította el egy dróncsapás a terrorista autóját. Steve Warren ezredes, a nemzet-, közi koalíció szóvivője azt mondta, a férfit egy amerikai drónról kilőtt Hellfire rakéta ölte meg. Dzsihad John több propagandavideó tanúsága szerint is túszokat, köztük több nyugatit végzett ki a torkuk elvágásával. Elrettentő „kirakathóhér” volt. A mozgalmi neve Abu Muharib al-Muhadzsir volt, de valójában Mohammed Em- wazinak hívták. Brit állampolgár volt, de kuvaiti apa és jemeni anya szülötte. 1994-ben, hatévesen került családjával Londonba, ahol programozóként végzett. Emwazi gyűlölte a londoni életet. Egykori túszok vérszomjas pszichopataként írták le a terroristát. 2014 augusztusában hívta fel magára a figyelmet, amikor az amerikaiak iraki légi csapásaira válaszolva megfenyegette Barack Obamát és az Egyesült Államokat, aztán lefejezte James Foley újságírót, majd kollégáját, Steven Sotloffot is. Utóbbi meggyilkolásáról tíz nappal később, szeptember 2-án hoztak nyilvánosságra videót. Újabb másfél héttel később a brit David Haines, rá egy hónapra a szintén brit Alan Henning életét oltotta ki kegyetlenül a fekete maszkos dzsihádista. Az amerikai Peter Kassigot novemberben, a japán Haruna Yukawát és Ken- ji Gotot januárban végezte ki, de szíriai katonákat is lemészárolt. A dél-londoni akcentusa miatt a sajtóban The Beatle- nek is nevezett férfira az FBI, az MI5 és a Scotland Yard is vadászott. A hóhér pozícióra a terrorszervezet januárban talált utódot, aki első kis- fdmjében öt embert végzett ki. Ez a videó kiemelt figyelmet kapott: a végén egy ötéves kisfiú fenyegeti meg a brit „hitetleneket”. Az utód személyazonosítása komoly munkát adott a titkosszolgálatoknak. A férfi valószínűleg a 32 éves Abu Rumaysah, aki a hinduizmusról tért át az iszlám radikális ágának követésére. Hellfire rakéta (A pokol tüze) végzett a hóhérral. Mintegy 3500 embert, főleg nőket és gyermekeket tart rabszolgasorban Irakban az IS - közölte az ENSZ. A terrorszervezet cselekményei kimerítik a háborús és emberiesség elleni bűnök, a tömeggyilkosság fogalmát. A jelentés részletesen taglal agyon- lövéssel, lefejezéssel, élve eltemetéssel vagy elégetéssel, épületek tetejéről lehajítással végrehajtott gyilkosságokat, amelyek elől az Európába igyekvő irakiak próbálnak menekülni. 3500 iraki rabszolgát is tartanak A vehemens politikus túlpörgött Ján Slota részegen ütközött a Porschéjával ZSOLNA Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt magyarellenes kirohanásairól ismert egykori vezetője Porsche Cayenne autójával nekihajtott az előtte lévő Suzuki SX4-esnek, abba meg belehajtott egy Audi. Ennek sofőrje könnyebben megsérült. Slota nem volt hajlandó megfújni a szondát. A pozsonyi Új Szó internetes kiadása azt írja, a rendőrség most őrizetbe venné a 62 éves politikust. A baleset még héfőn, a Litvailló- ról a Túrirtovány felé vezető úton történt. Az Audi és a Suzuki sofőrjének alkoholtesztje negatív lett. De Slota abba sem egyezett bele, hogy vért vegyenek tőle. A rendőrök bevonták a jogosítványát. Nem tudták előzetes letartóztatásba helyezni, mert az orvos úgy döntött, hogy „sürgősen kórházba kell őt szállítani” - mondta egy szóvivő. Slota egy év letöltendő börtönt is kaphat. Két éve is ittas vezetésen érték. Egy évre eltiltották a vezetéstől és pénzbírságra ítélték. MW TELEVIZIO-MUSOR 2016. JANUAR 21., CSÜTÖRTÖK 06 O <n 4.00 4.30 5.00 5.30 5.55 7.35 8.10 8.40 9.15 10.15 12.05 12.40 13.10 14.25 15.10 16.10 17.25 18.00 18.55 19.30 20.50 21.25 22.30 23.30 0.05 0.45 2.00 Fókusz® Négyen négy ellen -A családi játszma® Barátok közt © TopShop Jó reggelt, skacok! © RTL Klub Híradó Fókusz © Magyarul Balóval AsztroShow Top Shop Street Kitchen © Story Extra © Éjjel-nappal Budapest© Négyen négy ellen -A családi játszma© Nyomtalanul © Szulejmán © Story Extra© RTL Klub Híradó Fókusz© Éjjel-nappal Budapest © Barátok közt © Válótársak © Gyilkos elmék© RTL Klub Híradó Magyarul Balóval Homeland - A belső ellenség © Fojtogató árnyék® 4.45 Aktív® 5.10 Csapdába csalva © 5.35 Kasszasiker© 6.20 Mokka© 9.25 Stahl konyhája © 9.30 Babapercek© 9.40 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben 12.30 Aktív© 12.55 Knight Rider© 13.55 Walker, a texasi kopó © 14.55 Paloma© 15.55 Veronica aranya © 16.55 Szeretned kell! © 18.00 Tények 19.30 Jóban Rosszban © 20.15 Magánnyomozók® 21.20 NCIS: Los Angeles© 22.25 NCIS: Los Angeles© 23.30 Felejthetetlen® 0.30 Tények Este 1.15 Aktív© 1.40 Sportos 1.50 Ezo.TV 2.55 Az uralkodónő© 3.40 A bátorság szárnyai © 1 M < ii 06 O U) 22.30 Gyilkos elmék Óránként Híradó és időjárásjelentés 9.15 Kosár 9.50 Egy Perc Híradó 10.15 Unió 28 10.50 Egy Perc Híradó 11.30 Egy Perc Híradó 11.45 Egy Perc Híradó 12.00 Déli harangszó 12.41 Egy Perc Híradó 12.50 Ma délután 13.15 Iskolapad 13.50 Egy Perc Híradó 14.15 Család és otthon 14.50 Egy Perc Híradó 15.15 Életkor 15.50 Egy Perc Híradó 16.15 Unió 28 16.50 Egy Perc Híradó 17.15 Kosár M2 - PETŐFI TV 1 13.55 14.20 14.35 15.00 15.20 15.40 15.45 15.55 16.00 16.10 16.25 16.40 17.05 17.10 17.15 17.25 17.35 17.50 17.55 18.10 18.15 18.20 18.25 18.35 10.00 Segítség, bajban vagyok! © 11.00 A gyanú árnyékában © 11.55 Showder Klub © 12.50 A Toledo család © 13.45 A beépített szépség © 14.40 Lucia - A sors üldözöttje ® 15.35 Barátok közt ® 16.05 Gordon Ramsay - j A konyha ördöge ® 17.00 A Madagaszkár pingvinjei 17.30 Az élet csajos oldala © 18.00 Aranyajtó © 20.00 Az élet csajos oldala © I 20.30 Showder Klub© Üzenet a jövőből-A Mézga család különös kalandjai © Tilly és barátai © Lucky Luke legújabb kalandjai © Dinoszaurusz kalandok Andyvel© A komisz aranyhal © Pupákok © Lóti és Fűti © Mesélj nekem! Claude A kis sárkány kalandjai. A város hősei JoNaLu Gyerekversek Hetedhét Gyerekhíradó Póló Noddy kalandjai Játékvárosban II. Állatkerti sétány 64. Boldogvölgy Kalandozások Andyvel Pimpa Pimpa Milo Milo Traktor Tom mnmmm 14.35 Lucky Luke legújabb... 9.25 Csapdába csalva © 9.55 Veled is megtörténhet! © 11.00 Családi Titkok © 12.05 Jóban Rosszban 12.40 Hal a tortán © 13.45 Édes élet © 14.55 Irigy Hónaljmirigy 16.05 Aktív ® 16.30 Tények 17.00 Kasza! © 18.10 Veled is megtörténhet! © 19.15 Celebmúszak © 19.45 Hal a tortán © 20.50 Édes élet © 22.00 A mélység titka © 0,40 Jóban Rosszban © 9.00 Szívek szállodája© 10.00 Knight Rider© 11.00 Amerikai mesterszakács © 11.55 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék© 12.55 AS.H.I.E.L.D. ügynökei © 13.55 NCIS - Tengerészeti helyszínelők© 14.50 NCIS - Tengerészeti helyszínelők © 15.45 NCIS: Los Angeles © 16.40 NCIS: Los Angeles© 17.40 Amerikai mesterszakács © 18.40 Jim szerint a világ© 19.05 Jim szerint a világ© 19.35 Két pasi - meg egy kicsi® 20.10 Két pasi - meg egy kicsi © . 20.35 Két pasi - meg egy kicsi© 21.00 Shannara-Ajövő krónikája © 21.55 Amerikai pite 2. © 0.15 Két pasi - meg egy kicsi © 0.45 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék© 1.45 Szívek szállodája© m 2155 Amerikai pite 2. HÍR TV 9.00 Magyarország élőben 10.00 Híradó 10.30 Televíziós vásárlási műsorablak 11.00 Panaszkönyv 12.00 Híradó 12.30 Globál 13.00 Reggeli járat plusz 14.00 Vetítő © 14.01 Pásztorok földjén ® 15.00 Híradó 15.30 Alinda 16.00 Szabadfogás 17.00 Híradó 17.30 BBC Reporters 18.00 Magyarország élőben 19.00 Híradó 20.00 Csörte © 21.00 Híradó 21 21.30 Magyar- ország élőben plusz 5.45 Himnusz 5.50 Hajnali gondolatok 6.00 Feketén-fehéren © 6.55 Kenó® 7.00 Híradó 7.10 Időjárás-jelentés 7.20 Rondó 8.15 A múlt fogságában© 9.10 Kisvárosi doktor© 10.00 Család-barát 11.30 Állati melósok © 12.00 Déli harangszó 12.02 Híradó 12.35 Időjárás-jelentés 12.45 Kult+© 12.55 Jamie 30 perces kajái 13.20 Az Ushuaia expedíció 14.15 Szívek doktora © 15.00 Feketén-fehéren© 15.50 RexRómában© 16.40 Szerencse Híradó © 17.00 Ridikül© 18.00 Híradó 18.30 Időjárás-jelentés 18.40 Kisvárosi doktor © 19.35 Maradj talpon! © 20.35 Páva Gála© 22.30 Kenó© 22.35 Eldorádó© 0.20 Fekete lelkek © 2.10 Pannon expressz 2.40 Határtalanul 22.35 Eldorádó 4.30-7,00 Privátfilmek újratöltve © 7.20-8.40 Prívátfilmek újratöltve © 9.00 Teleshop 11.00-12.00 Privátfilmek újratöltve © 12.20-13.40 Privátfilmek újratöltve ® 14.00 Rejtélyek asszonya: A törlesztés © 15.40 Rejtélyek asszonya: A játszma © 17.20 Cas és Dylan © 19.10 Szőr Austin Powers - Őfelsége titkolt ügynöke © 21.00 Zorro © 23.05 Drogháború © 1.10 Búcsú a királynémtól © 5.50 Négy szellem© 6.40 Ridikül® 7.35 Színről színre © 8.25 Német nyelvű hírek 8.40 Hazajáró 9.05 Magyar Krónika © 9.35 Orosz nyelvű hírek 9.45 Médiaklikk 10.05 Tessék! 10.30 Biblia és irodalom 10.45 Kereszt-Tények 10.50 „így szól az Úr!” 11.00 Á sokszínű vallás 11.20 Angol nyelvű hírek 11.35 Havasi selyemfiú © 13.00 Híradó 13.15 Kékbolygó 13.40 Hazajáró 14.10 Magyar Krónika © 14.40 Család-barát 16.05 Rondó 17.05 Család és otthon 17.30 Olasz-magyar örökség 18.00 MMA - portré sorozat 19.05 Hogy volt!? 20.00 Szenes Iván írta © 21.00 Híradó 21.30 Maradj talpon! © 22.25 Ridikül© 23.25 Család-barát 1.00 Híradó 4.05 Családi űrutazás © amerikai kalandfilm 2006 5.49 Műsorszünet 6.00 Televíziós vásárlás Reklámfilm 9.10 Családi ügy© amerikai krimi 1989 11.25 Különben dühbe jövünk © olasz-spanyol akcióvígjáték 1974 13.30 A tökéletes harcos© amerikai-kanadai akciófilm 2008 15.15 A bosszú városa © amerikai akciófilm 2010 16.55 Tango és Cash© amerikai akció-vígjáték 1989 19.00 A sas© amerikai-angol történelmi kalandfilm 2011 R.: Kevin Macdonald Sz.: Channing Tatum, Jamie Bell, Donald Sutherland, Mark Strong, Denis O’Hare 21.05 A professzor© amerikai akciófilm 2003 23.00 Túszjátszma® amerikai-német akciófílm 2005 M , 1905 Hogy volt!'' 10.25 Friderikusz 11.30 Laci bácsi konyhája 11.55 ATV Híradó 12.25 Világhíradó 12.35 ATV Híradó 12.50 ATV START 13.1013.45 Egyenes beszéd 14.45 Start plusz 15.50 700-as klub ® 16.20 Fő az egészség 16.50 Világhíradó 17.05 Fórum 17.45 ATV Híradó 18.15 Esti start 18.45 ATV Híradó 19.10 Időjárás-jelentés 19.15 Egyenes beszéd 20.20 Doku 21.00 Híradó - Este 9 21.40 Friderikusz 5.00 Ismétlések 7.00 Magazin 7.30 Ismétlések 13.45 Összefoglaló a nap eseményeiből 14.00 Magazin 14.30 Magazin 15.00 Összefoglaló a nap eseményeiből 15.15 Ismétlés 15.30 Vízilabda Európa-bajnokság 17.00 Vízilabda Európa-bajnokság 18.30 Vízilabda Európa-bajnokság 20.00 Vízilabda Európa-bajnokság 22.15 Ismétlés 22.45 Magazin 23.15 Ismétlések 8.00 Televíziós vásárlás 9.00 Tánc Danza Gála, Budapest 10.00 Kézilabda Női BL, középdöntő, 1. forduló, FTC-Rail Cargo Hungária - Larvik 12.00 Televíziós vásárlás Reklámfilm 13.00 Arany pillanatok 13.15 Kézilabda. Női kézilabda BL-magazin 13.45 Kézilabda Férfi Eb, csoportmérkőzés, SpanyolországSvédország 15.45 Futsal Spanyol bajnokság, 19. forduló, összefoglaló 16.15 Mai helyzet 16.30 Út Milánóba BL-magazin 18.00 Kézilabda Férfi Eb, középdöntő 20.15 Kézilabda Férfi Eb, középdöntő 22.30 Jégkorong NHL, alapszakasz, Detroit Red Wings - Dallas Stars 0.30 Trash Talk Amerikai sportmagazin 22.30 Jégkorong 10.55 Lucinda Scala Quinn - Etetni bolondulásig © 11.20 A boldogság receptjei ® 11,50 A boldogság receptjei ® 12.20 Schuhbeck kiadós és édes fogásai © 12.55 Schuhbeck kiadós és édes fogásai © 13.30 Jamie vidéki konyhája © 14.00 Jamie vidéki konyhája © 14.30 Sweet boy © 15.00 Sweet boy © 15.15 Sweet boy © 15.30 Portugália a tányéron © 16.30 Főzz egy hétre Rachael Ray-jel © A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja! * f 1 ! i í A